A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2016. május 28. - Úrnapja
Lk 9,11b-17 - Találkozás és közösségformálás

Úrnapja a szentmisére és a szentáldozásra irányítja a figyelmünket.
Mindkettő közösségalkotó és közösségformáló alkalom. Találkozás Jézussal és egymással. A találkozás pedig lehetőséget ad arra, hogy egyre krisztusibb emberekké alakuljunk.
Az ősegyház a kezdetektől ünnepelte a kenyértörést. Lukács már az Apostolok cselekedeteiben leírja, hogy a hívek kitartottak a kenyértörés közösségében.
A mai evangéliumi történetben Jézus nem akarja, hogy az emberek éhesen menjenek haza. A tanítványoktól jön az első ötlet, hogy az emberek menjenek a környékbeli tanyákra, és önmagukat vendégeljék
meg. A második ötlet, hogy apostolai elmennek vásárolni. Jézus szerint egyik ötlet sem jó. Nem. Adjatok a tiétekből - vagy még mélyebben: magatokból! Hiszen ez az igazi adás: önmagunkból adni, önmagunkat
odaajándékozni. Jézus is ezt teszi majd az utolsó vacsorán.
Kérdezhetnénk: Vajon képes-e az ember önmagából adni, vagy még inkább önmagát odaadnia másoknak?
Igen.
1. Például a házaspárok, a férj és a feleség önmagukat adják egymásnak: testüket-lelküket,
értelmüket, érzelmeiket, szívüket, akaratukat.
2. Az édesanya is, amikor kilenc hónapon keresztül a szíve alatt hordozza magzatát, saját testét és vérét adja neki táplálékul. Saját testén-vérén osztozik gyermekével, magzatával. Új életet táplál legbelül.,
3. A tagok a kisközösségben is ezt teszik: önmagunkat, tudásunkat, időnket, lelkiségünket, szeretetünket, munkánkat, figyelmünket adjuk
a másiknak és a közösségnek. Vigaszt nyújtunk, bátorítunk, új erőt öntünk az elcsüggedt testvérbe. Mindezeken keresztül magát Krisztust akarjuk adni, egyrészt a kisközösségi tagoknak, másrészt a kívülállóknak, munkatársainknak és környezetünknek.
4. Az egyházban és az egyházközségekben a hívek ugyanígy adják idejüket, munkájukat, imádságukat, apostolkodásukat, értelmüket, akaratukat egymásért és a közösségért. Az ember természete olyan,
hogy személyes kapcsolatokra, személyes találkozásokra vágyik. Jézus is jól tudta ezt. Ezért hagyta ránk Testét és Vérét az Oltáriszentségben.
Emlékezzünk csak, hogy otthon, falun, a családok tartották egymással a kapcsolatot. Az unokatestvérek ismerték egymást. A személyes találkozásokra fölkerekedtünk, és elmentünk a közelben vagy
a távolban lakó rokonokhoz és ismerősökhöz. Nem sajnáltuk rá az időt, mert tudtuk, hogy a rokoni szálakat így lehet erősíteni. Ma a technika fejlődése megkönnyíti a beszélgetéseket, és áthidalja a távolságokat.
Ugyanakkor a személyesség rovására is mehet, és elmaradhatnak a találkozások.
A szentmise és a szentáldozás ma is alakítani akar bennünket. Személyes találkozásokra hív bennünket hétről hétre, napról napra.
Éljünk ezekkel a Jézus adta lehetőségekkel!

[Tóth Miklós, Fertőd-Eszterháza]

"Ám fogva az öt kenyeret és a két halat, felnézve az égre megáldotta azokat és megtörte és a tanítványoknak adta, hogy tálalják a tömeg elé." (Lk 9,16/)

   - Mennyire vagyok égre néző?
   - Mennyire szoktam bevonni másokat, ha nagyszerűt készülök tenni?
   - Mennyire törekszem a teljességre?

Achívum