A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2016. szeptember 4. - Évközi
23. vasárnap
Lk 14,25-33 - Mindenről lemondani?
A lukácsi idézet példabeszédek sokaságának folytatása. Szinte megelevenedik
előttünk
Jézus, a tanító, a Mester, aki az őt hallgató sokaságnak magyaráz. Példákkal
és kora számára érthető képekkel magyaráz. Beszélt nekik már az idők
jeleiről, a bűnbánat szükségességéről, a terméketlen fügefa sorsáról,
s legfőképpen a Mennyek országáról, ahová az Atya mindnyájunkat meghív.
Ez az ország, az Atya országa, radikálisan más, mint amilyennek a korabeli zsidóság
elképzelte.
Lukács kemény szavakat és szokatlanul e világi példákat ad Jézus ajkára, amikor
a jézusi út teljesítésének feltételeiről beszél. Ilyen kemény szavakat és
példákat akkor használ az ember, ha valamit nagyon akar hangsúlyozni. Aki Jézust
akarja követni, annak számolnia kell döntésének minden következményével. Már-már
úgy tűnik, mintha Jézus el akarná rettenteni hallgatóságát. Pedig az őt
követő nagy tömeg nyilvánvalóan óriási lelkesedéssel fogadta a korábban
hallott tanítást, reménykedve a messiási hatalom eljövetelében. Talán épp ez
indokolja Jézus kemény szavait. Ha engem akartok, tanítványommá kell lennetek
- mondhatná Jézus. A tanítványságnak azonban feltételei vannak. Méghozzá olyan
feltételei, amelyek a hallgatósága számára kijózanítóan megdöbbentőek lehettek.
"Ha valaki nem gyűlöli apját, anyját... nem lehet a tanítványom"- mondja Jézus
az evangéliumi szakasz elején. Nem valószínű, hogy szavait a Tizenkettőnek
szánta, hiszen az apostolok ekkor már tanítványai voltak. Valószínűbb, hogy az őt
hallgató, érte lelkesedő tömeget akarta kijózanítani, és egyértelművé tenni
számukra, hogy az ő útja nem ígér könnyű életet.
"Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen
a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik" - mondja Jézus néhány
fejezettel korábban. Nyilvánvaló tehát, hogy a mindenkit, még az ellenséget is
szeretni parancsoló Mester nem a közvetlen családtagok gyűlöletére buzdít, sokkal
inkább az elkötelezett, megfontolt, eltántoríthatatlan istenkövetést akarja hangsúlyozni.
Ez pedig nagy erőfeszítést kíván, olyan erőfeszítést, amely a keresztfa
vállalásához hasonló. Alkalomadtán lemondani mindenről (kedves családtagokról,
vagyonról és akár saját életünkről) - ezzel is számolnia kell annak, aki
Jézus tanítványa akar lenni.
A tanítványok ekkor mégsem futottak el. Megérezték, hogy százannyit kapnak cserébe
ezekért a terhekért.
[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]
"Ha meg nem, akkor követséget küldvén a békéhez szükségeseket kéri tőle, míg ez messze van tőle." (Lk 14,32)
- Milyen távolból érzem a "háború" veszélyét?
- Mikor szoktam békét kérni? Kitől? Miért?
- Mennyire vagyok használható békekövet?
2016. szeptember 11. - Évközi
24. vasárnap
Lk 15,1-32 - "Örüljetek velem!"
Három példázat, ill. példabeszéd
- és mindegyik a mértéktelenségről szól.
Az örömben és a jóban való mértéktelenségről.
Már a bevezetés is: "...a vámosok és a bűnösök mind (valamennyien) jöttek,
hogy
hallgassák". De jó is lenne! Biztosan akkor sem volt ez így, ahogyan ma sincs
- de milyen jó is lenne! Ha legalább mindenki hallgatná Jézust! Hát még, ha hallgatnának
is Rá!
Aztán a pásztor és a nyája, meg az elveszett századik juh. Mértéktelen ostobaság
lenne sorsára hagyni 99 juhot, hogy egynek a - bizonytalan kimenetelű - keresésére
induljon a pásztor. De nem is "pásztorlástani" oktatásnak mondja Jézus (ahhoz
az őt hallgatók talán jobban is értettek), hanem a minden egyes emberhez
mérhetetlen szeretettel forduló Istenről szóló példázatként. Az van benne,
hogy "egyedüli-egyszeri vagy, pótolhatatlan vagy, fontos vagy". És amikor a példázat
pásztora megtalálja az elcsatangolt bárányt, akkor nem csupán helyreáll a világ
rendje, ismét teljessé lesz a százfős nyáj, és ballag tovább a szikes pusztán…
Jézus olyan Istent állít a hallgatói elé és mielénk, aki túlzó: az egyetlen birkához
képest aránytalan erőfeszítést tett már eddig is, és most az örömében is
túloz: kiárad belőle az öröm, eléri, magához ragadja a közelében lévőket:
a barátokat és szomszédokat.
Ugyanez a helyzet a másik példázat asszonyával: ahelyett, hogy a komoly erőfeszítéssel
végre megtalált drachmát szépen, csendben visszatenné a helyére - szükség lehet
még rá, ezért is kereste meg annyi munkával! -, még vendégséget is rendez a barátnőknek
és szomszédoknak. Isten sem csak szépen, csendben örül minekünk, hanem közös
örömre vágyik - velünk is! Igen: mi vagyunk, mi lehetünk a megtérő bűnös
is, meg az együtt örvendő szomszéd is.
Emberi mértékkel mérve - mértékletesen és igazságosan gondolkodva - a pásztor
tovább legeltetné az ismét teljes nyájat, az asszony csendben berakná a drachmát
az erszényébe vagy a ládikójába. A tékozló fiú pedig kapna munkát az apja birtokán,
a munkájáért bért, azaz megélhetést; és ha hosszan jól viseli magát és jól dolgozik,
akkor idővel talán visszakerülhet a családba is, visszanyerheti a családtag-státuszt.
Ehelyett itt megintcsak az isteni mértékről - azaz a mértéktelenségről!
- esik szó: Jézus olyan apát rajzol meg, amilyen egy akkori, ottani meglett férfi
aligha lehetett: elébefut a gyerekének, összecsókolgatja... És nem csupán mosdási
lehetőséget biztosít, majd ad egy rend tiszta ruhát és egy tál ételt, hanem
csupa-csupa túlzó gesztussal felékesíti és megvendégeli ezt az elkóborolt, de
visszatért fiút. Az apa nem szab feltételeket és korlátokat; a fiúnak nem kell
bizonyítania, hogy immár jó útra tért, nem kell megszolgálnia vagy kiérdemelnie
a jót. Az apai - vagy inkább anyai - jóság (hiszen Isten a maga teljességében
férfinak és nőnek egyaránt mintaképe) azonnal és gazdagon elhalmozza "csak" azért,
mert a gyermeke, és mert visszatért. Ez az örvendező is együtt akar örvendezni
másokkal, hiszen a hízott borjút aligha szűk családi körben akarták elfogyasztani!
Odavárja a családtagokat és a háznépet - mindenki örüljön!
Bár lenne a mi mértékünk is a mértéktelenség, ha osztozásról, örömszerzésről
van szó!
[Schanda Beáta, Budapest]
"S megtalálva összehívja barátnőit és szomszédasszonyait mondván: Örvendjetek velem, mert megtaláltam a drachmát, mely elveszett." (Lk 15,9)
- Mekkora gondosság jellemez az elveszettek keresésében?
- Kiben keresem a hibát, ha valaki eltűnik a közösségemből?
- Ki számíthat arra, hogy bűnbánatának örömében
osztozom?
2016. szeptember 18. - Évközi
25. vasárnap
Lk 16,1-13 - Nem szolgálhatunk kétfelé
A
keleti emberek szeretnek példázatokban, történetekben beszélni, Jézus is
gyakran használta a példabeszédes formát mondanivalójának átadásához. Számunkra,
mai
emberek számára sokszor talányosak ezek a példabeszédek, és nem mindjárt
értjük, de volt olyan példabeszéde Jézusnak, amelyet még a tanítványainak
is meg kellett
magyaráznia (a magvetőről).
Próbálom én is magam számára megfejteni ennek a példabeszédnek az igazságát,
behelyettesíteni a szereplőket, levonni a tanulságokat.
Ez az intéző tolvaj volt, vagy legalábbis ezzel vádolták, gazdája el akarta
kergetni. Ura pénzéből aztán jót tett másokkal, hogy azok, amikor már állástalan
lesz, megsegítsék. Okosságáért az úr megdicséri - váratlan fordulat -, és Jézus
is példaként állítja elénk. Ez az ember a maga módján jól gondolkodott, nem esett
kétségbe, hanem bebiztosította a jövőjét.
Mi is félünk a bizonytalan jövőtől, szeretnénk, ha váratlan események
(betegség, munkanélküliség) idején is anyagi biztonságban lennénk; az üzleti
biztosítók ebből élnek, biztonságot kínálnak, ez a világi okosság.
Jézus más megoldást javasol: "Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból!" Úgy
gondolom, ez azt jelenti, hogy anyagi erőforrásainkat barátok szerzésére
kell felhasználnunk. Bátran és szabadon kell adnunk anyagi javainkból, így
jót teszünk másokkal, és megszabadulunk a Mammon rabságából is. Ha nem így
teszünk,
óhatatlanul a pénz, az anyagiak szolgái leszünk.
Nem vonulhatunk ki ebből a világból, itt kell okosan élnünk, de a kincsünk,
az igazi értékeink nem ebben a világban vannak. Jézus arra is figyelmeztet,
hogy aki megbízhatatlan, hűtlen a kis dolgokban, anyagi ügyekben, arra nem
lehet örök
és igaz értékeket bízni.
Látjuk, hogy a világban mit okoz a Mammon, a pénz hatalma és fogsága, mivé aljasítja
az embert. Aki a pénzt szereti, az nem szeretheti Istent, mert Isten az Adás;
aki nem bánik jól, nagylelkűen az anyagiakkal, az boldogtalan rab, a Mammon rabja.
Jézus szembeállítja az anyagi és a lelki javakat, a Mammont és Istent: a földi
javakat nem mi birtokoljuk, voltaképpen Isten tulajdona, mi csak megőrzői
és intézői vagyunk ezeknek. Lehetetlenség két úrnak szolgálni, két csúcsértékkel
élni, tetteink mindig egy csúcsérték felé mutatnak, bármit mondunk is; a Mammon
azt kívánja tőlünk, hogy tartsuk meg és gyarapítsuk vagyonunkat, Isten azonban
azt várja, hogy adjuk oda a rászorulóknak; a két magatartás kizárja egymást.
Jézus világossá teszi, hogy nincsen alku, nemcsak itt, ezen a szentírási helyen,
hanem több más megszólalásában is: "Könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint
a gazdagnak bejutnia Isten országába", "Ahol a kincsed, ott lesz a szíved is".
Nyilvánvaló, hogy Jézus követése és a gazdagság kizárják egymást. Ezen a téren
is folyamatos önreflexióra van szükségünk, hiszen a világban számtalan kísértésnek
vagyunk kitéve, ami megnyugtathatja vagy elhomályosíthatja lelkiismeretünket.
[Kovácsné Kosztolányi Mária, Karancsalja]
"Szólt azonban tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy gondnoka és őt vádolták be nála, mit a vagyonának szétherdálóját." (Lk 16,11)
- Kire bízom ügyeim intézését?
Miért?
- Milyen ügyeket lehet rám bízni?
- Mennyire adok helyt a "mószerolásnak"?
2016. szeptember 25. - Évközi
26. vasárnap
Lk 16,19-31 - Időben segíteni!
A szegény Lázár és a gazdag ember története mindannyiunk által jól ismert.
Első gondolatom, hogy ez mindig "adu ász" lehetett a gazdagok és hatalmasok
kezében. Ezzel mindig le lehetett szerelni, meg lehetett nyugtatni a szegényeket. "Most
ugyan nélkülözöl, a másik meg dúskál, de halálod után majd fordul a kocka."
Nem tudom, hogy van-e mennyország, pláne hogy pokol, és ha van, milyen. Hogy
itt a földön van, azt sejteni vélem, hogy a lelkekben, az szinte biztos. Tért
nyer a pokol, amikor terjed a nélkülözés, amikor nem vesszük észre az embertársaink
szenvedését. Tért nyer a földön és a lelkekben. A miénkben is.
A nélkülözés sokféle lehet. Először talán mindig az anyagi nélkülözők
jutnak eszünkbe. Nem véletlenül. Még a tagadhatatlanul a világ kiváltságosaihoz
tartozó Magyarországon is bőven vannak rászorulók, hát még a föld többi
országában. Becslések szerint az emberek nyolcvan százaléka nélkülözésben él.
Nem tehetem meg, hogy nem segítek, amikor látom a szükséget. És akkor kell segíteni,
amikor látom. Akkor és ott, később már nem lehet.
Az emberi kapcsolatokban is nagy a nélkülözés. Sokan szenvednek a magánytól,
a kitaszítottságtól. Nehéz ezt elképzelni annak, aki szerető családban,
barátságok hálójában él. Nem mehetünk el a magánytól, a kitaszítottságtól szenvedők
mellett sem közömbösen. Észre kell vennünk fájó szükségüket.
Aztán vannak, nem is kevesen, akiket elborítanak a megoldhatatlannak tűnő gondok,
problémák. Nem találják a kiutat. Már az nagy segítség, ha valakinek kiönthetik
a szívüket, és az illető értő figyelemmel meghallgatja őket.
És akkor még nem esett szó a háborúról, a hontalanságról, a munkanélküliségről,
a létbizonytalanságról, a fizikai és lelki betegségekről, egy szeretett
személy elvesztéséről, a tanulatlanságról, az információhiányról és még
sorolhatnám.
Egy biztos, nem csukhatjuk be a szemünket. A világ minden baján nem tudunk segíteni,
de ez nem mentség arra, hogy ne tegyük meg azt, amit megtehetünk. Nem igaz, hogy
semmit sem tehetünk a szenvedés ellen; megkísérelhetjük legyőzni, és ha
nem sikerül, akkor osztozhatunk a mások bajában.
Segíteni mindig csak adott pillanatban és adott helyen lehet. Ha az alkalmat
elmulasztjuk, csak a lelkiismeret-furdalás marad. A "megtehettem volna, de nem
tettem meg" érzése. A Lukács-idézetben azt olvassuk, hogy "áthághatatlan mélység
tátong" a mennyország és a pokol között. Nem tudom, így van-e, de az biztos,
hogy áthághatatlan mélység tátong a jelen és a múlt között. Amit nem tettünk
meg, azt már nem pótolhatjuk. Soha többé.
Szerencsére (?), amíg élünk, mindig találkozunk rászorulókkal. De csak akkor
vesszük észre őket, ha megállunk a mindennapok rohanásában, ha szemünk van
rá. Ha nem engedjük, hogy a szívünk a sok-sok szenvedés láttán megkérgesedjen.
[Kosztolányi Klára, Piliscsaba]
"A jelentéktelenben megbízható a sokban is megbízható, és a jelentéktelenben hamis a sokban is hamis." (Lk 16,10)
- Mennyire vagyok megbízható?
- Hogyan állok az aprómunkákhoz?
- Mennyire vagyok otthon a hamis mammon ügyeiben?
