Elöljáróban
Tapasztalataink szerint legtöbbünknek nem sikerült a pénteki hústilalom helyett testhezállóbb, előrébb vivő rendszeres szokást kialakítanunk.
A Bokor 10-es régiójának tagjai néhány gondolattal szeretnék segíteni azokat, akik a napi igeszakaszok nyomán kicsit többet szeretnének Isten ügyével foglalkozni ezeken a napokon.
December 3. – péntek
Mt 9, 27-31 – A két vak meggyógyítása
Jézus nem egyszerűen a kérésre gyógyított. Azért nem, mert érdekelte őt, hisznek-e gyógyító erejében: „Hiszitek-e, hogy megtehetem ezt nektek?” Annyira fontos Jézus számára a hitünk, hogy arra hivatkozva gyógyított. Vajon miért?
A hit olyan lelki adománya Istennek, ami fontosabb a testi egészségnél is. Nem hangsúlyozta a gyógyítást, ezért nem akarta fontosnak láttatni. A hit lelki, benső valóság, megtapasztalás következménye. Egy „hű-ha” élmény, egy nagyszerűség érzete, ” Istenem, ez fantasztikus” gondolata, egy néma elhallgatás, elbámulás, boldogság, könnyedség érzete. Ilyen élmény után mindenkor tudom azt mondani, én hiszem, van Isten. Én hiszek Istenben.
Belső találkozásra van szükség, amiből fakad a hit. Ezért mondta Jézus, az én elgondolásom szerint, „Vigyázzatok, senkinek se adjátok ezt tudtára.” Mert az Istennel találkozás fontosabb, aminek az eredménye lesz a hit.
December 10. – péntek
Mt 11, 16-19 - Mi a különbség???
Régen és most, Jézus korában és napjainkban, a nép ugyanúgy nép, mint akkor. Az egyes emberek egymásra hatása nem a jó, a nemes változás irányába visz! Az önös célok az élet élvezete, a személyes bálványok, sorolhatnám még, nem a jézusi út felé vezet. Sodródnak hasonló a hasonlóhoz, azonosulnak egymással, életvitelben, eszmékben.
S akik mégis rátalálnak, kilógnak a sorból!!!
Kilógtak a sorból:
- János aszkéta életvitele, Jézus útjának előkészítése - „tartsatok bűnbánatot” - nem volt szimpatikus a népnek, mert hallgatni kellett volna rá, változtatni kellett volna addigi megszokott életvitelükön, ami ütközött ezzel.
- Eljött Jézus Ember → Isten közeli életével - ez sem volt a nép számára követendő út, és ma sem az! Jézus a szeretetet élte minden szinten, Isten üzenetét fordította le a mindennapokra. Tanítványokat gyűjtött azok közül, akikben hasonlóságot látott és készséget arra, hogy alakulhatnak. Kövessék őt. Egyenként hívott – akkor és ma is –”Kövess Engem = azonosulj Velem”.
Mit tehetek én? Először, azonosuljak önmagammal a Nagy Énemmel, ...belső út, ...Istennel élő kapcsolat. Akkor tudom megérteni és élni Jézus tanítását, ha azonosulok Vele, „ahogy Jézus azonosult az Atyával”, életvitelben gondolkodásban, Istennel való kapcsolatban. Önmagunkat kell átalakítani, hogy minden más változzon. Szívből indított cselekedetekkel, áldozatvállalással.
Egy vagyok a testvérek közül, akiket Jézus hívott, a mindennapokban próbálom követni Őt.
Mi a különbség? Hová tartozom? Kivel, mivel azonosulok - Hhogy kilógjak a sorból!!!!
December 17. – péntek
Mt 1, 1-17
Salamon király, a prédikátor írja: "Ahogy nem ismered a szél járását, sem a terhes asszony méhének titkait, ugyanúgy nem ismered Isten tevékenységét sem, aki mindent irányít." (Préd. 11,5)
Máté felsorolásának okát viszont ismerjük: a 3x14 nemzedék válogatásával hangsúlyozni akarja "Jehosuah" (=Isten a szabadító) származását; minthogy Dávid mássalhangzóinak héber számértéke is 14.
Máté eljárása nem meglepő, hiszen zsidók között zsidóknak ír. Célja, hogy megmutassa, Jézus beteljesíti az ószövetségi írásokat, mint pl. a dávidi leszármazást.
A sor és a sorsok végén felkiáltójelként áll a Jézusnak nevezett Krisztus, a nemzedékek "összege", akinek élete és tanítása arra szólít, amit a költőnő (Tasnádi Varga Éva) mond "Aratás után" c. versében az "aranykötegben alvó" búzáról:
"...azért élt, hogy adjon valamit a világnak,
a napba nézett, s nem hullott értetlenül a sárba."
- Törekszem-e megismerni felmenőimet, hogy az ő sorsuk, jellemük tükrében meglássam a magam arcát, s a megfelelő önismerettel elkerüljem a játszmákat, a felesleges köröket és megtaláljam a feladataimat?
- Kutatom-e "Isten tevékenységét" az életem történéseiben, hogy megismerjem a velem való szándékait?
- Máté (tanítványai) teljesítetté(k) a feladatot, hogy népüknek átadják a jó hírt; - keresem-e elég lelkesen azokat, akikhez én vagyok küldve, és használom-e kreativitásomat az átadás különféle módjait keresve?
December 24. – péntek
Lk 2, 57-79
Keresztelő születésekor a szülők és a környezet elgondolkodott, vajon mi lesz ebből a gyerekből, hiszen nyilvánvalóan az Úr van vele.
Fenti bevezető mondatról minden gyermeket vállaló szülő elgondolkodhat, hiszen a leszülető lelkek mind nyilvánvalóan az Úr küldetésével születnek erre a világra, mindannyian „kis királylányok és királyfiak, akik előtt az egész világ lehetősége nyitott.
Ha a szülők/apa erre ráeszmél, megnyílik az ajka és megoldódik a nyelve – az addigi némaságból meggyógyul – eltelik Szentlélekkel és magasztalni kezdi az Urat.
Hiszem, hogy minden születő gyermek az Úr küldötte, - felruházva erővel és hatalommal - akinek nem lehet más a feladata, mint azt a Dalai Láma egy rövid fohászban megfogalmazta:
„Hadd legyek mindenkor, most és mindörökké
Védelmezője a védteleneknek
Kalauza az eltévelyedettnek
Hajója azoknak, akiknek óceánokat kell átszelniük
Hídja azoknak, akiknek folyókon kell átkelniük
Menedéke a fenyegetettnek
Lámpása a vakoskodóknak
Födele a hajléktalanoknak
És szolgája minden szükséget szenvedőnek”
- Merek-e védelmező, kalauz, hajó, híd, menedék, lámpás, födél és szolga lenni a szükséget szenvedőnek?
- Karácsony tájékán eszembe jut-e, hogy én is „kis királylányként/királyfiként” lettem küldve, és rendelkezem a feladatokhoz mért erővel, képességekkel?
December 31. – péntek
Jn 1, 1-18
Vallomással kezdem. Ebben az elmélkedésben kevés a saját gondolatom. Annál több kérdésem van, amit rég forgatok magamban. Időnként kimondok, de senki nem ad rá számomra elfogadható választ.
Mindjárt az első - az Isten kérdése. Tudom, hogy van, minden azt bizonyítja körülöttem, hogy van. De honnan? Honnan a Szó az Ige? Ilyen „gyerekes” kérdéseim vannak.
Köszönetet kell mondanom Rudolf Steinernek aki a János evangéliumát alaposan kivesézte, áttanulmányozta, saját tapasztalatait felhasználva leírta, én meg nagy gonddal és figyelemmel elolvastam és emésztgetem. A racionális gondolkodást közelíteni kell a szellemiekhez.
A lét mély titkait szeretnénk megérteni.
„Világunk néma lényekkel veszi kezdetét, és lassanként mutatkoznak csak és jelennek meg lakóhelyünkön (Földön) olyan lények, akik a legbensőbb élményeiket kifelé is képesek hallatni, akik a Szó birtokában vannak.
A Szó, mely a lélekből hangzik fel, a Logosz, kezdetben itt volt, és a Logosz a fejlődést úgy irányította, hogy végül egy olyan lény jött lére, amelyben meg is jelenhetett.
Ami az időben és a térben utolsóként jelenik meg, a szellemben legelőször volt meg”.
„Kezdetben volt a szó, és a Szó Istennél volt,
és egy Isten volt a Szó.
Ez kezdetben az Istennél volt.
Minden ezáltal lett és rajta kívüli által semmi
nem lett a létrejöttek közül.
Benne volt az Élet és az Élet volt az emberek Világossága.
És a Világosság a sötétségbe világított,
de a sötétség nem fogta fel”.
„Az, ami Krisztus Jézusban Életként, Fényként és Logoszként jelent meg, mindig a világban fénylett már, nem ismerték azonban fel, akik csak az érés állapotában voltak. Mindig itt volt a Világosság. Ha ugyanis nem lett volna itt a világosság, egyáltalán nem születhetett volna meg a lehetőség az Én számára. Az egyes emberekbe jött, az Én-emberekhez (Az ember is csoport Én-nel, egy olyan Én-nel, amely egy egész embercsoporthoz tartozott, kezdte az individuális – Én – fokozatosan fejlődött ki) jött, ugyanis az Én-emberek egyáltalán létre sem jöhettek volna, ha a Logosz azt nem árasztotta volna beléjük”.
„Volt egy ember, Isten által küldve János nevű.
Tanúként jött, hogy tanúságot tegyen a Világosságról,
és általa mindnyájan higgyenek.
Nem a Világosság, hanem a Világosság tanúja volt.
Mert az igazi Világosságnak, ami minden embert
megvilágosított, kellett a világba jönnie,
A világban volt és világ általa lett,
de a világ nem ismerte meg azt.
Az egyes emberekhez jött (az Én-emberekhez jött)
azonban az egyes emberek az (Én-emberek)
nem fogadták be azt.
Akik azonban befogadták, általa Isten fiaiként
nyilatkozhattak meg.
Akik nevében bíztak, nem vértől, nem a test akaratából,
nem az ember akaratától, hanem Istentől lettek.
És a Szó testté lett és közöttünk lakott és hallottuk
tanítását, az Atya Egyszülött Fiánál,
eltöltve Odaadással és Igazsággal.
János bizonyságot tesz róla, és világosan hirdeti:
ez volt az, akiről mondottam: az jön majd utánam,
Aki előttem volt. Előbbre való ugyanis nálamnál.
Mert az Ő teljességéből vettünk valamennyien
kegyelmet kegyelemre.
Mert a törvény Mózes által adatott, a Kegyelem
és Igazság azonban Krisztus Jézus által született.
Istent eddig szemmel senki sem látta.
Az Egyszülött Fiú, aki a Világatya kebelében volt,
ez lett a vezető, ebben a látásban”.
Az Ótestamentum hívője régebben azt mondta: „Én és az Ábrahám atya egyek vagyunk”, mivel az Én vérrokonságban érezte honosnak magát. Ne a vérrokonság legyen a záloga annak, hogy az ember egy egészhez tartozik, hanem tisztán szellemi Atya – princípiumtól – amellyel mindannyian egyek – való tudás”.
János evangélista bemutatta ezekben a verssorokban életünk főszereplőit. Az Atyát és Jézust, szerény „mellékszereplőként” Jánost, a Keresztelőt is.
Mi dolga az Én-nek a továbbiakban?
Nem kevés! Jézust jobban és jobban megismerni, tanítását komolyan venni, és megcselekedni. Valamint megismertetni Őt akivel csak lehet!
Jézus szellemisége körülveszi a Földünket (és még ki tudja mi
mindent)!
Öleljen át szeretete minden élő és nem itt létező lelket!
