Bokorportál

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2017. szeptember 3. - Évközi 22. vasárnap
Mt 16,21-27 - Ó, Istenem!

Micsoda évek! Milyen csodálatos órák, pillanatok! Mennyi csoda, mennyi gyógyítás, mennyi öröm, mennyi boldogság. Folyamatos extázis, egyre növekvő, lelkes, rajongó tömeg. Galilea, Kafarnaum, bénák, leprások, vakok, ördögtől megszállottak, Jairus leánya!
Mennyi-mennyi csodálatos gyógyulás, isteni cselekedet! És ezek a tanítások; mindannyian csak ámulunk tanításán, mert Jézus úgy beszél, mint akivel Istentől kapott hatalma, tudása van. Igaz a felét sem értem! És micsoda közösséggé formált bennünket. Mi tizenketten olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk.
És most, amikor már ismer és szeret minket, és rajong értünk az egész világ, amikor már minden olyan OK, akkor elkezd ilyen butaságokról beszélni, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, hogy sokat szenvedjen, és megöljék. Igaz, beszél valami harmadnapi feltámadásról is, ami szintén nagyon zavaros nekem.
Nem értem én ezt az embert. Miért nem választjuk a könnyebb megoldást? Miért kell nekünk Jeruzsálembe mennünk? Olyan jól elvagyunk itt. Miért kell nekünk a bajt keresni?
Szóvá is tettem neki! És hát amit kaptam Tőle! Levegőt alig tudtam venni; Sátánnak nevezett, és még azt is mondta, hogy én akadályozom meg küldetésében! Én, aki annyira szeretem!? És tudom persze, hogy ő is nagyon szeret engem. Ezért nem is sértődhettem meg.
És ezek a mondatok?!!" Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen!" Én követem tűzön-vízen át! Elhagytam nyugodt, békés, kiszámítható életemet, vállaltam a teljes létbizonytalanságot és sok-sok megpróbáltatást éltem meg mellette. Hogyan tagadjam meg magam? Milyen keresztet vegyek még fel?
A fejem mást gondol, és a szívem mást érez. A kereszt, a keresztre feszítés a legkegyetlenebb, legfájdalmasabb halálnem. Miért kellene ezt nekem vállalni?
Érzem én azt, ha mellette vagyok, és csak őrá figyelek, minden olyan egyszerűvé, tisztává válik. Szinte elveszítem magam, csodálatos, új világ jelenik meg előttem. Átjár a Lélek, és megnyugszom. A földi dolgok nem érdekelnek többé, igazán eggyé válok vele! Valami csodálatos érzés tölt el, de azt, hogy vegyem fel a keresztet, azt nem értem.
Hogy vegyem fel a keresztet???

[Kis Imre, "Keleti szél" közösség, Debrecen]

"Aki ugyanis fel akarja szabadítani lelkét, el fogja veszejteni, aki viszont énértem elveszejti majd a lelkét, fel fogja szabadítani." (Mt 16,25)

   - Mennyire szeretném szabadnak magam?
   - Mennyire vagyok áldozatos lelkületű?
   - Mennyire tervezek hosszútávra?

[Angel]

2017. szeptember 10. - Évközi 23. vasárnap
Mt 18,15-20 - A testvéri közösség ereje

Minden kapcsolatban, közösségben előfordul, hogy abban óvatlanul közlekedve, megbántjuk egymást. Az adott helyzetekben megjelenő érdekek és szükségletek eltérősége miatt lépten-nyomon konfliktusok alakulhatnak ki. Ritkán vagyunk éberségünk és alázatunk teljességének birtokában, amikor egyaránt észlelni és elfogadni tudjuk mind önmagunk, mind embertársunk igényeit. A konfliktusok megjelenése tehát majdnem törvényszerű. Ma már szinte mindenki tisztában van vele, hogy tartósan megbántottnak és haragban lévőnek lenni árt a lelkünknek. A megbocsátás hiánya hosszabb távon betegségek kialakulásához is vezethet. A megbocsátás és a konfliktusok rendezése akkor kezdődik, amikor a megbántott fél megpróbálja elmondani, és megértetni megbántójával érzéseit, megélését. De bízhat-e abban, hogy megértésre is talál?
A Máté-evangélium ezen szövegrészének konfliktuskezelésre irányuló tanácsa mögött számomra egy testvéri közösség képe sejlik fel. Olyan közösségé, amelynek tagjai egyaránt fontosak és értékesek, legyenek éppen bármilyen szerepben az életükben vagy a közösségben. Hiszen egybehangzóan azt vallják, hogy mindannyian az Atya szeretett gyermekei, akik nem harcolnak a hatalomért és az érvényesülésért egymást félrelökve, megalázva, egymás ellenében. "Köztetek ez ne így legyen.". De ha mégis megtörténik - visszajelezhető, számon kérhető. Elsősorban személyesen egymás között az érintett feleknek, hiszen leginkább ők tudják feltárni és megérteni azt, hogy mi történt bennük, közöttük. A keretet, a kontextust azonban az a tudat adja, hogy az egység ellen vét az, aki nem tartja tiszteletben testvérét.
Akivel ez nem megy, akitől ez nem várható el, arra úgy kell tekinteni, mint pogányra, akit az életében más motivációk, vagy még inkább más - e világi - célok vezetnek; aki nem az összetartozást, hanem a megkülönböztetettséget akarja megélni; aki személyes érvényesülés útján kívánja beteljesíteni sorsát.
Amit a tudatunkban összetartozónak élünk meg, az összeköt bennünket. Amit nem, az szétválaszt.
Sikeresen együtt működni egyetértésben lehet a legjobban. Ennek az útját vallásosságtól függetlenül is sokan keresték már. Kortársunk, Puszta Csaba gondolataira véletlenül találtam rá az interneten: egyszerű, alapvető szempontrendszer. Szeretném megosztani veletek, abban bízva, hogy a gyakorlatban hozzá igazodva tovább segíthet bennünket a testvéri egymásra találásban és az együttműködésben.
Puszta Csaba: Becsületes játék-szerződés
1. Érdekemben egy vagyok a Földdel és Veled.
2. Felelősséget vállalok magamért.
3. Tiszta kapcsolatokban élek Magammal és Veled
4. Egyenesen kommunikálok
5. Egyenrangú viszonyban létezem Veled
6. Értékrendem szerint irányítom az életemet.

[Orbán Ágnes, "Keleti szél" közösség, Debrecen]

"Ha pedig sikerül megtalálnia, ámen, azt mondom nektek, jobban örül neki, mint az el nem kóborolt kilencvenkilencnek." (Mt 18,13)

   - Mennyire szeretek kilógni a sorból?
   - Mennyire örülök annak, ha segíteni tudok máson?
   - Mennyire várom, hogy más húzzon ki a bajból, amelyet magamnak
     okoztam?

[Angel]

2017. szeptember 17. - Évközi 24. vasárnap
Mt 18,21-35 - Határtalanul megbocsátani?

A szentírási rész középpontjában a megbocsátás, keresztény létünk alappillére áll. Jézus (Máté által közvetített) szavai -"mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok" - arról beszélnek, hogy a megbocsátásnak nincs felső határa, hogy fölötte áll az ítéletnek (ami a mérlegelés módszerével és feltételek között érvényesül), hogy a megbocsátás abszolút parancsolat, hogy a megbocsátásra mindenki egyformán és feltétel nélkül jogosult - s ezt a jogát csak akkor veszti el, ha ő maga nem bocsát meg.
Hiszen mit jelent az, hogy nem bocsátok meg? Azt jelenti, hogy benne maradok az "adok-kapok", a "Ha te így, én is úgy", az "Adós fizess, beteg nyögj!" világában, a mérték, törvény és igazság(szolgáltatás) társadalmi normarendjében - vagyis hogy nem lépek át az Istennel kötött új szövetség, a kereszténység normarendjébe. Ez így világos és logikailag könnyen belátható.
De mit jelent az, hogy megbocsátok? Ez már nehezebb kérdés. Vajon azt jelenti-e, hogy elfelejtem, amit embertársam a sérelmemre elkövetett, hogy törlöm szívemből a haragot, a bánatot, a megalázottságot, és újra bízom benne? Ha így lenne is, azzal valami olyasmit kellene tennem, ami ellentétes a bennem munkáló antropológiai programmal, hiszen az ember emlékező lény, s kultúránk is az emlékezésre épül. Nincs beszerelve az agyamba egy nagy delete-gomb, egy nagy radírgumi, hogy újra és újra helyreállítsam embertársaimmal a bizalom tiszta lapját; épphogy egy kis emlékezetgép vagyok, s attól (is) vagyok ember.
Vagy úgy kell elképzelnem a parancsot, hogy az emlékezés ellenére kell megbocsátanom: "megbocsátani, de nem feledni", ahogy a történelmi emlékbizottságok is sugallják kollektív sérelmeink és veszteségeink terápiájaként? De lehetséges ez? Hiszen az emlékezés fenntartja a bűnös-áldozat viszonyrendszerét, a megbocsátás pedig eltörli azt. És akkor itt van még a mérték kérdése, a "hetvenszer hétszer", vagyis embertársa(i)m ellenem elkövetett bűneinek mérték, válogatás és feltétel nélküli megbocsátása. Hogyan lehet megbocsátani annak, aki meggyalázza és megöli a gyermekemet, elhurcolja és brutális kegyetlenséggel kiirtja a családomat? Hogyan lehet újra megadni a bizalom hitelét a verőlegénynek, a tömeggyilkosnak, megannyi rejtett agresszornak?
És mégis milyen különös, hogy az ilyen helyzeteket megélt, túlélt társaink gyakran beszélnek arról, hogy megbocsátottak! Vagy épp a mértéken felüli bűnök közelében van esély felnőni a mérték nélküli megbocsátás lelki nagyságához - eljutni az igazi metanoiához? Ez azért kemény törvény lenne! De a legkeményebb mégis az, amit a Máté által elképzelt jézusi tanítás így fogalmaz: "Ha pedig nem bocsátjátok meg az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket". Olyan mennyei Atyánk lenne, aki megbocsát minden csipri-csupri bűnöcskét, de a legnehezebben teljesíthető parancsra való képtelenségünket nem bocsátja meg? A keresztény Isten ekkor visszaváltozik Mózes Istenévé? Az Új-szövetség az Ó-szövetséggé?
Kérdések, kételyek, hitünk próbái.

[Berta Erzsébet, "Keleti szél" közösség, Debrecen]

"Leborulva hódolatát fejezte ki előtte a rabszolga, mondván: Nagy Úr, légy türelmes hozzám huzamosan, és mindent törleszteni fogok neked." (Mt 18,26)

   - Mennyire tudok szorultságomban kérni?
   - Mennyi ideig veszem igénybe mások türelmét?
   - Mennyire ad súlyt ígéretem igyekezetének?

[Angel]

2017. szeptember 24. - Évközi 25. vasárnap
Mt 20,1-16a - A Mennyország nem darabolható

Áldott emlékű Dombi Feri bácsi mesélte. Amikor Alsószentivánon volt plébános, egy miséjén felolvasta a fenti evangéliumi részt, majd ennyi volt a szentbeszéde: "Az Isten nem igazságos! Akinek ezzel problémája van, mise után várom a sekrestyében beszélgetésre."
Néhányan be is mentek, és nekik elmondta a "megfejtést": Isten több mint igazságos, Ő szeret. A szeretet pedig nem méricskél. Isten akkor is szeret engem, ha vétkezek, ha nem érdemlem meg az Ő határtalan szeretetét. Életem utolsó órájában is lehetőséget kínál számomra a megtérésre, életem utolsó órájában is hív a szőlőjébe dolgozni. Más kérdés, hogy ha évtizedeken keresztül nem az Ő útját járom, kicsi az esély, hogy felhagyok a bevésődött, megszokott, széles úttal, és rálépek a keskeny, - általam járatlan - jézusi útra. Ő felkínálja, hogy bármikor beállok dolgozni a "szőlőjébe", a bérem, jutalmam a Mennyország.
A Mennyországot viszont nem lehet darabolni, órákra bontani, mint a munkaidőt. Nem lehet azt mondani, hogy aki egész életében jó volt, az egészet kapja, aki meg csak az élete utolsó negyedében, az egy negyed Mennyországot kap. Nincs negyed Mennyország, nincs fél Mennyország. Vagy bejutok, és akkor teljesen, egészen benne vagyok, vagy nem jutok be, és akkor egyáltalán nem a Mennyországban vagyok, tehát semmi nem jut belőle. Legalábbis így tudjuk a mai ismereteink szerint. Persze nagy tudású teológus bácsik többsége nem mond ilyet, hogy "a mai tudásunk szerint". Így van, és punktum. Szerencsére máglyára már nem küldenek, ha másként gondoljuk. A nagy tudású természettudós bácsik - akiknek pedig sokkal konkrétabb, bizonyíthatóbb ismereteik vannak a Jóisten (természeti) törvényeiről, mint a teológus bácsiknak a teológia törvényeiről - gyakran mondják, hogy a tudomány mai állása szerint így magyarázunk egy jelenséget, de lehet, hogy a mai magyarázatunk a jövőben megdől, vagy csak kis része lesz a nagyobb összefüggéseknek.
Jézus példabeszéde nem arra buzdítja a munkaadókat, hogy egy 1 óra munkáért is fizessenek annyit, mint 8 óráért. A Jóistent mintázó szőlősgazda példa számunkra a határtalan szeretetre.
Vajon található-e az ember életében valami erre emlékeztető magatartás? Nem mondom, hogy ugyanolyan, mert az ember képtelen a tökéletességre, de a Teremtő a törekvést is értékeli. Talán a jó szülő, nagyszülő képes a gyereket szeretni akkor is, ha a gyerek rosszalkodik, kárt okoz, nem teljesíti a kötelességét, nem nyújtja a tőle elvárható teljesítményt. A pedagógus a teljesítmény alapján értékel, és nagyjából jól is van így. Akkor van gond, ha a pedagógus szülő otthon is pedagógus marad, és a gyerekeinek is kizárólag a teljesítmény szerint adagolja a szeretetet.
Mindannyiunk számára nagy feladat felülemelkedni a mai világ teljesítmény-központú szemléletén, és szeretni a gyerekemet, házastársamat, embertársamat. Csak azért szeretni, mert van, mert az én önzetlen szeretetem benne is elindítja a szerető Jézus utánzásának vágyát, és minél többen utánozzuk a Názáretit, annál szebb, otthonosabb lesz a világ.

[Balogh László, "Keleti szél" közösség, Debrecen]

"Sokan lesznek viszont elsőkből utolsókká és utolsókból elsőkké." (Mt 10,16)

   - Miben és hol szeretnék első, illetve utolsó lenni?
   - Hogyan szokott változni a sorszámom?
   - Mire lehet engem felhasználni?

[Angel]

Achívum