A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2017. július 2. - Évközi 13.
vasárnap
Mt 10,37-42 - Aki atyját vagy anyját jobban
szereti...
A kisgyermek az, akit a legjobban szereti édesanyja, édesapja.
Tőlük kapja a lelki és testi útravalót az élethez, ők adnak támaszt,
kiindulópontot neki. Ők ismertetik meg Jézussal, az ő útjával.
A felnőtt élet felé közeledve a gyermek is ráeszmél, hogy keresztet kell
vinnie az élete során. Nem hullik minden az ölébe, most már nem kap meg mindent
a szüleitől. Az élet keresztekkel jár, ehhez fel kell nőnünk, meg
kell tanulnunk a feladatok elfogadását, megoldását. Meg kell tanulnunk felállni,
ha elestünk, ha elbukunk.
A Szentírás azt mondja, hogy "aki jobban szereti anyját-apját, az nem
méltó hozzám". Életünkben Jézus az első, a kiindulópont. Ezt nehéz
megoldanunk, de tudatos és rendszeres gyakorlással visszatalálhatunk hozzá,
minduntalan újra kezdhetünk botlásaink után.
Hétköznapjainkban meg kell tanulnunk minden emberben Jézus képmását meglátnunk.
Komoly eredmény csak komoly befektetéssel, kitartással érhető el. A nagy
célok nagy összpontosítással, lemondással járnak. El kell döntenünk: Mit akarunk?
Kinek akarunk megfelelni? Mindenkinek? Ez biztosan nem sikerül... Szeretteinknek?
Én vagyok a jóember... Istennek? Akkor most kit szeressek, mit tegyek?
Szerencsére szeretetet bárkinek, bármikor adhatok úgy, hogy nem fogy el. Aki
tiszta szívvel tud egy pohár vizet adni, ugyanúgy jót tesz, mint aki mindenét
feláldozza. Nem a jutalom a cél, hanem a cselekedet.
Tudok így élni, cselekedni? Célom, hogy ezt elérjem, megéljem? Tényleg kemény
ez a kérdés, de döntenem, döntenünk kell. Megéri!
[Fekete Tibor és Zsuzsa, Székesfehérvár - HB közösség]
"Aki apát vagy anyját jobban szereti, mint engem nem való hozzám" (Mt 10,37)
- Milyen a viszonyom az idősebb generációhoz?
- Milyen a viszonyom a fiatalabb generációhoz?
- Mennyire vagyok a Mesterhez való?
2017. július 9. - Évközi 14.
vasárnap
Mt 11,25-30 - Édes és könnyű teher?
Az Atya és Fiú egysége csodálatos példa előttünk, szinte megfejthetetlen.
Az egészhez, a teljességhez szoktuk hasonlítani, valami olyan bensőségességhez,
amelyet életünk során talán mi is átélhetünk, megtapasztalhatunk egy-egy szeretetteljes,
hozzánk közel álló emberrel alkotott kapcsolatban.
Öröm, hogy Isten ránk figyel, az Atya megnyilvánul számunkra Jézusban. Jézus
a befogadó, az Atya őt választotta ki, neki tárta fel önmagát, jóságát.
Ő az Isteni áthagyományozás küldötte. Üzenetét magától a szerető Istentől
kapta, és ezt válogatás nélkül akarta megosztani minden emberrel. Ő tanúságtevő példa
számunkra. Nyitottsággal, szeretettel hív, vár mindnyájunkat, de csak akkor kerülhetünk
hozzá közel, érhetjük el őt, érthetjük meg tanítását, ha mi is nyitottá,
befogadóvá válunk. Elhagyjuk a sok és felesleges gátló tényezőt (hatalom,
erőszakosság, vagyon, evilági siker, önzés, rossz szokások, stb.), lebontjuk
a falakat, lerázzuk a terheket, és megnyitjuk a szívünket.
Jézus azonban nem egy partira, laza szórakozásra hív bennünket, hanem tanulásra,
fejlődésre, munkára, "igavonásra". Vajon édes és könnyű ez
a teher? Néha igen, néha nem, kinek igen, kinek nem. Ezt mindenkinek magának
kell megválaszolnia, az adott élethelyzetében. Egyszer egy barátom azt fogalmazta
meg, hogy a problémákat, feladatokat nem kell keresni, jönnek azok maguktól is.
Az élet gyakran komoly kihívások, döntések elé állít bennünket, amelyek odaadást,
lemondást, fizikai, szellemi, lelki erőfeszítést kívánnak tőlünk. Ezt
csak akkor tudjuk hitelesen átélni és megcselekedni, ha az, amit teszünk, és
amit a lelkünk diktál, harmóniában van egymással. Ez teremti meg bennünk azt
az érzést és tudatot, hogy a "terhet" érdemes és fontos hordozni,
hiszen az nemcsak nehézségekkel, de ajándékokkal is jár.
[Magyar Laura, Székesfehérvár - HB közösség]
"Gyertek hozzám mind elfáradtak s terhet cipelők, s én majd felfrissítelek titeket." (Mt 11,28)
- Mi fáraszt?
- Milyen terhek nyomnak?
- Hol keresem a kikapcsolódást?
2017. július 16. - Évközi
15. vasárnap
Mt 13,1-23 - Példabeszéd a magvetőről
Jézus életével és tanításával a végtelen Isten megszólította
az embereket, bennünket is. Erre a megszólításra különböző válaszaink lehetnek, és válaszunk nagyban
függ saját egyéniségünktől, gondolkodásmódunktól, a ténylegesen megélt "csúcsértékünktől".
Csúcsérték az, ami mindennél fontosabb nekünk, ami bármely döntésünket felülírja.
Ilyen csúcsérték lehet jó esetben a szeretet, de sajnos lehet az anyagiasság,
a hiúság vagy az önzés is. Ezért is kell rendszeres imával, elmélkedéssel, szentírás-olvasással,
közösségi beszélgetésekkel, lelkigyakorlattal, lelki vezetéssel a gondolkodásmódom
tisztaságát, jézusi irányultságát fejlesztenem, ellenőriznem.
Általános veszélyként leselkedik ránk az izajási jövendölés a szembehunyásról
és a nagyothallásról. Be kell vallanunk, hogy ezektől bizony mindnyájan
sokszor szenvedünk, pedig nem is gonoszságból hunyjuk be a szemünket, csak kényelemből,
a kényes helyzetek, nehéz válaszok elkerüléséért. De sajnos ezek az esetek is
a megtérésünk akadályozói lehetnek.
Érdekes kérdés, hogy Jézus miért példabeszédekben beszél, miért nem mondja
meg egyszerűen "a tutit", hogy mi a jó, mi a rossz? Szerintem ebben
részint pedagógia van, mert aki gondolkozik a példabeszéd értelmén, az már tett
valamit az igazság megismeréséért, és a megértett tanítás kicsit már a sajátja,
és ezért könnyebben azonosul vele, váltja életre. Másrészről viszont az
Isten Országa egykönnyen nem látható át számunkra, a mi nyelvünkön nem lehet
egzaktul elmondani, ezért csak hasonlatokon keresztül érthetünk meg belőle
valamit, de az egészet sem elmondani, sem megérteni nem lehet, ahhoz a teljes
szívünkkel kell vele azonosulni.
Igazságtalannak tűnhet Jézus magyarázata, hogy "akinek van, annak még
adnak, akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van". Pedig ez a kijelentés
fontos üzenetet hordoz. Akinek nyitott szíve van, és őszintén tud érdeklődni,
az még kap hozzá hitet, meggyőződést, ismereteket, támaszokat, barátokat,
értelmet az életének, sőt örök életet is, szóval mindent, de aki elutasító,
mindent jobban tudó, önző, semmihez saját magát hozzáadni nem tudó, az sajnos
még a saját kis nyugalmát, komfortérzetét is elveszti.
Nagyon fontos még megfigyelni, hogy Jézusnak mennyire más a gondolkodásmódja,
mint bármelyikünknek. A termést hozókat csoportosítja ugyan, de egy szóval
sem dicséri a százszoros termést hozót a harmincszoroshoz képest. Csak mi akarunk
aranyérmesek, ezüstérmesek lenni, nála mindenkinek saját magához képest kell
termést hoznia, és neki éppoly kedves a kisebb termés is, mint a nagyobb. Tehát
próbáljuk jó szívvel, örömmel megélni azt az életet, amit tudunk, s így lehetünk
Istennek tetszők.
[Singer József és Judit, Székesfehérvár - HB közösség]
"Nektek azonban boldog a szemetek, mert lát, s a fületek, mert hall?" (Mt 13,16)
- Mennyire értékelem helyzeti előnyömet?
- Mennyire tiszták az örömeim?
- Mennyire vagyok kényelmes?
2017. július 23. - Évközi
16. vasárnap
Mt 13,24-43 - Nehogy a búzát is kitépjétek!
Jézus példabeszédekben tanítja a hozzá érkezőket. A mai három példabeszéd
közül talán a legvitatottabb a konkolyról szóló történet. Miért nem akarja a
gazda, hogy a munkások kigyomlálják a búzaföldet? Hát nem jobb a búzának, ha
steril körülmények között nőhet fel?!
Na de mi is az a konkoly, amit Jézus a példabeszédben említ? Nem azonos a mi
mai konkolyunkkal. Egy egyszikű növény, ami zsenge korában ugyanúgy néz
ki, mint a búza. Csak amikor már mindkettő kalászba szökken, akkor látszik
jól a különbség. Maga a növény (konkolyperje, szédítő vadóc) szédítő,
bódító, mérgező hatású. Otthagyni a búza között tehát veszélyes játék. Hatása
viszont csak baromfiaknál, sertéseknél érvényesül, juhokra teljesen ártalmatlan.
Mit tanulhatunk tehát ebből a példabeszédből? Azt, hogy Jézus eszköztárában
nem szerepel a gyomlálás, a kiirtás, a bántás. Mit jelképez a búza és a konkoly?
A jó és a rossz embertársainkat? Vagy inkább saját magunkban a jó és a rossz
tulajdonságainkat, a jó és a rossz tetteinket? Én az utóbbit tartom igaznak.
Csak így értelmezhető az aratáskor a konkoly elégetése. Mivel mindannyian
Isten Lelkét hordozzuk, elképzelhetetlennek tartom, hogy Isten saját magát megsemmisítené.
Sokkal inkább az lesz a hangsúlyos az aratáskor, hogy mi minden jót tettünk,
mintsem hogy mikor botlottunk el. Botlásainkat az angyalok "tűzre vetve
elégetik", életünk jó termése pedig Isten magtárába kerül.
Ez a szemlélet segítheti életünk alakítását is. Ahelyett, hogy botlásainkra
figyelnénk, és azok körül tartanánk fogva gondolatainkat, figyeljük inkább,
hogy milyen jótettekre
nyílik lehetőségünk, és ragadjuk meg azokat. Mint ahogy a sötét szobából
sem hordhatjuk ki zsákban a sötétséget, de a legkisebb gyertyát meggyújtva is
világosságot hozhatunk a homályba. Ezek a gyertyagyújtások azok, amik a kis mustármagból
nagy fává terebélyesedhetnek, amik egy apró kezdeményezésből építő hatással
lehetnek a világra. És ez a mentalitás az, ami kovászként tud hatni a világban,
ami át tudja járni az emberek szívét, újabb és újabb gyertyákat gyújtva, amíg
a fény maradéktalanul be nem tölti mindannyiunk szívét.
[Miklós Tibor, Székesfehérvár - HB közösség]
"Akkor az igazak ragyogni fognak Apjuk országában, mint a nap. Akinek füle van hallja meg!" (Mt 13,43)
- Mitől szokott ragyogni az arcom?
- Mennyire van a fülem kihegyezve a biztató hírekre?
- Mennyire bízom benne, hogy Égi Apácskám országában ragyoghatok?
2017. július 30. - Évközi 17.
vasárnap
Mt 13,44-52 - A gyöngyön át nézve mindent másképp látunk
A mai evangélium három példázatát már csak tanítványainak
mondta Jézus, akik számára még érthetőbben próbálta megvilágítani az Isten Országának mibenlétét.
Az első példázatban a kincs megtalálója éppen haza is vihette volna a kincset.
De akkor nem válna világossá számunkra, hogy csak az olyan kincs jelképezi az
Isten Országát, amiért mindenét odaadta a tulajdonosa. A második példázatban
szereplő gyöngy számomra átlátszó, mint a kaleidoszkóp gyöngyei, kristályai.
Ezáltal nemcsak maga a gyöngy szép és megunhatatlan, hanem minden azzá válik,
aminek a fénye áthatol rajta. Ez a "gondolatkísérlet" talán még plasztikusabban
kifejezi a gyöngy birtokosának örömét, látásmódjának megváltozását. Úgy képzelem,
hogy nem otthon akar ülni, "kettesben" a gyöngyével, hanem kíváncsi
arra, hogy milyen az egész világra - most már a gyöngyön keresztül szemlélve.
Vizsgáljuk meg alaposabban, hogy pontosan mi is hasonlít Isten Országához a
három példázatban! Az elsőben a kincs, a másodikban a gyöngyöt megtaláló személy,
a harmadikban a háló, vagy még inkább annak szétválasztó funkciója, "tette".
Mondhatnám, egy kis keveredés támadt hirtelen, hiszen nyelvtanilag hol az alany,
hol az állítmány, hol pedig a tárgy jelképezi Isten Országát. Bulányi Gyurka
bácsi emlékezetes elemző módszere azonosítja a vonatkozás (cselekvés) első,
második és harmadik pontját (lásd pl. "Merre menjek", 11/d. pont).
Ha ezt a módszert próbálom alkalmazni, akkor úgy is fogalmazhatok, hogy Isten
Országa a vonatkozás első, második és harmadik pontjaként is megjelenik.
Úgy tűnik, mintha meghaladná ezt az értelmezési keretet, mintha ellenállna
a "definiálási" törekvésünknek. Talán nem is véletlen ez az ellenállása,
talán Jézus tényleg azt szeretné, hogy inkább "ráérezzünk az ízére",
mint megértsük.
Úgy mondják, hogy amikor eggyé válik a szemlélő, a szemlélt dolog és maga
a szemlélés aktusa, akkor bekövetkezik a megértés, a megvilágosodás. Talán Jézus
három példázatának is eggyé kell válnia, "fedésbe kell kerülnie" bennünk.
És amikor eggyé válik az alany, az állítmány és a tárgy, amikor a szívünkkel
látunk, akkor értjük meg Jézus mondanivalóját.
[Tanos Gábor, Székesfehérvár - HB közösség]
"Így lesz, a korszak befejezésekor eljönnek az angyalok és kiválogatják a rosszakat a jók közül." (Mt 13,49)
- Mennyire válogatom az embereket
saját szakállamra?
- Közömbös a számomra, hogy az emberek rosszak, vagy jók?
- Mennyire vagyok türelmes az emberekkel szemben?
