Bokorportál

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2014. október 5. - Évközi 27. vasárnap
Mt 21,33-43 - Szõlõmunkások szereptévesztésben

Kézenfekvõ lenne hagyományosan a választott népre alkalmazni e példázatot, de talán nem vetem el nagyon a sulykot, ha inkább az emberi magatartásformákat szemlélem benne. Tehát a tetten érhetõ buktatók: 1/ Túlságosan is otthon lenni a világban, a szerzés és uralkodás vágyával tetézve. - 2/ A bennfentesség érzetének csalókasága: "birtokon belüliség" (uralkodás szolgálat helyett), s az ebbõl egyenesen következõ "mindent jobban tudás".
1. A szõlõmunkások téves következtetéssel hamis eredményre jutnak. Hiszik, hogy az õ szintjükön átlátják a birtok keresztmetszetét. Történetesen akár igazgatni is tudnák. Nem számít nekik, hogy a szõlõskert egy nagyobb, a Gazda fennhatósága alá tartozó összefüggés része, annak harmóniájában létezik.
Ha valaki "a tengert marék vízként arcához emeli" (Pilinszky), baj, ha elfelejti, hogy a tenger tenger, és nemcsak marék víz - meríthet belõle, de nem uralja, és meg nem szelídítette. Kiterjedése bõven a látóhatárán túl van.
A szõlõmûveseknek nincs birtokukban a tér és az idõ. (A gazda mégis egyenrangú felekként kezeli õket: önállóságot ad, kér, szolgákat küld...) Szabadságuk van összefogni, és felvirágoztatni a birtokot mindenki javára. Ezzel ellentétben itt a "szerezni" és "uralkodni" gyõz bennük. Úgy hiszik, teremtés uraivá válhatnak, holott magukon sem képesek uralkodni.
A következmények - a jelen idõket tekintve -: a természetes környezet tönkretétele, jólét a harmadik világ kiszolgáltatottjai kárára, háborúk, éhezés, járványok...
Mi részem van ebben? Szabad vagyok az anyagiaktól, kész vagyok a tehetségemet (kreativitásomat, szellemi javaimat, fizikai erõmet) mások javára használni? Meglátom és megragadom ezeket a lehetõségeket? Vigyázok, hogy ne alkossak szabályokat emberi okosságból, ha az nincs harmóniában a Teremtõ elgondolásával?
2. A szõlõmunkások viselkedésében felfedezni vélem az "igazság letéteményese" magatartást is. Az önhittség hamis biztonságérzetet generál, mellette pedig az "én igazam az igaz" leegyszerûsítés - a sokszínû valóság kifosztása - tévútra visz.
A pusztítás elpusztítja azt, aki pusztít. Hosszú távon fizikailag is. Elõbb elvész a belsõ út, majd a nem korrigált rossz gyakorlattá válik, végül visszafordíthatatlanná.
Az Ország "oly népnek adatik" , aki alázattal tudja, hol a helye és teszi a dolgát. Alázatként értelmezem azt, ha tisztában vagyok a korlátaimmal. Ha tudom, hogy nem én vagyok a mérték. Ha tisztelem mások elkötelezettségét. Megfejtve és nem túlértékelve a magam szerepét találok szilárd talajra.

[Bognár Éva, Csömör]

"Utoljára a fiát küldte hozzájuk mondván: A fiam előtt majd elszégyellik magukat!" (Mt 21,37)

   - Mennyire adok bizalmat annak, aki már becsapott?
   - Szégyellem-e, ha visszaélek valaki bizalmával?
   - Miket szégyellek a legjobban a mindennapjaim során?

[Angel]

2014. október 12. - Évközi 28. vasárnap
Mt 22,1-14 - Többszörös meghívás

A kép: az Atya terített asztala, amelyhez be lehet térni, vagy közönnyel el lehet fordulni tõle. És nincs mit csodálkozni, ha - mivel a "kebelbarátoknak" más dolguk van - az "alkalmatlanok" lesznek a vacsoravendégek.
Az Atyát (fejben) jól ismerõk vehetnének a terített asztalról, és abból táplálkozhatnának, amit õ kínál. Egymást is erõsítenék, ahelyett hogy hasznosnak ítélt tevékenységekkel növelnék a maguk nem valós - mert jobbára anyagi természetû - javait.
Nézzük apránként: "elküldte szolgáit", aztán "más szolgákat küldött". Tehát nem egyetlenegy, vissza nem térõ lehetõség áll fenn, hanem többszörös hívás. A meghívottakat a "valamijük" (szántóföldjük, kereskedésük) akadályozza abban, hogy a király (asztala) köré gyûljenek.
Mirõl is szól ez? Az én szegényes fantáziám csak arra tud gondolni, hogy lehetõségeket kapok a Teremtõtõl, és kihagyom õket. Hogy van ez? És egyáltalán, mikor "alkalmas" valami? Az ellenkezõjére bõven van példa: szinte kizárólag akkor kérnek tõlem eligazítást, ha rohanok, vagy már el is késtem, de "húzósabb", ha ilyenkor ételt vagy segítséget vár egy szükséget szenvedõ. Vagy épp reménykedem, hogy a közelemben toporgó gyengénlátót megsegíti valaki más. Lehet, hogy így lesz; de ha kikerülöm, még cipelhetem magamban hetekig, és gondolatban hiába is megyek vissza! Szóval, az alkalom: az itt és a most! Sem a tegnap, sem a holnap, pontosan ez a pillanat a lehetõség pillanata!
Igy van ez a híváselfogadással is: a jó választás a lehetõség megragadása, akár alkalmas a pillanat, akár nem. Bár a példázat szól arról is, hogy az Atya meghív a szeretetre, hogy aztán legyen munícióm továbbadni. Ha nem fogadom el - biztonsági szempontból, szerénységbõl, vagy mint a példában, a "dolgaim" okán -, a szív bõsége szenved kárt, és a keresztutaknál levõ éhesek táborát gyarapítom, ahelyett hogy a Legjobbtól megtanulnám, és gyakorolnám az adakozást!
Ha a hívás az elitrõl (= az okosak, akik az utolsó betûig értelmezni tudják az igét) visszapattan, ha kéretik magukat, ha megfogalmazzák az ajtó mibenlétét, de nem mennek be rajta, akkor az "útszéliek" tódulnak be. A hiányzó menyegzõi ruha esetükben (úgy vélem), a hiányos tudás, vagy az okosság hiánya. A gonoszak tudatlanságból gonoszak, a jók talán ösztönbõl jók, de a király üdvözli (gondjaiba veszi) õket, ugyanúgy, ahogy az "elsõ kör" meghívottat üdvözölte volna. És a körök nem fogynak el...
A nagy tolongásban besodródik valaki,
"Akinek nem szent az igazság,
Aki nem sajdul a szépség után,
És nem tiszteli az életet"
(Sík Sándor).
Az újabb csavar a példázatban ez a "volt ott egy ember". (Ha betoldásnak tekintjük is ezt a részt, ami valószínû, értelmezni azért még lehet.) Õ az, aki nem vette fel a létezõ legszebb, legtisztább rongyait. Tehát egyrészt "nem sajdul a szépség után", másrészt nem is törekszik szóba állni a Vendéglátóval. Ha ezt embertípusra vonatkoztatom, õ az, aki adott képességeit sem a gyakorlatban, sem szellemi szinten nem használja. Úgy tûnik, õ veszíti a legtöbbet.

[Bognár Éva, Csömör]

"Meghívottak ugyanis vannak sokan, választottak azonban /csak/ kevesen." (Mt 22,14)

   - Hogyan válaszolok az Isten meghívására naponta?
   - Biztos, hogy a kevesek közé tartozom?
   - Mit vállalok a választottságomért?

[Angel]

2014. október 19. - Évközi 29. vasárnap
Mt 22,15-22 - Elegáns megoldás

A jól ismert, és különböző célokkal bőven idézett történet: farizeusok - tanítványaik segítségével - csőbe akarják húzni a Mestert. Úgy okoskodnak, hogy semmiképp nem adhat jó választ. Ennek a lélektana egyszerű, de hatásos, ha a kiszemelt eléggé vigyázatlan: hízelgéssel elaltatni az éberséget, majd jöhet a kivédhetetlen labda.
Ez a fajta magatartás - itt a farizeusoké, de máskülönben sem ritka -, csak a fizikai világ határáig lát. Nem képes felismerni a láthatatlan többletet. Nem keres igazi jeleket vagy az igazság útját, csak a saját maga által kijelölt úthoz-célhoz keres megerősítést. Nem fontosak számára a tények, nem fontos a válasz sem, csak felülkerekedni akar a másikon.
Szerintem legtöbbünknek ismerős helyzet: voltunk tanúi, vagy alanyai.
Mi lehet a válasz erre a helyzetre? Nyilván nincs mindenre érvényes, egyetlen válasz. Alapul véve a történetet, de mégis nagyobb területet bevilágítva, egy biztos: ha nem működik jól egy élethelyzet, közösség, emberi környezet, alapvetően két egészséges lehetőség áll elő: valamiképpen változtatok, vagy kilépek belőle. Jézus elegánsan lépett ki...
Az első lehetőséggel foglalkozva, a változtatás szó is magyarázatot igényel. Ennek két válfaját látom. Egyik a tevőleges - például a színteret hagyom el fizikailag. De a másik a nagy rálátás lehetősége... Részben, ha rendszeresen tűnnek fel nálam hasonló élethelyzetek, személyiségek, az hatalmas, felkiáltójeles jelzés arra nézve, hogy valamivel számolnom kell - ezeket valamiért vonzom. Ha ez megtörténik a magam oldalán, akkor többé nem zavar sem az ilyen személyeknek, sem az ilyen helyzeteknek a jelenléte, sőt nem is lesz jelentőségük. Nem azért, mert kontroll alatt tudom tartani magam, hanem azért, mert nem lesznek hatással a gondolkodásomra, cselekedeteimre. Tudomásul veszem, de nem túlzom el a jelentőségüket. Kezelni tudom, így mondják divatos kifejezéssel, az ilyen típusú embereket-helyzeteket. Ez nem is jelent feltétlenül cselekedetet: inkább perifériára kerülnek. Jelentőségüket veszítik. Mint ahogy a szemünkkel látjuk azokat a dolgokat is, amikre nem fókuszálunk kifejezetten, de valahol a látótér peremén léteznek. Tudunk róluk, és nem zavarnak meg.
Jézus ügyesen elhajolt a kérdés elől. Kiegyensúlyozott személyiség nem dől be. De aki éhezi az elismerést, akivel nem bántak jól e tekintetben a körülményei, és híján van az önismeretnek, az hatalmas csalódásoknak van kitéve.
Fontos, hogy kiben bízom (barátság); van-e körülöttem közösségi segítség, amely megtámaszt és erősít; és van-e hova visszahúzódnom (lelkigyakorlat, önismeret). A jó minta, szerencsére, előttünk van.

[Bognár Éva, Csömör]

"Akkor azt mondta nekik: Adjátok hát vissza Cézárnak a Cézárét, s az Istennek az Istenét!" (Mt 22,21)

   - Mennyire szoktam másokat vizsgáztatni?
   - Mit várhat el tőlem az emberi hatalom, amit még jó lelkiismerettel elvégezhetek?
   - Mit várhat el tőlem az Isten, amit teljesítenem kell?

[Angel]

2014. október 26. - Évközi 30. vasárnap
Mt 22,34-40 - Egyszerű útmutatás

Máté a megelőző történetekkel jól előkészíti és beágyazza ezt a részt. Már tudjuk, hogy Jézus rendkívüli személyiség, a farizeusok és szadduceusok megszégyenültek. Jézusnak többről van tudomása, mint azoknak együttvéve. Nem felületen érinti az Írás értelmezését, hanem mélységében. A provokációt kereken elutasítja, de a hozzá bizalommal fordulóknak hihetetlen türelemmel, példázatok során át, hasonlatokkal, képekkel igyekszik átélhetővé tenni az szerető Atya és az Ország valóságát.
Itt pedig egy törvénytudó (provokációja) ad lehetőséget arra, hogy a mester összefoglalja, egyben kiemelje a két legfontosabb parancsot.
Két, nagyon egyszerűnek látszó szabály - az Ószövetség egész parancsolaterdőt fabrikált köréjük - a gyakorlati megvalósításhoz. De tudjuk, amikor Izaiás erről beszélt (35. fejezet), akkor tulajdonképpen azt a szabadságot énekelte meg a maga nyelvén, amelyet Jézus hozott el felszabadító, mégis minden eddiginél nagyobb, nehezebb követelményt állító törvényeivel.
"Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei.
Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztaságban, és patakok erednek a pusztában.
Tóvá lesz a délibáb, és víz fakad a szomjú földön. Ahol azelőtt sakálok tanyáztak, nád és káka terem.
Jól megépített útja lesz, amelyet szent útnak hívnak. Nem jár azon tisztátalan, csak az Úr népe járhat rajta, bolondok nem tévednek rá.
Nem lesz ott oroszlán, nem megy rá ragadozó vad, ilyen nem lesz található, hanem a megváltottak járnak rajta.
Amikor visszatérnek, akiket az Úr kiváltott, ujjongva vonulnak a Sionra. Öröm koszorúzza fejüket örökre, boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik."
Meg kell találnunk ehhez az erőt. A hétköznapok "altatásában" is. Persze könnyű, ha ujjongó nagy örömben együtt erősödünk, egymás mosolyában, biztatásában, testvéri segítségében, elfogadásában. Félek, a Teremtő megvárja, hogy ezt az útmutatást követve magunk köré szépítsük a világot...

[Bognár Éva, Csömör]

"E két meghagyáson fordul az egész törvény és a próféták." (Mt 22,40)

   - Mennyire szeretem önmagamat? Miért?
   - Mennyire szeretem embertársaimat? Hányat?
   - Mi múlik azon, ha valakit nem szeretek?

[Angel]

Achívum