Bokorportál

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2017. október 1. - Évközi 26. vasárnap
Mt 21,28-32 - "...megelőznek titeket!"

Jézus egyértelművé tette itt és még több más helyen is a szentírásban, hogy a szép szavak, ígéretek, a vallásosság és erkölcsösség nem ad belépőt Isten országába, oda csak tettekkel lehet bejutni. A választott nép képviselői hiába tartanak be gondosan minden vallási előírást és szabályt, hiába élnek példás és erkölcsös életet, ha gondolkodásukat nem változtatják meg radikálisan, azaz ha nem térnek meg, és nem cselekszik az irgalmasság cselekedeteit, akkor a vámosok és az utcanők megelőzik őket Isten országában. Kemény szavak ezek egy képmutatóan vallásos környezetben, ahol megvetik és lenézik a bűnösöket. Jézus pedig ezeket a kitaszított és lenézett embereket nyitottabbnak látja arra, hogy befogadják tanítását és tettekre is váltsák, nekik hozta elsősorban az "örömhírt", hogy felemelje őket, egy jobb élet reményét hozva el. Szinte reménytelennek tartja a saját felsőbbrendűségükbe, nagyságukba, előírásaikba belefeledkezett vallási vezetőket.
Nekem is meg kell vizsgálnom lelkiismeretemet, mennyire vagyok csak a szavak szintjén Jézus tanításának képviselője. Szépen beszélni a szeretetről, adásról, szelídségről, szolgálatról könnyű, ígérni is lehet könnyelműen, de a mindennapokban tettekre váltani, kényes és nehéz helyzetekben jól cselekedni, bizony nagyon nehéz. Ha tisztában vagyok saját sebezhetőségemmel, kiszolgáltatottságommal, bűnösségemmel, akkor meg tudom érteni a másik embert, irgalommal és segítőkészen tudok feléje fordulni.
"Jobb ateistának lenni, mint képmutató kereszténynek" - ezek Ferenc pápa szavai, és azt hiszem, nagyon egybecsengnek Jézus szavaival.
Ígéretekkel és nagy szavakkal tele van a padlás, szeretném, ha a tetteim beszélnének és igazolnák a jézusi tanítás örömhírét.

[Kosztolányi Mária, Karancsalja]

"Ki tette meg az apa akaratát? Az utóbbi - mondták." (Mt 21,31)

   - Milyen gyakran gondolom meg magam?
   - Mennyire vagyok következetes az elhatározásaimban?
   - Mennyire tör le a visszautasítás?

[Angel]

2017. október 8. - Évközi 27. vasárnap
Lk 1,26-28 - "Veled van az Úr!"

Az angyal azt mondta Máriának: Veled van az Úr! Ma, Magyarok Nagyasszonya ünnepét tartják a magyar katolikusok. Mi ez a kisajátítása Máriának? Miért mondjuk, hogy Magyarok Nagyasszonya?
A hagyomány szerint Szent István királyunk, utóda nem lévén, Máriának ajánlotta Magyarországot e szavakkal: "Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom ..." Nincs ebben kisajátítás, csak kérés, kívánság: "Oltalmadra bízom, azaz oltalmazd, kérlek, az egyházat és az országot." Később Bajorország, Franciaország, Ausztria, Lengyelország stb. egy-egy uralkodója, vezetője ajánlotta saját hazáját Máriának. Nyilván voltak, akik azt gondolták, hogy Mária ezért majd győzelemre segíti a nevében harcolókat, de tudjuk, hogy ilyet sem Mária, sem Jézus, sem Isten nem cselekszik.
A mai evangéliumban viszont nem kívánság, hanem megállapítás hangzik el az angyal részéről: "Veled van az Úr!" Nem azt mondja, hogy "Legyen veled az Úr!" (mint a misében: "Az Úr legyen Veletek!"), nem kívánságot fogalmaz meg. Valójában mindkettőnek helye van, helye lehet az életünkben:
1. A "Legyen veled az Úr életed minden napján!" - ez az egyik legszebb kérésem, kívánságom lehet, hiszen tudom, hogy Isten a Vigasztaló, az Erőt-adó, a Megbocsájtó, a Szeretet.
2. A "Veled van az Úr!" pedig ennek a tudásomnak a határozott kifejezése, maga a bizonyosság. És ez akkor is igaz, ha valami miatt éppen nem érzem, vagy az, akinek mondom, éppen nem érzi, hogy most velem/vele lenne az Úr, az Isten. Mert ez egy kicsit ígéret is. Remény, amire sokszor szükségem van.
Mert ha velem van az Úr, akkor az azért lehet, mert velem akar lenni, és ha velem akar lenni, akkor rajtam múlik, hogy érzem-e, tudom-e majd a jövőben, hogy még mindig velem van. Szeretném, ha velem lenne az Úr! Szeretném, hogy sokaknak elmondhassam és elmondjam: Veled van az Úr!
Befejezésül idekívánkozik még egy idézet: "Az én Uram, az ÚR letörli a könnyet minden arcról..." (Izajás 25,8) Mert Veled van az Úr!

[Botlik Bence, Budapest]

"Majd beérve hozzá így szólt: Légy üdvözölve, ajándékokkal elhalmozott veled az Úr." (Lk 1,28)

   - Mi a jelentősége szerintem a köszönésnek?
   - Mennyire érzem magam elhalmozva? Mivel?
   - Mennyire igyekszem elhalmozni mást? Mivel?

[Angel]

2017. október 15. - Évközi 28. vasárnap
Mt 22,1-14 - Példabeszéd a királyi menyegzőről

Nagy megtiszteltetés meghívottnak lenni egy menyegzőre, ráadásul egy nem akármilyen lagzira, hanem a szerető Atya által készítettre. Ennél nagyobb ünnep nem is képzelhető el, és mégis van, aki nemet tud mondani, sőt zaklatásnak veszi a meghívást. Agresszívan ellenáll. Miért? Mert megteheti, mert az ember szabad akarattal lett teremtve, és dönthet, hogy számára mi a fontosabb.
Ez még érthető, de miért gerjed haragra a menyegzőt hirdető király? Bokros múlttal nehéz összeegyeztetni a példabeszédbeli haragvó, sőt gyilkoló királyt a szerető Atya képével. Számomra nem is arról szól ez a rész, hogy az Atya, ha mérges, akkor odacsap, hanem azt üzeni, hogy döntéseinknek bizony következményeik vannak, és az Atya minden szeretete sem tud megmenteni minket a rossz döntéseink hozadékától.
Mégis furcsa ez a harag, ha nem kell nekik a mennyek országa, akkor ne jöjjenek - gondolhatná az ember. Azonban az Atya nem akar magányos lenni. A Szeretet magában semmit sem ér. A Szeretet társasjáték, egyedül nem megy sem Istennek, sem embernek. A Szeretet visszautasítása az egész teremtést teszi értelmetlenné.
A mennyek országa nem állhat üresen, még akkor sem, ha éppen azok nem jönnek, akiknek készült. Ezért összegyűjtenek mindenkit, akit csak találnak. Nem számít, hogy gonoszok vagy jók töltik-e fel az Országot, csak az, hogy képesek-e testüket, lelküket felöltöztetni menyegzős ruhába. Mert a menyegzői terem mégsem egy piszkos kocsma. Itt kitaszítódik az, aki nem képes örömbe és szeretetbe öltözködni.
Jézus példabeszédének mi köze a valósághoz? Azt gondolom annyi, amennyit fel tudsz fogni a hívásból, ami nem mobilon érkezik, mégis hallható annak, akinek füle van a hallásra. Hagyd, hogy megtaláljon az Isten, hogy Te is a meghívottak között lehess! A meghívottak, és talán a kiválasztottak között is.

[Kiss Gábor, Pilisborosjenő]

"Menjetek az utak kijárataihoz, és akit csak láttok, hívjátok a lakodalomba." (Mt 22,9)

   - Mennyire próbálkozom újakkal, eddig ismeretlenekkel?
   - Mennyire bízom szokatlan módszerek sikerében?
   - Mennyire foglalnak le az anyagiak?

[Angel]

2017. október 22. - Évközi 29. vasárnap
Mt 22,15-22 - "Kinek a képe és fölirata ez?"

Sok elemzést, elmélkedést olvastam már ennek az evangéliumi jelenetnek a kapcsán, s ezek jellemzően Jézusról szóltak: hogy mennyire átlátott a farizeus-tanítványokon, hogy milyen frappánsan kikerülte a csapdát, hogy mennyire nyíltan "leképmutatózta" az ellenségeit, hogy világossá tette: szerinte valójában minden (legalábbis az istentelen pénzt kivéve) Istené
Képek is felelevenítik a jelenetet: Masaccio vagy Tiziano festménye, Rembrandt rézkarca: csupa markáns arc, indulatos mozdulat
Mégis egy sok-sok éve hallott brüsszeli prédikáció cseng vissza, valahányszor ezt az evangéliumi részt hallom, olvasom. Így tehát most "idegen tollakkal ékeskedem", amelyek azért az évek során a magaméivá is váltak: "hozzám nőttek" (és időnként bizony bökdösnek)!
A jelenetet könnyű elképzelni: plasztikus a leírás. Saját magamat is könnyű odaképzelnem. Én hogyan viselkednék? Valószínűleg kíváncsi, de csendes szemlélő lennék. Magamban adóznék a frappáns megoldásnak - és utána ugyanúgy eloldalognék, mint a meglepődött küldöttek.
De fordítsunk egyet a felálláson: Mi van, ha énkörülöttem alakul ki csoportosulás, ha rám vonatkozóan csapnak össze vélemények, netán indulatok? Hogy vajon kikkel tartok, kikhez tartozom, azaz kié vagyok? (Ugye ilyen helyzetekre Te is bőven fel tudsz idézni példákat, kedves Testvérem!) Egy ilyen szituációban magyarázkodhatok, érvelhetek persze - könnyebben, mint a néma adógaras.
De mit mondanának rólam, akik nem a szövegelésemre kíváncsiak, hanem egyszerűen csak látnak, figyelnek? Akik körülvesznek, akik ismernek? Rólam mi látszik? Kinek a képét viselem - kire hasonlítok? No, nem a vonásaimban, hanem a gondolkodásomban, a viselkedésemben? (Bár jól tudjuk, sokszor még az arcunkra is kiül a belső világunk.) Aki engem lát, kit ismer meg általam? Viselem-e Isten vonásait? Látszik-e olyan egyszerűen és azonnalian, hogy Őhozzá tartozom, mint az adógarasról, hogy az meg a császárhoz tartozik?
Ha igen - amikor igen -, töltsön el hálás öröm és illő szerénység!
Ha nem - amikor nem -, alakítsak a vonásaimon, a gondolkodásomon, az életvitelemen!
Hogy aki engem néz, az az Isten képét - képmását - láthassa rajtam!

[Schanda Beáta, Budapest]

"Akkor útra kelvén a farizeusok úgy határoztak, hogy beszélgetésben fogják majd csapdába ejteni." (Mt 22,15)

   - Mire használom a beszélgetést?
   - Kikkel szoktam összeszövetkezni? Mire?
   - Kikkel szoktam összehozni az enyémeket? Mi célból?

[Angel]

2017. október 29. - Évközi 30. vasárnap
Évközi 30. vasárnap - Mt 22,34-40 - A főparancs

"Ez Jézus a próféta, a galileai Názáretből" - idézi Máté a fejezet elején (21,11) a népet. Jól érzékelteti ezzel a közhangulatot, amely joggal aggaszthatta a szadduceusokat és a farizeusokat. Jézus a templom megtisztítása után példabeszédek sorával próbálja érthetővé tenni hallgatói számára a Teremtő Atya világát. Ez a világ azonban aggasztó és ingerlő az írástudók számára. Szeretnék "csőbe húzni" a népre szemmel láthatóan nagy hatást gyakorló tanítót. Előbb az adófizetés izgalmas politikai problémájával, majd a föltámadás kérdésével akarták megszorongatni. Mindkét esetben megtapasztalhatták Jézus különleges képességeit és egyéniségét. Elérkezettnek látják hát az időt arra, hogy megtudják, Törvényük melyik parancsát tartja Jézus legfontosabbnak.
Meg is kapják a választ, amelyben Jézus a mózesi Törvény szövegével két mondatban összefoglalja azt, amit az Atya világából legfontosabbnak gondol. Szó szerint idézi a mózesi Törvény két intelmét (5Móz 6,5 és 3 Móz 19,18.): "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből" és "Szeresd felebarátodat, mint saját magadat"!
A mózesi Törvény e két mondata Jézus tanításának esszenciája. Kis túlzással benne van minden, amit jézusi Útnak tartunk: a Teremtő szeretete és elfogadása, amit elsősorban embertársaink szeretetével tudunk bizonyítani.
Ráadásul nem is kicsit kell szeretnünk embertársainkat: annyira kell őket szeretnünk, mint saját magunkat. Azt tudjuk, hogy az egészséges lelkű ember nem fordul maga ellen. No de mások ellen? A nekünk nem rokonszenves, vagy akár nekünk ártani is akaró emberek ellen? Ez már nagyon súlyos, igen nehezen teljesíthető parancs! Aki be akarja tartani, nem bánthatja, lophatja, csalhatja meg felebarátját, azaz a másik embert! Akkor sem, ha éppen ezt érezné igazságosnak, vagy kívánatosnak.
Mózes is, Jézus is tudta, hogy az emberiség számára örök kihívás lesz ez a parancs. Mi is tapasztaljuk, mégis törekednünk kell a megvalósítására - életünk békéje és a Föld jövője múlhat rajta!

[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]

"E két meghagyáson múlik a törvény és a próféták." (Mt 22,40)

   - Mennyire szeretem önmagamat?
   - Mekkora a szívem? Mekkora a lelkem?
   - Mennyire tudok túllépni önmagam szeretgetésén?

[Angel]

Achívum