Bokor közösség
Elmélkedések

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2015. szeptember 6. - Évközi 23. vasárnap
Márk 7,31-37 - A gyógyító Jézus

Jézusra vonatkozólag egy dologban nincs eltérés az őt halálos ellenségnek, vagy Isten Fiának vallók között: az a tény, hogy számtalan különleges és nem különleges jó tettet hajtott végre. Oly korban és oly nép között élt a földön, amikor és ahol aki Istennek szentelt ember volt, az csodatevő is volt. Johanan ben Zakkai és Eliezer ben Hyrkanus közvetlen Jézus utáni gyógyítók. Honi esőt kiimádkozó csodái, Hilkija és Hánán galileai csodái kortárs tettek voltak Jézus hazájában. Hanina ben Dosza élet és halál csodás eldöntőjeként volt ismert. Apollóniosz sánták, vakok, bénák gyógyításáért "szent ember" hírében állt. Annyira megszokott tevékenység volt ez, hogy még konfliktus is adódott Jézus tanítványai és egy gyógyító között (Mk 9,38). A valószínűleg esszénus Eleázár és Simon ben Joháj a démonok nevének kimondásával űzte ki azokat... Jézus abban különbözik mindegyiküktől, hogy ingyen tette a jót az emberekkel.
Most itt áll előttünk egy újabb különleges gyógyítása, pogány vidék emberei között. Ez a Márk által ránk hagyományozott leírás döbbenetes hasonlóságot mutat a kor varázslóinak és csodatevőinek gyakorlataival. A varázslók kelléktárára utal, hogy megérintette a beteg részt ("fülébe tette ujját"), nyállal megérintette nyelvét (a kor gyógyító erőt tulajdonított a nyálnak), égre tekintve fohászt mondott ("Nyílj meg!"). Ugyanígy gyógyít Jézus Betszaidában egy vakot (Mk 8,22). A mai ember megborzonghat ennyi fertőzésveszélyű praktika olvastán, amikor még a szentáldozás higiéniai előírásaira is annyira vigyázunk. Ha így van ez Jézussal, akkor miért nem kiáltották ki varázslónak, és miért nem kövezték meg a Törvény szerint (5Móz 18,10-11)? Azért, mert ha a varázslás a zsidó egyistenhitet szolgálta, azt csodának mondták, Isten jelenléte jelének vallották. Csak a pogányok praktikái minősültek büntetendő cselekedetnek, amelyeket nem volt szabad beengedni a zsidóság körébe. Jézus korának, az akkori szokásoknak, személyiségének megfelelően élt, és tette azt, amit meggyőződése diktált.
Jézus tettei azt mutatták be, hogy Isten munkálkodik az emberek megsegítésén. Teszi ezt mindenkivel, a pogányokkal is, akiket Márk evangélista meg akar győzni minderről. Kár, hogy a mai ember csodafogalma azt jelenti, hogy Isten rendkívüli módon belenyúl a teremtésbe. A biblikus nyelvezetben minden Isten akarata szerint történik, a jónak és a rossznak megélt történések egyaránt. Nincs természetes és természetfeletti, profán és szakrális, mert ami itt és most és így rendkívüli számomra, az akkor is csodás dolog, akkor is isteni, ha később rájövök az érthető ok-okozati összefüggésekre. A világ és az ember élete csodákkal teli világ és élet. Ha ez a belenyúló, korrekciókat végrehajtó és kiváltságokat adó Teremtő képét erősíti az emberben, akkor itt az ideje a szemléletváltásnak (metanoia). A Jézust jó tettekre indító és bennünket is erre biztató Atya mai tudásunknak és lelkiismeretünknek megfelelően várja ezt tőlünk. Ezt annak ellenére is tennünk kell, hogy ismerjük Jézus szomorú tapasztalatát: az emberek számára a csodák sokkal érdekesebbek, mint a megtenni való tanítás...

[Király Inácz, Érd]

"És tüstént tágra nyíltak halló szervei, és feloldódott nyelvének csomója, úgy, hogy helyesen beszélt." (Mk 6,35)

   - Mennyire tudok megnyílni? Ki előtt? Miért?
   - Mennyire érdemes rám hallgatni?
   - Mennyire tudok titkot tartani?

[Angel]

Az oldal tetejére


2015. szeptember 13. - Évközi 24. vasárnap
Márk 8,27-35 - Mibe kerül ez nekünk?

Jézus körül feszült a helyzet. A vallási és világi hatalmasságokat bosszantó sok tanításra és tettre (Jézus sajátos istenképe és emberképe...) felteszi a koronát a jeruzsálemi templomban végbevitt prófétai tett, a hatalmasok oldaláról nézve botrányos magatartás. Ez a galileai, másodrangú zsidó jöttment fel meri borogatni az egész ország legnagyobb üzleti és hatalmi központját, a templom csarnokát. Jézus is rádöbben az életveszélyre. Irány először Galilea, majd tovább Fülöp Cezáreája, irány a Dekapolisz (Tízváros) pogányok lakta vidéke, ahol már sem a júdeai hatalmasságok, sem Heródes nem éri el, hiszen ez már külföld. Ilyen körülmények között kiemelt beszélgetési téma az alapok tisztázása: Kinek tartják Jézust? Hogyan is van ez az életveszélyes helyzet, amelybe kerültek? Az üldöztetés, a szenvedés, a várható következmények átgondolása. Hogyan lesz ebből Isten Országa?
A tanítványi kisközösség tagjainak is ezen jár az eszük. Péter is normális emberi mérlegelést végez. Ahhoz, hogy a Mester ügye országos üggyé, eredményes győzelemmé kerekedjék, meg kell védeni őt és magukat. Áthidaló megoldásnak ez a disszidálás is jó. Itt meg lehet tervezni a következő lépést. A lényeg, hogy életüket kockáztatni ostobaság lenne. Mit is akarhat a Mester? Hogyan is akarja azt, amit ezután tenni kell? Amit akar, az nekünk, nekem is jó? Mibe fog ez nekünk kerülni? Mit vár el tőlünk, és nekünk megéri-e kockáztatni? A rózsaszín ködöt itt már elfújta a valóság: a rajongó tömegek, a csodás tettekből táplálkozó népszerűség a múlté.
Az ember azóta is ilyen kérdéseket kiált az égre, amikor bajban van: Miért jó nekem az árral szemben úszni? Az ember addig és annyit vállal a kikerülhetetlen bajból, ameddig és amennyire megéri neki. Csordultig vagyunk emberi vágyainkkal, illúzióinkkal, hogyan is férne még oda valami új, valami más, valami életalakítást követelő szemlélet? Péter révén Jézus is szembesül az emberi behatároltsággal. Kísértetiesen megismétlődik a pusztai kísértés ("Kőbe ne üssed lábad..."): akit Isten szeret, azt nem érheti baj, főként nem halál. Akik szeretik Istent, azokat sem érheti baj... A történelem azonban ennek ellenkezőjéről tanúskodik. Születtek is a kérdést megoldani hivatott megoldások a megváltás-teológiáktól az ateizmusig. Az engesztelő áldozatot igénylő Istentől és a velünk nem törődő Istentől már csak egy lépés az istentagadás. Péter álláspontja nem Istennek tetsző, hanem Sátánnak tetsző: mert bizony az Úton járásnak vannak olyan fájdalmas következményei ebben a világban, amelyek csak a Sátánnak tetszéssel, elvfeladással kerülhetők ki.
Megéri Jézust követőnek lennünk? Ha elszaporodnak a Jézus-követők, akkor lesz száz testvérünk és nővérünk, házunk és összetartásunkból fakadó egzisztenciális biztonságunk, noha valakik számára idegenek, szektások, sőt ellenségek leszünk. Mindig mindenkihez lehetünk jók, de nem lehetünk mindig mindenkinél jók. "Miért legyek tisztességes, kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis" (József Attila). A kérdésre az egyik lehetséges jó válasz: "A jót önmagáért és önmagunkért kell akarnunk" (Sütő András).

[Király Inácz, Érd]

"Aki ugyanis menteni akarja lelkét /bőrét/, el fogja azt veszíteni; aki viszont elveszíti miattam és a Jóhír miatt, az meg fogja menteni." (Mk 8,35)

   - Mennyire tudom megtagadni önző önmagam?
   - Milyen egzisztenciális hátrányokat vállalok elveimért?
   - Milyen vásárt szoktam kötni?

[Angel]

Az oldal tetejére


2015. szeptember 20. - Évközi 25. vasárnap
Márk 9,30-37 - Vitakultúra

Üldöztetésben erősen kirajzolódnak a kontúrok. Ki mit gondol, és miért gondolja azt. Ki mit tervez, miről álmodozik, és milyen alapon teszi ezt. A tömegektől és hatóságoktól magát távol tartani akaró Jézus körül csak zártkörű alapközössége van, a Tizenkettő. Intenzív megbeszélések folynak. Megbeszélések? Inkább csak Jézus beszél, oktat, felkészít. A tanítványok részéről értetlenségükből fakadó óvatos visszakérdezések, de főleg nagy hallgatások lehettek. Ami igazán érdekelte őket, azt a Mester kihagyásával, maguk között vitatták: Isten Országa jöhetne már, és ők uralkodhatnának már végre a tizenkét zsidó törzs maradványai fölött.
Izgalmas a téma, hiszen a miniszteri tárcák, a "Ki a nagyobb?" kérdése mindig izgalmas és nagy veszekedéseket jelentő téma. Ma is micsoda tülekedés folyik az "elit" rétegbe bekerülést jelentő székekért... Lehet, hogy már az is Isten Országa előszele lenne, ha úgy kellene körbeudvarolni az alkalmas embereket a szolgálat vállalására? Ja, hogy ez szolgálatról, és nem elit kiváltságokra való meghatalmazásról szólna? Nem csoda, hogy a tanítványok elő sem mernek huzakodni a témával, hiszen ennyi év kisközösségi együttlét után minimum érzik a lelkiismeretükben, hogy Mesterüktől idegen a szemléletük. Amit szégyell az ember, arról csak a hasonlóan gondolkodókkal konzultál.
Jézus tudta, hogy mi lakozik az emberben, hát még a vele régóta együtt lévő tanítványokban. A végkifejlet felé haladva sem küldi el őket. Nem mondja, hogy elég belőletek... meddig tűrjelek még benneteket... belefáradtam győzködésetekbe... Ragaszkodik hozzájuk, még akkor is, amikor sok rajongója és tanítványa visszahúzódott már: "Ti is el akartok menni?" - kérdez rájuk. Az utolsó pillanatig bízik abban, hogy van értelme tudat- és életalakító munkálkodásának. Mekkora bizalom és belső fegyelem kellett ahhoz, hogy a titokban és idegen gondolkodással forrongó tanítványi közösség most ne ledorongolást, hanem építő helyretevést kapjon. Ott egy utcagyerek, ő lesz a középpontban, őt veszi ölébe Jézus. A nem sokra becsült, még csak lehetőségében sem emberszámba vett gyereket állítja példaképpen a fiatalemberek elé: a rácsodálkozó, nyitott, fejlődésre készséges kölyköt az ambícióval teli, maguk igazát megérvelni tudó, vitákkal erőpróbákat produkáló tanítványok elé. Hogy a kép még világosabb legyen, Jézus gondolatot is fűz hozzá: a szolgálatról, Isten Országának "ülésrendjéről".
A nézetkülönbség természetes emberi jelenség. A nézetek ütköztetése is az. Fejlődésünk egyik alapvető élettere a dialógus, mások hatása reánk. Ha valaki kerüli ezt az ütköztetést, az nem biztos, hogy alázatának jele, sokkal inkább a félelemé, nehogy el kelljen bizonytalanodnia, és esetleg fejlődnie kelljen. Tény, hogy a vitakultúra nem születik együtt az emberrel. Azt tanulni kell, ha nem elégszünk meg az érzelmi, hangulati, alkalomszerű ütköztetésekkel. A vitában az igazság helyett szubjektív érvényesség van jelen.
A tanítványok a Jézus felé történő közlés (kommunikáció) helyett zártkörű ütköztetésben vannak, gondolatcseréjük (interakció) inkább egymás legyőzésére, mint meggyőzésére irányul. Jézus ezt a különállást feloldja, és rendszeregységgé tágítja, miként a Nap és a bolygók egymáshoz való viszonya is az. Felkínálja nekik a szimmetrikus együttműködést: az egymásra figyelő és egymáshoz kapcsolódó rend szerinti gondolkodást. A szolgálat szerinti gondolkodást. Mintha most hangozna el az apokrif Apostolok levelében áthagyományozott mondás: "Testvéreim vagytok a mennyek országában..."

[Király Inácz, Érd]

"De azok csak hallgattak, mert azon vitáztak az úton, hogy ki a nagyobb." (Mk 9,34)

   - Kire miért szoktam rákérdezni? Miért?
   - Mennyire vagyok diszkrét?
   - Kihez mérem magam? Miben? Miért?

[Angel]

Az oldal tetejére


2015. szeptember 27. - Évközi 26. vasárnap
Márk 9,38-43.45.47-48 - Kiválasztottságunk

Valaki Jézusra hivatkozva terapeutaként működött. Nem volt a közösség tagja. Nem kért engedélyt a működéséhez. Ezt már akkor is rendetlenségnek, tisztességtelenségnek tartották. Idegen tollakkal ékeskedik! - szokta mondani a népnyelv. Minden valamire való alakulat vigyáz a maga felségterületére. A pártok féltékenyen őrzik vélt vagy valós értékeiket, nehogy ellopják ötleteiket, és elorozzák tőlük a nekik járó dicsőséget. Az egyházak - és ezek között a mi katolikus Egyházunk is - alaposan kidolgozott önvédelmi rendszerrel felügyelik (püspök: episzkoposz) tanbeli (dogmatika), magatartásbeli (morális) és működési rendjüket (kánonjog). Ez természetes emberi jelenség. A baj akkor kezdődik, amikor ez az önazonosság kiváltságok igénylésébe csap át. A kiváltság pedig ott kezdődik, amikor mások ellenére és mások ártalmára fogalmazzuk meg magunkat. Minden önmeghatározás abból áll, hogy meghatározzuk másokhoz való viszonyulásunkat, ugyanakkor meghatározzuk a magunk egyedi, sajátos tartalmait és formáit, amelyek csak ránk jellemzőek.
Jézus célra rendezett gondolkodású rabbi. Itt és most az a cél, hogy az emberek életében csökkenjen a baj, a fájdalom. Cél, hogy meggyógyuljanak a betegek, és elszaporodjanak a földön a jót tevő emberek. Tudjuk, hogy szegények, betegek, szenvedők mindig lesznek körülöttünk, és magunk is bármikor közéjük tartozhatunk. Jézus azt is tudatosítani szeretné bennünk, hogy mindannyiunk dolga, hogy ahol, amikor és ahogyan csak lehetséges, tegyük a jót embertársainkkal. Tagsági könyv, nagy zászlólobogtatás nélkül. A jótettek terjedését illetően mindenki, aki ebben tevékeny, velünk van, értünk van, az Isten Országa ügyéért van. Akkor is, ha nincs megkeresztelve, körülmetélve, beavatva...
A keresztény közbeszédben természetes kifejezés a "választott nép" (zsidó nép): olyan népet jelöl, amelyet Jahve kiválasztott, oltalmazott, kiváltságokkal ajándékozott meg, és emellett büntetett, ostorozott, hogy alkalmassá tegye valamely feladatra. A zsidó hitben lévők sértőnek tartják az "Ó- és Újszövetség" megfogalmazást. Számukra csak Szövetség (Tánách) van, amelyet csakis velük kötött az ő Istenük. A keresztény történelem folyamán is kórosan eluralkodott a választottság kiváltságként történő értelmezése. Nem őket, nem másokat, hanem csakis bennünket választott ki a mi Istenünk, rajtunk kívül még üdvösség sincs (Extra Ecclesiam non est salus).
A kiválasztottság Jézus szerint csak küldetésben értelmezhető. Jézus Istene mindenkit kiválaszt: zsidót és gojt, muszlimot és gyaurt, keresztényt és pogányt egyaránt... Nincsenek édes és mostoha, elkényeztetett és másodrangú gyermekei. Akik az ő választására igent mondanak és tevékenyen válaszolnak, azok a "kiválasztottak". Minden szövetség két fél között jön létre. Mindkét fél vállal valamit, és addig él a szövetség, amíg a felek teljesítik vállalásaikat. Ha egy nép, felekezet, közösség, egyén nem teszi a szövetség rá eső tennivalóit, akkor "elvétetik tőle" a megbízatás, mert ő maga dobta el magától. A szövetség csak Isten oldaláról örök, az emberi oldal erősen ingatag. Nem tenni a vállaltakat, és mégis kiválasztottnak mondani magunkat: hazugság. Bűn a szövetség másik fele ellen. De mindaz, aki jót tesz, Istennek tetsző közösséget alkot Jézus személyével és mozgalmával.

[Király Inácz, Érd]

"Aki ugyanis nincs ellenünk, az értünk van." (Mk 9,40)

   - Hogyan érvelek a rivális ellen? Van e riválisom?
   - Hány táborra osztom az embereket?
   - Kiket sorolok a saját táboromba?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum