A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2021. július 4. - Évközi 14. vasárnap
Mk 6,1-6 - "Megbotránkoztak rajta"

Sokunknak furcsának tűnhet, ahogyan a názáretiek reagálnak Jézusnak a zsinagógában elhangzott szavaira. Hiszen elismerik, megcsodálják bölcsességét, érzik szavainak súlyát. De hiába látják be tanításának igazságát, hiába hallottak csodás tetteiről, mégis megbotránkoznak benne. Érdemes elgondolkodnunk, hogy miért nem fogadják el Jézust.
Mit is jelent ez a botránkozás? Élesen fogalmazva: szembefordulás a felismert igazsággal. Miután maguk is elismerték a bölcsességet, mégis rögtön aziránt érdeklődnek, hogy honnan veszi ezt a tudást. Alacsony társadalmi rangja miatt nem fogadják el. Túlságosan egyszerű, túl közel van hozzájuk, nem eléggé tekintély számukra, s ebből levonják a tanulságot, hogy nem lehet Isten embere. Szerintük az igazság attól függ, hogy ki mondja. Ez a bűnös ember védekezése.
A másik oka a botránkozásnak, hogy mást vártak tőle. Jézus számára a tanítás, a prófétai szó kimondása volt a fontos, a csodák másodlagosak. A názáretiek azt remélték, hogy szemük láttára erősíti meg a róla mint csodadoktorról szóló híreket. S mivel nem így történt, felfokozott várakozásuk nem teljesült, csalódtak benne. Úgy érezhették, hogy semmibe veszi őket. Ebben a lelkiállapotban nem tudták, s talán nem is akarták befogadni azt az üzenetet, amit a prófétákhoz hasonlóan hozott: Isten Országának, a szeretet világának eljövetelét és a megtérésre való felhívást. Nem értették, s valójában nem is akarták megérteni!
Jézus egész földi életét végigkísérte ez a meg nem értés, ez a botránkozás: mást vártak tőle, mint amit ő képviselt, amiért életét is adta. A zsidók szabadító messiást reméltek, aki erős kézzel szabadítja meg őket elnyomóiktól, olyan királyt, aki ingyen kenyeret biztosít, aki mellett előkelő állásokat lehet elnyerni, aki gyógyuláshoz segít minden beteget. S maguk az apostolok is hasonlóképpen gondolkodtak, az emmauszi tanítványok panaszkodása ékes példa erre. Megbotránkoztak a kereszt gyengeségén, a látszólagos eredménytelenségen.
Úgy tűnik, hogy a hívő ember is megbotránkozhat Jézuson, sőt Istenen is, s nemcsak annak idején, hanem napjainkban is. Hányszor szembesülhetünk azzal, hogy akár magunk is megbotránkozunk Istenen? Nem értjük, hogyan engedhet meg ennyi rosszat a világban, miért nem lép közbe csodás módon, miért nem segít meg bennünket a tragédiák, bajok, szenvedések idején, amikor pedig olyan odaadással könyörgünk hozzá. Nehezen tudjuk elfogadni a végletekig csak szeretni tudó Istent, aki csak csendes jelenlétével, együttérzésével van velünk, ráadásul sokszor nagyon távollévőnek tűnik; aki itt a Földön nem oszt igazságot, nem bünteti a gonoszt, és nem is jutalmaz feltétlenül; aki azt szeretné, hogy ne tőle várjuk a csodát, hanem mi magunk legyünk szeretetének és gondviselésének áldozatos eszközei.
Csak a jézusi tanítás folyamatos, testvéreinkkel közös tanulmányozása, valamint a mély, bensőséges kapcsolat segíthet egyre jobban megismerni Istent, megérteni szándékait. Nem tragédia, ha időnként megdöbbenünk, és nehezen fogadjuk el, akár meg is botránkozunk azon, hogy emberileg érthetetlen, ahogyan Isten közeledik hozzánk, vagy ami történik velünk. Még perlekedhetünk is Vele. Az a legfontosabb, hogy végső bizalmunk maradjon meg Benne, és így semmi se tudjon elszakítani szeretetétől!

2021. július 11. - Évközi 15. vasárnap
Mk 6,7-13 - "...küldte őket!"

Márk a Tizenkettő szétküldéséről számol be ebben a szakaszban. Ismerve azonban Jézus elvárását, hogy követői tegyenek tanúságot róla, mindnyájunk számára építő lehet végiggondolni: mi, mai tanítványai mit tanulhatunk ebből az elbeszélésből.
Az apostoli küldetés kiindulópontja általában egy olyan közösség, amely Jézus körül gyűlik össze. Ahol megvan az összetartozás érzése, ahol van közös felkészülés, közös ima. Legyen ez kisközösség vagy egy egyházközség. Persze ebbe az otthonosságba bele is lehet kényelmesedni, öncélúvá válhat, elfelejthetjük, hogy a belső építkezés, egymás testi-lelki támogatása mellett kifelé is van feladatunk. Amikor felismerjük küldetésünket, akkor a megszokottat, az otthonosat hagyjuk kicsit magunk mögött!
Kiket is küld Jézus? Szemlélve a Tizenkettő (vagy másik helyen a Hetvenkettő) alakját, egyszerű emberekről van szó, komolyan képzett alig van közöttük. Jézus a hétköznapi embert küldi, minket küld! Nincs szükség rendkívüli képességekre, tehetségre; azt kell keresnem, felmérnem, hogy mi van bennem, ami a másik javát szolgálja. Az életkor is alig számít valamit, a küldetést 70-80 évesen is el lehet kezdeni vagy folytatni.
Fontos felfigyelni arra, hogy Jézus teljes eszköztelenséggel küldi tanítványait útjukra, ne vigyenek magukkal semmit. Radikális megközelítést jelent ez: csak így lehet övék a gondviselés szívet melengető tapasztalata. Így tudják hitelesen képviselni a jézusi szeretet és szolgálat eszményét. Érdekes, hogy Jézus ugyanazt az igét (görög "airó" = vinni) használja, mint amikor a kereszthordozásról beszél. S a vagyont cipelve az embernek vélhetően sem ideje, sem energiája, sem kedve nem marad a kereszthordozáshoz.
Amire a leginkább szükségük volt a tanítványoknak, s nekünk is, az a hatalom, az az erő, amit Jézus ad nekik küldetésükhöz. Persze nem a mások feletti hatalomról van szó, hanem az önmagunk legyőzésével történő áldozatvállalásról, és a kitartó erőfeszítésről.
A tisztátalan lelkek kiűzése a testi, lelki, szellemi értelemben megbetegítő erők legyőzésére utalhat. Mai megközelítésben a rossz belső vágyak, ösztönök, a hibás nevelési hatások, a rossz példák, a közvélemény nyomása elleni küzdelem. Hiszen démon lehet a "harácsolás", az uralkodás, a gyönyörhajhászás szelleme, amelyet meg kell próbálnunk kiűzni magunkból, de másokból is. A tisztátalan lelkek feletti hatalom minden olyan ellen irányul, ami nem isteni, ami rossz, ami bűn: kiszorítani a Sötétséget, megszüntetni a Gonosz hatalmát.
Az apostoli munka a démonok kiűzése mellett a tanítás és a gyógyítás egymást kiegészítő feladatából áll. Talán előbb kell bemutatni, tapasztalhatóvá tenni Isten gyógyító szeretetét, majd megmagyarázni, rámutatni, hirdetni azt. Külön-külön egyik sem elég! Aki csak beszél, de nem áll teljes erővel a szükséget szenvedő mellé, az csak prédikál, eszmévé silányítja Jézus üzenetét. Aki pedig csak cselekszik, az nem mutat rá, elrejti a másik elől a szerető és szeretetreméltó Atyát, aki gondoskodásunk, szolgálatunk végső indítéka, és aki mindnyájunkat a másokért élésre hív.
Jézus nem ígéri azt, hogy nem lesznek kudarcaink, hogy nem találkozunk elutasítással. Ezek arra valók, hogy tanuljunk belőlük, és így menjünk tovább.
A "por lerázása lábunkról" csak a másik szembesítésére jó, de nem jelenti azt, hogy küldetésünket elsősorban szidásra, korholásra kaptuk volna.
Ma is elér hozzám Jézus küldő szava? Jó lenne, ha "igent" tudnék mondani rá, és megtenném a tőlem várt lépést egy embertársam felé, akinek szüksége van tanúságtételemre!

[Csiky Lajos, Budapest]

Achívum