A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

 

2014. január 1. - Újév
Lk 2,16-21 - Pásztorokként, Máriákként ebben a világban...

Tegnap a múltba tekinthettünk, mérlegre téve az elmúlt évünket. Ma a jövőbe tekinthetünk. Álmodozó ködösítés helyett a realitásokra épülő vágyak, tervek, álmok ideje ez. A liturgia Máriát állítja a hívők elé, az édesanyát, a figyelő és gondolkodó asszonyt, aki teszi a dolgát, és keresi az összefüggéseket családja és a külvilág között. Akkor is és ma is kihívásokkal teli az emberi élet. Ezekre adott válaszaink mutatják, hogy hol tart az Istennek tetszeni akaró fejlődésünk.
Pásztorok éjszakai foglalatossága a nyugvó nyáj őrzése, beszélgetés a tábortűznél, a lepihenés az őrzés beosztása után. Az összeírások miatti utazók még a falu melletti barlangokat is igénybe veszik éjszakára. A pásztorok istállóit is. Akkor és arrafelé is természetes volt a vendégszeretet, a kérő megsegítése. Nem illegális lakásfoglalás ez, hanem bekéredzkedés, küldöttek (angelosz = angyal = küldött) által közvetített kapcsolat felvétele. Különlegessé színezett, számtalan mesélő által csodás elemekkel kibővített és szerkesztők által összerendezett, s így reánk hagyományozott anyag sugározza a Jézus iránti szeretetet. A pásztorok megindulnak, mert új baba születése az istállójukban nem mindennapi esemény. A hívő zsidók számára kiemelt isteni ajándék a gyermek, főként, ha fiú. Ők nem magyaros „komatálat” visznek, hanem ami éppen kéznél van. Lelkesek, biztatják egymást. Mintha olvasták, hallották volna Lao-Ce gondolatát: "Ha a távoliakat akarod megközelíteni, hagyd abba az okoskodást." Megérkezvén beszélnek arról, amivel tele a szívük. Arról, hogy ők is várják Jahve fölkentjét, elegük van már a rómaiak és a velük kollaborálók elnyomásából. Minden fiúcska új remény. Elmondják, közlik, kommunikálnak. Beszélgetés kerekedik ebből, gondolatcsere, interakció. A beszélgetésből egymás megismerése válik lehetővé. A megismerés pedig egymás megszeretésének lehetőségét hordozza. A kedves és figyelmes látogatás után a pásztorok mennek a dolgukra, vissza a nyájhoz.
Mária részese és kiemelt szereplője az eseményeknek. Az istállós szülés (az otthon szülés keményebb változata) utáni teendők nem zárt védőburkot formálnak benne. Nincs hír arról, hogy a csudába kívánná a férfi látogatókat, a pásztorokat. Nemcsak magának szülte babáját, hanem népének, népe Istenének is. Minden valamire való zsidó asszony így szülte gyermekét. A férfiak országos léptékű és személyes mélységű beszélgetésében maga is jelen van. Csodálkozik a nagy, népe egészét érintő beszélgetésen. Neki a fiacskája azzal köti le figyelmét, hogy szoptatni kell, büfiztetni kell, tisztába kell tenni, álomba ringatni, még akkor is, ha a baba számára az éjszaka még nem feltétlen az alvás ideje. Szívébe véste a hallottakat. Jól csak a szívével lát és hall az ember. Az édesanyák különleges látó- és hallóképességgel rendelkeznek. A jelenben meghallott és meglátott dolgok építik a holnapot. Úgy épül ez a holnap, hogy gondolkodik az ember, az édesanya is. Az el-elgondolkodó Mária sokféleképpen zárhatta egy-egy gondolkodási idejét. "No, majd meglátjuk. Elég a mának a maga teendője. De jó lenne Istennek tetszően felnőni a feladatokhoz..." Az bizonyos, hogy vallásos, imaéletet élő család voltak. Szülői szerepét tudatosan vállalva, elsőszülött gyermekét Isten akarata szerint nevelve és a népe jövőjét is munkálóan akarta teljesíteni. A mi Veress Péterünk figyelmeztetése reá nem vonatkozott: „Aki nem akar gyermeket nevelni, mi köze annak a jövőhöz?” A szülés nehéz körülményeiben való talpraesett helytállásuk mutatja, hogy a "lehető jót akarták, s nem a képzelt jót" (Széchenyi).
Pásztorként, Máriaként… emberhez méltó emberként kell viselkednünk. Egy új naptári év kezdetekor érdemes magunkra alkalmazni Babits szavait: "Minden beszédnek hallgatással és meghallgatással kell kezdődnie." Hallgatással, vagyis befelé forduló égre tekintéssel. Meghallgatással, azaz egymásra figyeléssel. Tudjuk mi is jól, hogy maradandó gyümölcseink égi és földi jó kapcsolatainkból születnek.

[Király Ignácz, Érd]

---

2014. január 6. - Vízkereszt
Mt 2,1-12 - Küldetés

A "napkeleti bölcsek" története csodálatos és mindmáig hatással bíró történet. Mondanivalójának sokfélesége, népmesei elemekkel színezett közérthetősége méltán tette népszerűvé a magyar szentelményi gyakorlatban is, az ekkor szokásos házszentelésekben. Királyok, csillagászok, mágusok? Üstökösök, meteorok, csillagászati együttállások? Nevek, indítékok, bőrszínek? Megihletett művészek, kutató csillagászok, történeti hitelességet bizonygató teológusok színezik, elemzik ezt a szép történetet. Mi most jobbá levésünk érdekében és jézusi tájékozódásunk alapján elmélkedjünk. Tegyük ezt annak jegyében, amit Albertus Magnus írt: "A fejlődés a hívő növekedése a hitben, nem pedig a hité a hívőben."
Máté evangéliuma meg szeretné nyerni a zsidókat Jézus ügyének. Jézus is nagyon meg szerette volna nyerni népét az Isten Országának (Mt 10,5). Megszólította a nyitott szívű fiúkat, akikből tanítványai lettek. Megszólította népe vezető rétegét, akikből tanítványok második vonala lett (Nikodémus, Arimateai József). Megszólította az akkori vallási és politikai elitet, akikből halálos ellenségeket szerzett magának. Saját népe fontos volt számára (Mt 9,35). Nem ment külföldre, csak pár hónapos menekülésként (Szíria, Mk 7,24). Nem tanult nyelveket, még a latint és a görögöt sem, hanem tájszólásos arám nyelvével járta be elsősorban Galileát. Pasztorációs körei jól mutatják, hogy ott és úgy akart hatni, ahol és ahogyan a leginkább hatékony lehetett: Kafarnaum és a Genezáreti-tó környékén, kis falvakban, szabad természetben (hegyek, mezők, vízpartok, népi gyülekező helyek).
Az ember az anyanyelvén tud igazán szívből, a vallomás mélységével szólni (ima). Ha én az emberiség magyarul beszélő kultúrájához tartozom, akkor ez kötelez. Meg kell jelenítenem szóban, írásban, magatartásban azt, amit beláttam a jézusi tanításból. Máté a maga zsidó gondolkodása szerint jelenít meg. Jahve áldásának megmutatkozása a vagyon (arany), a hatalom (tömjén) és az egészség (gyógyító mirha). A mi Jézustól tanult értékszemléletünk talán nem ilyen ajándékokat vinne. Vihetnénk köszönő leveleket, amelyeket Kárpátaljáról küldenek a „névtelen” adományozóknak (adástörvény). Vihetnénk fotókat a fogyatékkal élők nyaraltatásáról a Fecskepalotából (szolgálat törvénye). Adhatnánk ajándékba börtönt is vállalt, erőszakmegtagadó testvérbarátaink bírósági iratait (békességteremtés). Máté figyelmezteti népét: ha nem fogadjátok el a názáreti Jézust, akkor jönnek majd a pogányok, és leköröznek titeket. Jézus is szembesül a sikertelenségekkel. Ki kell tágítania küldetésének határait, emberiség szélességűvé (Mk 16,15; Mt 28,19; Lk 24,46). "Sokan jönnek majd napkeletről... és otthonra találnak a mennyek országában" - figyelmezteti népét Máté Jézusa (8,11). Jövünk mi is, innen napnyugatról?
"Ébredj a valóra !" - kiált ránk Kosztolányi. Az Isten álma az emberiség teljességére vonatkozó álom. Az emberiség pedig itt van nekünk magyaroknak, testközelben. Személyes kapcsolataink sem csupán a magunk népére korlátozódnak: a budapesti utcákon ott a fél világ - nyelvében, bőrszínében, viselkedésében… elviselni valóiban is. Küldetésünk erőtere is itt van-e testközelben, szívközelben, értelmességében? Mindig soknyelvű ország voltunk (1900-ban a lakosságnak csak 40%-a beszélt magyarul), mindig kaptunk esélyt az emberiség Kárpát-medencei egybeszeretésére. Könnyebb Trianon miatt siránkozni, mint felgyűrni az ing ujját, és elhivatottan az egybeszeretést munkálni. "Az emberek akkor fecsegnek és veszekszenek, amikor nem megy a munka" – írja Illyés Gyula. A fecsegés a kötelezettségvállalás nélküli, súlytalan szóáradat. A veszekedés az önös érdekek territóriumharca. Jézustól tanultuk értékszemléletünk folyamatos átalakításának kötelezettségét, és ennek munkálását másokban, a fecsegés helyett. Jézustól tanultuk, hogy barátoknak (Jn 15,15) és testvéreknek (Lk 22,26) tekintve egymást, az ő békessége lakozzék bennünk, és közöttünk a civakodás helyett végre megszülessék a testvérbarátság.

[Király Ignácz, Érd]

---

2014. január 12. - Jézus megkeresztelkedése
Mt 3,13-17 - Istenélmény

A Júdeában működő Keresztelő János híre eljut Galileába is. Népét felrázni akaró apokaliptikus igehirdetése és a bűnöket lemosó bemerítési gyakorlatának híre útnak indítja Jézust is. Jézus hallgatja Jánost, és egyetértésének jeléül maga is bemerítkezik. Meg kell halni a bűnnek, ezt keményen fejezi ki a víz alá merítés korabeli gyakorlata. Új életet kell kezdeni, ezt jól fejezi ki az ismét és végre levegőhöz jutás. Ez az életélmény valami nagy változást indít el Jézusban. Valami, valaki úgy megérinti őt, hogy el kell mennie a "pusztába", átgondolni élete értelmét. Jézus istenélménye következményeiben, gyümölcseiben ismerhető fel. Édesanyai-édesapai istenképre jutni egy apokaliptikus, jutalmazó-büntető istenképű zsidó és Keresztelő János-i istenkép után, csak úgy válik érthetővé, ha feltételezzük Jézus belsőleg megtapasztalt istenélményét.
Az istenélmény megrázó, felrázó találkozás az Istennel. Keresztelő Jánosnak a maga keményen rendet csináló Istenével való találkozása olyan mélységű volt, hogy életét tette rá erre az élményre. Jézusnak a mindenkit szerető Istenével való találkozása olyan bizalmat váltott ki Jézusból, hogy életét tette rá erre az élményre. Egyikük sem őrizgette élményét titkos lelki zár alatt, hanem mozdult, szóban és tettben megjelenítette azt, amit Isten akaratának élt át. Úgy, amint ezt Lao-Ce írta: "A bölcs ember nem elraktároz, hanem visszatükröz." Jézus visszatükrözte a mennyei Atya őt és minden embert édes fiának, édes leányának valló isteni szeretetet, amely nem pusztító istennyilát, hanem éltető esőt ad jókra és gonoszakra egyaránt. A vízből feljövő, végre levegőhöz jutó Jézus éltető istenélménye az a kiindulópont, amelyre azután egész életét építi, amely egész küldetését meghatározza. Kiindulópont, amely elindítja a pusztai lelkigyakorlatra, és beindítja az Isten Országának meghirdetésére, építésére. Azonnal el kellett vonulnia, hiszen ő is tudta: "Mások megértéséhez a hallgatás vezet." (Lao-Ce). Isten megértéséhez is, az emberek megértéséhez is, sőt önmagunk megértéséhez is az elcsendesülés vezet.
Istenélményről beszélni olyan, mint például a szerelemről beszélni. A szerelmes ember vallomása személyes és bensőséges élmény annak, akiben viszontszerelem él. Ugyanakkor közhelyek, szóvirágok érzelgős halmaza annak számára, aki nem tudja, hogy milyen is szerelmesnek lenni. Lehetséges-e, hogy egy nyitott szívű és égre is tekintő embernek ne legyen istenélménye? Sajnos lehetséges, hogy valaki nem éli át személyes és belső átöleltségét. A legtöbb embernek már a nagy bajok sem segítenek abban, hogy az Istenre hagyatkozás ősbizalmát átélje. Zsigereinkben hamarabb átéljük a lázadás, a tiltakozás, a mindent megkérdőjelezés azonnali feltörését. Könnyebbnek látszik a felületen mozogva önközpontú zajjal, vagy mélyebbnek gondolt, de ugyanúgy személytelen vallásos köddel működtetni életünket. Aki számára az a természetes, hogy összejönnek élete jó dolgai, az hogyan élhetné át, hogy nem mázlista, hanem megajándékozott? Mindenkinek ajánlatos feltárnia élete megajándékozottságát, személyes megszólítottságának nem tudatosított élményeit. Ez csak az enyém, csak nekem szólt, csakis értem történt… Ezt élményszerűen átélni nagy erőforrás a hit-hűség nehezebb időszakaiban.
Piros betűs napokként tartjuk nyilván a születésnapokat, névnapokat… Istenélményünket hogyan jegyeztük be az életünkbe? Gyümölcseink mutatják belső értékeinket. Életművünk mutatja alapjaink értékének időállóságát. Testvérbarátságaink néha-néha értő fülekre találhatnak akkor is, amikor egy imában felvillantjuk istenélményeinket. Istenre figyelő közösségben nem titok legbensőbb megszólítottságunk. A "lelki kivagyiságtól" megment, hogy a megszólítottság nem privilégium, hanem felelősség, feladat.

[Király Ignácz, Érd]

---

2014. január 19. - Évközi 2. vasárnap
Jn 1,29-34 - Tisztelet

Keresztelő János nagy egyéniség volt. Tisztelete a keresztény világban is kiemelkedő. Jézus mellett ő az egyetlen szent, akinek a születésnapját is ünnepeljük (június 24.). Megemlékezünk vértanúhaláláról is (augusztus 29.). Az ősegyház kiemelten foglalkozik azzal, hogy Jézushoz való viszonyát, küldetésének jelentőségét feszültségmentesen tisztázza. A mai evangélium is erről szól.
Olyan elkötelezett emberről van szó, aki lelkiismerete szerint élt, és teljesítette azt, amit küldetésének vallott. Illés prófétára jellemző megjelenése (teveszőr ruha bőrövvel), messiásvárók mozgalmának elindítása valóságos népmozgalmat jelentett. Háttérben ott az őt kinevelő esszénus mozgalom és annak fellegvára, Khirbet Kumrán. A Jordánba bemerítés szakrális cselekménye messiási sajátosság, amely a bűnnek meghalást és az új életre megszületést jelképezte. Nem véletlen, hogy a rituális dolgokban jártas és felelősséget hordozó papok és leviták tisztázni akarják Jánossal, hogyan is értelmezi önmagát és tanítását. Akik egyetértettek tanításával, azok „megkeresztelkedtek”, bemeríttették magukat Jánossal. Ezek közül alakult ki tanítványi köre. Komoly közösség ez, sajátos imagyakorlattal (Lk 11,1) és komoly böjtölésekkel (Mk 2,18). A Messiás eljövetelét előkészítő küldetésüket annyira komolyan vették, hogy sokáig párhuzamosan léteztek a Jézus által elindított mozgalom mellett, például Efezusban (ApCsel 19,7). Nem volt súrlódásmentes és kérdések nélküli a Jézus és János közötti kapcsolat, és a tanítványi körök közötti kapcsolat sem. János evangéliuma ennek részletező tisztázását igyekszik elvégezni. Olyan nagy volt azonban a különbség a jánosi messiás- és istenkép és Jézus tanítása között, hogy János okkal bizonytalanodott el unokaöccse, Jézus személyét és küldetését illetően. A hatalmasok felé, a nép felé felkiáltójelekkel beszélt, Jézus felé viszont kérdőjelekkel fordult. Szinte reá illik Széchenyi vallomása: "Becsületesen közlegénykedni, ez a célom" (Kelet népe).
Tisztelni nem a másságot, hanem az értéket kell. Példaértékű személyiség áll előttünk. Akkor is az, ha a mi jézusi tájékozódásunk nagyon eltér az ő értékszemléletétől (például apokaliptikus szemlélete, büntető istenképe...). Azt teszi, ami a meggyőződése. Igyekszik figyelni, kérdezni, gondolkodni. Törekszik arra, hogy tovább is adja mindazt, amit Istene ügyének tart. Az üdvtörténet részének tartja küldetését, és nem gondolja tévedhetetlennek magát. Nyitott munkálkodó, aki elviseli, hogy legszűkebb tanítványi köréből némelyek átpártolnak Jézushoz (Péter, András, János... Jn 1,35-47). Rajongói őt tartották a Messiásnak, és követői a 2. század végén is közösséget alkottak.
A tisztelet azt is jelenti, hogy magunkra alkalmazzuk Keresztelő János értékeit. Mindenkinek szerepe, dolga van Isten üdvtörténetében. A magam helyének megtalálása és az abban való helytállásom lelkiismereti kötelességem. Az ál-alázat köntösébe bújtatott szerénykedések nem méltóak egy istenkép-reményű emberhez. "Én egy kis senki vagyok... egyszerű kisemberként élek... alkalmatlan vagyok magasztos dolgokra, erre vannak a papok, vezetők..." Lehet, hogy nem kerülök be semmiféle szentírásba, még újságba sem, de ha teszem jézusi dolgomat, akkor nekem is szól a Mester: "Nevetek föl van írva a mennyben." Fejlődőképes nyitottság kell ahhoz, hogy ne csupán éveink szaporodjanak, és ősz hajszálaink, hanem a minőségi előbbre lépés is jellemző legyen ránk. Érdeklődés, megfontolás, szempontok ütköztetése, dialógus segíthet tudatom folyamatos csiszolásához. Amit pedig értéknek láttam meg, azt képviselnem is illik. Akkor is, ha ma már másként látom a dolgokat, mint régebben, és holnap remélhetőleg még a maihoz képest is előbbre jutok. Fejlődésünk szellemi értékáramoltatásra épül. Szellemi értéklátásra épül életünk alakítása. Keresztelő János inkább elviselte a lefejezést, minthogy feladta volna a fejében lévő értékeit.
"Ne félj, szólj, dalolj bátran, / mert ez hited jele. / Bízol a szabadságban, / s mersz is élni vele" (Bódás János).

[Király Ignácz, Érd]

---

 

Achívum