A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.
2021. október 3. - Évközi
27. vasárnap
Mk 10,2-16 - Hűség és gyermekiség
A házasság a téma a mai evangélium első részében. A nő és a férfi élethosszig
tartónak szánt szent szövetsége, amit tehát Isten egybekötött. Isteni szándék,
hogy egy nő és egy férfi örök hűségben éljen egymással. Felmerül a
kérdés, hogy a férfi és férfi, vagy nő és nő között létrejövő házasság
szintén Isten szándéka szerint való-e. Azt gondolom, minden szeretetkapcsolat
Isten által támogatott, azonban az Újszövetség nem tesz említést azonos neműek
közötti házasságról. Jelen korunk problémája, hogy mennyire tudjuk elfogadni
az azonos neműek házasságát, és hogy ők mennyire képesek beilleszkedni
a többségében heteroszexuális párokból állók világba. Úgy gondolom, nem az elfogadás
jelenti az igazi problémát, hanem az, hogy mennyire tekinthető természetesnek
az azonos neműek együttélése.
A házasság némely esetben maga a földi mennyország, de a megkötött házasságok
több mint fele válással végződik. A házaság tehát földi pokol, több mint
ötven százalékban. Ebből a pokolból az egyik menekülési mód a válás. A válás,
ami az isteni szándék ellen van, és általában tragédiák sorozatával jár. Lehet
elválni, de nem szabad, mert tragédiák sorozatával jár. A válás a szeretet durva
megsértése, sokan mégis ezt választják a túlélés érdekében. Sajnálatra méltó,
pedig az elvált embereket nem sajnálni, hanem segíteni, szeretni kell. Minden
házasságban vannak mélypontok és zátonyra futások. Senki sem ítélheti meg mások
házasságát, hiszen nem élt benne, de mindent elkövethet saját házassága rendben
tartása érdekébe. Egy jól működő házasság példája lehet a legnagyobb
segítség azok számára, akik épp a válás gondolatával játszanak.
"Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda." Mit
tud többet egy gyermek, mint egy felnőtt? A gyermek kevesebb tudása a "több".
Még nincs megfertőződve a felnőtt gondolkodással sokszor együtt
járó önzéssel és szeretetlenséggel, az uralkodni és nyerészkedni akarással, a
másokkal szemben előnyöket hajhászó magatartással. A gyermekben a vágyak
még összhangban vannak a lehetőségekkel, viszont sok felnőtt vágya
minden határon túli, és emiatt az elérhetetlen vágyak kínjában élve, vakok
az Isten országára.
[Kiss Gábor, EK közösség, Pilisborosjenő]
"Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek és
ne tartsátok vissza őket, mert ilyeneké az Isten országa." (Mk
10,14)
- Mennyire vagyok gyermekien egyszerű?
- Menyire vágyom Jézus közelségére?
- Mennyire vágyom az Isten országába jutásra?
[Angel]
2021. október 10. - Évközi
28. vasárnap
Mk 10,17-30 - Az osztozásról
Talán nem túlzó azt állítani, hogy a radikális ellenségszeretet mellett ez az
evangéliumi szakasz szól a legkeményebb Jézusi parancsolatról.
A gazdag ifjú nagyon szeretett volna Istennek tetsző életet élni. Kora ifjúságától
fogva megtartotta azokat a parancsolatokat, amelyeket népe évezredek alatt Isten
törvényeiként fogadott el. Ezek megtartásával szerette volna bebiztosítani maga
számára az örök életet. Kíváncsi volt, hogy korának népszerű tanítója,
Jézus, vajon mely parancsolatok megtartását tartja elengedhetetlennek a vágyva
vágyott
örök élet elnyeréséhez.
Jézus válasza a kérdező és a közelben lévő tanítványok számára is megdöbbentő volt: "...menj,
add el, amid van, és oszd szét a szegények között!" Megdöbbentő,
hiszen a zsidóság parancsolatai nem tiltották a gazdagságot! Nem volt szabad
lopni,
mást megkárosítani, segíteni kellett a szegényeken és a bajba jutottakon, tizedet
kellett fizetni - de hogy szegénynek kelljen lenni, ez valami egészen váratlan,
szokatlan elvárás volt.
Az emberek általában nem szeretnének szegénnyé válni. A gazdag ifjú is eloldalgott
Jézus mellől, és a tanítványok is megrökönyödtek (más fordításban elborzadtak)
a hallottaktól.
Jézus egy nagyon fontos parancsolatot, a szegények megsegítését, azaz az osztozást
állítja az örök élet elnyerésének feltételeként. Nem cél tehát a szegénység,
hanem következmény, amely törvényszerűen bekövetkezik, ha az ember nyitott
szemmel és érzékeny lélekkel jár a világban. Ez általában nem rövid folyamat.
Tudja ezt Jézus is, hiszen Zakeus, a gazdag vámos esetében örül fele vagyona
szétosztásának is. És a régi és mai tanítványok is kapnak megnyugtató biztatást
tőle: szétosztott javainkért százannyit kapunk még itt ebben a világban.
Nem aranyat, gyémántot, nem a földi gazdagságnak számító anyagi javakat, hanem
velünk is osztozó testvéreket, szülőket, gyermekeket, akiktől megkaphatjuk
a mindnyájunk számára oly fontos szeretetet, elfogadást és létbiztonságot.
Istenünk! Segíts nekünk ellene mondani a gazdagság kísértésének és megosztozni
javainkon a rászorulókkal!
[Bajnokné Benyhe Judit, EK közösség, Budapest]
"A Szabadító pedig azt mondta neki: Mit mondasz engem
jónak? Senki sem jó,
csak egyedül az Isten!" (Mk 10,18)
- Kit tartok jónak? Miért?
- Mennyire vagyok tisztában az erkölcsi elvekkel?
- Mennyire tapasztalom Istent jónak? Hol?
[Angel]
2021. október 17.
- Évközi 29. vasárnap
Mk 10,35-45 - Zebedeus fiainak kérése
A perikópa eleje annyira ismerős! Az ember - jelen esetben kettő: Jakab
és János - odamegy egy tekintélyszemélyhez - jelen esetben Jézushoz. És első mondatával
rögtön "bianco" ígéretet szeretne kapni: "Mester, szeretnénk,
ha teljesítenéd egy kérésünket." Hányszor, de hányszor szólítja meg így
a gyerek a szülőt, a beosztott a főnökét, de akár egy pár egyik tagja
a másikat! Főleg olyankor, ha bizonytalan a kérése teljesíthetőségében,
abban, hogy "józanul" jogosnak minősül-e a kérése. (És még inkább
ha némi protekcióra számít...) Inkább próbálkozik, hogy már előre igenlő választ
kapjon - és ha esetleg a válasz elutasító, akkor visszavághasson: "De hisz
megígérted...". Jézus is óvatos: nem ígér semmit, hanem visszakérdez: "Mit
tegyek nektek?" Pedig szereti a Zebedeus-fiakat, szívesen ígérne nekik valami
jót!
És ilyenkor elő kell jönni a kéréssel: feketén-fehéren, ki kell mondani
azt, amire a kérő ácsingózik. Itt a dicsőségben-ülésről van szó,
de a saját életünkből ezer másik példát tudnánk mondani, amire mind-mind
vágyunk! Gyerekkorunkban egy késői lefekvés, egy buliba vagy meccsre történő elengedés,
később egy előléptetés, egy fizetésemelés, egy nyilvános dicséret,
egy vágyott ajándék, egy beleegyezés...; jellemzően a másik akaratának az
enyémhez hajlítása! Úgy legyen, ahogy én akarom.
A válasz szinte mindig lehetne a jézusi: "Nem tudjátok, mit kértek." Így
van: a vágyak könnyen elvakítanak, se az előzményeket, se a következményeket
nem gondoljuk át. Visz, sodor, éget, sürget a vágy! És bármire rávágjuk, hogy "Igen,
készen vagyunk" - csak teljesüljön a (pillanatnyi) vágyunk, vagy legalább
kapjunk ígéretet a teljesülésére! Így válaszolt Jakab és János is.
És a történet szerint Jézus ezt a helyzetet is tanításra használja fel. No,
nem "direktbe",
nem Jakabot és Jánost oktatja ki. Hanem figyeli a 12-t, és a köztük lévő dinamikára
- most épp’ a neheztelésre - fűzi fel a maga fontos üzenetét: "Ha valaki
közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar
lenni, legyen mindenkinek a szolgája." A pillanatnyi, vágy-fűtötte
kérés helyett egy sokkal tágabb látómezőről, egy mindennapi viselkedéseket
megszabó viselkedésről, egy élet-hozzállásról beszél.
Istenem, segíts, hogy a vágyaink ne vegyék el a józan eszünket! Hogy előzményekkel
és következményekkel együtt lássuk a vágyott céljainkat, és ehhez tudjuk igazítani
a tetteinket, szavainkat!
[Schanda Beáta, EK közösség, Budapest]
"Hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen
a ti szolgatevőtök; aki
netán első akar lenni közületek, legyen mindenki rabszolgája." (Mk
10,43-44)
- Milyen szolgálatokat vállalok? Ki számára?
- Mennyire szeretnék első lenni? Miben?
- Mennyire szeretnék nagy lenni? Hol?
[Angel]
2021. október
24. - Évközi
30. vasárnap
Mk 10,46-52 - "Látó" vakok, "vak" látók
Nemrég kerékpáros zarándoklatra mentem. Útközben
egy kis faluban (Arka) egy kis templomot kerestem. Egy idő után elbizonytalanodtam, és egy vadgesztenyefa-ligetnél
megálltam. Megnéztem a telefonon az online térképet, amely azt mutatta, hogy
a templom előtt állok. Tettem két lépést, és a gesztenyefák mögött ott állt
a kicsi templom. Egyfajta "vakságként" éltem meg, hogy éppen annál
a gesztenyefa-ligetnél álltam meg, amely eltakarta a templomot. Elgondolkoztam
azon, hogy mi az, amit látok, mi az, amit nem látok, amire vak vagyok. De benne
volt ebben a tapasztalásban a bizalmatlanságom, az aggódásom is. Ha egy kicsit
több bizalmat adok az "útnak", ha kicsit kevesebbet aggódom, akkor
néhány másodperc, és ott állok a templom előtt.
Nos, a jerikói vak nem volt bizalmatlan, és nem is aggódott. Messziről kiabált,
és ebben a kiabálásban hit volt. Tudta, hogy ki a gyógyító. Nem bizonytalankodott. "Könyörülj
rajtam!" Hitte, hogy Jézus meg tudja menteni. Volt valami nagyon mély vágya.
Csak egy: "Hogy lássak!". Mert a látás olyan vágy, amely számára az
ajtót jelentette. Ha látok, akkor tudom, hogy mit kell tennem, és akkor megteszem
(ez csak az "igazi" látás esetén igaz), és ha megtettem, azaz elindultam
az úton, akkor látni fogom a következő lépést, és akkor azt is megteszem,
és így tovább.
Én, aki látok, én, aki azt hiszem, hogy azt is látom, hogy mit kell tennem,
vajon megteszem az első lépést vagy a másodikat? Észreveszem a célt eltakaró "gesztenyefákat"?
Van hitem tovább menni, hogy a "gesztenyefáim" mögé lássak? És egyáltalán,
biztos, hogy látok? Hogy jól látok? Vagy vissza kellene lépnem, és kimondanom
nekem is: "Mester, hogy lássak!" Úgy szeretnék látni, mint az éppen
meggyógyult vak. Látni, olyat, amit sohasem láttam.
Látni. Őszinte vágy. Látóknak és világtalanoknak is. "Különös volt ám, ahogy
az a vak leány ott járt, vakon, s mégis mintha látott volna. Nem ütődött
neki semminek, ismerte az embereket a hangjuk után, és sokat még akkor is, ha
nem szólott egy szót sem. Valahogy másként. Mintha látott volna mindent, amit
mi a szemeinkkel nem láttunk, de amellett olyasmit is, amit szemmel nem lehetett
látni" - olvasom egy regényben. És tudom hinni, hogy vannak "látó" vakok,
akik nem is akarnak látóvá válni, hiszen olyasmit is látnak, amit mi, "szemmel
látók" nem látunk. De tudom hinni, hogy vannak "nem látó" nem
vakok. És lassan értem, hogy vannak "látók", akik látnak, és vannak "nem
látok", akik láthatnának, de valami miatt valójában vakok.
Nem mindegy, hogy hogyan látok (szemmel vagy lélekkel), ha látok, és nem mindegy
az sem, hogy hogyan nem látok (szemmel nem vagy lélekkel nem). Ha szemmel látok,
és keresem a lélekkel látást, vagy szemmel nem látok, de keresem a lélekkel
látást, jó úton járok. Ha nem akarok, ha nem vágyok a lélekkel látásra, akkor
még nem
járok jó úton.
Jézus ne ismerte volna a különbséget? Szerintem ismerte. "Hallva, hogy a
názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni..." Miért kiáltozott Bartimeusz?
Mert lelkével látta a Szabadítót. Miért kérte, "hogy lássak"? Mert,
akkor éppen, nem látott sem a szemével, sem a lelkével. Mert nem tudta, hogyan
is tudhatta volna, hogy "nemcsak szemével lát az ember". Mert elhitte,
hogy amit sokan mondanak, "te szerencsétlen vagy, vak vagy, mi legalább
látunk", az igaz.
Manapság sokan akarják megmondani nekünk, hogy mit lássunk. Szomszédok, munkatársak,
családtagok, hírportálok, "közösségi oldalak", politikusok, bankok,
üzletek, reklámok... - és sokszor úgy mondják mindezt, mintha mi vakok lennénk.
Bízzunk benne, hogy láthatunk a lelkünkkel, és legyen bátorságunk kialakítani
a saját látásunkat! Vegyük észre, ha mások akarják megmondani, hogy mit lássunk,
legyünk nyitottak, hogy önállóan meglássuk a valóságot, az igazat, és azt is,
ami mögötte vagy fölötte van!
[Botlik Benedek, EK közösség, Budapest]
"És meghallva, hogy Jézus az,
a názáreti,
kiabálni és mondogatni kezdte:
Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!" (Mk 10,47)
- Mire van fülem?
- Kinek a hangját szeretem hallani?
- Mikor szoktam kiabálni? Miért?
[Angel]
2021. október 31. - Évközi
31. vasárnap
Mk 12,28-34 - A főparancs
A szeretet "parancsa" bele van írva az emberi természetbe, nagyon
rég óta. Lám, már az Ószövetségben is ez a legfőbb parancs. Igaz, az emberi
természetben sok más is benne van - erőszak, agresszió, szerzés, vevés,
ölés stb. -, de megoldást az életünkre csak a szeretet jelentheti. Jézus azért
jött, hogy a szeretet üzenetét hozza el a Szeretet Istenétől, megmutassa,
elénk élje, hogy mit is jelent szeretni.
Két főparancs van: az Isten és az ember (felebarát) szeretete. Hogyan
lehet és kell Istent, és hogyan az embertársunkat szeretni? Miben nyilvánul
meg az Isten iránti szeretetünk? Imádjuk őt, sokat imádkozunk, hálát adunk,
dicsőítjük, böjtölünk, templomba járunk Ha ezeket megtesszük, valóban
szeretjük Istent ? Isten elvárja-e ezeket tőlünk? Szüksége van-e Istennek
a mi imádatunkra? Én azt hiszem, Jézus arra tanított minket, hogy Istent
csak az embertársainkon keresztül tudjuk szeretni.
Miben nyilvánul meg a felebaráti szeretet? Az utolsó ítélet tablójában
Jézus nagyon egyértelműen elmondta: Amit a legkisebbek közül eggyel is tettetek
velem tettétek: Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, vándor
voltam, és befogadtatok, mezítelen, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok,
börtönben voltam, és fölkerestetek." Ilyen tettekkel lehet és kell szeretnünk
az embertársainkat, még az ellenségeinket is. Ez egyben azt is jelenti, hogy
a legkiszolgáltatottabb, a társadalom peremére került emberek felé van a legtöbb
tennivalónk, másként nem tudjuk Istent szeretni. Jézus élete is ezt a példát
mutatja: ahogy ő szerette az Atyát, az mindig a betegek gyógyításában,
az elesettek, lenézettek felemelésében, a szegények megetetésében nyilvánult
meg.
A lecke fel van adva: a két parancs teljesítése életre szóló feladat. Szeresd
felebarátodat, mint önmagadat: ahogy magunknak nem kívánunk éhezést, menekülést,
számkivetettséget és nyomort, úgy embertársainkon is segítenünk kell -
minden tőlünk telhető mértékben -, ha ilyen helyzetbe kerülnek. Akkor Jézus
minket is megdicsér: "Nem vagy messze Isten országától."
[Kosztolányi Mária, EK közösség, Budapest]
"A Szabadító pedig, látván, hogy értelmesen felelt, azt
mondta neki: Nem
vagy messze az Isten Királyságától". (Mk12,34)
- Mennyire adok kedvező hangot, kedvező véleményt valakivel
kapcsolatban?
- Mi szokott visszariasztani attól, hogy megkérdezzek valamit?
- Mennyire dialektikus a gondolkodásom?
[Angel]