A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2022. február 6. - Évközi 5. vasárnap
Lk 5,1-11 - Csodálatos halfogás, az első apostolok

A négy evangélista közül csak Lukácsnál szerepel, hogy mielőtt Jézus meghívja Pétert és a többieket, a nép tanítását követően megtörténik az első csodálatos halfogás.
A csoda láttán a leendő apostolok reakciója: "Félelem fogta el őket" és "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok". Mitől féltek az apostolok (mitől félünk mi)? Hogy vége a halászgatásnak, a napról napra éldegélésnek, a szűkkörű felelőségvállalásnak, az önzésnek? Vége a lelkiismeretfurdalás nélküli üresjáratoknak?
Megérintette őket a természetnek parancsoló, hatalmas, megdöbbentő isteni Erő. A mi szerető, megbocsájtó Atyánk vajon milyen kapcsolatban van ezzel a félelemkeltő Mindenhatóval? Tudjuk a hivatalos választ: "A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem." Tehát az ellentéte. Vagyis újszövetségi hittel élő ember nem érezhetne félelmet. De valóban nincs a szívünkben semmi aggodalom, amikor újra és újra ki kell mondanunk az IGEN-t? Tudjuk, hogy Isten nem békés legelészéshez gyűjt báránykákat, hanem a farkasok közé küldi őket. Nem félünk a nehézségektől, amiket "Isten kitalál nekünk", amiket "ránk mér", amikkel "sújt"?
Sok olyan probléma adódik az életünkben, amit el KELL fogadnunk, ha ebben a csapatban játszunk. A Jézus-követés nem teszi egyszerűbbé az életünket, nem óv meg a betegségektől, a munkahely elvesztésétől, anyagi gondoktól, nem kapunk enyhítést, nem számíthatunk könnyített verzióra.
Esetleg még a hitünkért is üldöznek minket (bár akkor legalább bizonyosak lehetünk afelől, hogy jó úton járunk). Ugye szoktuk azt érezni, hogy menni kell.., csinálni.., vállalni.., felajánlani.., mert ha nem vagyok elég jó, akkor fejbe leszek kólintva valami kisebb vagy nagyobb csapással? Nem szoktunk félni? Nem félünk a büntetéstől, a haláltól, élettől, szenvedéstől, fájdalomtól, hatalomtól, embertől ... Istentől? És ha mi netalántán valóban hívők és bátrak vagyunk, akkor szeretteink miatt sem aggódunk?
Jézus azt mondta Péternek: "Ne félj!" De ő aztán mégis félt. Féltek az apostolok is, és a Getszemáni-kertben félt Jézus is. Talán mégis szabad félni, talán ez az emberlét ilyen, félelmetes. Nem kell emiatt bűnösnek érezni magunkat. De félni nem jó, nem lehetünk félőlények, nem erre hívtak minket. Mi halászok, szőlőmunkások, pásztorok, tanítók, akik aláírtuk a munkaszerződésünket (igent mondtunk a hívásra), nem dolgozhatunk reszketve a szerető Istennek. Gyötörhetnek aggodalmak, veszteségek, küzdelmek, de a ránk bízott feladatot teljesíteni kell, úgy, hogy közben az életünk legmeghatározóbb eleme az Isten tenyerén szeretve levés, a GONDVISELŐ-be vetett teljes körű bizalom kell, hogy legyen, nem pedig a félelem. Erőt ad a mindennapokban a tudat, hogy Vele mindig BIZTONSÁG-ban vagyunk, és amikor majd magához ölel, együtt leszünk a fényes, biztonságos örökkévalóságban.
Ez az, amiért érdemes mindent elviselni, sok mindenről lemondani, és uralkodni a félelmeinken.

2022. február 13. - Évközi 6. vasárnap
Lk 6,17.20-26 - Boldogság

Több könyv született már a boldogság témájában, különböző megközelítésben, de még a szó valódi jelentésében sincs egyetértés. Számunkra talán egy kellemes, jó érzés kapcsolódik ehhez a kifejezéshez, de bármit értünk is rajta, mindenki el szeretné érni valamilyen módon.
Ha az evangéliumi utat választjuk, eszerint boldoggá tesz minket a szegénység, az éhezés, a szomorúság és az üldözés. Tulajdonképpen lehetséges... Vannak áldott időszakok, amikor "lángol a szívünk", akkor bármit örömmel viselünk, de máskor, a nehéz, csendes időkben mégis előfordul, hogy enyhülésért imádkozunk, és inkább más módon szeretnénk boldogok lenni.
Esetleg úgy terveztük, hogy lesz szerető társunk, gyermekünk, meleg családi fészkünk, jó munkánk, biztonságban élünk, sokat nevetünk, és nem szenvedünk hiányt fontos dolgokban. Emellett természetesen példamutatóan járjuk a krisztusi utat, aminek következményeként a nagy bajok el fognak kerülni. Ez is jó tervnek tűnik.
Vagy az istentelen út is választható, tele élvezetekkel (egyeseknek, akik nem mi vagyunk), ez is egy lehetőség. És bizonyára még számtalan módon lehetséges boldog-ulni.
Azért keressük folyton ezt az érzést, mert valamilyen módon, valamilyen okból mindannyian szeretnénk minél gyakrabban megélni. Nagyon erős bennünk a vágy arra, hogy boldogok legyünk. Annyira erős, hogy nem lehet véletlen, mert szívünk legmélyébe van beírva. És a Valódi boldogságot nem is adhatja meg más, mint az, aki ezt oda elrejtette. Gyűjtögetjük életünkben a boldogságmorzsákat, megpróbáljuk ébren tartani ezt az érzést, hogy a végén, ha "megboldogulunk", ismerősként fogadhassuk szerető Atyánk ölelésében.
Ha netán kétségbe esnénk amiatt, hogy Jézus "boldogságképét" nem tudjuk magunkévá tenni, álljon itt némi vigasztalás. Már az Ószövetségben is léteztek "boldogmondások" (makariszmosz), amiknek az volt a szerepük, hogy erkölcsi tanításokat fogalmazzanak meg. Jézus a síksági beszédében ezeket használta arra, hogy az általa fontosnak tartott üzenetet átadja a jelenlévő népnek. Ezekkel a tömör, "elismerő felkiáltásokkal" már az Ószövetségben is számos helyen találkozhatunk, például az első zsoltár kezdetén: "Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán...", és még számos helyen (pl. Zsolt 34,8; 65,4; 128,1). Az apokrif evangéliumokban ugyancsak tanít a Messiás a boldogmondások segítségével, bár itt gyakran fordítják "szerencsésnek, üdvösségben részesülőnek vagy jó"-nak azt, aki okosan vagy erkölcsösen cselekszik: "Szerencsések a tiszta szívűek, mert ők látják az Istent", vagy "Jó a jámboroknak, mert sosem keverednek viszályba". Tehát a "Boldogok a..." szófordulat erkölcsi tanítást jelöl, valódi boldogságunk kulcsa nem itt van elrejtve...

[Bitterné Gyöngyi, Mór]

Achívum