A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2018. július 1. - Évközi 13. vasárnap
Mk 5,21-43 - Spiritualitás és szenvedés

"Ha megérintem, akár csak a ruháját is, megmenekülök." - "Leányom, a bizalmad mentett meg téged."
"Jöjj el, és tedd rá a kezedet, hogy megmeneküljön és éljen." - "Ne félj! Csak bízzál Istenben!"
Két történet, két gyógyulás. Egy lányáért aggódó apa küzd 12 éves lánya életéért. Egy asszony, aki 12 évnyi szenvedésből, a társadalom általi kitaszítottságból (tisztátlanság), betegségből és magányos elszigeteltségből kér gyógyulást.
Kettejük valósága: az élet ereje folyik el, a remény, hogy van kiút, hiszen már az orvosok sem tudnak segíteni.
Kettejük érzelmei: félelem, reményvesztettség, szorongás, tehetetlenség, tanácstalanság, rémültség, magányosság, aggódás, boldogtalanság, csüggedtség, elgyengültség, fájdalom, elesettség, fáradtság, dühösség, feszültség, félelem, gondterheltség, kétségbeesett, kiábrándultság, kimerültség, megrendültség, szomorúság.
Kettejük vágyai: egészség, másság elfogadása, érintés, tolerancia, empátia, biztonság, szeretet, részvét, figyelem, hozzáértés, tisztánlátás, szabadság, barátság, gyengédség, összetartozás, támogatás, élet.
Kettejük kérdései: Miért velem történik mindez? Meddig kell még ezt elszenvednem? Mit tegyek? Kire számíthatok? Ki tud rajtam segíteni? Merre kell mennem? Kihez forduljak? Hogyan tovább? Mi az, amit még meg kell tennem ahhoz, hogy meggyógyuljak, meggyógyuljon? Miben, kiben higgyek?
Kettejük bizonyossága: Megtalált belső út, amely Jézushoz vezette őket. A test szenvedéséből és szellem fogságából - csak a betegség körül forgó gondolataikból - a lélek szabadságára térnek. Hit, bizonyosság, hogy Jézus az, aki segíti őket a gyógyulásban.
Bátorság kell a megszokott utaktól eltérni, nyitni más alternatívák felé. Az anyagi, megfoghatóból nyitni a transzcendens felé. Ez az út a belső alkímia útja, ami által az ember szellemileg szabadabbá, lelkileg egészségesebbé, jó szándékúvá, felelősségteljesebbé, igazabbá és boldogabbá válhat.
Bennem a kérdés: Szenvedni kell-e ahhoz, hogy erre a spirituális útra térjünk? Szenvednünk kell-e ahhoz, hogy végre figyelmet szenteljünk arra, amit valójában nem akarunk észrevenni, vagy nem akarunk megérteni? Mindig a pokoljárás a kivezető út a gyógyuláshoz?
A szenvedő ember előtt mindig két út áll: az egyik a félelem és a gyávaság, a másik a szeretet és a bátorság útja. A jézusi szeretet, az Isten útjának megértése lelki békét, a nélküle való élet félelmet, bizonytalanságot ad. A gyógyulás belső átalakulás nélkül nem megy, mert akkor csak babonává válik minden cselekedet. A kapcsolat a gyógyítóval csak így lesz beteljesíthető. Ahogy belülről gyógyulunk, úgy veszi kezdetét a gyógyulás "odakint".
Nem tudhatom mindenre a választ... Van, aki mégis meghal, és értelmetlennek tűnhet belső erőfeszítése, az imái. De ennek ellenére hiszem, hogy a lélek gyógyul ezen az úton. Az életben nem feltétlenül a test gyógyulása az eredmény, hanem a lélek felébredése a belső hitre, a szeretetre, a szív szabadságára. Ez a belső alkímista munka gyógyító gyümölcse a szellemünknek, a lelkünknek és a testünknek.

[Némethné Szigethy Kata, III. régió]

"...majd megragadva kezét, azt mondta neki: Talitha kum! Lefordítva: Kisleány, neked beszélek, ébredj fel!" (Mk 5,41)

   - Mennyire szeretek jó híreket közvetíteni?
   - Mennyi idő alatt szoktam talpra állni?
   - Mikor, mért szoktam örülni?

2018. július 8. - Évközi 14. vasárnap
Mk 6,1-6 - A példamutató Jézus

Jézus nem tudott csodát tenni - azon a környéken. Ez nem csoda. Hogy evangéliumunk mégis megörökítette e tényt, az a többi vers mondanivalójának következménye:
   - hogy a saját hazájában történt mindez, a saját falujában,
   - hogy tudták, ács a becsületes mestersége,
   - hogy a rokonai ismerték őt, Jakabot, Józsefet, Júdást és Simont, testvéreit és húgait is,
   - hogy jól ismerték Máriát, az anyját,
   - hogy tanított a zsinagógában, szülőfaluja templomában, szombaton,
   - hogy bölcsnek tartották őt - legalábbis azok, akik álmélkodtak tettein és tanításán,
   - mások viszont megbotránkoztak rajta, a rokonai, a földijei,
   - hogy megvetett próféta lett a saját hazájában.
"Jézus azonban csodálkozott hitetlenkedésükön." (Mintegy megjegyzésként beszúrták az evangéliumba, hogy néhány kézrátétel azért ott is történt.)
És milyen példát mutatott Jézus? Elment a környező falvakba. Ott tanított. Példát mutatott a többi tanítványnak is, akiket tarisznya nélkül, pénztárca nélkül küldött el szerte az országban, hogy hirdessék az Örömhírt. Jézus maga is ezt csinálta: nem átkozta hitetlenkedő ismerőseit, botránkozva duzzogó rokonait, hanem elment a falvakba, és tanított. Tarisznya nélkül, pénztárca nélkül; neki sem volt két ruhája, cipője, nem parádézott stólában, hanem tanított. És az Örömhíreket hirdette.
Mi melyik párton állunk? Olyan jó ismerősei vagyunk Jézusnak, hogy megbotránkozunk, hogy hitetlenkedünk, hogy zavarjuk a tanításában, kételkedünk a bölcsességében? Mert ismerjük Máriát? Ismerjük a foglalkozását? A testvéreit és húgait is? Akadályozzuk őt a Csoda megtételében?
Vagy elmegyünk, ahová küldött - falura, tanítani. Ahogy Ő is. Személyesen. Tanítani. Pénztárca és stóla nélkül tanítani. Bölcsességeket, Öröm-híreket, Igazságot.
"És követték tanítványai is..."

[Dőry István, III. régió]

"Nem tudott ott egyetlen erő-megnyilvánulást sem csinálni, hacsak néhány betegen rátéve a kezét nem végzett gyógyítást." (Mk 6,5)

   - Mennyire bénít meg a bizalmatlanság?
   - Hogyan tudok összedolgozni mással?
   - Mekkora apparátusra van szükségem, hogy össze tudja dolgozni mással?

Achívum