A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2018. január 7. - Urunk megkeresztelkedésének
ünnepe
Mk 1,7-11 - Atya-gyermek kapcsolat Istennel
Keresztelő János megkereszteli Jézust a Jordán folyóban.
Jézus részt vesz a bűnbánat keresztségében. Ezt hirdette meg Keresztelő János.
Az első, ami figyelemre méltó ebben az eseményben, hogy a keresztelés helye
a Jordán folyó. Nem a jeruzsálemi templom és nem a zsinagóga. Talán a Lélek
már kevésbé fújt a megcsontosodott a jeruzsálemi templomban, vagy a zsinagógai
istentiszteleteken. Valami újnak kell kezdődnie. A Lélek a Jordán partján,
a bűnbánó emberek lelkén viharzott keresztül. Köztük Jézusén is. Már Keresztelő
János is valami csodálatos tüzet hozott, és tudott gyújtani a lelkekben.
Az emberek vágyódtak az istenkapcsolatra. Le akarták tenni bűneiket és azok
nyomasztó terheit. Nem akarták tovább cipelni azokat. Jézus is a bűnbánattartás
miatt ment, és kereste föl Jánost. A vízből feljövő Jézus új tapasztalatot
szerzett. Az ószövetségi büntető, haragvó Isten helyett az ő Mennyei Atyját
akarta bemutatni az embereknek. A mennyből jövő szózat erre utal. Isten és
az emberek kapcsolata ezentúl az atya és a gyermek kapcsolata legyen. A Lélek
majd segít fölismerni ezt az új viszonyt az Isten és emberek között.
Jézus azzal, hogy beállt a bűnös emberek sorába, ezzel egyúttal belépett
az emberek, az emberiség közösségébe. Egy valaki lett a többi ember között.
Közösséget vállalt velünk, egyszerű, hétköznapi emberekkel.
Jézus elfogadja a külső jeleket és formákat. A Jordán folyóban Keresztelő
János belemerítette őt a vízbe. A mai ember sokszor idegenkedik a külső formáktól
és szertartásoktól. Azt gondolják, hogy azok fölöslegesek. Talán nekünk is
kiüresedtek szertartásaink? Ha szertartásainkat tartalommal és lelkiséggel
töltjük meg, akkor a formák is megelevenednek és mondanivalót hordoznak.
A reánk kiáradó Lélekkel kell azokat megtöltenünk. Nekünk is szükségünk van
arra, hogy reánk is leszálljon a Lélek, és megerősítsen, megelevenítsen és
átjárjon bennünket. Erősítsen, lelkesítsen és kimozdítson bennünket tespedtségünkből,
közönyünkből és lélek-fásultságunkból. Kérjük és köszönjük meg a Léleknek
reánk való kiáradását!
Keresztelő János és Jézus viszonya és helyzete. Mindkettőjükben ott volt
a helyes önismeret. Mindegyikük tudta a maga helyét, egymáshoz való viszonyukat.
Keresztelő János bűnbánatra szólító prédikációi hatására özönlöttek hozzá
az emberek. Sikerei csúcsán volt. Mégis önmagánál nagyobbnak gondolta Jézust.
Jézus most kezdi nyilvános működését. Őbenne is ott van a szerénység és az
alázat. Ugyanakkor tovább lát Keresztelő János haragvó és büntető Istenénél.
Jézus az Atya-gyermek viszonyt hirdeti meg az emberek istenkapcsolatában.
Mi is szeretnénk a Szentlélekben újjászületve megélni az Atya-gyermek viszonyt.
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
"És meg hirdette, mondván: Jön utánam a nálam erősebb, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani sarui szíját." (Mk 1,7)
- Kihez mérem magam? Miben, miért?
- Mennyire vagyok tisztában teljesítményemmel?
- Mennyire vagyok a fejlődés párján?
2018. január 14. - Évközi 2.
vasárnap
Jn 1,35-42 - Az első tanítványok
Keresztelő Jánosnak is voltak tanítványai. Bizonyára hasonlóan
tanította és nevelte őket, mint Jézus később az övéit. Köztük is kialakult
a tanító és a tanítvány-viszony és -kapcsolat. Egészen biztos, hogy nagyon
jó barátságban voltak egymással, talán egy-két éven keresztül is. Most találkoznak
Jézussal. Keresztelő János, mint jó tanító, rámutat a nála nagyobb Jézusra.
Címet, titulust ad neki: "az Isten Báránya". Izajás próféta beszélt a szenvedő
szolgáról, a leölésre vitt bárányról. Ez indíthatta a két János-tanítványt,
hogy utána menjenek Jézusnak. Milyen érzések ébredhettek ezek után Keresztelő
Jánosban? Ő kifejezetten nem küldte, nem biztatta tanítványait Jézus követésére.
Tanította, alakította, formálta őket. A szívéhez nőttek. Mégis el tudta engedni
őket. Nem akarta őket visszatartani. Fölismerte igazi hivatását és küldetését.
Neki Jézushoz kell engednie őket. Ez a mi hivatásunk és küldetésünk is. A
szülők nem önmaguknak nevelik gyermekeiket. Nem tarthatják meg őket önmaguknak.
A hitre nevelésben Jézushoz kell kapcsolniuk őket.
A két János-tanítvány határozott. Eldöntötték, hogy otthagyják eddigi tanítójukat.
Egy újhoz, Jézushoz csatlakoznak. Nem haboztak, nem bizonytalankodtak, hanem
azonnal Jézus nyomába szegődtek.
Jézus segít, hogy rátaláljunk. Figyeljük meg a két ifjú magatartását. Már
eldöntötték, hogy Jézushoz csatlakoznak, Jézushoz szegődnek. Mégis szinte
félve és megszeppenve követik őt. Talán így először, az első találkozás alkalmával
nem akarnak tolakodni, tapintatlanok lenni. Nem merik megszólítani Jézust.
Jézus, mint jó emberismerő, segít nekik. Hátrafordul, és kezdeményezi a beszélgetést.
Ezzel megkönnyíti a párbeszédet, a találkozást, a kezdődő barátságot. Rövid
tőmondatokból áll a párbeszéd. Két kérdésből és egy hívó, szólító mondatból.
Mi is tudunk így segíteni a mindennapi életben. Vannak körülöttünk is bátortalan,
visszahúzódó, bizonytalankodó emberek. Ha megszólítjuk őket, talán hamarabb
megnyílnak, szívesebben beszélnek életükről, gondjaikról, örömeikről, elképzeléseikről
és terveikről. Vegyük észre mi is ezeket az alkalmakat és jó lehetőségeket,
amint Jézus is tette! Indítsunk mi is ilyen rövid kérdésekkel barátkozásokat
és beszélgetéseket, hogy megnyerjük, és Jézushoz tudjuk vezetni az érdeklődő,
kereső embereket!
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
"Jézus pedig megfordulva, észrevéve őket, amint követik, így szólt hozzájuk: Mi után kutattok? Azok pedig azt mondták neki: Rabbi hol tartózkodsz?" (Jn 1,38)
- Kiket veszek észre?
- Mennyit vacakolok a megszólítással?
- Mennyire értékelem a kezdeményezést, ha esetlen is?
2018. január 21. - Évközi
3. vasárnap
Mk 1,14-20 - Emberhalászok
Jézus elkezdi működését. Keresztelő Jánost Heródes király
börtönbe vetette. Így az ő működése, küldetése véget ért. A Jordán folyó
partján bemutatta az embereknek Jézust mint az Isten Bárányát.
Jézus első mondata meghatározza küldetését. Az Isten Országáról beszél. Isten
Országába akarja elvezetni az embereket. Azt is megmondja, hogyan jutunk
el oda. Ennek két mozzanata van. Az első a megtérés, a metanoia. Ez több,
mint a bűnbánat. A megtérés, a megfordulás helyesebb, teljesebb jelentést
hordoz. Elfordulunk eddigi helytelen életútunkról, és újra elindulunk Isten
felé. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök szép és találó hasonlatot
mondott erre: "Aki a Napnak [az Istennek] hátat fordít, mindig a saját árnyékába
lép." Forduljunk meg tehát mi is, és induljunk el az éltető Nap felé. A mi
magyar népünk is így gondolkodott. A megszületett kisgyermeket az édesapja
a kezébe vette, és fölmutatta, megmutatta a Napnak, vagyis Istennek.
A megtérésben és a bűnbánatban Isten mindegyikünknek új lehetőséget ad, hogy
új életet kezdhessünk. Nekünk kell megtennünk az első lépéseket. Rajtunk
fordul, hogy elindulunk-e az új úton, ahogyan azt a niniveiek tették Jónás
prédikációjára (a mai olvasmányban).
A második lépés: higgyünk az evangéliumban. Mit jelent ez a hit? Nem pusztán
azt, hogy elméletileg befogadjuk, tanuljuk, és ezáltal ismerjük Jézust és
igehirdetését, hanem ami talán ennél is fontosabb, hogy a mindennapokban
éljük ezt és tegyükis meg. Életre akarom váltani a tanultakat. Magam is evangéliummá
akarok válni a másik ember számára.
Személyes találkozások. A Galileai-tó partján két testvérpár dolgozott, halászott.
Megtörténik a Jézussal való személyes találkozás. Megérintette őket Jézus
személye. Megérintette az életüket is. Munkát változtattak. Ezentúl emberhalászok
lesznek. A négy meghívott fiatalember jól ismeri, hogy mi a munka, a fáradozás,
a mindennapos küszködés a tavon. Ismerik a sikereket és a kudarcokat is a
halászatok alkalmából. Naponta kitartó munka kell a halászathoz. Erre az
élettapasztalatra építhet Jézus, amikor meghívja őket az emberhalászatra.
A négy fiatalember bátor lépésre szánja el magát. Nagy a bizalmuk és a reményük
Jézusban. Jézus ma is szólít fiatalokat, fiúkat és leányokat, hogy kövessék
őt, és legyenek tanítványai és apostolai. Ilyen bizalommal és hittel válaszoljunk
mi is Jézus hívó szavára.
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
"Majd így szólt hozzájuk a Szabadító: Gyertek mögém és el fogom intézni, hogy emberek halászaivá váljatok." (Mk 1,17)
- Milyen fokban szeretek irányítani?
- Hány embert tudok magam mögé sorakoztatni? Mire?
- Mennyire szoktam azt csinálni, ami a dolgom?
2018. január 28. - Évközi
4. vasárnap
Mk 1,21-28 - Jézus gyógyít bennünket
Jézus Kafarnaum városában van, és tanít. A zsinagógában
szembetalálja magát egy különleges helyzettel. Egy tisztátalan lélektől megszállott
ember beleköt Jézusba. Szent helyen vannak, a kafarnaumi zsinagógában. E
szent helyen az emberek imádkozni szoktak, felolvastak a Tóra-tekercsekből,
tanítottak, és magyarázták a Szentírást. Jézus most többet tesz. Gyógyít,
és kiűzi a megszállott emberből a tisztátalan lelket. Mindenki kettejük párbeszédére
figyel. Küzdelem alakul ki. Két hatalom áll egymással szemben. Jézus és a
démon hatalma.
Bennünk is működnek a jó és a gonosz, rossz erők. Jézussal együttműködve
tudjuk mi is legyőzni a bennünk lévő gonoszt. Szent Márk leírja nekünk, hogy
Jézusnak mind tanításában, mind cselekedeteiben olyan erő rejlik, amelyet
eddig senki másnak a szavaiban és tetteiben nem tapasztaltak meg az emberek.
Jézus erőteljes tanító szavának hatása van a hallgatóságra, gyógyító cselekedeteinek
pedig hatásuk van betegekre. A gonosz napjainkban is befolyásolja az embert.
Hatalmat akar gyakorolni fölöttünk. Sok ember bele is esik a gonosznak ebbe
a csapdájába. Jézus a gonosznak ezt az ártó, romboló hatalmát akarja megtörni
tanításával, gyógyításaival és ördögűzéseivel.
Jézus választásra, döntésre szólít föl bennünket. Kihez akarunk tartozni?
Melyiküket akarjuk követni?
Jézus gyógyításai alkalmával az egész embert nézi, az egész embert akarja
meggyógyítani. Ezt szolgálja egész tevékenysége. Amikor Jézus tanít, gyógyít
vagy meghallgatja az embereket, akkor segítségükre van, és testi-lelki gyógyítónkká
válik. Gyógyításai alkalmával Jézus mozdulatokat, gesztusokat használ. Megérinti
a betegeket, sárral keni meg a szemüket, bátorító szóval biztatja őket. Ezzel
fölszabadítja a beteg embert bűnei nyomasztó súlya alól. Az életet árasztja,
önti belénk. Jézus Istene nem a pusztítás Istene, hanem az életé.
[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]
"És ámuldoztak tanításán, olyan volt ugyan is, mint aki hatalmat birtokol és nem olyan, mint a törvénytudók." (Mk 1,22)
- Milyen súlyúak a mondanivalóim?
- Milyen érzelmet vált ki bennem Jézus tanítása?
- Milyen hangerőt használok? Mikor? Miért?
