A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2013. szeptember 1. - Évközi
22. vasárnap
Lk 14,1.7-14 - Törődni a szegényekkel
Első olvasásra úgy tűnik, Jézus csak jó tanácsot ad arra vonatkozóan,
hogyan viselkedjünk lakodalomba történő meghívásunk alkalmával. A lakodalmi
ülésrend kialakítása ma is sok odafigyelést és sok szempont figyelembevételét
igényli a szervezőktől. Ki kinek a barátja, kivel tud azonos témákról beszélgetni.
Fokozottan igaz volt ez a Jézus korabeli zsidó társadalomban. Szigorú szabályok
szerint kellett kijelölni a helyeket, figyelembe véve a meghívott társadalmi
rangját és rokoni fokát is. Nem megvárni, hogy a helyemre vezessenek, hanem
a magam feje után menni, és elfoglalni egy helyet, főleg az első helyet,
nemcsak bárdolatlanság, hanem súlyos sértés, és a házigazdát kellemetlen
helyzetbe hozó tett is volt. Ezt egyetlen házigazda sem tűrhette, és akár
az elkövető megszégyenítését is vállalva kellett rendre utasítania az illetőt.
A példabeszéd mégsem arról szól, hogyan kell egy kis alakoskodással kivívni
a környezetem tiszteletét. Ha a megbecsülésért akarok alázatos lenni, akkor
ez rosszabb magatartás, mint a főhelyre ülés. A főhelyre ülést még meg
lehet magyarázni a szellemi képességek hiányával, az utóbbi magatartást
azonban már nem. Ez a magatartás már a gőgnél is veszedelmesebb alázat
volna. A példabeszédnek az utolsó mondat ad valláserkölcsi felhangot a
magát felmagasztaló megalázásáról és a magát megalázó felmagasztalásáról
szólva.
Hogy itt valóban nemcsak e világi okoskodásról és praktikus tanácsról van
szó, azt jelzi az is, hogy valószínűleg Jézust sem az utolsó helyről kísérték
előre, és nem hangzik el ajkáról az "ahogy példámon látjátok" sem. A folytatásban
a lakomára való meghívást viszonozni nem tudók meghívásával kapcsolatban
már egyértelművé teszi, hogy nem e világi jutalomról vagy megdicsőülésről
van szó. Jézus arra hívja fel a figyelmet, hogy bármilyen jól sikerül egy
a barátainkkal elköltött lakoma, annak nincs érdemszerző ereje. Más szóval
nem feledkezhetek meg a szegényekről, kitaszítottakról. A feléjük fordulást
nem helyettesíti semmi. Jézus elfogadta a felkínált helyet az asztalnál,
nem vonult ki a lakomáról. Nem az a baj tehát, ha jól érzem magam a barátaimmal,
hanem az, ha megfeledkezem az adás kötelezettségéről, és a jót, amiben
részem van, nem kívánom másoknak, a viszonozni nem tudóknak, és nem teszek
semmit azért, hogy ők is élvezhessék a lakoma örömeit.
[Dévai Zoltán, Pécel]
"Ha pedig bementek valamely házba, először azt mondjátok: Béke e háznak!" (Lk 14,5)
- Mire használom a köszönést?
- Mennyire árasztok magam körül békességet?
- Mennyire tudom megőrizni nyugalmamat a kedvezőtlen helyzetben?
[Angel]
2013. szeptember 8. - Évközi
23. vasárnap
Lk 14,25-33 - Jézus követése
"Aki hozzám jön..." Sokan akarhatnak Jézushoz menni, hisz ő a Gyógyító,
a Megszabadító, a Csodatevő! "Itt vagyok, Uram! Tégy velem, amit akarsz!"
- mondják. De lehet-e valakihez tartozni, valakihez közel kerülni anélkül,
hogy nekünk ne kéne tenni ezért a kapcsolatért bármit is?
Ebben az evangéliumi részben is azt olvassuk, hogy mit kell tennünk, ha
Jézushoz akarunk menni, őt akarjuk követni. Kemény szavakat használ: Gyűlölnünk
kell! Olvasatomban ez a legnegatívabb érzelem, ami első hallásra nem is
fér meg a keresztény lelkülettel. S kiket "kell" gyűlölni? Akiket a legjobban
kéne szeretni ezen a világon!? Hogy kérhet ilyet Jézus?
Az őt követő embernek ezt másképp kell gondolnia, megélnie! Mindennél előbbre
való az Isten szeretete, Isten Országának építése, a jézusi úton járás!
S ebben nem akadályozhat meg a rosszul értelmezett szülői szeretet, rokoni
kapcsolat. Ha szeretem Jézust, és követője akarok lenni, minden gondolatomat-energiámat-cselekedetemet
ez járja át, önmagamról is képes vagyok elfelejtkezni, nem lesznek fontosak
a saját vágyaim, önző igényeim, s nem hagyom, hogy bárki eltérítsen erről
az útról, még ha szülőm vagy rokonom is az illető! Ez a küzdelem keresztté
is válhat számomra, de hordoznom kell, így lehetek tanítvánnyá!
S mint ahogy a toronyépítés és a harcba vonulás, úgy a Jézust követés is
tudatossá, cél-tudatossá kell, hogy tegyen. Ebben segítenek rendszeres
elszámolásaim: idő, pénz és szeretet számbavétele, annak tükrében, hogy
adtam-e, eleget adtam-e, többet adtam-e, mint tegnap. Akkor tudom, mi az,
ami a tulajdonom, amivel gazdálkodhatom, hogy közelebb lehessek a célhoz:
Isten Országához, közelebb Jézushoz és az Atyához.
Nagyon sokat hallom emberektől, hogy imádják ezt vagy azt: zenét, filmet,
ételt, társat... stb., pedig csak egy valakit kellene imádni, azaz életünk
középpontjává, mindennél előbbre valóbbá tenni, s a többi mindről lemondani!
Mi: Te, én... Hogy állunk ezzel?
[Szekeresné Kaszap Ágnes, Pécel]
"Aki nem veszi vállára keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom." (Lk 14,27)
- Mennyire kerülöm a konfliktus helyzeteket?
- Milyen keresztjeim vannak?
- Nem maga ácsolom magamnak a keresztjeimet?
[Angel]
2013. szeptember 15. - Évközi
24. vasárnap
Lk 15,1-32 - Öröm az elveszettek megtalálásán
Ennek a fejezetnek a történeteit az elveszett megtalálásán érzett öröm
köti össze. Mind a három példabeszéd a bűnbánó vétkes megtérésére irányul.
Jézus közvetlenül hallgatóihoz szól. "Ha valakinek közületek..." Nem valószínű,
hogy hallgatóságából mindenki az egy elveszett bárány után indulna, de
ennek a túlzón különös gondoskodásnak a varázsa egyetértésre készteti a
hallgatókat. Egy pillanat alatt Isten világába kerülünk, és úgy látunk
és cselekszünk, ahogyan ő tenné.
A pásztor öröme olyan, mint Isten öröme, az egyes juh iránti odaadása,
amint visszaviszi azt a nyájhoz, Isten szeretetét tükrözi.
A második példabeszédben másik hasonlat fejezi ki ugyanezt. Az asszony
elveszít egyet a tíz ezüstpénzéből, s hogy megtalálja, az egész házat felforgatja.
Öröme hasonló ahhoz az örömhöz, amelyet egy megtért bűnös okoz a mennyben.
Ezt a nagy örömet meg kell osztani. Az asszony és a juhász hálaadó vacsorára
hívja barátait, szomszédait. Mi a helyzet a többi kilenc ezüstpénzzel és
a kilencvenkilenc juhval? Ők is fontosak, de ami elveszett, amiről már
lemondtak, és mégis megkerült, olyan, mint egy új élet, mint a feltámadás,
meg kell ünnepelni.
Jézus példabeszédei közül talán a tékozló fiú története a leghíresebb.
E történet által Jézus megvilágítja, milyen megdöbbentő méretű fogadtatás
lehetséges az Isten országában. A történet egy apáról és két fiúról szól,
de lényege az apa mindkét fia iránt tanúsított tékozló szeretete.
A zsidó törvény értelmében az elsőszülött fiúnak kétszer annyi jár az örökségből,
mint a többi gyermeknek. A fiatalabb fivért ebben az esetben a vagyon harmada
illeti meg. A vagyon elosztásával általában várni szoktak az apa haláláig.
De a fiatalabb fivér nem akar várni, kiköveteli a részét, elmegy hazulról,
sajnálkozás nélkül vágja el az őt és családját összekötő köteléket. Mindent
elvisz magával, semmi remény sincs arra nézve, hogy valaha is visszajön.
A család vagyonának jelentős részével való távozása apjának és fivérének
is veszteséget okoz, s ez növeli az utóbbi gyűlölködését.
A vagyon azonban hamar elfogy a léha életmód és a költekezés következtében.
Törvényszerűen bekövetkezik a bukás. A zsidó emberek számára a disznóőrzés
a hitehagyást, a családhoz és Isten népéhez tartozás teljes elvesztését
jelenti. De a tékozló fiú még a disznóknál is alávalóbb, hiszen még moslékot
sem kap. Szerencsétlensége végül észre téríti. Béresként akar visszatérni
otthonába. Rideg, tartózkodó fogadtatásra számít, de apja már várja, és
tárt karokkal siet eléje, nyakába borul és megcsókolja. Bocsánatkérését
elfogadja, és örömében a legdrágább ruhát, gyűrűt, sarut hozatja elő, és
lakomát rendez. Nem az a fontos, hogy mit tett a fiú, hanem hogy bár elveszett,
de megkerült.
A történet így is teljes, de kiegészíti egy másik történet az idősebb fiúról.
Az idősebb fiút mérge és önelégültsége neheztelővé teszi, nem örül testvére
visszatérésének, és nem hajlandó részt venni a család ünneplésében. Ismét
az apa szeretete a lényeg. Idősebb fia elé éppúgy kimegy, az ő számára
is boldogságot akar. Az idősebb fiú számára csak a vagyon létezik, és saját
erényességének foglya. Az apa nem tagadja idősebb fia hűségét, de ez most
különleges pillanat, egy fiú, egy testvér tér vissza a halottak közül.
"Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk!"
Ha belehelyezkedünk a történetbe, átélhetjük a mennyei örömet, a fiatalabb
fiú teljes befogadását, az apában pedig megláthatjuk Istent.
Az apához hasonlítok? Az idősebb fiúhoz? Vagy a fiatalabbhoz? Mindhármukból
van bennem valami?
[Fityusné Apáti Zsuzsar, Pécel]
"Bezzeg mikor ez a fiad az életedet cafkák közt fölélő megérkezett, a hízott borjút vágtad le neki." (Lk 15,30)
- Mi a véleményem a
„család fekete bárányáról”?
- Kire szoktam féltékeny lenni?
- Milyen szeretet gesztusaim vannak?
[Angel]
2013. szeptember 22. - Évközi
25. vasárnap
Lk 16,1-13 - A hűtlen intéző
Jézusnak ez a példabeszéde egy magas beosztásban levő emberről szól, egy
birtok intézőjéről, akit ura vagyonának, gazdasági ügyeinek intézőjévé
tett. Kiemelt beosztás, kiemelt fizetés. Az intézőnek ez mégsem volt elég.
Visszaélt helyzetével, rendszeresen sikkasztott. Így a más vagyona által
a saját maga gazdagodásán fáradozó, hűtlen sáfár lett. Amikor ez a gazda
tudomására jutott, hívatta, számadásra szólította, majd menesztette állásából.
Még annyi intézkedésre maradt ideje, hogy a gazdája adósaival új adóslevelet
írasson, kevesebb adósságot tűntetve fel. Ezt a jövőjére való tekintettel
tette, hogy majd ennek fejében legyen, aki befogadja őt házába, miután
elbocsájtották. Eddig a történet.
Az Úr megdicsérte okosságáért a hűtlen intézőt, amiért előre gondoskodott
jövőjéről, hátralevő életéről. Ezzel a történettel a világ fiait példaként
állította abban az értelemben, hogy a Mammont szolgálva mi mindent meg
nem tesznek gazdagodásukért, az anyagi javak célként való megszerzéséért.
Övéinek, a világosság fiainak életében is szerephez jutnak az anyagi javak,
de nem cél, hanem eszköz formájában. Övéinek is barátokat kell szerezniük
maguknak a hamis mammonból, hogy majd befogadják őket mint jótevőket az
örök hajlékba. Ennek feltétlen feltétele az adástörvény teljesítése, az
anyagi javak helyes, Istennek tetsző használata.
Kik lehetnek a befogadók? Azok, akik már korábban szintén teljesítették
az adástörvényt, s lettek befogadottakból befogadók. A Legfőbb befogadott-befogadó
maga Jézus, aki életével példát adott az Atya akaratának teljesítésére.
Meg is kapta érte jutalmát. Nekünk is követnünk kell őt a szeretet útján,
ha az örök hajlékba akarunk jutni, ahová előrement, hogy helyet készítsen
számunkra (Jn 14,2).
"Aki a csekélyben hű, az hű a sokban is, aki pedig hűtlen a csekélyben,
a sokban is hűtlen" - olvashatjuk ebben a részben. Isten szemében az anyagi
javak csekély értékkel bírnak, csak eszköz értékűek. Aki ennek kezelésében
hűtlen Istenhez, az oktalan, esztelen, istentelen. Az Úr így szól hozzájuk:
"Ha tehát a hamis mammonban hűek nem voltatok, ki bízza rátok azt, ami
az igazi érték? S ha a máséban hűek nem voltatok, ki fogja odaadni nektek
azt, ami a tiétek?" (Lk 16,12) Mi a miénk? Evilági értelemben azt szoktunk
mondani, hogy az a miénk, amit megeszünk. Országbeli értelemben az adásainkkal
gyűjtött mennyei kincs, amely tőlünk el nem vehető, másnak át nem adható
(Mt 6,20; 25,1-13). Ehhez viszont táplálkoznunk kell Isten igéjével, hogy
hűségesek tudjunk maradni (Mt 4,4).
Tudatosul-e bennem, hogy az életem során adásaimmal gyűjtött mennyei kincs
lesz az örök hajlékba való befogadásomnak a záloga?
Jó Uram! Imádlak! Lakhelyet szeretnék Tenálad!
[Rohonczi Gábor, Budapest]
"Ha tehát a hamis mammonban nem lettetek megbízhatóak, ki fogja rátok bízni az igazakat?" (Lk 16,11)
- Mi az igazi feladat számomra?
- Mekkora alaposság jellemez a feladatok teljesítésében?
- Mennyire vagyok otthon a "hamis mammon" ügyeiben?
[Angel]
2013. szeptember 29. - Évközi
26. vasárnap
Lk 16,19-31 - Kövessük a lelkiismeretünket!
Ez a példabeszéd az ellentétekre épül. Az e világi aiónban megélt jómód
és gazdagság, illetve a szegénység ellentétére, majd az ezek következtében
kialakult másik aiónbeli kétféle élet különbözőségére. Nyilvánvalóvá teszi,
hogy két aión van, és a másik aiónon belül van Mennyország, és van Pokol.
Azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy evilági életünkkel lezárul egy korszak.
A dolgokat nem tudjuk többé meg nem történtté tenni, viselnünk kell evilági
életünk következményeit. Nem tudom, melyik kellemetlenebb, lángokban gyötrődni,
vagy tehetetlenül, a módosítás legkisebb esélye nélkül nézni, hátrahagyott
szeretteink hogyan rohannak a vesztükbe.
A példabeszéd tanúsága szerint nem kell a holtaknak visszatérniük ahhoz,
hogy felismerjük a helyes utat. "Van Mózesük, és vannak prófétáik", mondja
Ábrahám.
Halljuk még a próféták szavát? Figyelünk a lelkiismeretünkre, vagy elnyomja
a reklámok harsogása? Elnyomja a "Fogyassz, fogyassz többet, mert megérdemled!"
kórusa? Addig kell hatással lenni a környezetünkre, amíg ebben az aiónban
élünk!
Most nézzük Lázárt!
Csak azért fekszik Ábrahám kebelén, mert e világi életében a nyomor volt
osztályrésze? Nem hiszem. A nyomorhoz is többféleképpen lehet viszonyulni:
- Fellázadok, elveszem a másét.
- Igyekszem munkámmal elérni, hogy ne hiányozzon semmi. Eközben taposom
magam körül a többi nyomorultat...
- Szorgos munkával törekszem rá, hogy ne nélkülözzek, de nem szorítok háttérbe
senkit.
- Miközben dolgozom, ha tudok, próbálok segíteni azoknak, akiknek nálamnál
is kevesebbjük van.
Meggyőződésem, hogy Lázár ez utóbbi kategóriába tartozott.
Istenem! Add meg nekünk, gazdagoknak, hogy lelkiismeretünk szavát követve
tudjunk mértékletesen élni, növekedjék bennünk az irgalom, és megtaláljuk
a másokon segítés csatornáit, példát adva közvetlen és tágabb környezetünknek
egyaránt! Add meg a Lázároknak is, hogy szegénységüket Neked tetsző módon
éljék meg, és ezáltal megszűnjön a szakadék ember és ember között! Ámen.
[Bandula Mária, Szigetszentmiklós]
"Szólt azonban: megkérlek hát, Apa, küldd őt apám házába, - van ugyanis öt testvérem - hogy beszéljen a lelkükre, nehogy ők is a kín helyére jussanak." (Lk 16,27-28)
- Mennyire törődöm a testvéreimmel?
- Ki, mi vígasztal bajaimban?
- Mennyire vagyok ugráltatható?
[Angel]
