A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2017. június 18. - Úrnapja
Jn 6,51-58 - Isten kenyere vagyok-e?
Ahhoz nem fér kétség, hogy a 4. evangélium mesteri módon
összegyűjti mindazt a botrányt, ami Jézus fellépéséhez köthető. Talán ezeknek
is a csúcspontja az, amikor Jézus önmagáról mint Isten küldöttjéről beszél.
Ebbe illeszkedik bele a kenyér és vér evésének/ivásának a kafarnaumi zsinagógába
elhelyezett, megdöbbentő gondolata. Meglehetősen furcsának tűnik, hogy a
beszédnek csupán a tanítványai körében van bizonyos hatása, hiszen "néhányan
ettől kezdve elmaradtak". Ezzel szemben a názáreti zsinagógában csaknem meglincselik
azért, mert magára vonatkoztatta az izajási ígéretet (Lk 4,28-29). Nagyon
gyanús az, hogy testének és vérének kannibalizmusra hajazó ajánlását szinte
kicsiny zúgolódással intézték el zsidó kortársai. A mózesi törvény ugyanis
világos passzusban rögzíti: az ilyen embert el kell pusztítani, "mert semmiféle
test vérét ne egyétek, mert lelke a vérben van - aki eszi, vesszen el" (3Móz
17,14).
Bár nem változtat a lényegen, mégis inkább tűnik valószínűnek a názáreti
zsinagóga a mai evangélium helyszíneként, hozzátéve, hogy a szöveg maga is
több rendbeli zavarban van, hiszen tömegről beszél, ugyanakkor zsinagógáról.
A mondanivaló pedig inkább a kenyérszaporítást mint előzményt tételezi fel.
Hogy a zsidó hallgatóság mire gondolt, azt ezek után nem nehéz kitalálni;
a nehezebb, hogy mi magunk mit kezdjünk az "én vagyok az égből leszálló kenyér"
kijelentéssel. Az egyház gyakorlatába átültetett teológiai értelmezéssel
tisztában vagyunk, hiszen hetenként felkínálja nekünk a szertartás: "Vegyétek
és egyétek, mert ez az én testem!" De vajon Jézus szertartást akart-e, vagy
valami egészen mást? Vajon azt várta hallgatóitól, hogy a filozófia ingatag
lajtorjáján felmászva keressenek magyarázatot az értelmezhetetlen jézusi
kívánságra? Jézus szándéka talán az lehetett, hogy napról-napra "beegyük
magunkat az örök életbe"? Aligha hihetjük!
Világosan kell látnunk, hogy nem étkezési etikettet akart követőire, így
ránk is bízni, hanem a jézusi, mindent odaadó élet mindenkinek valóságát
akarta a lelkünkbe vésni, hogy amint az életünket jobbára el sem lehet képzelni
kenyér és bor, test és vér nélkül, úgy mi legyünk az a kenyér és az a vér,
amely nélkül ehetetlen, élhetetlen az élet.
Tegyük fel a kérdést: Az életünk, a jelenlétünk olyan nélkülözhetetlen a
világnak, az embereknek, mint a jézusi kenyér és a másokért odaadott vér?
Másoknak akarunk most kenyér lenni, vagy az egésszel csak az "örökségünkért"
mesterkedünk? Úgy hiányzik Isten szeretete ebből a világból, mint egy falat
kenyér! Én vagyok az a falat kenyér?
[Sulyok Gábor, Budapest]
"A testem valóságos étel, s a vérem valóságos ital." (Jn 6,55)
- Milyen szerepe van az életemben az eucharisztiának?
- Mi számít nálam valóságosnak?
- Hogyan viszonyulok a misztikához?
2017. június 25. - Évközi
12. vasárnap
Mt 10,26-33 - Isten verebe vagyok?
Talán ez a Mátéról nevezett evangélium legmeglepőbb gondolatainak
egyike: Ne féljetek a gehennától, a pokoltól se, sőt, magától Belzebubtól
se!
Zsidókból megtért keresztényeknek címzett evangéliumban meglehetősen meglepő
az a keménység, amellyel szembeállítja a Jézus által megrajzolt, bizalomra
és hitre épülő istenarcot az Ószövetségével, amely tele van félelemmel és
fenyegetéssel. Mózes Istene még a nép biztatásaként is ezt üzeni: "Én, az
Isten, féltékeny vagyok, fel ne gerjegjen az Úrnak, a te Istenednek haragja
ellened, hogy el ne pusztítson a föld színéről" (5Móz 6,15). A vak is látja,
hogy ez az Isten nem azonos Jézus Istenével, akinek még az értéktelennek
tűnő verebekre is van gondja.
Jézus világossá teszi, hogy a tanítványoknak egyértelműen választaniuk kell,
hogy a valódi Istent vigyék az emberek közé, hiszen a két isten nem fér meg
a világban, a földön és a mennyben. Dönteniük kell: Vagy az egyik, vagy a
másik, vagy a félelem, vagy a bizalom!
Nem véletlen az, hogy Pál sem tud szabadulni ettől az istenarctól, hiszen
azt írja biztatásként a hallgatóinak, hogy "félve és reszketve munkálják
üdvösségüket" (Fil 2,12). Péter meg ezt írja: "Szent félelemmel éljétek le
vándorlástok idejét" (1Pét 1,17)! Pál tanácstalanságát mutatja az is, hogy
mintegy egyidejűleg az ellenkezőjét is mondja: "Nem a szolgaság
lelkét kaptátok, hogy ismét félelemben éljetek" (Róm 8,15). "Isten nem a
félénkség lelkét, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta
nekünk" (2Tim 1,7).
- Ezek után mihez tartsuk megunkat?
Érdekes példabeszéddel él Jézus. Melyik veréb kezd filozofálni a jövőjét
illetően, melyik képes állandó félelemben élni? Jézus a megbízható Istent
akarta ezzel a példázattal elénk állítani, azt, aki valóban sohasem változik
irányunkban, akire mindig számíthatunk. Neki nincsenek fenntartásai velünk
szemben; ha az életünk két fillért sem ér, Ő akkor is szeret, és akkor is
számíthatunk rá, ha a semminél is kevesebbnek érezzük magunkat. Amilyen tudattalan
bizalommal élnek ezek a semmi madarak, akiket mi emberek észre sem veszünk,
még a madarak között is a legjelentéktelenebbnek gondolunk, olyan tudatos
bizalommal kell élnünk ahhoz, hogy Isten iránti elkötelkezettségünk hihető
legyen.
A jézusi élet kiindulópontja az a feltétlen bizalom, amely vonzóvá, érdekessé
teheti azt, amit Jézus ránk bízott; Istent, a megbízható Istent. Ezt az ősbizalmat
kell, hogy leolvassák rólunk, akár fülbe súgva, akár mindenki előtt, akár
örömeink közepette, akár fájdalmas kínjaink között kell számot adnunk verébnyi
hitünkről, bizalmunkról.
[Sulyok Gábor, Budapest]
"Mindazt tehát, aki egyetért velem az emberek előtt, azzal én is egyetértek majd égi Apám előtt." (Mt 10,32)
- Mire használom a rám
bízott értékeket?
- Kitől óvakodom?
- Mennyire vállalhat magáénak Jézus?
[Angel]
