Bokorportál

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2019. szeptember 1. - Évközi 22. vasárnap
Lk 14,1.7-14 - Kerüljük a "helyezkedést"!

A lakoma a zsidóknál az étkezésen túlmenően közösségi összejövetel is volt. A résztvevőket többnyire közös érdekek, rokoni vagy baráti szálak fűzték össze, gyakran szenvedélyes és mély értelmű (vallási, filozófiai, politikai) beszélgetéseket is folytattak. Akárcsak manapság a fontos protokolláris események alkalmával, az üléshely tükrözte az illető társadalmi rangját. Jézus arra figyelt fel, hogy a különféle meghívottak mennyire tülekednek a megbecsültséget kifejező helyekért, milyen fontosságot tulajdonítottak az őket megillető rang kinyilvánításának.
Jézus vélhetőleg nyilvános tevékenysége kapcsán, mint potenciálisan fontos, kiemelt személy kapott meghívást. Ismerkedni akartak vele, hogy mi lehet ennek a különös embernek a célja, mi végre mond olyan furcsa dolgokat... Ez utóbbi tekintetben nem is csalódtak, jól kiosztotta mind a vendégeket, mind a házigazdát!
"A hiúság kifejezetten a kedvencem a bűnök közül" - mondja Milton szerepében a Sátánt megszemélyesítő Al Pacino, Az ördög ügyvédje című kiváló filmben. Jézus elsőként a főhelyekért tülekedő vendégeket teszi helyre: "Aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják." Mint a legtöbb hiba esetében, itt is egy alapvetően helyes emberi vonás - ez esetben az önbecsülés - túlhajtásáról van szó.
De megkapta a vendéglátó is a magáét: Ne a viszonzás, előrejutás érdekében hívjál vendégeket, amikor ennyi szegény rászoruló van körülötted. Így soha nem lesz Szeretet-Ország!
Jézus rendszeridegen ezen a lakomán, mert nem evilág hatalmi logikájával gondolkozik, hogy helyezkedjen, befolyásos barátokat szerezzen, akik majd előre viszik a saját bizniszük mellett az övét is. Jézus, az egy-ügyű ember csak arra gondol, hogyan lehetne az Atya világát itt e földön mielőbb megvalósítani. Ebbe nem fér bele a "tülekedünk egymásnak esve" és az "adok, hogy adjál" mentalitás.
Utószó: Nincs feljegyzés arról, hogy ez a társaság később bármikor meghívta volna Jézust. De mi még megtehetjük...

[Bajnok László, Budapest]

"Ha meghívattál valaki részéről egy lakodalomba, ne dőlj le a fő helyre, nehogy legyen ott egy általa meghívott nálad tekintélyesebb." (Lk 14,8)
   - Milyen sorrendben érvelek és cselekszem? Miért?
   - Mennyire szoktam kéretlenül tanácsokat osztogatni?
   - Mennyire éreztem magam népszerűnek? Mikor?

[Angel]

2019. szeptember 8. - Évközi 23. vasárnap
Lk 14,25-33 - Halálosan fontos küldetés

Jézus erős, már-már erőszakos képekkel, túlzó hasonlatokkal próbálja érthetővé tenni kortársai számára, milyen kemény elkötelezettséget kíván az Atya követése. A sokunkra jellemző családi és egyéni önzés veszélyeire hívja föl a figyelmet határozott keménységgel.
Ha statisztikával próbálnánk mérni, kik és mik azok, akik-amik megtorpantanak, eltávolítanak bennünket a jézusi úttól, biztosan előkelő helyen lennének a családra hivatkozó hárítások. Pedig a ránk bízottaknak az Útra egyengetése, Úton tartása biztosan a mi feladatunk (is).
Kizárt dolog tehát, hogy a mindenkit, még az ellenséget is szeretni parancsoló Jézus szüleink, házastársunk, gyermekeink és rokonaink gyűlöletére szólítana föl! Miről van itt akkor szó?
Ez az evangéliumi részlet inkább az ember felelős felnőtté válásának szükségességéről szól. Jézus a hozzá tartozás, az elkötelezett tanítványság feltételéül szabja, hogy képesek legyünk életünket és döntéseinket tudatosan átgondolva, nem magunk és mások önző igényeitől vezérelve élni.
A toronyépítés példázata jól mutatja, milyen tervező munkát és alapozást kíván az elkötelezett személyiség kialakítása. A hadba vonuló király erőszakos hasonlata keményen érzékelteti hallgatóságával, hogy a Jézus által kínált út milyen komoly életstratégiát követel.
Az ókor kivégzőeszközének, a keresztfának a vállra vétele pedig olyan hasonlat, amely egy csepp kétséget sem hagy afelől, hogy az életünk halálosan fontos küldetést jelent.
Ideje átgondolnom, hol tart az életem, valóban követni akarom-e Jézust! Családom, szeretteim segítenek, megtartanak az Úton, vagy konfliktusokkal terhelt az életünk? Felelősek vagyunk szeretteinkért, de az életet nem tudjuk helyettük élni. A szeretetünket soha, az egyetértésünket néha sajnos meg kell vonnunk szeretteinktől.

[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]

"Így tehát aki nem mond búcsút közületek összes javainak, nem képes tanítványommá lenni." (Lk 14,33)
   - Mi akadályoz meg abban, hogy Jézus igazi tanítványa lehessek?
   - Mitől érzem ízetlennek életemet?
   - Mennyire tartom nyitva a fülemet az intő szavak meghallására?

[Angel]

2019. szeptember 15. - Évközi 24. vasárnap
Lk 15,1-32 - Cselekedni az örömért

Jézus példabeszédei azért nagyszerűek, mert általában könnyen értelmezhetőek minden ember számára. Olyan példákat hoz, amelyek ismerősek lehetnek a mindennapi életből. A mai evangélium három példabeszédet is tartalmaz, és annyira szemléletes a szöveg, hogy könnyű lenne filmet forgatni belőlük. Azért is könnyű lenne filmet készíteni, mert tele vannak tevékenységekkel: a pásztor megy - felveszi a juhot a vállára - hazamegy - összehívja barátait; az asszony lámpát gyújt - söpri a házát - keresi a drachmát - összehívja barátnőit; a fiatalabb fiú elköltözik - aztán visszamegy az apjához - hangos szóval szól; az apa elébe fut - nyakába borul és megcsókolja - szól a szolgáknak - kimegy az idősebb fiúhoz... Úgy tűnik, nem elég szépeket-okosakat gondolni, lelkünk mélyéből vágyni: cselekedni is kell. Nem elég sóvárogni az elveszett juh vagy drachma után, tenni kell a visszaszerzéséért. Nem elég hazagondolni, oda is kell gyalogolni.
Nem elég jónak elgondolni magunkat, nem elég életszentségre vágyni: jól, szentül, Istennek tetszően kell is élni. És ez cselekedetekben, mindennapi erőfeszítésekben valósul meg. Sőt, még az sem biztos, hogy a jó szándék és igyekezet azon nyomban eredményre is vezet. A pásztornak is "addig" (sokáig) kell keresnie az elveszett bárányt, és utána még vissza is kell cipelnie; az asszonyra is rásötétedik, mire a gondos keresés eredményre vezet. A tékozló fiúnak is össze kellett szednie magát, és haza kellett gyalogolnia a távoli vidékről. Ha bármelyikük idő előtt feladta volna - reményvesztésből? lustaságból? -, nem jutott volna eredményre és örömre. Legyen ez biztatás a mi számunkra is! Hiszen sokszor tele vagyunk vágyakkal, szép elképzelésekkel, jó szándékkal, de aztán belefáradunk, elfásulunk, vagy egyszerűen csak elsodor a mindennapi élet sok feladata...
És van még egy közös vonás a három példabeszédben: a jó eredményt közösen ünneplik meg. Mintha nem lenne elég maga az eredmény: hogy ismét teljes a nyáj, hiánytalan az erszény, fedél alatt az elkóborolt gyermek... Az örömöt meg kell osztani: úgy lesz még több! Mint ahogy arra a költő Weöres Sándor is rájött: "Örömöm sokszorozódjék a te örömödben." És Jézus szerint ez a sokszorozódó öröm túlterjed időn és téren... - az emberekkel együtt örülnek Isten angyalai, sőt: maga az Isten = az apa is.
Most már csak okot kell adnunk a közös örömre egymásnak és az Istennek - kitartó jó cselekedeteinkkel!

[Schanda Beáta, Budapest]

"S a házba érve összehívja a barátokat és a szomszédokat, az mondván nekik: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a birkámat, az elveszettet." (Lk 15,6)
   - Ki tudhat az örömeimről?
   - Baráti, jószomszédi körben mi szokott örömünk tárgya lenni?
   - Mi mindenbe szoktam beavatni barátaimat, szomszédaimat?

[Angel]

2019. szeptember 22. - Évközi 25. vasárnap
Lk 16,1-13 - Egy furcsa példakép

Furcsa tanítás ez a hűtlen intézőről szóló történet. Valahogy hiányzik belőle a magasztos eszmék csillogása. Hétköznapi bűncselekmény, ami valószínűleg meg is történt, és ismert volt a hallgatóság körében. Egy csalónak az esete. A leginkább meglepő, hogy ez a sikkasztó ember sajátos értelemben példaképként állítódik a hallgatóság elé.
A gazdag ember meglopása elfogadott és követendő Jézus szemében? Nem, nem erről van szó.
A hűtlen sáfár ravaszsága az, ami példa értékű. Eszessége és emberségessége. Jót tesz azokkal, akiknek tartozásuk van, azzal, hogy önkényesen elengedi tartozásuk egy részét. Nem szívjóságból teszi, hanem annak reményében, hogy azok, akikkel jót tett, vele is jót fognak tenni, amikor már elveszítette munkáját. Gondol a jövőjére, és barátokat vesz. Kreatívan oldja meg a problémáját.
Mi mennyire vagyunk kreatívak, mikor Jézus ügyében tevékenykedünk? És mennyire vagyunk kreatívak, amikor magunk számára akarunk valami "földi hívságot" megszerezni? Azt gondolom, hogy az esetek döntő többségében az utóbbi esetben jobban.
A hűtlen sáfár jót tesz másokkal, igaz, nem szeretetből, de mégis megteszi. Mennyire inkább kell nekünk, akik kereszténynek hisszük magunkat, jót tennünk másokkal! Csak úgy, szeretetből.
Ez a példabeszéd igazából a pénzről szól. Arról a pénzről, amely a mi hozzáállásunktól függően válik a hétköznapok szükséges csereeszközévé, vagy minden gonoszság alapjává, Isten legnagyobb ellenségévé. Okosan és hűségesen kell a ránk bízott pénzzel bánnunk. A pénz a legkézenfekvőbb eszköze mások segítésének. Legyünk nagyvonalúan bőkezűek az adakozásban.
"Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak" (Mt 6,24). - Egyértelmű beszéd. Mi mégis gyakran megpróbálunk egy fenékkel két lovat megülni. Buzgón imádkozni, és még buzgóbban pénzt hajtani. Azt gondoljuk, mi uraljuk a pénzt, és nem fordítva. Pedig a pénz utáni éhség sok ember éhhalálához vezetett a történelemben. Minél több pénze van valakinek, annál nehezebb számára az osztozás.
Hamvaid szétszóratását előzze meg földi javaid szétszórása!
A legvégén mindenkinek vissza kell adnia a reá bízott javakat. A felhalmozott vagyon semmit sem ér a végítélet napján. Nem marad semmi, amit az ember magáénak mondhat, csak annyi, amit másoknak adott.

[Kiss Gábor, Pilisborosjenő]

"A jelentéktelenben megbízható, a sokban is megbízható, és a jelentéktelenben hamis az a sokban is hamis." (Lk 16,10)
   - Mennyire vagyok megbízható?
   - Hogy állok az apró munkákhoz?
   - Mi az igazi feladat számomra?

[Angel]

2019. szeptember 29. - Évközi 26. vasárnap
Lk 16,19-31 - Veszélyes gazdagság

A történet bizonyára ismerős mindenkinek. Van egy dúsgazdag ember, és egy szegény, akinek még a nevét is tudjuk: Lázár. Miután mindketten meghalnak, a szegény a túlvilágon a mennyországba jut, a gazdag viszont a pokolba.
Semmi közelebbit nem tudunk meg róluk. Nem tudjuk, hogy a gazdag követett-e el valami gonoszságot - sőt úgy tűnik, családszerető ember volt, hiszen halála után is aggódik a testvéreiért -, de Lázár jótetteiről sem hallunk. Nem igazságtalanság ez így?
Az Újszövetséget olvasva úgy tűnik, hogy Isten erős fenntartásokkal viseltetik a gazdagokkal szemben, és egyértelműen kiáll a szegények mellett - pusztán azért, mert szegények.
És nem igaz, hogy a gazdag nem követett el semmi rosszat. Részvétlen volt. Nem vette észre, vagy egyszerűen nem törődött Lázárral. Becsukta a szemét és a szívét a nélkülöző ember előtt. A történet arra hívja fel a figyelmet, hogy kötelességünk a környezetünkben lévőkkel törődni, szeretni és támogatni őket. Nem elég nem tenni a rosszat, hanem tenni kell a jót. Keresni az alkalmakat, nyitott szemmel járni. És nem elég segíteni a családtagjainkat, rokonainkat, barátainkat, oda kell fordulnunk az "idegenekhez" is.
A fogyasztói társadalom a magántulajdon szentségére épül. De nem rendelkezhetünk szabadon azzal, amink van. Tudnunk kell osztozni, és sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy minél többünk van, annál inkább ragaszkodunk hozzá. "Földhöz ragadottak" leszünk. Ezért is olyan nehéz, szinte lehetetlen a gazdagnak bejutni Isten országába, mert a tulajdona lehúzza.
Van még egy érdekes mozzanata ennek a példabeszédnek. Amikor a gazdag megkéri Ábrahámot, küldje el hozzá Lázárt, hogy "ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvét", Ábrahám azt feleli, hogy nem lehet, mert áthághatatlan mélység tátong köztük. Nagy a szakadék az önzésben élő gazdag ember és Lázár között, ami már itt a földi életükben elkezdődött.
Ebben a történetben a szegénység és a gazdagság nem pusztán szociális ellentétként áll szemben egymással, hanem az emberi magatartás szintjén is. Az emberi konfliktusok mögött nemcsak eltérő pénzek, hanem eltérő magatartás, eltérő erkölcsi viselkedésmód is húzódik meg. Itt a gazdag embertelen. Általánosságban a szegénység szolidárissá, a gazdagság individualistává tesz.

[Kissné Kosztolányi Klára, Pilisborosjenő]

"Egy szegény pedig név szerint Lázár, oda lett dobva annak kapujához fekélyekkel borítva, és vágyakozva arra, hogy jól lakjon a gazdag asztaláról lehullókból..." (Lk 16,20-21)
   - Milyen vágyak feszülnek bennem?
   - Kitől várnék támogatást? Miben?
   - Milyen gyakran eszem a szükségesnél többet?

[Angel]

Aki azt állítja, hogy a vallásnak
nincs köze a politikához,
az nem tudja,
mit jelent a vallás.
(Gandhi)

Achívum