A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2012. október 7. – Évközi 27. vasárnap
Mk 10,2-16 – „Menő” vagy haladó?
Jézus tesz a modernre, a trendire, a „ma már” sznobságára. Jézus maradi. Vagyis megmarad szilárdan és hűségesen a „kezdeti” isteni gondolatnál, s onnan egy tapodtat sem tágít. Ő tudja, miért. Mert az Isten, a háromságos Isten alkotja meg az embert a maga képmására, kettőből egyet, s az új teremtmény természetrajza nem lehet más, mint az Alkotóé: Atya-Fiú-Szentlélek – Egy Isten. Jézus és az Atya: Egy – a Lélekben. Nincs szó válásról, elhidegülésről, csak egyről van szó: egyre inkább egybenőni, és ebben az egységben megerősödni. Az élet trendje a növekedés, a teljesség felé való nyújtózkodás. Így keresi minden percben Jézus az Atya akaratát, s teszi is, azonosulva Vele élete és vére árán is. Az élet élni akar, a szeretet teljesedni akar. Atya-Fiú-Szentlélek egy akar lenni. Jézus nem akar ariánus lenni. Ami ezzel ellentétes, az megcsúfolása az Istennek: sorvadás és pusztulás.
Nem sak a házasság törvénye ilyen, hanem minden élőé is. Kikel, növekedik, teljességre jut. Megszületik, minden készségét kifejlesztve felnőtté válik. A szeretet élni akar, teljessé válni akar, s mivel adni akar, gyümölcsöt akar teremni. Ez a törvénye, ez a rendje, ez a szeretet-Isten képmása az emberben. Ezzel szembemenni: konok, önző, keményszívű cselekedet.
A teremtett világ vonásai csak előképek, előremutatnak a teljes odaadásra, a hiány nélküli áldozatra. Jézus elhagyta Atyját, értünk szegénnyé lett, hogy mindnyájunkat gazdagítson. Misztikus egységben egyesül a benne hívőkkel. Ő a Vőlegény, népe a menyasszony. Ragaszkodik Egyházához, ragyogó tisztává akarja tenni, amelyen se szeplő, se ránc, se más fogyatkozás ne legyen. S velünk marad a világ végéig. De helyet is készít nekünk, hogy végleg együtt legyünk, s részt kapjunk az élet teljességéből. Ilyen egységet, végleges ragaszkodást kíván meg Ő, az Atya képmása az istenarcú embertől is.
Milyennek szeretne látni minket? Ragaszkodónak, töretlen bizalmúnak, ártatlan, fondorlatok nélküli szívvel élőknek – mint a kis gyermekek. Hogy igazi gyermekek legyünk. A gyermek kapaszkodik, a kamasz húzódozik, a hívő ragaszkodik. Élvezi Jézus érintését és szeretne hozzá bújni. Hogy úgy legyen, mint a teremtés kezdetén volt.
[Podmaniczki Imre, Izsák]
„Amit tehát az Isten egy igába fogott, azt ember ne válassza széjjel.” (Mk 10,9)
- Mennyire gondolom párommal való egységemet Istentől valónak?
- Mennyire érzem a párommal való egységemben a rám háruló feladatokat Istentől jövőnek?
- Mennyire izgat a párkapcsolatok kérdése?
[Angel]
2012. október 14. - Évközi 28. vasárnap
Mk 10,17-30 – Olcsó mennyország?
Ó, dehogyis olcsó, sőt nagyon drága! Nem lehet imádság-garasokért, alamizsna-fillérekért megvenni, sőt a Tízparancs dénárjai is elégtelenek a mennyország megszerzésére. Érzi ezt a Jézus elé boruló ember is: valamit még tennie kellene. Előírásos jámborsága nem adja meg a lelke bizonyosságát, hogy eleget fizetett az örök életért. Szívesen adna még valamit – de mindent nem. Az már túl sok lenne. Pedig Jézus felkéri a táncra: „Mondd már ki, te mafla, hogy azért mondasz jónak, mert az Isten vagyok: Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!”
Azért ez az ember szimpatikus nekem: különösen az, hogy elszomorodott, mert szerette volna megtenni, amit Jézus mondott, de nem tudta. Aki túlságosan a földre nehezedik, teli zsebbel biztonságban érzi magát, nagyon nehezen tud szeretni, karjait felnyújtani, hogy egészen Istenbe kapaszkodjék. Nem is élvezi a mindent odaadni tudók titkos boldogságát, amire Jézus el akarja vezetni. Mit ér a gazdagsága, mit ér a jámborsága, ha nem egészen, felszabadultan az Úré?
Olyan sokféle kötelékünk van: a szürke anyagiaktól kezdve a színes emberi kapcsolatokig. Minden lehet akadály, ha Jézus ránk tekint és megszeret. Mert az odaadásunk egyenesen arányos a szeretetünkkel. Azzal is, ahogy felismerjük és megtapasztaljuk Jézus szeretetét, azzal is, ahogy mi „belezúgunk” Istenbe. Saul fia, Jonatán megkedveli Dávidot, s mindent neki ad. Köntösét, övét, kardját és kedvenc tárgyait, amelyekhez annyira ragaszkodott. De a fellángoló szeretet mindent levétet és átadat vele, mert megszerette a lelke Dávidot.
Szűkös kis élet a tanítványoké: rozzant hajó, foltozott hálók, kopott evezők. De nekik csak ez van. Mindent odahagynak Jézusért. És ők tudnák megmondani, hogy mindent hátrahagyva mekkora boldogság érte őket, s mindent százszorosan visszakaptak. Sőt, nemcsak elnyerték az örök életet, hanem a mennyei Jeruzsálem talpkövei is lettek.
[Podmaniczki Imre, Izsák]
„Ő azonban elszomorodva a szón, szomorúan távozott, tetemes vagyona volt ugyanis.”(Mk 10,22)
Mi az, ami elszomorít,
- … ha megvan bennem?
- … ha hiányzik belőlem?
- … ha féltenem kell valakitől?
[Angel]
2012. október 21. - Évközi 29. vasárnap
Mk 10,35-45 – „Amint a mennyben…”
Hallatik – Pázmány Péterrel szólva –, hogy a Sátán bukása onnan támadt, hogy Isten kinyilvánította, mi a módi a mennyben: a nagyobb szolgálja a kisebbet. Erre mondta Lucifer: Nem szolgálok! Olyan vagyok, mint az Isten! – Hát, nem olyan vagy! Pont a fordítottja vagy! Mert az Isten nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja sokakért. Furcsa nekem, hogy ez a két tanítvány (vagy anyjuk, Szalómé, a másik verzió szerint), az utolsó jeruzsálemi út előtti időig sem értették meg, mi a mennyei norma. Ott az utolsó helyre ülnek, ott lábat mosnak. Az angyalok embert szolgálnak. De hát a Szikla-Péter is nehézfejű, mert ő sem tudja elviselni, hogy Jézus, az Úr és Mester, a rabszolgák rendjében utolsóként, megmossa a lábát. „Példát adtam nektek: amint én cselekedtem, úgy kell nektek is tennetek.” Nos, ez a mennyei rend és trend. Ilyen rend kellene a földön is, ha Isten országát akarunk, az Isten Fiával, Jézussal építeni. Jakab, János és Péter hamarosan rájön.
Persze ott, ahol a hatalom dicsfényében lehet sütkérezni, palotákban lakni, élet és halál urainak lenni, nagyméltóságú uraknak hívatni – ott nagy a tülekedés és sorban állás. De ha az elsőség kicsiséget, üldözöttséget, szolgálatot jelent, ott igen rövid lesz a jelentkezők sora. Mindenkinek mindene lenni, minden egyház gondját vállunkra venni, közben állandó támadásoknak kitéve lenni – nos, ott nem igen kapaszkodnak az első helyek után. Ha miniszternek lenni valóban szó szerint szolgálatot jelent, nagy bajban van a miniszterelnök. Talán ezért mondta a megválasztott Luciani bíboros a kétharmad után: „Az Isten bocsássa meg nektek, amit velem tettetek!” I. János Pálként bele is halt a szolgálatba egy tágas hónap múltán.
Ugye, gyakorló szülő vagy? Letérdelsz és bekötöd a gyerek cipőfűzőjét. Nyakadban hordozod. Lemondasz mindenről, hogy adhass. Fáradtan örülsz, hogy jóízűen alszik. Éjfélkor felkelsz a szomszéd baján segíteni. Mindenkinek mindene akarsz lenni. Nos, hát utolsó vagy, nagyobbként kisebb vagy, de tudja az Atya, hova ültessen. Valahova az értünk kicsinnyé lett Fia közelébe.
[Podmaniczki Imre, Izsák]
„Köztetek azonban ne így legyen! Hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a ti szolgálattevőtök.” (Mk 10,43)
- Milyen szolgálatokat vállalok? Ki/kik/ számára?
- Miben szeretnék nagy lenni? Miben az első? Hol?
- Mennyire élvezem, ha kiszolgálnak? Kik?
[Angel]
2012. október 29. – Évközi 30. vasárnap
Mk 10,46-52 – Kihez menjünk?
A lehetőségek akkor is széles skálán mozogtak. Farizeusok és írástudók, papok és főpapok, maguk csinálta és Isten által rendelt próféták. Szóval, sokan voltak.
Voltál már abban a helyzetben, hogy kérned kellett? Nem folyamatosan, csak egyszer. És találkoztál a lenéző, megalázó „nekem van” tekintettel? Nem? Adj hálát az Istennek! Ez az ember, ki tudja, mióta, így szerezte mindennapi kenyerét. Megalázva és megaláztatva, kiknek-kinek kénye-kedve szerint kiszolgáltatva. Érzed? Szerencséje volt, hogy az arcokat nem láthatta, de a garas csörrenéséből tudta, milyen arccal vetették oda.
Miért éppen Dávid Fia? Mit várt tőle? Busásabb alamizsnát? Aligha! Azt, amit e szó jelentett: Izrael üdvösségét, az atyáknak tett ígéret beteljesedését. Dávid Fia az volt, aki Istentől jön népe megváltására. Aki örömhírt visz a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, s megvilágosodást a vakoknak. Aki hirdeti az Úr kegyelmének esztendejét. Hozzá kiált. Mit kezdene a názáreti áccsal? Mit Mária fiával, Jakab és Simon testvérével? Hogy garast adjanak? Nem, ő a világ Világossága után kiált: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!
Van, amit embertől nem, csak Istentől kérhetünk. Ez a megalázott vak megtalálta, amit mi így vallunk meg: Világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. És Márta fellángolt szívének sóhaját: „Mert Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, aki a világba jön!”
[Podmaniczki Imre, Izsák]
„A Szabadító pedig így szólt hozzá: Eredj, bizalmad megmentett! És tüstént fölnézett, majd nyomába eredt az úton.” (Mk 10,52)
- Kire szeretek fölnézni? Miért?
- Mennyire bízom a sikerben? Miért?
- Mit szoktam kérni? Kitől? Hányszor?
[Angel]
