A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2020. október 4. - Évközi 27. vasárnap
Mt 21,33-43 - A kockáztató szőlősgazda

Ezt a példabeszédet Jézus a virágvasárnapi bevonulást követően, néhány nappal halála előtt mondja el. Mintha saját sorsát ismertetné benne. A képvilág visszautal Izajás ötödik fejezetére, amely Isten szőlőskertjeként ábrázolja Izraelt.
Mindig meglep ez az evangéliumi szakasz, ahányszor csak olvasom. Nem annyira a béresek kitartó gonoszsága gondolkodtat el, hanem a szőlősgazda naivitása. Emberi ésszel fel nem fogható az a kitartó próbálkozás, amellyel megkísérli elérni, hogy visszakapjon valamit abból, ami az övé. Hogy mit is várna a gazda cserébe? A terményt. Mit tudunk mi teremni? Szeretet-tetteket. Ezt várná tőlünk a Gazda! Isten küldött prófétákat népéhez, akik csúfos véget értek, csakúgy, mint Fia. De milyen más eszköze lett volna Istennek, ha nem akarta volna felrúgni az általa adott szabad akaratot? (Márpedig kényszerítve engedelmeskedni, mi értelme lenne?) Az őrültségig menően kockáztatott, mert őrülten szeretett. S ezt teszi ma is!
Én mit kockáztatok Istenért, a hitemért? Hajlandó vagyok-e egyáltalán elhagyni a komfortzónámat? Lépni mások felé, akkor is, ha visszautasíthatnak, kinevethetnek, bolondnak nézhetnek? A testvérek baráti melegében éldegélem hétköznapjaimat, vagy eljutok a szegényekhez, magányosokhoz, megkeseredettekhez is?
A bérlők azon bátorodnak fel, hogy távol van a gazda. Valóban távol van? Vagy csak nem érezzük a jelenlétét, mert nem keressük, s nem adunk neki lehetőséget, hogy megszólaljon bennünk, s Lelkével üzenjen lelkünknek?
Jó hogy a mátéi változat kerül ma terítékre: ebben nem a gazda mond olyat, hogy elpusztítja a béreseket, hanem a szemet szemért, fogat fogért elven felnőtt hallgatóság vélekedik így. Nem gondolnám, hogy Jézus Istene bármikor is bosszút akarna állni, még ha emberi ésszel ez jogosnak tűnne is. Nem tud kibújni a "bőréből"! Az az Isten, aki azt üzente, hogy tegyél jót haragosaiddal, nem hasonulhat meg.
Nemigen vannak haragosaink. Szépen belesimulunk a langyos vízbe. Azt csináljuk csak, amit szabad, nem rángatjuk az oroszlán bajuszát, nem tesszük szóvá sem a világi, sem az egyházi hatalmasok intézkedéseit (vagy hallgatását), bármennyire indokolt lenne is. Személyes kapcsolatainkban is kerülünk minden konfrontációt, ha lehetséges, szőnyeg alá söpörjük a kínos kérdéseket. Krisztus-követésünk radikalitása is hiányzik, így aztán senkinek sem vagyunk útjában. Hát így könnyű ellenség nélkül élni! Csak el ne felejtsük, hogy a langyosság, közömbösség a legrosszabb választás!
A sarokkő-Jézus avagy a szőlőtő-Jézus képe arra utal, hogy igazán tartós gyümölcstermés csak ráépülve, belenőve, azaz Vele szoros egységben valósulhat meg. Régóta kedvenc hasonlatom az Isten működésére a békebeli rádió képe. Isten folyamatosan sugározza az adást, de csak akkor tudom "fogni", ha odatekerem a gombot. Aztán persze a hallottakat még gyakorlattá is kell tenni, s bizony az sem könnyebb, mint a Hangra figyelés. Mert Isten üzenete és noszogatása nem a széles, kényelmes úton visz. Mi viszont ódzkodunk a keskeny rögöstől - pedig Atyánk útja nem a hegymászók csúcsra érő felszabadultságát ígéri csupán, hanem minden megküzdött lépés örömét, a Vele való járás biztonságát, a "jó lóra tettem" harmóniáját.
Mennyei Atyám! Benne élek a világ zajában, mert itt van dolgunk. De szeretnék nagyon figyelni a bennem folyamatosan szóló Lélek-kolompolásra, hogy el ne lustuljak, s ne jellemezzen a "nem vágyni többre kis mái magamnál" (Sík Sándor: Ments meg Uram!) gondolata.

2020. október 11. - Évközi 28. vasárnap
Mt 22,1-14 - Menyegzői körforgás

(A szöveg eredetisége sok teológusnak komoly fejtörést okozott és okoz, az olvasottakat igen agyafúrt módon lehet csak összeegyeztetni Jézus szeretet-Istenével, feltehetően több betoldás is van a jézusi példabeszédhez képest.)
De mit üzenhet nekünk ez az igerész most, 2020 Magyarországán?
Az isteni menyegző meghívottjai vagyunk. Ez bizonyos. Itt ülünk és róla olvasunk. Hallottunk róla, érdekel minket. El is jut hozzánk az üzenet az ünnepi találkozóról. A szöveg szerint ki az üzletét, ki a vetését hozza kifogásként, vagy csak egyszerűen semmibe veszi az üzenetet. Próbáljuk meg behelyettesíteni a fentieket azokkal a dolgokkal, amelyek megelőzik Istent ügyét a saját életünkben! Miért nem értjük már meg, hogy Isten nem elvenni akar tőlünk, hanem ajándékozni! Nem a családot, a munkát, az értelmes szabadidőt akarja kiiktatni az életünkből, hanem mindezekhez hozzáadni azt a plusz szeretet-energiát, amivel ezek a területek is gyümölcsözőbbé válhatnak. Isten boldognak szeretne látni minket, már itt a Földön is!
S bizony nemcsak meghívottnak szeretne minket Isten, hanem választottnak is! Sőt! Nemcsak követőnek, hanem követnek is! A példabeszédben a szolgák hívogatják az embereket. Máshol Jézus barátainak mondja a tanítványait, a küldötteit, akik jól ismerik az Atya szándékait. Isten mindenkit hív a menyegzőre! Mindenkit! Nincs olyan hatalmas és nincs olyan mélyre csúszott ember, akinek ne szólna a hívás. És itt van a széles középmezőny! A nem csaló, nem lopó, rendes kisemberek - akik úgy gondolják, hogy minden rendben van; akik úgy gondoljuk, hogy minden rendben van!
De ha küldeni akarna az Isten, ha szolgálatot bízna ránk, akkor a leggyakoribb válaszaink nekünk is ilyenfélék lennének: "Még nem! Most nem! Talán később! Aranyos vagy, hogy gondoltál ránk, de sok mindent nem kalkulálsz bele. Miért pont én? Miért most? Miért éppen neki? És főképp hogyan?" Gyakran hallani, hogy Isten és a szívünk közé beférkőzött a fejünk, mely okoskodik, mérlegel, számítgat, s végül lelohasztja a szív tenni akaró vágyát. Szó sincs arról, hogy az eszünk felesleges lenne, hiszen azért kaptuk, hogy használjuk. De valahogy egyensúlyba kellene hozni a tapasztalatokon érlelődött elménket a szívünk intuícióival.
Nemrégiben halottam: Ha baj van, kapaszkodunk Isten után, de ahogy rendeződnek a dolgaink, már mondjuk is: "Kösz, Istenem, innen már megy egyedül is." De nem megy! Aztán ha újra összegubancolódnak a dolgok, akkor megint nála keresünk tanácsot, segítséget.
Meghívott vagyok, választott, vagy követ? Jól hívok? Vonzóan tudom bemutatni a lakomát adó Istenemet? Ráerőszakolom mondanivalómat a másikra, vagy kíváncsivá teszem őket?
Add, Uram, hogy sose fanyalogjak, ha szolgálni küldesz! Ha befelé figyelek, akkor megtalálom a megfelelő gesztusokat, szavakat is. S akkor icipicit megint nő a te szeretet-országod a földtekén.

[Kőszeginé Rihmer Melinda, Pécs]

Achívum