A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.
2014. július 06. - Évközi 14. vasárnap
Mt 11, 25-30. - "...kinyilatkoztattad a kicsinyeknek"
Az ég és a föld Ura az Isten. A ma embere kezdi ezt elfelejteni. Rabjai
vagyunk a világnak. Ezt tartjuk az egyetlennek, a kizárólagosnak, a tulajdonképpeninek.
Megbabonáz bennünket e világ ragyogása és látszólagos értéke. Nem tudunk
szabadulni tõle. A tudós ki akarja kutatni, a gazdag élvezni akarja gyümölcseit,
a hatalmaskodó meg akarja hódítani és a markában tartani. Csak a kicsinyek
képesek megnyílni az Isten világa elõtt.
Miért rejtõzködõ a mi Istenünk? Sõt. Elrejti titkait a bölcsek elõl. Talán
arra akar rámutatni, hogy érthetetlen módon sokszor mi is rejtõzködünk Isten
elõl. Nem könnyû Érte élni, Érte tenni, és az emberekért. Ezért keressük a
kifogásokat. Hová rejtõzködhetnénk elõle? A tagadás, a rejtõzködés oka: lusták
vagyunk, nem akarunk tenni sem Jézusért, sem az emberekért. Ennek oka: meg
kellene változtatni életemet, elhagyni a bûnt, tenni az emberért. Közöny, közömbösség:
nem érdekel a másik ember élete, küzdelme, nyomorúsága. Nem akarok segíteni
rajta.
Fedezékek mögé vonulunk, s azt gondoljuk, hogy ott biztonságban vagyunk tagadásunkkal.
Aztán elõbb-utóbb megrendülnek a fedezékek alapjai. Egy kis "földrengés" ledöntheti
a biztosnak hitt fedezéket. Ez a fedezék nem kõsziklára épült, hanem homokra.
Hány ember élete került így romok alá?
A kicsinyek nem rejtõzködtek, nem vonultak fedezék mögé, hanem találkozni akartak
Jézussal. Meghallották hívását, követték õt, mert jó vele lenni. Vele lenni
az imádságban, az elmélkedésben, a jócselekedetekben. A kicsinyek mindig megõriznek
valamit a csodálkozásból, a másokra szoruló gyermeki lelkületbõl. Ezért bízunk
mi, kicsinyek, Jézusban, mint gyermek a szüleiben.
Az elfáradt ember különféle helyeken keres menedéket, felüdülést. Van, aki
a szórakozóhelyen, vagy a hosszú hétvégén. Mi a templomban, a közösségben,
az elcsendesedésben és az imádságban. Ilyen "hely" lehet számunkra
még a másik ember. Jólesik kiönteni a szívünket, elmondani panaszainkat és
örömeinket. Halló fülekre, együtt érzõ szívre, megértõ tekintetre találunk.
Az ilyen találkozások és beszélgetések erõt öntenek belénk. Érthetõ és nagyon
emberi ez a törekvésünk. Az is elõfordulhat, hogy a közöny, az érdektelenség
vagy a részvétlenség falába ütközünk. Ne keserítsen el ez bennünket!
Forduljunk Jézushoz! Nála keressük lelkünk vigaszát! A nevünkön szólít. Neki
mindig van ideje, hogy velünk foglalkozzék. Leülhetünk a lába elé, nézhetjük
és hallgathatjuk õt. Ezen a héten találjuk meg lelkünk nyugalmát Jézusnál!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
"Mert az én igám hasznos és az én terhem elhordozható." (Mt 11,30)
- Kinek az igáját hordozom?
- Milyen
terhet/terheket hordozok?
- Mennyire él bennem a Lélek nyugalma?
[Angel]
2014. július 13. - Évközi
15. vasárnapapja
Mt 13, 1-23. - A magvető
Jézus a magvető munkálkodása
alapján fölmérte igehirdetése jövőbeli eredményét.
Nem kergetett délibábot. Ismerte az embert, azt az eleven földet-lelket, amelyben
elvetette tanítása magvait. Ez sem tántorította el feladatától, küldetésétől.
Szeme előtt nem a magot összeszedő égi madarak, a sziklás talaj, a tövis képe
lebegett, hanem a jó föld, a százszoros termést ígérő emberi lélek. Jézus azokat
az embereket nézte, akik értékelték, akik érdemessé tették igehirdető tevékenységét.
Siker és sikertelenség. Megtaláljuk az élet minden területén. A szülők fölnevelik
gyermekeiket. Igyekszenek átadni nekik keresztény meggyőződésüket, hitüket. Példaadóan
nevelik őket. Reménykedhetnek abban, hogy amikor felnőnek, a gyermekek lelkében
elvetett evangéliumi tanítás megfogan, kikel és jó termést hoz. Mi, lelkipásztorok
is hasonlóképpen vagyunk. Éveken keresztül tanítjuk az iskolásokat a hittanra,
felkészítjük őket az elsőáldozásra és a bérmálkozásra. Igyekszünk kisközösségekbe összegyűjteni őket.
Elvisszük a gyermekeket ministránstalálkozókra, hittanversenyekre, kirándulásokra.
Jézus tanítását akarjuk a lelkükbe belevinni, elültetni. Néhányuknál kikel a
mag, sokaknál alig hoz termést. Azt is megtapasztaljuk, hogy a buzgó ministránsok
közül páran megmaradnak diákként és felnőttként is gyakorló, hitvalló kereszténynek. Ők
bekapcsolódnak az egyházközség életébe, és segítenek a lelkipásztorkodásban.
Hiába gondoskodunk kiváló vetőmagról, és készítjük elő, munkáljuk meg alaposan
a földet, ha kedvezőtlen az "időjárás." Ezen azt értem, hogy a ma embere öntörvényű.
Az akarat szabadságát hirdeti. Neki szabad bármit megtennie, őt ne korlátozza
senki szabadságában. Semmilyen törvény ne parancsoljon neki. Mi ne essünk ebbe
a csapdába! Az állandó istenkapcsolattal, imádsággal, elmélkedéssel, közösségi
találkozókkal legyen mindig készen lelkünk talaja az Ige befogadására.
A példabeszédből végül azt is megtanulhatjuk és kiolvashatjuk, hogy első megtérésünk és
buzgó Krisztus-követésünk nem jelent lezárt, befejezett állapotot életünkben.
Fejlődnünk kell, előre kell haladnunk a krisztusi életben. Előfordulhat, hogy
néha a mi lelkünkben is útszélre hull a tanítás. Máskor a kövek és tövisek közé.
Ilyenkor napról napra, szívós munkával, imádsággal, lelkiélettel kell helyrehoznunk
bűneinket, hibáinkat, hűtlenségeinket. Újra és újra előkészíteni a jó termőföldet
az Ige befogadására. Hozzon az életünk százszoros termést!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
"A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall." (Mt 13,16)
- Mennyire tiszta a szemem világa?
- Mire hallgat rá leginkább a fülem?
- Mennyit
vigyázok az érzékszerveim tisztaságára?
[Angel]
2014. július 20. - Évközi
16. vasárnap
Mt 13, 24-43. - Konkoly
Körültekintve a világban, gyakran
támad olyan érzésünk, hogy több a konkoly,
mint a jó mag. A gaz szinte elfojtja a termést. Könnyen bele tudunk helyezkedni
az evangéliumi példázatban szereplő szolgák lelkivilágába. Ide vehetjük a gazda
lelkivilágát is, akit talán nem lep meg annyira a konkoly jelenléte a búza között.
A szolgák joggal háborognak, csodálkoznak és értetlenkednek. Gondosan megművelték
a talajt, mindent előkészítettek. Mennyit fáradoztak a vetéskor. Lelkiismeretesen
dolgoztak, abban a reményben, hogy munkájuk eredményes lesz. Nem kell csodálkoznunk,
hogy türelmetlenkedve kérdezik a gazdát: Kigyomláljuk-e konkolyt?
Örök kérdés: Honnan a rossz a világban és az emberek között? Miért az a tapasztalatunk,
hogy a gonosz, az ártó, a rossz emberek (hatalmasok) zavartalan nyugalomban élnek
(legalább is látszólag), és még lelkiismeret-furdalásuk sincsen. Ezt élhették át,
ezt érezték életükben az őskeresztények, Jézus első követői is. Segítettek másokon,
megosztották kenyerüket a szűkölködőkkel, mégis bántást és üldözést szenvedtek
hitükért. Érthető az elkeseredettségük. Úgy érezték, késik az ítélet. Várták
a szerintük jogos és igazságos ítéletet azokra, akik bántották és üldözték őket.
Más alkalommal is megmutatkozott ez a fajta türelmetlenség. Keresztelő János
szerint Jézus szórólapáttal kitakarítja szérűjét, a pelyvát elégeti. A tanítványok
tüzet akarnak lehívni az égből Szamaria lakóira. Jézus válasza erre: "Nem
tudjátok, milyen lelkület van bennetek."
A példabeszédben Jézus választ ad mind a türelmetleneknek, mind a kétkedőknek.
A válasz reményt keltő. Az ő tanítványai kövessék életpéldáját: legyenek egymás
testvérei! Gyakorolják az ítélettablóban elmondottakat! Az ítélkezés nem a mi
dolgunk. Azt hagyjuk a Mennyei Atyára és a végidőkre. Jussanak eszünkbe Jézus
szavai: "Képmutató, vedd ki előbb a magad szeméből a szálkát…" Vegyük észre
előbb a magunk bűneit, hibáit, mulasztásait, és akkor kevésbé akarunk elhamarkodottan
mások fölött ítélkezni. Minden igyekezetünk ellenére mi is követünk el bűnöket.
Bűnbánatot tartunk, és a Mennyei Atya türelmes és megbocsát. Mi is egyszerre
gyakoroljuk az irgalmat, és ítéljük el magát a bűnt. Minket, keresztény embereket
ez különböztessen meg kortársainktól, akik a bűnöst ítélik el, és nehezen tudják
kiemelni a bűnből. Butsy Lajos atya mint börtönlelkész bevitt bennünket a sopronkőhidai
fegyházba. Végigjártuk a börtönt, és szomorúan állapítottuk meg, hogy az elzárással
nem lehet jobbá tenni az embereket. Ha a gondolkodásuk és a lelkük belülről nem
változik, hiába az elzárás. Mi arra törekedjünk és adjunk példát a világnak,
hogy szívünkben minél kevesebb konkoly legyen, és tiszta búzát teremjen életünk!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
"Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában." (Mt 13,43)
- Mennyire vagyok igaz (dikaiosz)?
-
Hogyan látszik rajtam a ragyogás?
- Vágyom e az Atya Országába
bejutni?
[Angel]
2014. június 27. - Évközi
17. vasárnap
Mt 13,44-52 - Isten Országa mint kincs
Milyen jó, ha ismerünk
egy vagy két idegen nyelvet, mert így külföldön is könnyebben
boldogulunk. Ha nem, kézzel-lábbal kell magyaráznunk. Jézus is ezért beszél nekünk
hasonlatokban. Sokszor még az írás és a beszéd sem tudja igazán és egyértelműen
kifejezni gondolatainkat és érzéseinket. Mennyi félreértés adódik. Nem értik,
félremagyarázzák gondolatainkat. (Jézus nem is írt.) Thomas Mann ezzel kapcsolatban
azt mondja: "Ki az igazi író? Akinek nehezebben megy az írás, mint a többi
embernek." Jézus is átélte mindezt. Ezért is beszélt hasonlatokban, képekben,
példabeszédekben. Isten Országa titkairól ő sem igen tudott másként beszélni.
Ezen tapasztalatokból kiindulva, az Isten Országa ott nyílik meg előttünk, ahol
fölfigyelünk Jézus szavaira és tanítására, befogadjuk azt életünkbe, és tettekre
is váltjuk. Jézus elrejtett kincshez hasonlítja az Isten Országát. Mit akar ezzel
mondani? Olyan kincs, amit keresnünk kell. Ha azután megtaláltuk, a megtalálás örömével
vehetjük birtokunkba. A megtalálás öröme mindig megemeli az ajándék, a kincs értékét.
Az ember különben is kereső, kutató lény. Személyiségünk gazdagodik és teljesedik
ki ez idő alatt. Az erőfeszítés, a ráfordított idő teszi még értékesebbé a megtalált
kincset. Csak a keresett Isten lehet megtalált Isten számunkra. Csak a keresett
Ország lehet megtalált Ország számunkra. Igazgyögy.
A szellemi-lelki értékekért, "kincsekért" lelkesedő ember folyton kutat és
keres. Nem akar belefáradni a keresésbe. Vajon lesz eredménye keresésének? Megtalálja
az Isten Országát? Jézus biztat bennünket, hogy vállalkozásunk nem fog kudarccal
végződni. Megtaláljuk kincsünket, az Istent, sőt már meg is találtuk.
Az Egyház kezdetektől fogva közösségekbe gyűjtötte tagjait. Ez a közösség és
kisközösségeink segítenek bennünket, hogy megtaláljuk éltünk igazi, maradandó,
el nem porladó kincsét, az Istent. Mi Jézus Krisztuson keresztül már rátaláltunk életünk értelmére és
céljára. Követjük a szolgáló Jézust. Akik még nem találtak rá, ne irigykedjenek
azokra, akik már megtalálták! Ne legyen gyűlölet a szívükben irántuk! Inkább
keressék továbbra is kitartóan!
Segítsünk azoknak, akik keresnek és törekednek megtalálni ezt az Isten Országabeli
kincset: a hitet, megbocsátást, szolgálatot, az Isten és az embertárs iránti
szeretetet. Köszönjük meg Jézusnak, ha mi már megtaláltuk őt!
[Tóth Miklós, Fertõd-Eszterháza]
"A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt és megvette a szántóföldet." (Mt 13,44)
- Mit teszek a megtalált kincsemmel?
- Érzem a felelősségét, hogy van kincsem?
- Örülök a megtalált kincsemnek?
[Angel]