A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2012. június 3. – Szentháromság ünnepe
Mt 28, 16-20 – „Előzőleg kételkedtek”
„Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan előzőleg kételkedtek.”
Olyan becsületes ez a beszámoló! Elénk állítja, hogy bizony a látvány, az érzékszervi tapasztalat nagyobb hatással és meggyőző erővel bír, mint a szó és a gondolat. Igényünk van a tapasztalásra!
Azt is rejti, hogy ugyanazok a tények – a Jézussal együtt töltött évek, a sok-sok közösen hallott tanítás, átélt élmény, a jeruzsálemi események, az asszonyok hírhozása stb. – különböző reakciókat váltottak ki a tanítványokból: akadt, aki hitt; és akadt, aki kételkedett.
Mert nem vagyunk egyformák!
Nem csupán kémia és fizika vagyunk, ahol a reakciók állandóak, hanem érző és gondolkodó emberek, akik mind-mind egyediek.
Arról is beszámol ez a mondat, hogy a nyitott, rugalmas ember hajlandó változtatni a gondolkodásán, ha új tényekkel találkozik, ha új élményeket él át. Nem csökönyös, nem merev.
Se Jézus, se az evangelista nem dorgálja meg a (korábban) kételkedőket. Bizalmat szavaz nekik: bizonyára legjobb megfontolásod alapján gondoltad úgy… - most új tények-élmények kerültek elő, gondold újra, formáld át a véleményedet, aztán menj tovább!
Az ilyen emberre érdemes feladatot bízni, mert várhatóan minden további helyzetben is nyitott és rugalmas lesz. Tapasztalata van már arról, hogy ez lehetséges és jó. Egy gondolatrendszer alapot jelent, de nem jelent kényszer a jövőre, a továbbgondolásra vonatkozóan.
Jézus tanítványaként az ilyen ember meglátja a célt és érti a feladatot: mindenkit egybe kell(ene) szeretni, mindenkinek meg kell(ene) tanítani a szeretet tanítását.
Hogy hogyan kell mindezt megtenni? Nincs rá merev szabály.
Ezért szükséges, hogy nyitott és rugalmas legyen, és az is maradjon. Mert csak akkor fog tudni szót érteni az emberekkel, akkor tud szót érteni különféleképpen gondolkodó emberekkel, csak akkor tudja meggyőzően átadni nekik az örömhírt, csak akkor tud majd lelkesíteni, csak akkor fog szívből örülni mások önálló, jó gondolatainak és cselekedeteinek. Ő nem „lebunkózni” fogja a maga igazságával a többieket, hanem elbeszélgetni fog velük, és így hallgatói, barátai számára is élményszerűvé és életalakítóvá válik az igazság felfedezése.
Vajon én mennyire tudok rugalmas lenni a saját gondolkodásomban? Hajlandó vagyok szóbaállni új tényekkel, befogadni új élményeket, vagy csak hajtogatom a magam – jószándékú! – meggyőződését?
Mennyire tudom segíteni a környezetemben élőket, hogy ők is élményszerű saját felfedezésként találkozzanak a Szeretet-Isten tanításával, és az ebből fakadó parancsokkal?
[Schanda Bea, Budapest]
„Menjetek tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet bemerítve őket, az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek nevében.” (Mt 28,19)
- Mekkora a küldetéstudatom? Mire?
- Mit jelent nekem, hogy meg vagyok keresztelve?
- Milyen élményt nyújt nekem, hogy küldött vagyok?
[Angel]
2012. június 10. - Úrnapja
Úrnapja – Mk 14,12-16.22-26 – „Vegyétek, ez az én testem!”
Elmúlt már Virágvasárnap, a hozsannás bevonulás, a messiási éljenzés és a hatalommal folytatott, nyílt színi vita. Most a pászkaünnep, a tizedik csapásra és az Egyiptomból megszabadulásra emlékezés jön. Jézus tudja, hol van – ellenségeinek fővárosában –, és azt is, kikkel került szembe, és hogy mit várhat tőlük. Ennek ellenére mégis Jeruzsálemben marad! A veszélyes környezet miatt szerveződik – a huszadik század legszebb konspirációs fogásait idézve – olyan különlegesen a vacsora. Aztán a vacsorán, barátai között kicsit már elengedheti magát. Egyfajta összegzésnek is tekinthetjük az ott elhangzottakat: „Vegyétek! Ez vagyok én.” ,,Ez a vérem, a szövetségé, [az a vér,] amely sokakért kiontatik.”
Mit is jelentett mindez? Gromon András értelmezése szerint azt, hogy az Isten országa eljött, mégpedig a körbejáró pohár által jelképezett „új szövetségben”. És ez az „új szövetség” nem más, mint szeretetszövetség Istennel, aki élettörvényét a szívekbe írja, szeretetszövetség Jézussal, akit Isten kenyérként ad a tanítványoknak (és mindenkinek), szeretetszövetség a tanítványok között, akiknek egyazon pohárból kell inniuk, vagyis testvérként-nővérként kell viselkedniük egymással (és minden emberrel). Ez, a tanítványok családias szövetsége Istennel és egymással, ez az ősök által régóta várt és Jézus által is meghirdetett Isten országa. Az egy pohárból ivás talán lecke volt azoknak, akik korábban másokat előzni akarván, képzeletben már a miniszteri székeket osztották egymás között; sőt, a magát leghűségesebbnek tartó Péter együtt ivott az árulás gyanújába keveredő Júdással. A lábmosás tanításával együtt azt jelentette: Ne akarjatok uraskodni egymás fölött, legyetek valódi jó testvérek!
[Bajnok László, Budapest]
Vegyétek, a testem ez.”
„A vérem a szövetségé.” (Mk 14,22-23)
- Mit jelent nekem a „kenyér és a vér”?
- Mennyire vigyázok az Istenemre?
- Mikor szoktam érezni az Istennel való benső egységet
[Angel]
2012. június 17. - Évközi 11. vasárnap
Mk 4,26-34 – Türelem, nyugalom
Testérem, te szoktál aggódni?
Amit Isten igéjének ismertél meg, mondod a gyerekeidnek, a közösségi társaidnak, a barátaidnak. Aztán úgy érzed, hogy az egyik fülükön be, a másikon ki… Akkor újra próbálkozol, egy kicsit másképp, más módszerekkel, kedvesebben, erőszakosabban, vitatkozva, érvelve, humorosan… Úgy érzed, hogy egyedül a te felelősséged, hogy az a mag kikel-e, vagy sem. Hiszen Isten nem hiába bízta rád a körülötted élőket! Neked van küldetésed hozzájuk, nem másnak.
Parancsba kaptuk, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet. De talán még ez a parancs sem kell hozzá. Az emberben alapvető igény, hogy mondja azt, ami a meggyőződése, amivel a szíve tele van.
Nyugalom. Az elvetett mag előbb vagy utóbb kicsirázik, és szárba szökken. Magától. Mert jó mag. Na jó, lehet egy kicsit öntözgetni, kapálgatni, de magában hordozza az életet és a növekedést. Bízni kell ebben, és bízni kell a másikban. És kivárni az időt. Mert néha idő kell hozzá. De szeretet nem vész el. Az anyagmegmaradás törvénye a szeretetre is igaz. Tetteink, szavaink, gesztusaink nem semmisülnek meg.
Sokszor türelmetlenek vagyunk, talán jogosan, de ezen a Földön nincsenek gyors változások. Isten ráér, sokszor mintha évmilliókban mérné az időt. Gondoljunk egy-egy faj megjelenésére, virágkorára és pusztulására.
Az emberiség mögött is hosszú út áll, míg eljutott idáig. Idő kell egy fajnak, de idő kell az egyes embernek is. Nem lehet átadni előre megrágott igazságokat, kell a megismerés, a megértés és a megtapasztalás, hogy valami igazán a miénk legyen. Ezt nem lehet megspórolni.
A tanítványok türelmetlenül várták az Isten országa eljövetelét. Mi is várjuk, hogy az aprócska mustármag kihajtson, és árnyékában megpihenhessünk. Mikor lesz az? Nem tudom.
Tenni kell a dolgunkat, a lelkiismeretünk szerint. Örülni minden apró sikernek. S elfogadni, hogy nem rajtunk fordul a teremtés sorsa. Az elszórt magvak ott vannak a lelkekben, és egyszer majd kicsíráznak. Hiszem, hogy így lesz. Ámen.
[Kissné Kosztolányi Klára, Piliscsaba]
„Majd így szólt: „Isten királyságával úgy van, mint egy emberrel, aki elvetette a magot a földbe.” (Mk 4,26)
- Hogyan szoktam értékelni amit hallok?
- Mennyire vigyázok az értékes információkra?
- Mennyire tudatosak tetteim?
[Angel]
2012. június 24. – Keresztelő János születése
Lk 1,57-66.80 – ,,Vajon, mi lesz ebből a gyermekből?”
Az emberiség minden korban vágyott arra, hogy a különleges képességű, nagy hatású emberek „titkát” megfejtse. Képtelenségnek tartjuk ugyanis, hogy az átlagemberektől jelentősen eltérő képességű embertársunk „csak úgy” felbukkanjon a semmiből. És valóban, általában minden csodálatos ember mögött áll valaki, vagy állnak valakik. Örök kérdés, hogy a különleges képességű emberek minden – akár képtelenül nyomorúságos – körülmények között is kiemelkedhetnek-e kortársaik közül, vagy kibontakozásukhoz feltétlenül szükség van indító, tápláló környezetre. Fenntartván a tévedés lehetőségét, én ez utóbbit valószínűsítem. Sietve teszem hozzá, ez a környezet, ez a háttér nem jelent szükségszerűen mérhető tudást, sem anyagi javakat. Valami egész másra van szüksége az embernek a jó értelemben vett naggyá váláshoz. Ezt fejezte ki annak idején egy tízgyermekes édesanya így: „Vágyainkkal neveljük a gyerekeinket.” Persze az emberi vágyak nem is olyan nyilvánvalóan egyszerűek. Sok szülő tapasztalta már, hiába is akar például orvost nevelni a gyerekéből – a gyerekek gyakorta húzzák keresztül szüleik számításait. Tehát a szülők vágyain valami egészen mást kell értenünk. Mély, gyakran kimondatlan, belső iránykövetés az, amit az érzékeny, fogékony ifjú lélek megérez, és tudat alatt követni kezd.
Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született. Az ő apja sem akárki volt: Zakariás, a köztiszteletben álló zsidó pap. Anyja Erzsébet, Jézus anyjának, Máriának rokona. Már fogantatása is csodálatos: idős, gyermektelen szüleit egy angyal értesíti gyermekük jövendő megszületéséről. Zakariást Isten némasággal büntette, mert hitetlenül fogadta az angyal jövendölését. Egészen fiuk, János születéséig néma maradt.
Tudomásom szerint – a hagyományon kívül – semmi adatunk nincs arról, hogy a Keresztelő valóban ilyen előzmények után és ilyen körülmények között jött világra. Léte, működése és nézetei azonban történelmi tények. Ezek alapján igen valószínű, hogy szülei is Istentől megérintett emberek voltak, nézeteik, küzdelmeik, vágyaik nagyon is alakíthatták János kibontakozását.
És Jánosban olthatatlanná vált a vágy, hogy megértse népének Istenét. Korának istenképe határozott hiányérzetet okozott számára. Tudta, érezte, hogy jönnie kell Valakinek, aki kitisztítja az összezavarodott, homályos képet. A róla szóló feljegyzésekből egy becsületes, nézeteihez halálig ragaszkodó próféta képe bontakozik ki. Jézus életében is komoly, sorsdöntő lépcsőfok a Jánossal való kapcsolat.
Mik az én legbelső, legmélyebben gyökerező, őszinte vágyaim? Akarom-e életem folyamán az Isten terveit képviselni és megvalósítani?
[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]
„Amikor tehát elérkezett Erzsébet szülésének ideje, szült egy fiút.” (Lk 1,57)
„És táblácskát kérve ráírta a következőt: „János (Jahve kegyelmes) a neve”. (Lk 1,63)
- Mire születnek a gyermekeink?
- Miben dönt a párom? Miben én?
- Mennyire közösek a döntéseim Istennel?
[Angel]
