Bokor közösség
Elmélkedések

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2021. július 4. - Évközi 14. vasárnap
Mk 6,1-6 - "Megbotránkoztak rajta"

Sokunknak furcsának tűnhet, ahogyan a názáretiek reagálnak Jézusnak a zsinagógában elhangzott szavaira. Hiszen elismerik, megcsodálják bölcsességét, érzik szavainak súlyát. De hiába látják be tanításának igazságát, hiába hallottak csodás tetteiről, mégis megbotránkoznak benne. Érdemes elgondolkodnunk, hogy miért nem fogadják el Jézust.
Mit is jelent ez a botránkozás? Élesen fogalmazva: szembefordulás a felismert igazsággal. Miután maguk is elismerték a bölcsességet, mégis rögtön aziránt érdeklődnek, hogy honnan veszi ezt a tudást. Alacsony társadalmi rangja miatt nem fogadják el. Túlságosan egyszerű, túl közel van hozzájuk, nem eléggé tekintély számukra, s ebből levonják a tanulságot, hogy nem lehet Isten embere. Szerintük az igazság attól függ, hogy ki mondja. Ez a bűnös ember védekezése.
A másik oka a botránkozásnak, hogy mást vártak tőle. Jézus számára a tanítás, a prófétai szó kimondása volt a fontos, a csodák másodlagosak. A názáretiek azt remélték, hogy szemük láttára erősíti meg a róla mint csodadoktorról szóló híreket. S mivel nem így történt, felfokozott várakozásuk nem teljesült, csalódtak benne. Úgy érezhették, hogy semmibe veszi őket. Ebben a lelkiállapotban nem tudták, s talán nem is akarták befogadni azt az üzenetet, amit a prófétákhoz hasonlóan hozott: Isten Országának, a szeretet világának eljövetelét és a megtérésre való felhívást. Nem értették, s valójában nem is akarták megérteni!
Jézus egész földi életét végigkísérte ez a meg nem értés, ez a botránkozás: mást vártak tőle, mint amit ő képviselt, amiért életét is adta. A zsidók szabadító messiást reméltek, aki erős kézzel szabadítja meg őket elnyomóiktól, olyan királyt, aki ingyen kenyeret biztosít, aki mellett előkelő állásokat lehet elnyerni, aki gyógyuláshoz segít minden beteget. S maguk az apostolok is hasonlóképpen gondolkodtak, az emmauszi tanítványok panaszkodása ékes példa erre. Megbotránkoztak a kereszt gyengeségén, a látszólagos eredménytelenségen.
Úgy tűnik, hogy a hívő ember is megbotránkozhat Jézuson, sőt Istenen is, s nemcsak annak idején, hanem napjainkban is. Hányszor szembesülhetünk azzal, hogy akár magunk is megbotránkozunk Istenen? Nem értjük, hogyan engedhet meg ennyi rosszat a világban, miért nem lép közbe csodás módon, miért nem segít meg bennünket a tragédiák, bajok, szenvedések idején, amikor pedig olyan odaadással könyörgünk hozzá. Nehezen tudjuk elfogadni a végletekig csak szeretni tudó Istent, aki csak csendes jelenlétével, együttérzésével van velünk, ráadásul sokszor nagyon távollévőnek tűnik; aki itt a Földön nem oszt igazságot, nem bünteti a gonoszt, és nem is jutalmaz feltétlenül; aki azt szeretné, hogy ne tőle várjuk a csodát, hanem mi magunk legyünk szeretetének és gondviselésének áldozatos eszközei.
Csak a jézusi tanítás folyamatos, testvéreinkkel közös tanulmányozása, valamint a mély, bensőséges kapcsolat segíthet egyre jobban megismerni Istent, megérteni szándékait. Nem tragédia, ha időnként megdöbbenünk, és nehezen fogadjuk el, akár meg is botránkozunk azon, hogy emberileg érthetetlen, ahogyan Isten közeledik hozzánk, vagy ami történik velünk. Még perlekedhetünk is Vele. Az a legfontosabb, hogy végső bizalmunk maradjon meg Benne, és így semmi se tudjon elszakítani szeretetétől!

[Csiky Lajos, Budapest]

"A Szabadító pedig azt mondta nekik, hogy nem áll becsületvesztésre egy próféta sem, hacsak nem a hazájában meg a retyerutyája körében és a saját házában." (Mk 6,4)
   - Mennyire vállalom a rokonaimat?
   - Min szoktam megütközni?
   - Kire hallgatok és miért?

[Angel]

Az oldal tetejére


2021. július 11. - Évközi 15. vasárnap
Mk 6,7-13 - "...küldte őket!"

Márk a Tizenkettő szétküldéséről számol be ebben a szakaszban. Ismerve azonban Jézus elvárását, hogy követői tegyenek tanúságot róla, mindnyájunk számára építő lehet végiggondolni: mi, mai tanítványai mit tanulhatunk ebből az elbeszélésből.
Az apostoli küldetés kiindulópontja általában egy olyan közösség, amely Jézus körül gyűlik össze. Ahol megvan az összetartozás érzése, ahol van közös felkészülés, közös ima. Legyen ez kisközösség vagy egy egyházközség. Persze ebbe az otthonosságba bele is lehet kényelmesedni, öncélúvá válhat, elfelejthetjük, hogy a belső építkezés, egymás testi-lelki támogatása mellett kifelé is van feladatunk. Amikor felismerjük küldetésünket, akkor a megszokottat, az otthonosat hagyjuk kicsit magunk mögött!
Kiket is küld Jézus? Szemlélve a Tizenkettő (vagy másik helyen a Hetvenkettő) alakját, egyszerű emberekről van szó, komolyan képzett alig van közöttük. Jézus a hétköznapi embert küldi, minket küld! Nincs szükség rendkívüli képességekre, tehetségre; azt kell keresnem, felmérnem, hogy mi van bennem, ami a másik javát szolgálja. Az életkor is alig számít valamit, a küldetést 70-80 évesen is el lehet kezdeni vagy folytatni.
Fontos felfigyelni arra, hogy Jézus teljes eszköztelenséggel küldi tanítványait útjukra, ne vigyenek magukkal semmit. Radikális megközelítést jelent ez: csak így lehet övék a gondviselés szívet melengető tapasztalata. Így tudják hitelesen képviselni a jézusi szeretet és szolgálat eszményét. Érdekes, hogy Jézus ugyanazt az igét (görög "airó" = vinni) használja, mint amikor a kereszthordozásról beszél. S a vagyont cipelve az embernek vélhetően sem ideje, sem energiája, sem kedve nem marad a kereszthordozáshoz.
Amire a leginkább szükségük volt a tanítványoknak, s nekünk is, az a hatalom, az az erő, amit Jézus ad nekik küldetésükhöz. Persze nem a mások feletti hatalomról van szó, hanem az önmagunk legyőzésével történő áldozatvállalásról, és a kitartó erőfeszítésről.
A tisztátalan lelkek kiűzése a testi, lelki, szellemi értelemben megbetegítő erők legyőzésére utalhat. Mai megközelítésben a rossz belső vágyak, ösztönök, a hibás nevelési hatások, a rossz példák, a közvélemény nyomása elleni küzdelem. Hiszen démon lehet a "harácsolás", az uralkodás, a gyönyörhajhászás szelleme, amelyet meg kell próbálnunk kiűzni magunkból, de másokból is. A tisztátalan lelkek feletti hatalom minden olyan ellen irányul, ami nem isteni, ami rossz, ami bűn: kiszorítani a Sötétséget, megszüntetni a Gonosz hatalmát.
Az apostoli munka a démonok kiűzése mellett a tanítás és a gyógyítás egymást kiegészítő feladatából áll. Talán előbb kell bemutatni, tapasztalhatóvá tenni Isten gyógyító szeretetét, majd megmagyarázni, rámutatni, hirdetni azt. Külön-külön egyik sem elég! Aki csak beszél, de nem áll teljes erővel a szükséget szenvedő mellé, az csak prédikál, eszmévé silányítja Jézus üzenetét. Aki pedig csak cselekszik, az nem mutat rá, elrejti a másik elől a szerető és szeretetreméltó Atyát, aki gondoskodásunk, szolgálatunk végső indítéka, és aki mindnyájunkat a másokért élésre hív.
Jézus nem ígéri azt, hogy nem lesznek kudarcaink, hogy nem találkozunk elutasítással. Ezek arra valók, hogy tanuljunk belőlük, és így menjünk tovább.
A "por lerázása lábunkról" csak a másik szembesítésére jó, de nem jelenti azt, hogy küldetésünket elsősorban szidásra, korholásra kaptuk volna.
Ma is elér hozzám Jézus küldő szava? Jó lenne, ha "igent" tudnék mondani rá, és megtenném a tőlem várt lépést egy embertársam felé, akinek szüksége van tanúságtételemre!

[Csiky Lajos, Budapest]

"Azután odahívta a tizenkettőt és kezdte őket kettesével szétküldeni, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött." (Mk 6,7)
   - Hogyan tudok összedolgozni mással? Miben? Miért?
   - Mennyire fokozza a lendületemet a kudarc?
   - Mennyire vagyok válogatós?

[Angel]

Az oldal tetejére


2021. július 18. - Évközi 16. vasárnap
Mk 6,30-34 - "Megesett rajtuk a szíve!"

Az evangélisták újra és újra beszámolnak arról, hogy Jézusnak megesett a szíve egy-egy betegen, rászorulón vagy akár a tömegen. A mai evangéliumi szakaszban is ez az irgalom mutatkozik meg az őt kereső és megtaláló tömeg felé. Nem véletlenül, hiszen egy mélyen "emberséges" Isten szeretetét mutatja meg. Arra mutat példát, hogy az igazi emberség az együttérzésben, az irgalomban, a könyörületben, és az ebből fakadó önzetlen segítőkészségben mutatkozik meg, együtt rezdülve a másik bajával, nyomorúságával, testi-lelki éhségével, hiányával. Akkor is, ha ez neki kellemetlen, ha fáradt hozzá, vagy túlterhelt, és ki is borulhatna.
Műtőssegéd koromban tapasztaltam meg, hogy az ember milyen hamar immunissá tud válni a vérre, a betegek fájdalmára, mások szenvedésére. Ez talán egy természetes védekezési mechanizmus is, de az élet minden területén tapasztalhatjuk. Szépen lassan megkeményedhet az ember szíve, elfásulhat mások baja, szüksége láttán. Jó lenne minden helyzetben mélyen emberségesnek maradni, Jézushoz hasonlóan!
A Mester gondoskodó szeretete mutatkozik meg abban is, ahogyan az apostoli útjukról visszatérő tanítványokat csendes helyre, kis pihenőre hívja. Nem csupán fizikai megpihenésről van szó. Sokkal inkább arról, hogy beszámoljanak neki sikereikről, kudarcaikat megoszthassák vele, kérdéseiket feltehessék, és együtt lehessenek vele.
Nekünk is nagy szükségünk van arra, hogy ha elfáradunk az Isten Országa építésének tennivalóiban, a mindennapok feladatainak sűrűjében, az élet nyüzsgésében, akkor meghalljuk a hívást: "Gyere velem, pihenj egy kicsit!" Talán magányos helyre hív, de nem azért, hogy magányos legyek, hanem hogy nála találjak megpihenést, vele oszthassam meg örömömet, bánatomat. Ez igaz lehet a fárasztó nap végén, de hívhatja a házastársakat egy hétvégi elvonulásra, vagy akár egy közösséget egy hétvégi lelkigyakorlatra. Ezek nélkül csak beleveszhetünk nyüzsgő világunkba, megfáradva hajlamosak lehetünk hobbikba menekülni, vagy valami módon magunkat kábítani.
Az apostoli munkában vagy a szeretetszolgálatban azonban a megpihenések nem tespedésre valók, inkább erőgyűjtési lehetőségek a továbblépéshez. Hiszen zarándokúton vagyunk, a megpihenés Odaát vár minket. Amennyire fontos és szükséges a tevékeny munka és a pihenés ritmusa életünkben (az ősi hatnapi munka és az egy napi "sabbat" = "abbahagyni" váltakozása), fontos észrevennünk, hogy ebben az evangéliumi részben sem sikerül Jézusnak csendben megpihennie tanítványaival. Szívből megsajnálva a hozzá fordulókat, bőkezűen az egyik legnagyobb kincsből ad nekik: időt szán rájuk, tanítani kezdi őket. Az embernek arra van ideje, amit nagyon akar, ami a legfontosabb neki.
Érdemes megvizsgálni magunkat, hogy időnk, energiánk javát a szeretet szolgálatában használjuk-e fel, és megtaláljuk-e hozzá a megpihenés, megnyugvás Jézus által kínált lehetőségeit!

[Csiky Lajos, Budapest]

"Azután összegyűltek az apostolok a Szabadítónál, és feltárták előtte mindazt, amit csak csináltak és amit tanítottak." (Mk 6,30)
   - Mit szoktam elmesélni magamról? Kinek?
   - Mennyire szoktam kivárni, míg szóhoz jutok?
   - Mennyire tartozom a hangadók közé?

[Angel]

Az oldal tetejére


2021. június 25. - Évközi 17. vasárnap
Jn 6,1-15 - "Ti adjatok nekik enni!"

A kenyérszaporítás történetét mind a négy evangélista leírja, János számára azonban talán a leghangsúlyosabb és átvitt értelmet is hordozó történet, amelyhez az eucharisztikus beszéd is kapcsolódik. A mai alkalommal a történet néhány apró mozzanatából próbáljunk a magunk számára tanulságokat leszűrni.
Bármelyik leírást olvassuk is, mindig Jézus a főszereplő, de az is látható, hogy bevonja a tanítványokat a történésbe, párbeszédben készíti fel őket az elkövetkezendőkre, és szolgálatukat kéri, igénybe veszi. Érdekes, hogy amikor a tanítványok szembesülnek az emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzettel, közülük senkiben sem merül fel az a gondolat, hogy Jézus itt van, s ő megoldhatja a helyzetet, benne Isten ereje működik. S lám, a kisfiú elemózsiája, néhány kenyere és hala elégséges arra, hogy Jézus által a kenyér megtörésének csodájában, Atyjának hálát adva, az osztozás által az isteni szeretet kiáradása megtapasztalhatóvá váljon. De ebben tevékeny szerepe van a kisfiúnak és a tanítványoknak is. Ott vannak a keze ügyében!
Nézhetjük úgy az életünket, hogy a keresztény ember ott sürög-forog Isten közelében, szeretne a keze ügyében, jókor jó helyen lenni. Sokszor adódhat ugyanis olyan alkalom, amikor emberileg nehéz vagy megoldhatatlannak látszó helyzetekben kell segítenünk embertársainknak. Mindig megszólíthatónak kell lennünk az Úr részéről, hogy szeretetének eszközei lehessünk, "csodát tehessünk", a magunk "kevesét" hozzáadjuk, azt, ami a mi részünk, de ami nélkülözhetetlen.
Jézus arra biztatta tanítványait, hogy ők adjanak enni a tömegnek. Mai követői számára ezt a karitászra szóló felhívásként is értelmezhetjük. A messiási kor, az ígért és megvalósulóban lévő Isten Országa a prófétai jövendölés szerint a bőség kora lesz. Ettől még távol, és talán egyre távolabb vagyunk. Globalizált világunkban az éhezés, a nyomor a távoli földrészeken, de akár határaink közelében is szemünk előtt van, elsősorban a médián keresztül. De bizonyára mindnyájan tapasztalhatunk nélkülözést közvetlen környezetünkben is. Izajás szerint az igazi böjt, az igazi vallásosság, ha az éhezőnek megtörjük a kenyeret, és a rászorulónak segítséget nyújtunk szükségében. Itt is érvényes az, hogy bár nem tudjuk megoldani a világ minden baját, gondját, de a magunk kevesét jó szívvel hozzáadhatjuk. Így mutatkozhat meg általunk is Isten szeretete és jósága.
Az Oltáriszentségben Jézus önmagát adja falatnyi kenyérként, s ugyanerre az önátadásra indít minden szentáldozás során. Osszam meg kenyeremet, javaimat, időmet azokkal, akiknek szükségük van rá. Ahogyan Ferenc pápa fogalmaz: "Az életed akkor a tiéd, ha megosztod másokkal!"
Figyelemre méltó, ahogyan Jézus a felesleggel való bánásmódra is tanít bennünket, amikor utasítja tanítványait a kenyérmaradék összegyűjtésére. Sok ember számára ami könnyen jön, az könnyen is megy, a maradék már semmire sem való, semmire sem használható. Korunkban megszokottá vált, hogy a veszteséget az összmennyiséghez mérjük, Jézus azonban önmagában nézi az értékét. Ahogyan mondani szokás: "sok kicsi sokra megy". Higgyünk abban, hogy ha ezt a szemléletet még inkább magunkévá tesszük, tovább növekedhetnek lehetőségeink az adásra!

[Csiky Lajos, Budapest]

"Ám közel volt a pászka /húsvét/, a zsidók ünnepe." (Jn 6,4)
   - Milyen ünnep közeledése fontos a számomra? Miért?
   - Melyik családtagomat biztatom, ha vendég áll házhoz?
   - Milyen szándékok vezetnek, ha egy tanácsot kérek valakitől?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum