Elöljáróban
Tapasztalataink szerint legtöbbünknek nem sikerült a pénteki hústilalom helyett testhezállóbb, előrébb vivő rendszeres szokást kialakítanunk.
A Bokor 10-es régiójának tagjai néhány gondolattal szeretnék segíteni azokat, akik a napi igeszakaszok nyomán kicsit többet szeretnének Isten ügyével foglalkozni ezeken a napokon.
2011. április 1. – péntek
Mk 12, 28b-34
A Jézust csapdába ejteni akaró írástudók között üdítő kivétel a „Melyik az első a parancsok közül?” kérdés feltevője, akiben őszinte kíváncsiság érzékelhető.
Egyik evangéliumban sem szerepel az „Uradat, Istenedet imádd” válasz után a katekizmusból ismert „csak neki szolgálj” fordulat. Úgy gondoljuk, hogy nem is mondana többet, hiszen az Istenszolgálat megegyezik a főparancs másik felével: „szeresd felebarátodat, mint saját magadat”. „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát." (1 Ján.4, 20) Soha nem lehet az Isten - és emberszeretet kijátszani egymás ellen! Az Igét és a kenyeret mindig egyszerre kell nyújtanunk, az arra rászorulóknak!
Csak azt tudjuk jól szeretni, akit ismerünk. Ez a böjti időszak szolgáljon arra is, hogy számba vesszük bűneinket, félelmeinket, rendezetlen – megbocsátatlan kapcsolatainkat, hiányainkat, de ugyanakkor erőtartalékainkat, lehetőségeinket, képességeinket is! Az önismeret empatikus önkritikához vezet, melyből megszülethet a helyes önszeretet. A magunkkal való harmonikus kapcsolattal egy időben – és nem csak azt követően! – folyamatosan keressük embertársaink szolgálatának széleskörű lehetőségeit, hiszen Isten irgalmasságot akar és nem áldozatot.
Jézus megdicséri a vele egyet értő írástudót: "Nem jársz messze az Isten országától". Ugyanakkor távlatot is nyit előtte: hiszen nem azt mondja, hogy az Isten Országa benned van. Aki csak tudja, hogy mit kell tenni, de még nem cselekszi, az még csak az „Uram, Uram” – ot hajtogató, de a menyegzőre be nem jutó emberek számát gyarapítja.
2011. április 8. – péntek
Jn 7,1-2; 10, 25-30
Jézust rokonai is noszogatták már, hogy lépjen nyilvánosság elé, de Jézus tudta, hogy mindennek megvan a maga ideje. A II. Vatikáni Zsinat egyik szállóigévé vált mondata, hogy „ismerjük fel az idők jeleit”, s annak megfelelően cselekedjünk. Ez azonban soha nem volt könnyű feladat. Főleg, ha a korabeli zsidókhoz hasonlóan mi is a mende – mondáknak, pletykáknak, hipotéziseknek hiszünk, a tények helyett. Egy ilyen senkiből nem lehet dicsőséges Messiás – gondolták a jeruzsálemiek. Vajon a mi előítéleteink kiket bélyegeznek meg, kiktől veszik el a lehetőségét is annak, hogy kiteljesítsék önmagukat? (Házastársunk, gyerekeink, munkatársaink, közösségi testvéreink, cigány szomszédaink stb.?)
Jézus tudja, hogy mit beszél! Ismeri az Atyát és az általa, saját képére teremtett embert is. Nem is fél ezt kinyilvánítani, még akkor sem, ha ez haragot vált ki hallgatóiból.
Gyakran előfordul, hogy Jézust el akarják fogni, de „kiszabadul, átmegy köztük, nem vetettek rá kezet stb.” Feltehetően annak, aki úgy beszélt, mint akinek „hatalma van” (Mt 7,29) valamilyen olyan kisugárzása lehetett, akire elsőként senki sem mert rátámadni, már csak azért sem, mert szívük mélyén érezhették, hogy igaza van, ahogy ezt a házasságtörő asszony történetéből is láthattuk. Ez viszont újfent azt bizonyítja, hogy a nagypénteki események azért alakulhattak így, mert Jézus engedte.
2011. április 15. – péntek
Jn 10,31-42
Még mi is nehezen fogjuk fel a Szeretet – Isten útjait, pedig 2000 éve tanulgatjuk az Őt hallók tolmácsolásán keresztül. Hát még milyen nehéz lehetett a korabeli zsidó népnek! Az Ószövetség Istene hol megkapóan gyengéd és megbocsátó, mint Ozeás könyvében, hol meg szinte vérszomjas és büntető. A 13 éves zsidó fiúk is már kívülről fújták a történeteket, ahol Isten segítségével legyőzték az ellenséget. Ez a Jézus meg nem elég, hogy megszegi a szent szombatot, meg galileiai, még arról beszél, hogy nem szabad haragudni sem a másik emberre. Érik már a Nagypéntek!
Jézus pedig türelmesen és logikai érveket is felhasználva győzködi őket. Az Ószövetség sok esetben hívja „isteneknek” a választott népet, különösen azoknak bíráit. Mégis felháborodnak azon, hogy Jézus Istennek mondja magát. Érezhették, hogy e mögött a kifejezés mögött most valami más erő munkál.
Mi rosszat tettem? Bizonyítsd be! – mondja Jézus itt is, s majd az őt megütő katonának is a későbbiekben. De hiába! Pedig ma is igaz a tanítás: gyümölcseiről ismerjük meg a fát! Segíts Uram, hogy mindig el tudjuk különíteni az ocsút ebben a szólamoktól hangos világban!
2011. április 22. – Nagypéntek
Jn 18,1-19,42
Előttünk az egész passió! Szörnyű történet, árulásokkal, vérrel, verítékkel, gyilkossággal. S közepében a soha senkit nem bántó Isten Fia!
Ha nem azt tesszük, ami elvárható lenne tőlünk az adott helyzetben, akkor mi is árulók vagyunk! Ha gyengék vagyunk a lelkiismeretünk szavát követni, akkor mi is megtagadjuk azt, aki haláláig hűséges volt a Jóhírhez!
Péter keserves sírással ismerte be vétkét, s az evangéliumok leplezetlenül beszámolnak gyengeségéről is. A ma Egyháza sem kisebbedne, hanem tisztulna, ha beismerné múltbeli vétkeit és könnyeivel járulna Istene és a társadalom elé. És persze nekünk sem szabad rejtegetnünk bűneinket, mert megposványosodik bennünk a szép is!
Gyomorszorító olvasni, hogy Jézus virrasztásra kéri övéit, s azok mindannyiszor csődöt mondanak. Olyan jó lenne, ha ránk mindig számíthatna az Isten, ha ugrásra készen lennénk, mint a kis Sámuel: „Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád!”
Jézus a saját érdekében sohasem használta isteni erejét. Nem mondhatom, hogy neki könnyű volt, én csak ember vagyok. A legnehezebb perceiben ő is teljes emberként szenvedett, küzdött (pusztai kísértés, kereszt). Életpéldája követhető és követendő!
2011. április 29. – péntek
Jn 21,1-14
A feltámadt Jézus újra megjelenik övéinek. Azoknak, akik az Ige hirdetése helyett visszamentek halászni, mert az mégiscsak biztosabb munka, mint az apostolkodás.
Az emmauszi tanítványok a kenyértörésben ismerik fel Jézust. János a csodás halfogás megismétlésével szembesül a ténnyel, hogy az „Úr az”. Ő, aki az írások szerint közel állt Jézushoz, hamar megérezte jelenlétét. Bizonyos, hogy ez ma is igaz: ha rendszeresen beszélgetünk Istennel, előbb meghalljuk mit lenne jó következőnek lépnünk.
Péter viszont az első, aki vízbe veti magát. Ő a tettek embere. Az intézkedő, a menedzser, akire legalább annyira szükség van, mint a misztikus Jánosra. Ma is minden féle alkatú embert tud használni az Isten. Nem kell kifordulnunk önmagunkból, ha megtérünk, csak meg kell találnunk, hogy itt és most, éppen minket mire tud használni az Úr. S aztán jöhetnek a cselekedetek!
(Az áprilisi péntekek elmélkedéseit a pécsi Gyurgyóka közösség készítette.)
