A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.
2018. szeptember 2. - Évközi
22. vasárnap
Mk 7,1-8.14-15.21-23 - "Hallgassatok
rám mindnyájan!"
Örök kérdés, hogy mit kell megtartani az ősök hagyományaiból, és mit lehet
alkalmas új gyakorlattal helyettesíteni, esetleg a régit továbbfejleszteni. Ezen
tépelődik mindig Tevje is a Hegedűs a háztetőn-ben. Azt hiszem,
ebben is az lehet a lényeg, hogy a régi gyakorlatok szellemét, lelkiségét általában
szerencsésebb megtartani, de mindenképpen megérteni, és addig nem szabad lecserélni őket.
Nem szeretnénk ugyanis a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. Itt van a tanulságos
példa az evangéliumban. A kézmosást mint higiéniai elvárást nem szabad elhagyni.
A piacról hozott élelmiszerek vízzel meghintését bölcsebb, ha mi nem így alkalmazzuk,
hanem azokat is alaposan megmossuk. Sajnos emberi gyarlóságból alakulhatott át
a bő vízzel megmosás meghintéssé. Rögtön felmerül a kérdés, hogy én milyen
jó gyakorlatokat alakítok át lustaságból értéktelenné? Például elhadarom az asztali
áldást átgondolt hálaadás helyett? Sorolhatnám még a példákat. Talán te is tudsz
hozzátenni párat...
Ez mind szép és jó, de helyén kell tudnunk kezelni a dolgainkat. Hasznos nekem,
ha betartok alapvető egészségügyi, higiéniai előírásokat, és más szokásokat,
de az életemet jól alakítani csak akkor tudom, ha ezeknél ezerszer fontosabbak
számomra a szeretet cselekedetei, főleg amiket nekem kell megtennem, meg
azok a szeretetlenségek, amiket mindenképpen el kell kerülnöm. És ebben még csak
azt sem mondhatom, hogy ezek rossz szokásaim, mert nem mentségek kellenek, hanem
jócselekedetek, elkerült rosszak. Isten országának megvalósítása - a saját életemben
- csak rajtam múlik. Ha ezt az életet el tudom kezdeni, akkor az folytatódhat
az örökkévalóságban is, de ha csak az önzésemet élem meg, akkor abban is maradok
örökre - boldogság helyett.
A szív tisztasága a legfontosabb, mert hiába tudom, értem én "a tutit",
ha érzelmileg nem azonosulok a jósággal, az önzetlen szeretettel, akkor a mindennapjaimat
sok hiba, és végül félrecsúszott élet fogja jellemezni. De ha arra törekszem,
hogy mindig a lelkiismeretem szerint cselekedjek, és a lelkiismeretemet rendszeresen
karbantartom - imával, engem tanítani tudó olvasmányokkal, őszinte beszélgetésekkel,
(olyan emberekkel, akiknek szívesen megfogadom a szavát) vagy akár egy jó zenével,
akkor boldogan telhet az életem, könnyebben megoldom vagy elfogadom életem nehézségeit,
tehát haladgatok a jézusi úton...
[Singer József, Székesfehérvár]
"Majd ismét tömeget hívott össze: Rám hallgassatok mindnyájan
és értsetek." (Mk 7,14)
- Mennyire tudok az embereknek felváltva beszélni ugyanott?
- Mennyire igénylek figyelmet magamnak, a mondanivalómnak? Miért?
- Mennyire ügyelek arra, hogy érthető legyek azok számára akik figyelnek
rám?
2018. szeptember 9. - Évközi
23. vasárnap
Mk 7,31-37 - "Megnyílnak majd a süketek fülei..."
Jézus egyik csodálatos gyógyításáról hallunk ebben az evangéliumi
szakaszban: meggyógyít egy süketnémát. Azt szoktuk mondani, hogy Jézus földi
életének a célja
elsősorban a tanítás volt - az, hogy megmutassa, hogyan élhet az ember az
Atyával harmóniában, hogy lássuk, milyen az Atya által megálmodott ember, gyógyításai
pedig küldetésének az igazolását szolgálták.
Itt, a Mk 7,31-37-ben azonban nem ez látszik. A küldetés igazolása helyett
sokkal inkább a végtelen szeretet, a határtalan empátia, az egyén messzemenő tiszteletben
tartása érhető tetten. Nem a tömeg előtt, mindenki szeme láttára történik
a gyógyítás. "Félrevitte őt, külön a tömegtől": Jézus intim
környezetet biztosított neki, majd a gyógyítás után "megparancsolta nekik,
hogy ezt senkinek se mondják el".
Ezen a történeten számomra Jézusnak az Atyától átvett rendkívüli szeretete
sugárzik át. Nem erőszakolja rá magát senkire, pláne nem akar senkiből vásári
mutatványt csinálni, vagy önmagának helyzeti előnyt kovácsolni. Az egyént
tiszteletben tartva azt adja, amire ott, az adott helyzetben az illetőnek
szüksége van, és teszi ezt mérhetetlen empátiával, intimitással, szeretettel.
A magam számára két kérdést/tanulságot látok a történetben.
Egyrészt mi az az életemben, a környezetemben, amit nem akarok meghallani?
Mi az, amiről nem akarok beszélni? Hol érhető tetten saját bénultságom
a hallás és a beszéd terén? Tudom-e ezeket a területeket Isten elé vinni, segítséget
kérni Tőle? Meg tudom-e szülni magamban a vágyat arra, hogy ezekből
a megkötözöttségekből szabadulást nyerjek?
Másrészt melyek azok a területek, ahol Jézushoz hasonlóan én is oldani tudom
mások görcseit az életben? Miben tudok gyógyítóan együttműködni nehéz helyzetű társaimmal?
Meg tudom-e látni a szükséget, a segélykérést, a kommunikációs nehézségek mögötti
elszigetelődésből szabadulni vágyást? Tudok-e a szükséget látva Jézushoz
hasonlóan az Atyához fordulni, és Tőle erőt/áldást kérni a segítéshez?
Hiszem, hogy a szeretettel odafordulás csodákat tesz. Hiszem, hogy Isten meghívott
bennünket - a tanításra is, és egymás sebeinek szeretetteljes gyógyítására
is.
[Miklós Tibor, Székesfehérvár]
"És visznek hozzá egy nagyothalló beszédhibást és kérik őt,
hogy tegye rá
a kezét." (M 7,32)
- Kit, hová viszek?
- Kit, miért lehet hozzám hozni?
- Miből, mennyit hallok meg?
[Angel]
2018. szeptember 16. - Évközi
24. vasárnap
Mk 8,27-35 - "...tagadja meg magát!"
Miért akarja Jézus, hogy Péter és a többi tanítvány
- akik felismerik benne a Messiást, vagyis a Felkentet - ne mondja el
ezt a felismerést senkinek? A Szentírást
sokszor olyan megszokással olvassuk, hogy fel sem merül bennünk ez a kérdés.
Bulányi György, Gyurka bácsi "Keressétek az Isten Országát" c. művének
112. numerusában részletesen kifejti ennek az igen izgalmas kérdésnek a magyarázatát.
Az utolsó előtti versben Jézus azt mondja, hogy aki követni akarja őt,
az tagadja meg magát. De ki is ez a "magam", akit meg kell tagadnom?
Mivel Jézus nem ad választ erre a kérdésre, ezért az idők folyamán nagyon
sok válasz született. Egyes újabb válaszok szerint az "egónkat" kell
megtagadni. Vagy le kell állítanunk a bennünk levő "narratív ént",
amely mindig megmagyarázza a dolgokat, és a jelen pillanatot, a "tapasztaló
ént" kell megerősítenünk.
A korábbi válaszkísérletek szerint a bűnös énünket kell megtagadnunk. Vagy
éppen a vágyainkat. Ezt az - úgy gondolom, nagyon népszerű - elképzelést
megerősíteni látszik Jézus szava az utolsó versben, amely szerint az Evangéliumért
el kell veszíteni az életünket. Sokan tehát azt gondolták, hogy önfeláldozó
életet kell élnünk, lemondani a vágyainkról, és akkor az Evangélium terjedése
nyomán
egyszer talán eljön egy jobb világ, ahol erre a lemondásra nem lesz szükség.
Vagyis megvalósul az Isten Országa.
Csakhogy Jézus nem arra a négy könyvre gondolt, amelyet az evangélisták majd
leírnak néhány évtizeddel halála után. És nem is annak a vallásnak a terjedésére,
amely majd ezeken az írásokon fog alapulni. Sokkal inkább az evangélium szó
eredeti jelentésére, a "jó hírre" gondolt. Arra a jó hírre, hogy az Isten Országára
semennyit sem kell várni, mert már itt van. És ennek az öröme nem egy olyan távoli
jövőben fog bekövetkezni, hanem itt és most. Ha Jézus szavait komolyan veszem,
akkor rájövök, hogy a jó hírnek a legnagyobb akadálya a bennem levő keserűség,
megbántottság és félelem. És az én keresztem az, hogy ezekkel szembenézzek. Különben
menthetetlenül elszalasztom azt a lehetőséget, amely számomra adatott.
[Tanos Gábor, Székesfehérvár]
"Aki ugyanis menteni akarná lelkét /bőrét/
elfogja azt veszíteni; aki viszont elveszíti majd a lelkét énmiattam,
és a jó hír miatt, az megfogja menteni." (Mk 8,35)
- Milyen vásárt szoktam csinálni?
- Mennyit ér nekem Jézus és az evangéliuma?
- Mire spórolom az életem? Miért?
[Angel]
2018. szeptember 23.
- Évközi 25. vasárnap
Mk 9,30-37 - Tanúságtétel Isten szeretetéről
Ajánlott irodalom ezen folyóirat (ÉV) főszerkesztőjének (GA) piros-fehér-zöld
színű borítóba kötött sorozatából a mai evangéliumi szakaszhoz olvasható
lábjegyzetek, magyarázatok.
Road show, csapatépítő kalandtúra, vidéki bejátszóbulik a fővárosi
koncert előtt, drámapedagógia, drámajáték, intenzív hétvége, csoportmunka,
brain storming... Ugye ismerős kifejezések és pszichológiai fogások napjainkból?
Kialakult csapatával Jézus kétezer évvel ezelőtt már gyakorolta mindezeket,
ma egy "vidéki turnéról" olvashatunk. Kimondott közös cél volt a
zsidó vallás megújítása.
Valószínűleg voltunk nyári lelkigyakorlaton, talán táborban is, folytatjuk
a rendszeres (?) kisközösségi életet, a csoportmunkát, ami annak a közös célnak
a munkálását szolgálja, amelyett a kialakult terminológia szerint Isten Országa
építésének mondunk, és reményeink szerint azt is jelenti.
Ezért olvassuk éppen ezt a folyóiratot, abban éppen ezt az írást, üljük meg
a vasárnapot, gondolkodunk a mai evangélium üzenetén, mert úgy véljük, hogy
abból
személyesen nekünk szólhat valami. Próbálunk állást foglalni, valamint konkrétan
cselekedni is. Mindent igyekszünk alaposan körüljárni, nehogy a közömbösség
vétkébe essünk, de kihasznált, rászedett balekok sem szeretnénk lenni. Miről
is beszél kétezer év távlatából - mindenféle áttételekkel - ma éppen számomra
-
Jézus? Mi Isten elgondolása rólam?
Miközben végigfutnak az agyamban ezek a gondolatok, máris szembesülök a teremtettségemmel,
hiszen a gondolataim is ezért születhetnek! Miképpen vagyok is része ennek
a valóságnak? Mi a szellemi tevékenység? Csak számunkra kell hozzá az agy (amíg
tart a földi létünk)? Azután? Na meg előtte? Az agyam akadályoz, vagy egyenlőre
nincs is más lehetőség, mint azon keresztül próbálkozni? Hogy jön mindehhez
a lélek (Lélek)???
"Aki ezek közül egyet befogad, engem fogad be." Sőt egyenesen
az Atyát! Tényleg segítésre szoruló emberáradatról van szó, vagy manipulált szörnyűség
az egész migránskérdés? Az jól látható, hogy a média teljes tárházával céloz
meg mindenkit, akit csak elér, álljanak bármelyik oldalon is a megszólítottak.
Jézus találkozott ezzel? Hogyan viszonyult hozzá? A mai világ természetesen
összehasonlíthatatlan az akkorival, de az erkölcsi normák ugyanazok! Az azért
látható, hogy Jézus nem
a segítésben örlődött fel. Egyetlen célja volt, a zsidó vallás megújítása
oly módon, hogy tanúságot tesz Isten szeretetéről. Semmi másban nem "utazott",
csak ebben. De ő is felhasználta a rendelkezésére álló - akkori tömegkommunikációs
- lehetőségeket. Zsinagóga, tekercsek, felolvasás, magyarázat, mesterektől
tanulás, hegyoldalon, csónakból (vízen messzebb száll a hang!), hirdetés, mások
befolyásolása (tanítványi körök). Követői ugyanazt tették, ezért rögzültek
a tanítások. Amik maradtak, azokból kell mindig értelmezni az eredeti Üzenetet.
Lassan rájönnek a hozzáértők, hogy az csak néhány mondat, amit ráadásul
még torzítanak is a köréje "költött" történetek, a meseszerű keleti
elbeszélésmód. Mi pedig gyakran elveszünk az ezek felett képződő értelmezési
vitákban. Vigyázat, mert bele lehet csúszni a teológiában a vetélkedő vitákba,
ami végül is hiú okos emberek huzakodása lesz, hogy ki a nagyobb tudós (ld. a
tanítványok útközbeni vitáját). Jézus aztán megtartja az eligazítást. Tulajdonképpen
nem mindegy, hogy hol, mikor, milyen körülmények között tanított Jézus? A lényeges
az, hogy mit mondott Istenről, persze azt is a maga tudása szerint. Nem
kellene most belevesznünk az Emberfia-Istenfia-Szentháromság értelmezésbe...
Nagyon kell ügyelnünk arra, hogy mit hallunk meg a hihetetlenül ránk zúduló
információáradatból. Mi az, amit komolyan veszünk, mi az, amit meg sem hallunk,
mire áldozzuk legnagyobb
kincsünket, az időt? Egyáltalán, mi a mi társadalmi, magyarságbeli, egyházbeli...
felelősségünk, kötelezettségünk? Tekintettel kell lennünk arra, hogy a segítés
következtében ne kerüljünk önfeladási helyzetbe, felelősséggel tartozunk
a ránkbízottakért is.
Jézusra is próbáltak ráerőltetni szerepeket, de mindvégig megmaradt a
saját önazonosságánál. A mai tanítás szerint kiállt az akkor szinte kisállatként
kezelt
kisgyerekek mellett. Felvázolta azt is, hogy milyen sors vár arra, aki ilyen
ügyeket vállal fel.
[Cserta Gábor, Székesfehérvár]
"Majd leülve, odahívta a tizenkettőt és
azt mondta nekik: ha valaki első akar lenni, legyen mindenki
utolsója és mindenki szolgálója." (Mk 9,35)
- Milyen ambíciók hajtanak mostanában?
- Miben tudok szolgálatára lenni másoknak?
- Miben tudok első lenni, miben utolsó? Miért?
[Angel]
2018. szeptember
30. - Évközi 26. vasárnap
Mk 9,38-43.45.47-48 - Jó tanácsok
"Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, és eltiltottuk,
mert nem követett minket."
A tanítványok körében megjelenik az irigység, hiszen úgy gondolhatták: mivel
Jézus őket választotta ki, ők a "hivatásosak", ők kapták
a küldetést, hogy Jézussal egyetemben csodákat műveljenek. Erre egy kívülálló
is ördögöt űz. Vajon a hatalmukat féltik? Jogosan háborodtak fel? Irigység,
féltékenység, viták...
A tanítványok után is sorra jelentek meg ezek a tulajdonságok a történelem
folyamán az Egyházban, és gátolják az egység erősödését. Jézus válaszában azonban
megfigyelhető az ökumenizmus. Nem ismerhette az ördögűzőt. Feltehetőleg
utazó ember volt, akire itt-ott ragadtak fél szavak, így halhatott a "Jézus
nevében imádkozásról" is. Jézus elfogadó vele szemben, hiszen nem az számít,
ki követi őt, hanem hogy hittel cselekszik-e, és megláthatott benne valamit,
hiszen a nevében gyógyított. Így Jézus elfogadta az illetőt, bár nem tartozott
szorosan közéjük. "Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni." Nem
tanítványa, de a nem szidalmazást is tekinthetjük egyfajta félsikernek a tanítványsághoz
vezető úton.
"Aki csak egyet is bűnre csábít a hívő kicsinyek közül, annak
jobb volna, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák."
Az ige második részének kiemelését nézhetjük úgy is, mint Jézus (és Márk) jó
tanácsát a lelkipásztoroknak és közösségeknek. (Márk evangélista is közösségvezető volt.)
Jó tanács és ajánlás, hogy a keresztényeknek - nekünk -példamutatással kell élniük
a világ felé, nem megbotránkoztatással, hanem jótettekkel kell megmutatnunk,
terjesztenünk és továbbadnunk Isten országának örömhírét, hogy Jézus ma is él.
Jézus arra utal, hogy a vágyaink, cselekedeteink nem mindig az Atyát szolgálják,
egy-egy kimondott gondolat, cselekedet elszakíthat tőle minket. Ezzel szemben
a mai kor arra sarkall minket, hogy éljünk a vágyainknak, sőt azt sugallja,
hogy elfojtásuk egészségtelen lehet számunkra. Ha a bűnt bibliai szemszögből
nézzük, tekinthetjük úgy is, mint "eltérést a használati utasítástól".
Vajon mi történik, ha egy műszaki cikket nem rendeltetésének megfelelően
használunk? Elromlik, és vagy szervizbe visszük, vagy kidobjuk.
Jézus szerint a bűn nem kívülről fakad, hanem belülről. Megbotránkozhatunk
szavain, de ezek csak jelképek. Arra sarkal minket, hogy ne csak és kizárólag
önmagunknak éljünk, hanem adjuk át magunkat az Atyának, helyezzük gondjainkat,
kéréseinket eléje, és bízzunk benne. Tegyük fel magunknak a kérdést: Ma mire
hív engem Jézus? Ha válaszra lelünk, ismételjük meg naponta, és garantáltan nem
fogjuk elveszíteni a lábunkat, szemünket, kezünket.
[Feketéné Bognár Zsuzsa, Székesfehérvár]
"Aki ugyanis nincs ellenünk, az értünk
van." (Mk 9,40)
- Hány táborra osztom az embereket?
- Kiket sorolok saját táboromba? Miért?
- Mire számítok jótetteim következtében?