A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2020. november 1. - Mindenszentek
ünnepe
Mt 5,1-12a - "Ti vagytok a világ világossága..."
Nézzük meg a Máté evangéliumban megfogalmazott "makarizmusokat!" Talán
azért is célszerű előszedni ezt a többjelentésű görög fogalmat,
mert lehetőséget ad számunkra, hogy a jézusi szemléletbe legjobban beleillő fordítás
mellett döntsünk. Ezt a "makariosz" szót még lehetne így is fordítani:
gazdag, tehetős, vagyonos; áldott; megelégedett; szerencsés; üdvözült, az
üdvösség birtokosa. Akárhogyan fordítjuk is őket, ezek a mondások Isten
Országa működésével kapcsolatos érdekeket, értékeket, törvényeket és célokat,
azaz a szeretet világának paramétereit fogalmazzák meg. Valójában az egész "hegyi
beszéd" ezt teszi, csak ezek a mondások alkotják a "tömörített mappát".
Könyvtárnyi anyag magyarázza ennek a 8 + 1 főmondatnak a jelentését, üzenetét.
Most csak egyet emelek ki (önkényesen, ámde időszerűként): "Boldogok" az
erőszakmentesek, mert ők fogják örökölni az országot" (Mt 5,5).
Jézus kortársai (főleg a zelóták) politikai megváltót várva, erőszak
alkalmazásával akarták elragadni "az országot", Izraelt a megszálló
rómaiaktól. Jézus azonban - függetlenül attól, zsidó honfitársai hogyan értelmezték
a történelmüket - tanításában éppen az ellenkezőjét fogalmazta meg. Kortársai
nem fogadták el Jézusnak Isten szeretetére alapozott tanítását, nem mondtak le
a háborús erőszakról, ami végül is az ún. zsidó háborúba torkollott, a jeruzsálemi
templom lerombolásához, Izrael népének szétszóródásához, az országuk elvesztéséhez
vezetett.
De mit mond a mai ember számára ez az üzenet? Sajnos a magyar történelemre
is érvényes az idézett jézusi mondás. Gondoljunk csak Mohácsra (1526) mint "nemzeti
nagylétünk nagy temetőjére". Ha megtörjük az erőszakos emberi
megnyilvánulások történelmen átívelő sorát, van esély arra, hogy olyan országban
éljünk, ahol a Szeretet Istenének törvényszerűségei a meghatározók, és Isten
fiainak tulajdonává válhat ez a föld, ahol élünk, szabadságban és békében.
[Miklovicz László, Nőtincs]
"Azoknak jó, akik irgalmasok, mert velük lesznek
irgalmasok." (Mt
5,7)
- Mennyire tudok elnéző lenni?
- Mennyire tudok segíteni a rászorulókon?
- Mennyire számíthatok Isten irgalmára?
[Angel]
2020. november 8. - Évközi
31. vasárnap
Mt 25,1-13. "...öten ostobák
voltak, öten pedig okosok"
Alighanem az egyik legtalányosabb evangéliumi részt olvassuk, halljuk
a mai vasárnap.
Csak az első négy versre szorítkozom, mert az utánuk következő mondatok
eléggé apokaliptikus jellegűek, és Jézus szemléletétől idegenek. (Apokaliptika:
a Kr. e. 2-1. században létrejött vallási irodalom, amelyet a végidő közeli
eljövetelének türelmetlen várása, illetve az eme eljövetellel kapcsolatos elképzelések
összessége jellemzett. Tárgyát azok az események alkotják, amelyek lezárják és
beteljesítik majd a történelmet, és bevezetik a végidőt.)
A talányosnak titulált példázatot formailag és tartalmilag is meg kell közelítenünk!
Az olaj nélküli mécses nem sokat ér, ahogyan a kifogyott üzemanyag-tartállyal
repülni akaró sárkányrepülő sem (a közelmúltban jártam így 300 m magasságban...).
A példázat mondanivalóját illetően pedig az okos és ostoba építkezőkről
szóló példázat segíti a megértést (ezt olvastuk fel a nászmisénken 41 évvel ezelőtt
?): aki hallgatja az ő szavait, tanítását, de nem váltja tettekre őket,
az ostoba ember, ne is lepődjön meg azon, ha homokra épített "háza" (élete)
összeomlik (Mt 7,24). Tehát Jézusunk tanítását nemcsak meghallgatni kell, és "élvezkedni" zseniális
példázatkölteményein, aztán az evilági tennivalók felé fordulni, hanem életre
is kell kelteni azokat. "Szakkifejezésekkel" élve: adni anyagi javainkból
az arra rászorulóknak, segíteni felebarátainknak terheik hordozásában, és békességre
törekedni, sőt másokat is erre biztatni... És persze hirdetni ezeket a
jó híreket!
Egy kis házi feladat is lenne a kedves Olvasó számára: Az előzőekben
megállapítottuk, hogy Jézus tanítását nem elég meghallgatni, hanem valóra is
kell váltani, például adni, segíteni kell. A példázatban viszont azt olvassuk,
hogy az okos szüzek megtagadják a segítségnyújtást. Hogyan magyarázható ez
a látszólagos ellentmondás?
[Miklovicz László, Nőtincs]
"Akkor az egek királysága, tíz olyan szűzhöz
fog hasonlítani, akik fogva lámpásaikat
kivonultak a vőlegény fogadására." (Mt 25,1)
- Mennyre szántam rá magam Isten Országának munkálására?
- Mit használok munkám megvilágítására?
- Milyen hangulatba fogadom azt, akit várok?
[Angel]
2020. november 15.
- Évközi
33. vasárnap
Mt 25,14-30 -"... akinek van, annak még adatik"
A mai evangélium, a talentumokról szóló példabeszéd többféle
értelmezési lehetőséget
is tartalmaz. Az egyik lehetőség szerint "a külföldre utazó ember" Jézus,
aki a földi világból visszatér az Atyai házba, az érzékfeletti világba. Akkori
és mindenkori tanítványaira bízza "vagyonát" - tanítását, és mindazt
a szellemi kincset, ami az ő gondolkodás- és magatartásmódja. Jézus mindenkinek
a teljes vagyonát, teljes önmagát kínálja, de ebből mindenki csak annyit "kap
meg" valóban, amennyit be tud fogadni - rátermettsége/képessége szerint.
Attól függően, hogy ki mennyit és milyen szándékkal foglalkozik a jézusi
örökséggel, annyit és olyan mértékben és mélységben lát meg Isten gondolkodásából,
akaratából. Így a saját látásmódja szerint mindenki láthatja úgy, hogy mindent,
sokat, keveset vagy éppen semmit nem kapott.
A "talentum" - isteni minőség. Nem egyszerűen képesség, hajlam,
amit a génjeinkben magunkkal hoztunk ebbe a világba, inkább szellemi kincs, szellemi
energia, amely lehetőséget ad a bennünk rejlő képességek használatára.
A bölcsesség, a szeretet, a hit, az Istennel való kapcsolat, az irgalmasság,
a megbocsátás - mind valamiféle szellemi értéket, szellemi energiát jelent. Mindezek
kibontakoztatására lehetőséget kaptunk - konkrét élethelyzeteink szerint
többet vagy kevesebbet. Ha nem élünk a lehetőségekkel, akkor földbe ássuk
a talentumot, ahelyett hogy kamatoztatnánk.
A mi "vállalkozásunk" a szeretet országának gyarapítása bennünk és
körülöttünk. A szeretet olyan szellemi kincs, amely akkor gyarapodik, ha továbbadjuk
- nem abban, aki kapja, hanem abban, aki adja. Aki kamatoztatja a talentumait,
azt is megtarthatja, amit a kapott talentumok segítségével szerzett. Így a meggazdagodás
lehetősége előtte áll. Így működik ez a pénzvilágban is: akinek
van tőkéje, van sok pénze, az könnyen csinálhat belőle még többet.
De "aki szegény, az a legszegényebb..."
Az öttalentumos még ötöt kamatoztat. A kéttalentumos még kettőt. Mindkettő képessége
szerint vette észre a lehetőségeket a szeretetre. A haszontalan szolga nem
kamatoztatta kapott lehetőségeit. Ő olyannak tapasztalja meg az Istennel
való találkozást, amilyen az ő istenképe. Eszerint az Isten nem ad, hanem
elvesz. Magyarázkodásában áthárítja a felelősséget Istenre. Önző élete
haszontalan.
Nem a különleges képesség a fő érték, hanem a jó szándék, és a hűség
ahhoz, amit kaptam. Aki hűsége által él a kapott lehetőségekkel, annak
az élete újabb növekedési lehetőségekkel bővül. Mert "akinek van,
annak adatik"... Hogyan?
A szellemi életben, a szellemi "tömegek", energiák között is működik
a szellemi gravitáció, a szellemi tömegvonzás törvénye. Isten, a végtelen nagy
Jó csak akkor tud vonzani, ha van bennem valami belőle. És annál jobban
vonz, minél több van bennem belőle. És a vonzása által közelebb kerülök
hozzá, ami tovább növeli a vonzóerőt. "Akinek van (szellemi értéke),
annak adatik..." A vonzóerő segít egyre közelebb jutni hozzá, aminek
következtében még több lesz bennem belőle - így még nagyobb lesz a vonzóerő,
csökken a távolság ... A fejlődés távlatai öngerjesztő folyamatként
felgyorsulva, szédületes távlatokat mutatva a tökéletességig tartanak, egyre
gyorsuló fejlődéssel. "Akinek nincs (valódi szellemi értéke), elveszíti
azt, amije lenni látszik. Látszatértékekből nem születhet valódi vonzás.
Isten képtelen őt vonzani, ha a mélyben ellentétes irányú a vonzás.
Egyszer mindannyiunknak az életében eljön a "számadás", a szembesülés
azzal, amit tettem, annak fényében, amit tehettem volna. Ezzel mindenkinek szembesülnie
kell. Hogy mennyi a "sok idő"? Elegendő, ha az ember nem
haszontalan szolga. Karácsonyra és majd az egykori számadásra készülve tegyük
fel magunknak a kérdést: Mim van? Hogyan látom: mennyit kaptam? És amim van,
az gyarapodik?
[Miklovicz Panni, Nőtincs]
"Úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember
hívatta szolgáit és adta
nekik vagyonát." (Mt 25,14)
- Mennyire szeretem az otthonomat?
- Hol szeretek tartózkodni a legszívesebben?
- Kiben bízom meg? Mennyire?
[Angel]
2020. november 22.
- Krisztus király ünnepe
Mt 25,31-46 - "...éhes voltam,
és ennem adtatok"
Az ünnep lényegéről: tartalmát kifejezi az ekkor tartott szentmisékben gyakran
felhangzó himnikus latin ima: "Christus vincit, Christus regnat, Christus
imperat!", azaz "Krisztus győz, Krisztus kormányoz, Krisztus uralkodik".
Kicsit átfogalmazva: Krisztus győz, ha legyőzzük mi is magunkban a "világot";
Krisztus kormányoz, ha a szeretet törvényszerűségei határozzák meg a tetteinket;
Krisztus uralkodik: azaz szolgál, és mi is szolgáljuk felebarátainkat.
Rátérve az evangéliumra: bizony eléggé félelmetesen hangzanak ezek a mondatok.
Az evilági dicsőséget (de még a személyi kultusz látszatát is) kerülni akaró
Jézustól pedig idegenek. Az "Emberfia" titulus sokszor szerepel a Szentírásban,
de különböző tartalmakkal. Érdekes módon egyszer nagy kezdőbetűvel
írva, máskor meg kis kezdőbetűvel. Legyen házi feladat a kedves olvasó
számára, hogy vajon miért van ez így.
Egy kis segítség: Jézus önmaga megjelölésére használta a fogalmat, szokásos
alapjelentésének megfelelően: "az ember általában, és így én is", "egy egyszerű ember,
mint én (is)", "egyszerű, az embereknek kiszolgáltatott, hatalom
nélküli ember, akit azonban Isten a maga erejével tölt el". - Egészen mást
jelentett az "emberfia" a kor apokaliptikus irodalmában: "titokzatos,
hatalmas, emberfeletti ember, aki arra lett kiválasztva, hogy meghatározott napon
lejöjjön az égből, és dicsőséges világbíróként a büntető angyalok
segítségével végrehajtsa Isten ítéletét".
Talán a 35-37. vers tartalmazza a történet egyik üzenetét: az Isten által elvárt
emberi magatartások azok, amelyek a társadalom peremére szorultakat, a hátrányos
helyzetbe kerülteket, a szegényeket szolgálják. Ez a magatartás a "belépőjegy" Isten
országába.
A példázatból az derül ki, hogy Isten a legkisebbekkel, a társadalom legalján
állókkal azonosul. Bármi jót teszünk a rászorulóknak, azt magának Istennek
tesszük. Tehát aki szeretne eljutni Istenhez, szeretne belépni a szeretet Országába,
annak
a felebarát nevű "kerülőutat" kell választania.
[Miklovicz László, Nőtincs]
"...megéheztem és ennem adatok." (Mt
25,35)
- Mit teszek az éhezőkért?
- Mire vagyok kiéhezve?
- Hogyan bánok az idegenekkel?
[Angel]
2020. november
29. - Advent 1. vasárnapja
Mk 13,33-37 - "Legyetek éberek!"
"Vigyázzatok, virrasszatok...!" Aki virraszt - az nem alszik. Aki nem
alszik, az ébren van - éber. Ebben a példabeszédben is idegenbe készül a ház
ura, szolgáira bízza mindenét, és a kapusnak meghagyja, hogy virrasszon. Akárcsak
a talentumok példabeszédében, itt is Jézus az, aki számunkra "idegenbe" -
az Atyai házba készül, és az akkori és mindenkori tanítványaira bízza mindenét. "Alvás" közben
a talentum nem kamatozik. Ébernek kell lenni ahhoz, hogy észrevegyem a lehetőségeket
a szeretetre. Aki "alszik", azt sodorja az élet, a világ, nincs jelen
a saját életében, döntéseiben. Jézus a tudatos életre szólít fel minket. Éber
legyen a tudatunk és a szívünk. A keleti spirituális utak tanítanak a tudat éberségéről
- a kereszténység inkább a szív éberségéről. Azt gondolom, mindkettőre
szükség van.
A keleti mesterek évezredeken keresztül tanítottak a tudat éberségére, a legtöbb
ember tudati szempontból mégis tompa. Hiába van fizikailag ébren, tudatilag
alszik, elsősorban az érzékfeletti világ valósága felől nézve. A tudati éberség
- tanításuk szerint - azt jelenti, hogy az ember felébred ebből a tudati
tompaságból, legyőzi a "maját" (amely azt mutatja, hogy az általam
tapasztalt valóság a teljes valóság), felismeri a teljes valóságot, és élő-tudatos
kapcsolatba kerül az érzékfelettivel. Felismeri a világban és önmagában a szellemit,
az istenit.
A keresztény misztikában inkább a szív ébersége kapott nagyobb hangsúlyt. A tudat
ébersége önmagamra fókuszál: tudatosítom magamban mindazt, ami a külvilágban
és bennem történik, és azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek ezekhez kapcsolódnak:
jelen vagyok önmagam és a világ számára. A szív ébersége esetén a fókusz a másik
emberen van: mit érez a másik, mit él meg, miben tudok neki segíteni, hogyan
kerülhetek közelebb a másik ember szívéhez: jelen vagyok a másik ember számára.
"Legyetek éberek..." - legyetek jelen, mert az Isten az örök jelen.
Vele csak a jelen pillanatban találkozhatok. A múlt - már nincs, a jövő -
még nincs, csak a jelen - van. Az ember sokszor úgy érzi, Isten elrejtőzik,
elérhetetlen távolban van. De Isten nem rejtőzik el, bár nem is mutatja
meg magát nyilvánvalóan, hanem jelez. Jeleken keresztül mutatja meg magát - ezért
fontos a jelenlét, ami több, mint az "itt és most" megragadása. Az
igazi jelenlét figyelem az isteni jelekre. Észre kell vennünk a jeleket, meg
kell nyílnunk a jelek befogadására. A jelen pillanat az időből az időtlenbe
vezető kapu. Hiába van Isten-kereső ember és ember-kereső Isten,
ha nem vagyok jelen, nem vagyok rajta a jel-en. Isten mindig jelen van - de számomra
csak akkor elérhető, ha én is jelen vagyok.
Egyszer megjön a ház ura - nehogy alva találjon minket!
[Miklovicz Panni, Nőtincs]
- Mennyire vagyok éber?
- Mire? Kire figyelek a legjobban?
- Mik a fix pontok a jövőmben?
[Angel]
sohasem volt igazi.
(Ágoston)
