A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2013. július 7. - Évközi 14.
vasárnap
Lk 10,1-12.17-20 - Közel van az Isten országa
Jézus gondosan választja ki tanítványai közül azokat, akiket maga előtt
küld a városokba és a falvakba. Azzal a feladattal bízza meg őket, hogy
tanítsanak és gyógyítsanak, hirdessék az Úr örömhírét. "Az aratnivaló
sok" mondja Jézus, mert jelentős azok száma, akik várakozással, felkészülve
várnak erre a szóra, erre a hírre. Sokan vannak, elszórtan élnek. Kiben-kiben
előrehaladott állapotban van, vagy befejeződött az érési folyamat. Megértek
arra, hogy várakozásuk nyomán örömmel fogadják a hírt: közel van hozzájuk
az Isten országa.
Jézus választása a tanítványi körből azokra esett, akiknek a személyi minőségét
nemcsak az elkötelezettség, az ismeret, a gyógyítási képesség, hanem nagyfokú
önfegyelem és bizalom is jellemzi. "Ne köszöntsetek az úton senkit", "ne
vigyetek magatokkal erszényt, tarisznyát, sarut" - mondja Jézus. Ne
ossza meg figyelmeteket semmilyen, a küldetéssel összefüggésben nem álló
körülmény,
eszköz, üdvözlési- vagy egyéb szokásrendszer.
Az így felkészítetteknek feladataik vannak a célállomáson. Az a pont tekintendő
célállomásnak, ahol szívesen fogadják őket. A célállomás bárhol lehet.
Nincs előre egyeztetve, nincs foglalás előre, nincsenek regisztrálva. Nyitott
lélekkel kell menniük a bizonytalanba. Magatartásukra két ellentétes jellemző
szót találhatunk: rugalmatlanság és rugalmasság.
Rugalmasságot kell tanúsítaniuk azokkal szemben, akik befogadják őket.
Elfogadni a szeretetet, és beilleszkedni a család életébe; enni-inni azt,
amijük van, amit eléjük tesznek, egynek lenni életvitelben a családtagok
között. Közben tanítani és gyógyítani. Átadni a hírt, az üzenetet. Megélni
velük a hír valóságát.
A küldetés eredményességéhez azonban rugalmatlanságra is szükség van. Az
úton is, az ott tartózkodás idején is. "Ne járjatok házról házra!" Különös,
de érthető tanács. Vetélkedést okozhat a szomszédok, a szegények és a módosak
között, hogy a küldöttek kikhez térnek be legközelebb, vagy kiket hanyagoltak
el ottlétük alatt. Emberi tulajdonság, hogy az új házigazdák rendre - akár
erőn felül is - túl akarnak tenni a korábbiakon. A vendéglátói szerep
eltereli nemcsak a házigazdák, hanem a vendégek, azaz a házról-házra járó,
mindig
másokhoz alkalmazkodni kénytelen tanítványok figyelmét is a lényegről.
A pletyka, az összehasonlítgatás eredménytelenné teszi azt az erőfeszítést,
amelynek célja a Hír átadása.
Jézus üzenete a barátságtalanok, az elutasítók számára is hír. Közléséhez
bizony rugalmatlan hozzáállásra van szükség. Nincs felmentés, nincs olyan
ok, ami indokolhatná az Örömhír átadásának mellőzését.
A pontosan végrehajtott jézusi elgondolás működik. Mindaz, amit vártak
tőle, bekövetkezett, és az, amit még titkon sem reméltek, szemük láttára
megvalósult. Igazolódott, hogy az Örömhírt hirdető élet örömmel teli, és
a hirdető számára képes legyőzni minden ellenséges erőt. Isten számon tartja
övéit, élhetünk Benne és Általa, ha Örömhírét átadjuk, és annak valósága
szerint élünk.
[Vinczéné Géczy Gabriella, Budapest]
"Így szólt pedig hozzájuk: Az aratás ugyan sok, a dolgozók azonban kevesen vannak. Kérjétek tehát az Urat, hogy vessen be dolgozókat az aratásába." (Lk 10,2)
- Kitől függ, hogy elegen vagyunk egy feladathoz?
- Mire szoktam kérni az Urat?
- Mennyire szégyellek kérni? Kitől? Miért?
[Angel]
2013. július 14. - Évközi 15.
vasárnap
Lk 10,25-37 - Felebaráttá válnunk kell
A példabeszéd központi alakja, a szamaritánus nagyon érdekes ember, integrált
személyiség. A rugalmasság, a racionalitás, az áldozatkészség, az empátia, az
emberismeret és a felelősségvállalás ritka egyensúlyát figyelhetjük meg személyében.
Bizonyos objektivitással viszonyul az események során a helyzethez, jó döntéseket
hoz a maga és a rászoruló érdekében. Ha magatartását követni akarjuk, cselekedeteit
érdemes szembesíteni saját tapasztalatainkkal.
Nem ráérősen üti el az idejét, megrakott teherhordó állata mutatja, hogy dologban
jár. Időre el kell jutnia valahová, mert a sivatagon átkelőnek fedél alá kell
érni, még mielőtt leszáll a nap. Váratlanul éri, és megérinti a véres ember látványa.
Fontossági döntésre jut. Irigyelhetjük nagyvonalúságáért, azért, hogy felül tud
emelkedni az általános előítéleteken, miszerint a sérült ellenségnek tekintendő.
A szamaritánus a teljes egészében magáévá teszi sérült baját. Érintettként viselkedik,
ugyanúgy, mint az, akit elvertek. Irigyelhetjük azért a természetes magatartásért
is, amely megtalálja a beteg ellátásának legcélszerűbb módját, figyel a rendelkezésére
álló lehetőségekre. Áldozatot hoz, amikor a szamara mellett gyalogol, amikor
a fogadóban a beteg mellett tölti az első, kritikus időt. Csodálhatjuk racionalitását,
ahogy megtalálja azt a megfelelő pillanatot, amikortól személyes jelenléte már
mellőzhető, illetve távolléte idejére az ésszerű és megnyugtató megoldást. Csak
a legszükségesebb, de nélkülözhetetlen időre engedi kizökkenni magát a saját
munkájából. Emberismerete realitásokon nyugvó. Nem vár el sem a fogadóstól, sem
másoktól olyasmi empátiát, mint amit maga élt át látva a sebesültet. Nem időz
el annál a gondolatnál, hogy ki mindenkinek lett volna egyszerűbb vagy praktikusabb
segítenie.
Segíteni sokféle okból, sokféleképpen lehet. Lehet egy emberi játszma része,
fontoskodás, pótcselekvés vagy menekülés egyéb feladatok elől. Esetleg kibúvó:
állandó és környezet által méltányolást igénylő mentség. Lehet az alárendelt
szociológiai státusz kompenzálása, esetleg gyors siker- és komfortélmény (hála)
elérésének módja.
Felebarátnak nem születik, hanem azzá válhat az ember. Ahhoz, hogy ember voltunk
a teljesség felé bontakozzon, s örök életre jussunk, felebaráttá kell válnunk
valakik számára. A felebarát szó tartalma csak kapcsolatban, viszonyrendszerben
és szükséghelyzetben értelmezhető. Viszonyrendszerben önmagammal és a velem kapcsolatban
állókkal, viszonyrendszerben általában a segítséget kérőkkel, és viszonyrendszerben
azokkal a feladataimmal, amelyek egyénileg rám vannak bízva, amelyek miatt megszülettem.
Annak válhatunk felebarátjává, aki valóban szükséget szenved, és akinek a bizalom
nagyságát és intenzitását tekintve ugyanakkora szeretetet, féltést, gondoskodást
nyújtunk, mint amekkorával önmagunkat tartjuk fizikai, szellemi, lelki jólétben.
[Vinczéné Géczy Gabriella, Budapest]
"És mivel valamely törvénytudó előállta megpróbálván Őt, s mondván: Mester, mit cselekedve fogok örök életet örökölni?" (Lk 10,25)
- Milyen kérdések érdekelnek?
- Mennyire érdekel örök sorsom?
- Mitől függőnek képzelem örök sorsomat?
[Angel]
2013. július 21. - Évközi 16.
vasárnap
Lk 10,38-42 - Egy a szükséges
Nehéz úgy dolgozni, sürögni-forogni, hogy valakik mellettünk nem teszik
a dolgukat. Ki hibáztatná azt, aki eleinte csak magában mérgelődik ezen,
aztán pedig kifakad? Ez elkerülhető, ha a helyes magatartási modellt,
azaz az együttműködést követve Mária segített volna Mártának, így hamarabb
végeztek volna a házimunkával, és mindketten odaülhettek volna Jézus
lábaihoz - hallottuk egyszer a szentbeszédben. Erre a logikus megoldásra
jutnánk, ha elegendő lenne pusztán az ésszerű munkaszervezésre felhívni
a figyelmet. Alaposabban végiggondolva azonban mégsem a racionalitás
keretei között kell keresnünk az evangéliumi szakasz kulcsát.
Márta gyakorlati ember, és egyáltalán nem tartja fontosnak a szócséplést.
Sőt. Szerinte az nemcsak nem fontos, hanem egyenesen felesleges és káros
is. Agyaskodás. Véleménye szilárd, (és/mert) egyezik a "mindenki" által
általánosan elfogadott renddel és szokással. Egyébként meg: Hogy nézne
az ki, ha egy betérő azt látná, hogy a háziak tátott szájjal ülnek Jézus
körül, miközben szalad a konyha?
Márta méltatlankodása, idegeskedése világosan mutatja, hogy saját maximalizmusával
küzd. Mindent jobban (nemcsak jól) akar csinálni. Éppen ezért gyanítható,
hogy Márta Mária segítsége mellett is mindig találna annyi munkát, hogy
végeredményben egyiküknek se maradjon ideje leülni a Mester lábához. Akinek
volt bármilyen köze már háztartáshoz, tudhatja, nem létezik olyan pillanat,
amikor a gondos háziasszony mindent a legnagyobb rendben valónak lát, és
nem talál több teendőt.
Nem tudhatjuk, hogy Mária mikor látta be ezt, adta fel, és ült oda hallgatni
az Urat, de ez mellékes. Érdekesebb, hogy Márta számára kizárólagos fontossággal
bír a sok házi dolog, ettől érzi magát fontosnak, ez adja neki a biztonságot,
és ez képezi önbecsülésének stabil alapját. Kötelességtudata határtalan:
nem engedi meg magának, hogy feladatait csökkentse, vagy elhagyja - ha
ott van Jézus, ha nincs. Nézetrendszerébe semmi egyéb nem fér bele, ennek
következtében az idejébe sem.
Ha szegény nem volna erről 200%-ig meggyőződve, nem tenné szóvá Jézusnak
testvére "hanyagságát". Biztos abban, hogy Jézus is ugyanúgy látja a világot,
mint ő: mindent el kell végezni, nem érünk rá másra. A férfiak járathatják
az agyukat mindenféle Isten országán, de a nőknek helyt kell állniuk számtalan
házi dologban. Csoda, ha ideges ettől az ember? Egy háziasszony soha nem
lehet tétlen, nélküle összedőlne a világ. Óriási felelősséget kell viselnie.
Persze a lusta, hanyag, felelőtlen asszonyokra is van példa, sajnos. Lám.
Nincs a szívedben senkinek és semminek hely, Márta - mondja Jézus. Pedig
csak egy a szükséges. Cseréld a szívedben a "sok házi dolgot" Isten országára.
Prioritást kell váltani. Ezzel a váltással Mártának többé nem a suvickolt
tűzhelytől kell várnia a saját biztonsága, nyugalma, fontossága visszaigazolását.
A hangsúlyok a helyükre kerülnek.
Olyan egyszerű okosnak lenni ekkora távolságból. Megállapításainkat azonban
magunkra is vonatkoztathatjuk: talán nem merészség azt állítani, hogy mi
magunk vagyunk/lehetünk egyszemélyben, különböző arányokban Márta és Mária
is. Elég csak arra gondolnunk, milyen gyakran fordul elő, hogy egyáltalán
nem, vagy csak elenyésző időnk jut éppen azokra a teendőinkre, amelyeket
igazán fontosnak tartunk: párkapcsolat, család, gyerek, ima, Örömhír, kapcsolattartás,
kapcsolatépítés. Napi időelszámolásunkat este végiggondolva rendre olyan
időigényes tételekre bukkanunk, amelyek inkább tartoznak Márta, mint Mária
tevékenységi körébe. Ugyanezt tapasztaljuk nagyobb, akár évtizedes időtávban
is.
Gondoljuk végig: Számunkra biztosan csak egy a szükséges? Biztosan jól
ítéljük meg napi és éves vonatkozásban energiánk, tudásunk, pénzünk, időnk,
szeretetünk helyét és arányait? Milyen (gátló) elvárásrendszernek akarunk
megfelelni nap mint nap? Eltűnődtünk-e már idegeskedéseink és maximalizmusunk
összefüggésén?
[Vinczéné Géczy Gabriella, Budapest]
"Vándorlásuk során egy faluba értek, egy asszony, Márta befogadta
Őt a házába." (Lk 10,38)
- Kit /kiket/ vagyok kész befogadni az otthonomban?
- Hogyan fogadom a vendégeket?
- Mennyire érdekel a befogadott gondolatai?
[Angel]
2013. július 28. - Évközi 17.
vasárnap
Lk 11, 1-13 - Mert mi is megbocsátunk
Az imádságnak nagy irodalma van. Vannak fajtái, metódusai. Szemlélődő,
kérő, hálaadó, dicsőítő és még ki tudja, hányféle.
Jézus nem tart tudományos értekezést az imáról. A lehető legegyszerűbb,
a lényeget megragadó módon, a mindenki által ismert, használt szavakkal
és kifejezésekkel fogalmaz. Mi a fontos Istennek? Mi fontos nekünk, embereknek?
Istennek az a fontos, hogy Országa megvalósuljon a földön. Ez az akarata.
Azért fontos ez neki, hogy gyermekei boldogok legyenek, és övék legyen
a föld. Gyermekei ezért szólítják így: Atyánk.
Két entitás szerepel az imádságban. A megszólított Atya az egyik. Mi, azaz
az emberek összessége a másik. Nem én, egyes ember a magam nevében szólok
az Istenhez, hanem úgy, mint az emberek összességének egy tagja. Az Úr
imádságában ezért megjelenik az emberben lévő belső, és az őt körülvevő
külső viszonyrendszer. Magánimát nem tanított nekünk Jézus. Nem azért használ
többes számot, mert több tanítványnak felel; hanem azért, mert éppen akkor,
amikor mint gyermekei Atyánknak szólítjuk az Úristent, ez a megszólítás
egységet hoz létre bennünk és közöttünk. Valamennyiünk nevében szólunk
hozzá, valamennyiünk nevében fogalmazzuk meg, mit kérünk tőle, mit tettünk
egymásért.
Ezt azért tehetjük, mert általános félelmek és aggódások között élünk valamennyien.
Tartunk attól, hogy elveszítjük, amink van, akár kevés, akár sok is az.
Nem lesz állásunk, nem tudunk enni adni a ránk utaltaknak vagy értékeinkre
rablók fenekednek.
Nyomaszt a rossz lelkiismeret hibáinkért és bűneinkért, amelyeket magunk
ellen vagy egymás ellen követtünk el. Megterheli szívünket és megbetegíti
szervezetünket, leköti energiáinkat a harag, a sértések nyilvántartása
és ápolása, a megbocsátani nem tudás. Eltévesztettük az utat, amelyet keresünk
és amelyre vágyunk, elszabotáltuk a küldetést, másra fordítottuk a rendelkezésre
bocsátott, kiszabott időnket. Mindezt abban a kapcsolatrendszerben tettük,
amelyben valamennyien az Atya gyermekeiként tagok vagyunk, és amelyben
saját felelősséget kell viselnünk tetteinkért.
Szabadulásra vágyunk félelmeinktől, belső bizonytalanságunkból, fékezett
vagy béklyókba szorított önmagunktól. Jöjjön el a te országod, mondjuk,
mert a te országod egy és oszthatatlan a mennyben és a földön. Ha itt van
köztünk is, akkor vége a szorongásnak, nem kell tovább félnünk. A magam
részéről saját akarattal, szándékkal, erőfeszítéssel tehetek ezért: a mi
Atyánktól bocsánatot kérek, és az engem ért sértések megbocsátásáról számolok
be neki.
Jézus nemcsak atyánkként mutatja be nekünk Istent, hanem barátunkként is:
olyannak, akinek fontos, hogy a valódi szükségben szenvedőt ne hagyja magára,
ne küldje el, hanem meghallgassa. Amikor a támogatását kérjük, rávezet
minket arra, valójában mire is van szükségünk. Akinek élete központi törekvése
Isten akarata/országa keresése, és bizalommal fordul Istenhez, mint atyjához
a gyermek, vagy barátjához az a barát, aki éjfélkor is mer zörgetni, az
nem csalódik. De ehhez rendszeresen zaklatnunk kell Őt.
[Vinczéné Géczy Gabriella, Budapest]
"Minden kérő kap ugyanis, a kereső talál, s a kopogtatónak kinyitnak majd." (Lk 11,10)
- Mit lehet tőlem kérni? Kinek?
- Hol szoktam kopogtatni? Miért?
- Milyen esélyei vannak a tőlem kérőnek?
[Angel]
