A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2019. augusztus 4. - Évközi 18. vasárnap
Lk 12,13-21 - Lelki gazdagság

A földön testben élő ember egyik legnagyobb kísértése, hogy csak a létfenntartásával törődjön. A fogyasztói szemlélet még a materializmusnál is nagyobb veszély, mert a többet birtoklás boldogságával áltat. A szegénység életformáját vállaló názáreti Jézus példája és tanítása még az Ószövetség talaján álló tanítványait is megbotránkoztatta, a szerint ugyanis a gazdagság az Isten áldásának jele volt. Felhívja a figyelmünket arra, hogy az anyagi javak féktelen hajszolása érzéketlenné tesz embertársaink szükségletei iránt, és ugyanakkor süketté Isten üzenetével szemben.
Jézus küldetése kezdetén, pusztai magányában vállalt böjtje idején, kísértésnek élte meg a Sátántól felkínált lehetőséget, hogy a kövekből kenyeret adjon éhező testének. Visszautasította ezt a gondolatot, mondván: "nemcsak kenyérrel él az ember" (Lk 4,4).
Az egész napon át a tanítására figyelő tömegtől nem tagadhatta meg a vacsoraadást, ám ennek következménye a kenyérosztó király reményének követelése lett, ami ugyancsak az Atya akaratával szemben álló sátáni próbatétel volt megkísértésekor. Sem a kenyér, sem a cirkusz nem olthatja ki a többre, jobbra teremtett ember boldogság utáni vágyát.
Ezért nem vállalja az örökösödési vitában az igazságosztó szerepet, mert hű akar maradni a szeretet összekötő, nem pedig szembeállító felfogásához. Példázatával még szemléletesebben óv a kapzsiság veszélyétől, mert ő az adás fontosságát tanítja. Szerinte az élet teljességét nem szolgálhatja az anyagi javak halmozása. A birtoklásnál fontosabb a létezés, ami a lét forrásától, Istentől függ. Esztelen, oktalan az az ember, aki nem lát túl a földi létezésen, aki nem számol a halál minden anyagi javat semmissé tevő hatalmával.
Korunk hitvallója, Balczó András, életműdíja átvételekor kijelentette: "Ebben a süllyedő világban, amiben élünk, legyenek ellentétei ennek a világnak… a lelkünk az, amit ápolni kellene." Vagyis nem a materializmusból, nem a fogyasztói mentalitásból, hanem az Istenbe vetett hitből remélhetjük, hogy értelmes életet nyerhetünk a szeretet adásával. Lelkünk ápolása a jótettekkel: ez tesz Istenben gazdaggá, az Örök Boldogság jutalmának elnyerőjévé.

"Így jár a magának harácsoló, s nem Istenre nézve gazdagodó." (Lk 12,21)
   - Maradandó dolgaimat rendezgetem, vagy csupán a mulandókat?
   - Mekkora kacajra fakadnak majd örököseim? Miért?
   - Mekkora gondot fordítok Istenben való gazdagodásomra?

2019. augusztus 11. - Évközi 19. vasárnap
Lk 12,32-48 - A szolgálat boldogsága

Weöres Sándor ismert versrészlete szerint: " Valaha én is úr akartam lenni, / Ó bár jó szolga lehetnék! / De jaj, szolga csak egy van: az Isten, / S uraktól nyüzsög a végtelenség" (Rongyszőnyeg, 13).
A minden teremtményét szolgáló láthatatlan Isten látható megnyilvánulása: Jézus Krisztus emberi mivoltában. Tanításában is a szolgáló magatartás boldogító voltát hangsúlyozza. Az Atya Országának alaptörvénye az adakozó lelkület. A Szentháromság világa a kölcsönös adás világa. Ezt a szolgáló magatartást élte példaként tanítványai kicsi nyája elé Pásztoruk és Mesterük, Jézus. Hangsúlyozza, hogy az ő szolgáló készségük révén fog növekedni Isten Országa a földön.
Jézus legfőbb kincse, amiért a szíve dobogott, az Atya akarata volt. Erre a kincstalálásra buzdította tanítványait, és általuk mindenkit. Õt tehát a készségességben kell követni. Hiszen mindig nyitott volt Atya akaratára és az emberek szolgálatára. Az urukra váró szolgákról szóló példabeszéde felhívás erre a készséges magatartásra. Benne a tolvaj képe figyelmeztetés a nem tudott időpontban bekövetkező számadásra történő felkészülésre.
Az sem mindegy, hogy ki milyen lelkülettel szolgál. Félelemből, mint a rabszolgák, vagy fizetésért, mint a béresek, vagy önként, mint a jó barátok. A keresztény szolgálat nem fakadhat félelemből, szorongásból, mert ez nem teszi boldoggá a szabadon szerestésre hivatott embert. "A szeretetben nincs félelem… Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben" - írja az első János-levél szerzője (1Jn 4,18). A boldogsághoz nem elég fizetésért, bérért tenni a jót, hiszen a viszontvárás reményében megnyilvánuló adásban nincs isteni szeretet. Ez a kölcsönösség, a számítás, a jogrend világa, amely teljességgel idegen volt Jézustól, aki az életét is odaadta juhaiért. Vele szemben "a béres… otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas" (Jn 9,12). Õ nem szolgáknak, hanem barátainak nevezte tanítványait (vö. Jn 15,15), akik hozzá hasonlóan Isten fiaiként szívesen cselekednek jót minden ember javára. Azért boldog, áldott, szerencsés az ilyen ember, mert mindig, vagyis éberen önként adja életét Isten Országa megvalósulásáért.
Péter apostol - Jézus tanításának egyetemességére vonatkozó - kérdésére, egy másik példabeszédben kap választ. Ennek lényege: mivel a tanítványok másoknál többet ismerhettek meg Isten világából, nagyobb a felelősségük, s ennek nyomán nagyobb lesz a számon kérhetőségük is. Legyünk mi is hűséges és okos intézői a ránk bízott óriási kincsnek: a szeretet isteni Országának.

[Várnai László, Balatonboglár]

"Csípőtök legen felövezve, fáklyátok meggyújtva." (Lk 12,35)
   - Mennyire gyürkőzöm neki a munkának?
   - Mennyire vagyok kiszámítható?
   - Mennyire tudok várni toporzékolás nélkül?

Achívum