"Aztán azt mondta nekik: A szombat az ember révén lett, s nem az ember a szombat révén." (Mk 1,27)

   - Mennyire szoktam emberközpontúan értelmezni a szabályokat?
   - Milyen arány van nálam a munka és a pihenés között?
   - Mennyire tudom uralni az időt?

[Angel]

---

2015. február 8. - Évközi 5. vasárnap
Mk 1, 29-39 - Lázas beteg

Jézus, miután elhagyta a názáreti házat, és vándorprédikátorként járta az országot, gyakorlatilag hajléktalan lett. Az őt követni akaróknak mondja: "A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az emberfiának nincs hová lehajtania a fejét" (Lk 9,38). Az alkalmi szállások mellett azonban tudunk Jézus két főhadiszállásról. Az egyik Júdeában, a főváros közelében volt: Betániában, Lázár és Mária, Márta háza, a másik pedig Galileában, a Genezáreti tó partján Kafarnaum, Péter anyósának háza. Itt, Kafarnaumban történt a csodás esemény.
1. Csodadoktor?
A zsinagógában történtek után már felfokozott érdeklődés kíséri Jézust. Az első tanítványok is felpörögnek. Márk, aki Pétertől hallja később a történteket, jól érzékelteti, hogy milyen hatást váltott ki egy egyszerű "gyógyítás". Mert aligha nevezhető csodának az anyós meggyógyítása. Bárkivel megesik, hogy egy kedves vendég érkezésekor felkel az ágyból, önerejéből legyőzi gyengélkedését, és közben a vendéglátás láza, a sürgésforgás a vendég körül el is feledteti vele, hogy "beteg" volt. Csakhogy minden apró jel felnagyítódik, és villámgyorsan híre megy egy "gyógyítónak" a megjelenésekor. Az egész kisváros ott tolong a ház előtt, mert mindenkinek van testi-lelki nyavalyája, és az embernek mégiscsak a "legfőbb dolog az egészség". Valljuk be, hogy ezzel mi is így vagyunk. Szabadulni akarunk a láztól, a betegségtől, a fájdalomtól, és ha valamelyik hatalmába kerít, minden pénzt képesek vagyunk odaadni az orvosnak vagy bárkinek, csak gyógyítson meg minket vagy a szeretteinket.
2. Tanító?
Jézus, a kezdő vándortanító látja, hogy jól melléfogott a gyógyításokkal, és teljesen vakvágányra fut küldetésének teljesítése az akaratlan "csodadoktorsággal". Nem tud aludni sem. Hajnalban felkel, kimegy a tó mellé egy magányos helyre, hogy megbeszélje az Atyával óriási dilemmáját. Valahogy így imádkozhatott: "Atyám, ezek az emberek gyógyulást akarnak. Kit érdekel az én szövegem Rólad, az Isten Országáról, a szeretet törvényéről? Csak a tettek érdeklik őket, a szavakra oda sem figyelnek. Mit tegyek? A bajok láttán kell, hogy segítsek, mert nem prédikálhatok a szeretetről, ha magam nem gyakorolom azt". Ezt a dilemmát úgy oldja meg, hogy először is értésükre adja tanítványainak, hogy az ő küldetése megtanítani a szeretetre az embereket, hogy ők is a szeretet törvénye szerint éljenek. Csak attól lesz jobb világ és jobb élet a földön. Aztán értésükre adja azt is, hogy vége a csodadoktorságnak, itt kell hagyni Kafarnaumot. Ez a csodaőrület nem normális. Újra kell kezdeni az egészet, világossá téve mindenki számára azt, hogy nekik kell megtérniük, változtatni a gondolkodásukon, hogy ne mástól várják a csodát, hanem ők tegyenek meg mindent másokért. Ők is képesek a szeretet "csodáinak" megtételére. Tovább kell menni és bejárni egész Galileát!
Régi bölcsesség: "Nem halat kell adni az éhezőknek, hanem megtanítani őket halászni!" Mi értjük-e, hogy miért a tanítás a küldetésünk elsődlegesen? És miért csak a szavaink aranyfedezete a jótett?! Tudunk-e változtatni a sorrenden?

[Kovács László, Budapest]

2015. február 15. - Évközi 6. vasárnap
Mk 1,40-45 - Egy leprás

Amikor ezeket a sorokat írom, a hírügynökségek már telekürtölték a világot az ebolajárvány hírével. A Nyugat- Afrikából (Kongó, Ebola-folyó mellől) induló betegség világjárvánnyá szélesülhet. Keresik, de pillanatnyilag nincs ellenszere. A vérzéses láznak is nevezett ebola ma a világ legveszélyesebb vírusa. Szörnyű kínok között öl, heves vérzést okoz, a vér az összes testnyíláson át távozik, majd a belső szervek felmondják a szolgálatot. A vírus a testnedvekkel (vér, nyál stb.) közvetlen érintkezés útján terjed. Az első halálos áldozatok 10%-a orvos és egészségügyi dolgozó volt Nyugat-Afrikában. Afrikán kívül találtak már egy-egy ebolával fertőzött beteget Amerikában, de több európai országban is.
1. A lepra - A leprát a Jézus-korabeli "ebolának" mondhatnánk. Azzal a különbséggel, hogy egy beteg húsz évig is élhetett ebben a betegségben. Ez olyan betegség, melyben leválnak vagy csonkolódnak testrészek (orr, fül, ujjak, kezek, lábak stb.), a sebek elfertőződnek, a végtagok érzéktelenné válnak és károsulnak az idegek. A lepra fertőző betegség, ezért is különítették el a betegeket lepratelepekre, és nem érintkezhettek az egészségesekkel. Ha mégis kijöttek onnan, botra tűzött csengőt kellett rázniuk, és ha valaki közeledett feléjük, kiáltozniuk kellett, hogy leprás van a közelben. Voltak, akik kigyógyultak a betegségből. Ők visszatérhettek hozzátartozóikhoz, de a gyógyulást a papok állapították meg, a gyógyulás után előbb náluk kellett jelentkezniük. Ezen kívül hálaáldozatot is be kellett mutatniuk Mózes rendelete szerint.
2. A gyógyulás - Az evangéliumbeli leprás nyilván kijött a lepratelepről, és hallhatott a názáreti "csodadoktorról". Amikor megtudta, hogy Jézus a közelben van, egyenesen odament hozzá, és térdre esve kérte a gyógyulást. Jézus felemelte a földről, megsajnálta, és feledve Kafarnaumban tett ígéretét, segíteni akart a szerencsétlen, kitaszított beteg emberen. "Megérintette" - írja Márk. Belegondolok, ha egy ebolás beteg kerülne elém, mit tennék? Ha orvos lennék, kimennék-e Nyugat-Afrikába az ilyen betegeket kezelni? Csodaszámba megy, ha valaki ilyen hősies szeretetre képes! És nem csodálnám, ha egy beteg meggyógyulna az ilyen együtt érző és segítő szeretettől.
A lepra ma már gyógyszerekkel gyógyítható. A világon ma 10-12 millió leprás beteg él, leginkább a trópusi országokban. Anyagilag is támogatható a gyógyítás. És korunk "leprájának", az ebolának a megelőzésében és gyógyszerének feltalálásában is segíthet az együtt érző támogatás. Segítene az is, ha fegyverek gyártása és emberek gyilkolása helyett a kormányok gyógyításra fordítanák a mi pénzünket!

[Kovács László, Budapest]