A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2020. január 5. - Karácsony
után 2. vasárnap
Jn 1,1-18 - A felnőtt Jézus követése
Karácsony díszletei, a karácsony utáni második vasárnapon
kezdenek elhomályosulni. A sokszor túldíszített fenyőfák, a színes égősorok,
a csillogó arany- és ezüstszalagok elveszítik fényüket. A lelkesen énekelt
karácsonyi énekek elhalkulnak. A jászolban fekvő kis Jézus is, aki elé
olyan szívesen és olyan nagy előszeretettel leborulunk, lassan fel fog
nőni. Egyszóval véget ér a karácsonyi idill.
Az eseményeknek ezt a menetét támogatva szakítja meg az evangélium is a karácsonyi
ujjongást. Mintegy kijózanít bennünket. Odaterel minket a hétköznapokon megélt
életünkhöz. Rádöbbent bennünket arra, mit jelent a felnőtt Jézust követni.
Jézus életének a János-evangélium szerinti olvasata már nem a karácsonyi idillt
festi le nekünk: Kimondja, hogy a sötétség nem fogadta be az Igét, a világosságot.
A világ általa lett, de nem ismerte fel. Vagy: A tulajdonába jött, de övéi nem
fogadták be.
Be kell fogadnunk az Igét, Jézust. Így tudjuk követni őt. Hogyan történik
a befogadás? Úgy, hogy nemcsak Jézus jászlához megyünk oda karácsony táján, nemcsak
az idillikus, semmire sem kötelező karácsonyi hangulatot részesítjük figyelemben,
hanem meghallgatjuk, elfogadjuk a felnőtté vált Jézus tanítását is. Igaznak
tartjuk az ő szavait, saját életünkre vonatkoztatva azokat. Mindennapi életünkben
foganatosítjuk azokat, vagyis követjük őt. Napról napra keressük őt
az imádságban. Kutatjuk a ránk vonatkozó akaratát. Tetteinket az ő példája
szerint irányítjuk.
Aki pedig kívülről szemléli Jézust befogadó életünket, az értékesnek, vonzónak
és tanúságot tevőnek fogj azt találni.
[Gyűrű Ferenc, Lövő]
"Övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be." (Jn
1,11)
- Kitől várom leginkább, hogy elfogadjon?
- Mire érzek magamban leginkább erőt?
- Mennyire azonosulok szerepemmel a világban?
2020. január 12. - Urunk megkeresztelkedése
Mt 3,13-17 - Életcél és küldetés
Az ember életének egyik legfontosabb és legmeghatározóbb
pillanata az, amikor ráébred a küldetésére, a világban betöltött feladatára.
Felismeri élete legfőbb célját. Megérti, meg-érzi, hogy minden cselekedetének,
erőfeszítésének egyetlen irányba kell mennie. Ilyenkor élete minden
rezdülését egyetlen legfőbb érték motiválja, és kapcsolja egységbe.
Ez a pillanat egy felismerési és elköteleződési folyamat végső pillanata.
Lépést jelent a boldogsága felé vezető úton.
Nagy kár, hogy ma sok-sok embertársunk nem éli át ezt az élményt. Nem ismeri
fel, vagy talán nem is akarja felismerni feladatát, küldetését ebben a földi életben, és
majd élete végső célját. Így aztán arra kárhoztatja önmagát, hogy vergődjön,
fáradjon, örüljön és szenvedjen, de mindezt mélyebb értelem nélkül, valódi fejlődés és
előrelépés nélkül.
Jézus megkeresztelését ünnepeljük ezen a vasárnapon. Úgy is mondhatjuk, hogy
Jézus elköteleződését ünnepeljük. Jézus ezzel a külső mozzanattal is
vállalta a küldetését, amelyet az ő Atyja bízott rá. Elköteleződés
ez Isten Országa mellett. Küldetés a rá hallgatókhoz, hogy minél több szívben
elültesse Isten Világát.
Jézus példát akar adni nekünk, embereknek. Meg akarja mutatni, hogy mindannyiunk életének átfogó értelme
van, s ez határozott irányt ad döntéseinknek, tetteinknek.
Újra és újra át kell gondolnunk elköteleződésünket, életünk feladatát, célját.
Isten Világa nem maradhat lényünk mélyén, azt ki kell bontani, feladattá kell
változnia; minden ember felé mutatnunk kell szolgálatkészségünket, megbocsátásunkat, áldozatvállalásunkat.
[Gyűrű Ferenc, Lövő]
"S íme egy az egekből megszólaló hang: Ez
a fiam a szeretett, akiben kedvem telik." (Mt 3,17)
- Kinek a hangjára figyelek?
- Kiben lelem kedvem?
- Mennyire vagyok szolidáris?
[Angel]
2020. január 19. - Évközi
2. vasárnap
Jn 1,29-34 - Reális önismeret
Keresztelő János rámutat Jézusra: "Íme, ő az!" Hiába
kezdett el előbb működni, mint Jézus, hiába követték őt
előbb nagy embertömegek, mégis képes rámutatni Jézusra. Nemcsak a
szavaiban, de a tetteiben is megmutatkozik ez a Jézusra mutató magatartás:
saját tanítványait arra biztatja, hogy kövessék Jézust.
Rá tudunk-e mutatni Jézusra? Mennyi minden másra mutat rá sokszor az ember életvezetése.
Lényegtelen és értéktelen dolgokra. Olyan személyekre, olyan emberi viselkedésre,
magatartásokra, amelyek nem képviselnek értéket. Esetleg önmagunkra mutatunk. Életvezetésükkel,
a mindennapokban élt életünkkel és véghez vitt tetteinkkel nekünk Jézusra kell
mutat-nunk. Azokra az egyetemes értékekre kell mutatnunk, amelyeket Jézustól
tanultunk, amelyekre Jézus tanított bennünket.
Keresztelő János úgy beszél Jézusról, mint aki "megelőzi őt".
Vagy más fordítás szerint "nagyobb nála". Keresztelő János tudja, hol a
helye a világban. Ismeri önmagát. Milyen sokszor előkerül az önismeret.
Ha ez megvan és fokozatosan alakul, fejlődik, akkor helyre tudjuk magunkat
tenni a világban. Nem vágyakozunk többre, mint akik valójában vagyunk, de kevesebbre
sem. Sem többnek, sem kevesebbnek nem tartani magunkat, mint akik valójában vagyunk
- ez az igazi ismerése magunknak.
Aki tisztában van saját magával, az nem csapja be önmagát; tudja, mire képes, és
mire nem, és az életben ennek megfelelően tud tevékenykedni, feladatokat
vállalni. Aztán éppen ezért nem csapja be embertársait sem. Éppen olyannak mutatja
magát, mint amilyen lélek lakik benne. Így a másik ember nem csalódik benne,
mert mindig azt a viselkedést, azt a tevékenységet várhatja el, amit magából
mutat.
Önmagunk reális látása hozzásegít bennünket ahhoz, hogy életünkkel Jézusra tudjunk
mutatni.
[Gyűrű Ferenc, Lövő]
"Láttam is és tanúsítottam, hogy ez a fia Istennek." (Jn
1,34)
- Mennyire ismerem Jézust?
- Mennyire érdekel Isten útja?
- Mennyire fontos számomra a Lélekbe merülés?
[Angel]
2020. január 26. -
Évközi 3. vasárnap
Mt 4,12-23 - Újat kezdeni Jézussal!
Azoknak a halászoknak ott a Genezáreti-tó partján
megvolt a maguk élete. Megvolt a mindennapi munkájuk, a belőle
fakadó kis megélhetésük, megvolt a családjuk, megvoltak a mindennapi örömeik és
gondjaik, megvolt a maguk társasága és vallása is. Látszólag nem sok
okuk volt arra, hogy meghalljanak, és főleg kövessenek is egy
olyan meghívást, amely kisza-kítja őket ebből a megszokott
kis életből, aztán új utakra vezeti őket, és átalakítja az életüket.
Biztosak lehetünk benne, hogy sokan nem is hallották meg annak a bizonyos
Jézusnak a szólítgatását, aki újra és újra fáradhatatlanul lépett
oda az emberekhez, és biztatta őket: "Jöjjetek, kövessetek engem!" Néhányan
azonban mégis elindultak. Otthagyták a hálóikat, a bárkáikat, és nyomába
szegődtek ennek a lebilincselő személyiségű vándortanítónak.
Otthagyni a régit. Otthagyni azt a formát, szokást, életvitelt, életmódot, amely
már kiüresedett, amely nem tölt meg minket tartalommal, nem ad többletet az életünknek.
Ez a megújulásnak a kezdete és feltétele. Az elindulás, az otthagyás, az újat
kezdés akadálya a közömbös lelkület és a változtatás fájdalma: nem tehetem tovább
a régit. A régi otthagyásának és az új követésének akadálya tehát nem a külső körülményekben,
nem más emberekben, hanem bennem van. Jézust követve azonban az marad meg az életünkben,
ami értékes. Nem veszítünk, hanem gazdagabb lesz általa életünk.
Próbáljunk odafigyelni azokra, akik Jézus nevében szólnak, hívnak minket, hátha
mégis tudnak valami fontosat, valami vonzót mutatni számunkra! Merjük vállalni
az újat: Jézus követéséből fakadó életünket.
[Gyűrű Ferenc, Lövő]
"Majd így szólt nekik: Na gyertek csak utánam, és
emberek halászaivá teszlek majd benneteket." (Mt 4,19)
- Ki az, akit követni tudok? Miben?
- Hol szoktam sétálni? Miért?
- Mennyire vagyok rendszerető?
