Elöljáróban
Tapasztalataink szerint legtöbbünknek nem sikerült a pénteki hústilalom helyett testhezállóbb, előrébb vivő rendszeres szokást kialakítanunk.
A Bokor 10-es régiójának tagjai néhány gondolattal szeretnék segíteni azokat, akik a napi igeszakaszok nyomán kicsit többet szeretnének Isten ügyével foglalkozni ezeken a napokon.
November 5 . – péntek
Bölcs 4,7-17; Lk 12,35-40
„Mert a könnyelműség igézete homályba burkolja a jót,
s a csapongó szenvedély megrontja az ártatlan szívet.”
Igaz, hogy a tudat határozza meg a létet, mert a jól felkészült, gyémánttá csiszolt elme ellent tud állni a kísértésnek. De gyarló emberek lévén, mégis csak van abban valami, hogy a környezet befolyásol, a gonoszság megrontja az elmét, elhomályosul a jó, veszélybe kerül az ártatlan szív. A körülöttünk lévő világ rengeteg kihívást jelent, a reklámok, az eszmék, a jólét iránti vágy, mert minden elérhető, tenni is alig kell érte valamit, a fogyasztásban a vágyak végtelenek, minden kell, most, azonnal, bármi áron.
Nehéz megállni, szembeszállni, szembe menni az árral. Könnyen válik az ember megengedővé, sok mindenre azt mondja, ez még belefér, ez még összeegyeztethető a hitemmel.
Adj Uram világos látást, tiszta szívet és sok-sok erőt, hogy akaratod szerint tudjunk cselekedni!
„Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”
Az elmúlt hetekben a vörösiszap-katasztrófa lázában égett az ország. Szörnyülködtünk, vártuk a híreket, együtt éreztünk a károsultakkal, mindenki igyekezett segíteni, ahogy tudott. Pillanatok alatt történt a katasztrófa, volt, aki menekülni sem tudott. Minden oda lett, emberéletek, és sok ember egész élete, munkája.
Vajon készen állunk, mert velünk is megtörténhet bármikor a katasztrófa. Nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor számot kell adni életünkről az Úr előtt. Éberen kell őrködnünk életünk tisztasága felett, hogy helyes legyen az irány. Nem élhetünk úgy, hogy folyton várjuk a halált, de úgy sem, hogy azt gondoljuk, sosem jön el. Készen kell állni, útra készen, az Úr lámpásával a kezünkben, hogy a tiszta fény világítson, és a szeretet sugározzon.
Adj Uram éberséget, hogy sose felejtsük életünket Hozzád igazítani!
November 12. – péntek
2Ján 4-9; Lk 17,26-37
Ez a példabeszéd is - akárcsak az okos szüzekről szóló - arra tanít, hogy hűségesen, éberen, a földi dolgokhoz nem ragaszkodva kell várni Krisztus 2. eljövetelét. Ha csak ebben a világban keresem a boldogságot, kizárom magam az üdvösségből. A keresztény embernek is törődnie kell a földi dolgokkal, hiszen itt a földön él, csak a lelkünket nem szabad ezekhez kötnünk. Istenhez úgy kell ragaszkodnunk, hogy amikor megjelenik, készek legyünk mindenünk elhagyására, amikor hív minket, mennünk kell anélkül, hogy sajnálkozva visszanéznénk bármire itt a földön. A Jóisten az üdvösséget mindenki számára felkínálja, de senkire sem kényszeríti rá. Ha valaki az életében elutasítja Isten szeretetét, ezáltal kizárja magát az örök boldogságból Az igazság útján kell járni, a szeretet parancsa szerint kell élni (olvassuk Jánosnál), hogy ne érjen minket készületlenül Krisztus 2. eljövetele. Mert a készületlenek számára ítéletet jelent és pusztulást hoz, a felkészülteknek pedig az örök életet.
November 19. – péntek
Lk.6,27-38
A szeretet tartalma az adás.
Az adás többfélképpen valósulhat meg az ember életében.
Lehet anyagilag megvalósítani, de meg lehet úgy is, hogy az időnket adjuk.
Lehet úgy is adni, hogy a fizikai munkánkkal segítünk másokon.
A kéretlenül segítő magatartás az adás krisztusi teteje.
A szeretetparancs megvalósítására vonatkozóan beszél Jézus a mértékről is.
Jézus beszél a mértékfölötti mértékről a mindent adásról is.
Tudjuk, hogy amilyen mértékkel adunk, olyan mértékkel kapunk is.
„Jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe, mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amilyennel ti mértek." (Lk.6,38)
- Milyenek az adás szokásaim?
- Tudok-e a szükségesből is adni?
- Mikor éreztem utoljára az adásból származó örömöt?
November 26. – péntek
Lk.21.29-33
Három gondolat köré szeretném az elmélkedést felépíteni.
Az első így október végén nagyon is aktuális, a Jézussal
való találkozásról szól.
Jézus újra eljöveteléről beszél ugyan, de ezt érthetjük
úgy is, hogy saját, egyéni életünk befejezésekor találkozni fogunk Vele.
Vajon mennyire vagyunk ennek tudatában napi szinten?
Készülünk-e erre a találkozásra?
A második gondolatom, hogy a példabeszédekben tanításnak az is célja lehet, hogy biztasson minket a szemlélődésre, a dolgok mögé látásra.
Ha kihajt a fügefa, tudhatjuk, hogy közel van a nyár.
Számtalan ilyen jel van életünk folyamán. A kisbaba sírása szükségleteit jelzi.
Az óvodás rosszalkodása sokszor figyelmünkért koldulás.
Az iskolás renitenskedése szeretetéhségből fakadhat.
A kamasz lázadása esetleg szülei jellemhibáinak szól.
A felnőtt agresszív megnyilvánulásai mögött fáradtság, frusztráltság, félelem húzódhat meg.
Figyelünk ezekre? Vagy csak hajtogatjuk a magunk igazát?
A harmadik, és talán legfontosabb üzenete számomra az evangéliumi résznek:
„Ég és Föld elmúlnak, de az Én igéim nem múlnak el”
A mi életünkben mi van a fő helyen?
Az elmúló, anyagi világ, vagy az el nem múló kincseket gyűjtés?
