Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2012. február 26. – Nagyböjt 1. vasárnapja
Mk 1,12-15 – Böjttel vagy a nélkül, de készülni kell
Máté és Lukács evangélista három menetben részletezi, hogyan arat Jézus fényes diadalt negyvennapos fölkészülő böjtje végén a Kísértő fondorlatain. Márk nemcsak a három menetről, de még a diadalról sem számol be. Viszont bemutatja a teljes valóság minden rétegét Jézus körül, mielőtt színre lép az emberek között. A Szellem hajítja ki őt a Jordán melletti teofániája után a puszta kietlenségébe. Az, amelyik ott rászállt és rajta maradt. Hát nem magától, nem önállóan megy? Azt hiszem, a Szent Szellem pont az önállóság szelleme.
A pusztában azután próbára teszi őt a lázadás tutyi-mutyivá süllyesztő tisztátalan szelleme: az Ellenség (= Sátán). A Szent Szellem röpítésének enged. A tisztátalan szellem próbálkozásának, mint Mátétól és Lukácstól tudjuk, nem enged. A puszta gyenge növényzete, és az ott garázdálkodó bestiák vadsága veszi körül. Mit számít majd ezek után a letaposott útfél lelkek közönye és a megkövezésére mindig kész üldözőinek vadsága?
A teremtetlen isteni LÉLEK KÜLDTE őt a pusztába. Hogy nem teli tarisznyával és hordónyi aszúval, azt Márk meg sem említi. De azt sem említi, hogy bármiben hiányt szenvedett volna (vö. Lk 22,35), hiszen, amint írja: KÜLDÖTTEK (= angyali LELKEK) szolgáltak neki.
Nagyböjt első vasárnapján B évben szó sem esik a böjtről. A negyven napról viszont szó esik. És úgy látszik, ez a hangsúlyos. A negyven nap Hamvazószerdától Nagyszombatig 46 ugyan, de a 6 vasárnapot leszámítjuk. Mire való ez a 40 nap? Készületre. Készülünk az ünnepre, a föltámadásra. Az újjászületés pillanat műve, de csak hosszú, gondos előkészület után valósul meg.
A készület állhat mindenféléből. Önképzésből, önfegyelmezésből, szeretetgyakorlásból, a lelki élet különböző egyéni és közösségi gyakorlataiból. Sok mindenből, vagy egy valamiből, de abban aztán keményen és kitartóan, míg már magától nem megy. Lehet ez a böjt nassolásban, evészetben, ivászatban, TV-zésben, internetezésben, telefonálgatásban, vásárolgatásban, lehet szóböjt, fantáziaböjt, szemfékezés, arcizmok féken tartása, került emberek társaságának keresése, büdösségének fintorgás nélküli elviselése, környezetkímélő takarékos szokások, korábban nem gyakorolt vallási gyakorlatok beiktatása életünkbe. És ami csak eszünkbe jut, és hasznosnak tűnik.
Jézusnak, bár nem akármekkora kaliber, kellett negyven nap a felkészülésre az előtt a feladat előtt, amely végül három évbe kellett, hogy beleférjen. Sikerült fölkészülnie. A legtöbb feladat elvégzése ünnep lehet, ha gondosan elő van készítve. (Igaz, a legszebb munkák elvégzésébe is üröm vegyül, ha az előkészület rájuk nem megfelelő.)
Evangéliumi szakaszunk vége Jézus nyilvános fellépésének igen tömör összefoglalása. „Teljessé vált az (előkészülés) ideje. Elérkezett az Isten Királysága. Váltsátok át gondolkodásotokat! Bízzatok a Jóhírben!” Minden lényegeset tartalmaz. Közérthető. A kor nyelvén beszél, és még szép is. Múlt és jövő, tény és feladat, ész és szív, elmélet és gyakorlat, ember és Teremtője – mind benne rezeg. 40 nap készület egy egyperces beköszöntőre képesít. Minél gyengébb a készület, annál terjengősebb és hiányosabb lesz az eredmény. Szóval jó készületet a csodás és teljes ünnepi végeredményre!
[Kovács Tádé, Tata]
„A Szellem viszont tüstént kihajtotta őt a pusztába.” (Mk 1,12)
- Mennyire bírom, kedvelem a magányt?
- Mennyire űz a mindenáron tenni akarás?
- Milyen sűrűn szembesítem magam a legfontosabb kérdésekkel?
[Angel]
2012. február 27. hétfő
Lev 19,1-2.11-18; Mt 25,31-46
Jézus megmutatta nekünk milyen úton kellene járnunk. Szabadon választhatunk, hogy melyik oldalra szeretnénk kerülni. Lehetünk öklelőző, törtető, irigy, összeférhetetlen, egymásra nem figyelő "kosok", vagy szelíd, megértő, önfeláldozó, segítőkész másokra is figyelő "juhok".
Az életben minden segítséget megkaptunk ahhoz, hogy jól tudjunk dönteni lelkiismeretünk által.
Egyedül rajtunk múlik figyelünk-e a lélek hangjára, vagy elfolytjuk magunkban. és a közöny mögé rejtőzünk.
Imádkozzunk azért, hogy legyen helyünk a nekünk készített országban és tegyünk mindent lelkiismeretünk szerint.
[Osvald István & Osvaldné Kata, Székesfehérvár]
2012. február 28. kedd
Iz 55,10-11; Mt 6,7-15
„Uram, taníts meg bennünket imádkozni!"
Olyan kérés ez, mely minden kor emberének szól. Minden benne van, amit az Úr Jézus át akar adni apostolainak, és tudja, hogy a világ végéig ezzel fogják ostromolni az emberek a Mennyei Atyát. Pontosan tükrözi az Isteni logosz zsenialitását, mert rövidsége ellenére mindent tudat velünk, amire szükségünk van. Ennek megalkotásához az emberi értelem elégtelen. Ha meggondoljuk, hogy az Úr Jézus hogyan tudta összefoglalni a legfontosabb igazságokat, és egységbe illeszteni a végtelent a végessel, a teremtőt a teremtménnyel, a tiszta szellemet az emberi értelemmel: vagyis az Istent az emberrel, akkor lehet némi sejtésünk arról, hogy milyen ajándékot kaptunk a Miatyánkban.”Láttunk térdre borulva a tisztáson, figyeltük arcod ragyogását. Kivel beszéltél? Mit mondtál neki?”
Azt mondja Jézus, hogy mi mindannyian járjunk Isten kedvében. Ugyanis akkor szenteljük = dicsőítjük = magasztaljuk legjobban az Atyát, ha megtesszük azt, amit kér. A Mennyei Atyát legjobban akkor szentelem meg, ha életemben rend uralkodik. Ö, őskáoszból kozmoszt teremt. Azért van káosz az országban, mert nem az Isten menetrendje szerint él a lakosságnak több mint a fele.
Példát mutató életünkkel tudjuk legjobban megszentelni az Istent. Megmutatni az értékek fontossági sorrendjét, az élet tisztaságát. Ha bennünk lakik Jézus, megszólal a lelkiismeretünk. Mindenkinek döntenie kell, az igen és a nem, a világosság vagy sötétség között.
Jézus országa más, mint az evilági országok.
Nincs határa, de a „belépéshez” kell útlevél, melyet a szeretettel telt életünk „tölthet ki.”
Nem elegendő mondani, kívánni, hogy jöjjön el ennek a különleges országnak a légköre, hanem nagy erőfeszítéseket kell hoznia annak, aki imádkozza, különben üres szavak maradnak. És Jézus ma is a Miatyánkra tanít minket: „Jöjjön el a te országod”! Ez csak akkor valósul meg, ha önmagunkon kezdjük, ha megteszünk mindent, hogy előbb bennem jöjjön el az Atya országa.
Hirdessem az örömhírt, mely az örömről kell, hogy szóljon, a végtelen szeretetről, mely motorja, mozgatója az egész univerzumnak, benne a föld minden lényének, köztük önmagamnak.
A keresztény ember számára ezen áll vagy bukik az Istennel való kapcsolata. A Miatyánk-ban megtudhatjuk, hogy mit kell adnunk Istennek, s mit kapunk tőle. El kell fogadnunk atyánknak, életünkkel meg kell szentelni Őt, hűségesen kell szolgálni országát, vagyis akaratát elfogadni, és szándékait megvalósítani. Ezért Jézus mindennap Önmagával ajándékoz meg minket.
[Bódai Ferenc, Székesfehérvár]
2012. február 29. szerda
Jón 3,1-20; Lk 11,29-32
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás prófétáét.”
Mit is akarhat itt Jézus közölni, tanítani? Egy ilyen kemény kezdés után? Gonosznak mondja a nemzedéket, mert jelet kíván, azaz Istent arra szólítja fel, arra akarja kényszeríteni, hogy igazolja magát, tegyen csodát, mert csak úgy hisznek neki. Természetesen Istennel szemben az alázatos, a gyermeki magatartás a megfelelő, nem a követelődzés. De vajon nem esünk mi is ebbe a hibába, nem követelődzünk mi is sok kérő imánkkal? „Uram, adj jó időt holnapra…, ne feleljek holnap…, csak most ne kapjanak el gyorshajtással…”
Azt hiszem, nekünk fenntartás nélkül kellene hinnünk Istenben, hiszen már annyiszor bizonyította szeretetét.
Miért ígéri Jézus Jónás próféta jelét? Talán mert Jónás csak jött a niniveiekhez, és hirdette Isten üzenetét, akaratát. Ezzel akarta Jézus a tudtunkra hozni, hogy az Ő szavait is el kell fogadjuk, és azokét is, akik az Ő küldetésében ma jönnek, és szólnak hozzánk.
Sőt, mi is fel kell keljünk – mint Jónás –, és el kell menjünk a magunk Ninivéjébe hirdetni azt, amit majd mond nekünk az Úr.
De hogy kerül ide Dél királynője? Példakép a nyitottságra, és arra is, hogy fáradtságot, hiúságot félretéve kell keresni az Isten Országát. A niniveiek pedig a bűnbánatra, a megtérésre tanítanak bennünket, hiszen mindnyájunknak szüksége van a metanoiára.
Istenem, segíts, hogy ez a nagyböjt jó alkalom lehessen számunkra az igazi megtérésre, keressük a Te Országodat, és munkálkodjunk annak földi megvalósulásán. Ámen.
[Singer József, Székesfehérvár]
2012. március 1. csütörtök
Eszt 4,17; Mt 7,7-12
„Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak. Mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik.”
A Máté evangéliumából vett idézet igen egyszerű, hétköznapi cselekvéssort ír le. Kérések, kérdések és a rájuk adott válaszok tömören, egyértelműen hangzanak el. Megragadnak-e bennünket ezek a felszólítások? Jézus minket szólít fel, hogy habozás, vonakodás nélkül kérjünk, keressünk, zörgessünk, azaz forduljunk az Atya felé. Mi értelme van annak, hogy Jézus minderre felszólít bennünket? Az, hogy az ilyen alapvető, egyszerű cselekvések, a mi megtett lépéseink által növekszik az Isten Országa. Mert a kérések, keresések, zörgetések csak ebből a nézőpontból értelmezhetők. Csak így értelmezhetők az „adnak nektek” – akár „száz annyi” testvért, a „találtok” – akár új barátokat, közösséget, és az „ajtót nyitnak” – perspektívát egy új világra, az Isten Országára. Isten nem a mi földhözragadt vágyainkat akarja kielégíteni, hanem az általa felajánlott „jó” felé akar terelni bennünket. Ezért kínálja fel önmagát a társakban, a közösségben, a köztünk megnyilvánuló szeretetben.
A fenti idézetből is kitűnik, hogy Jézus ismerte emberi természetünket, azt, hogy mindennapi életünkben is sokszor bátortalanok, bizonytalanok vagyunk. Félszegen fordulunk mások felé még akkor is, ha a szeretet cselekedeteit gyakoroljuk. Ezért Jézus a második mondatban még nyomatékosítja is az első mondatban elhangzó felszólításait. Merjünk hát ráhagyatkozóak lenni, merjünk kérni, kapni, adni, elfogadni! Merjünk kilépni bezártságunkból, megnyílni mások felé, gyakoroljuk a szeretet lépéseit!
[Deli József, Székesfehérvár]
2012. március 2. péntek
Ez 18,21-28; Mt 5,20-26
A mai perikópák azt a tapasztalatot támasztják alá, hogy egy gondosan felépített hírnevet, márkát, „imidzset” egy pillanat alatt tönkre lehet tenni egy rossz döntéssel. Ezzel szemben egy jókor meghozott bátor döntéssel egy rossz életet is helyre lehet tenni.
Azt is tudjuk, hogy ilyen alkalom valószínűleg csak egyszer adódik az életben. Azt, hogy ezt a pillanatot el ne hibázzuk, ahhoz egy életen át tartó odafigyelés kell. Ezt szolgálja például ez a mai elmélkedésünk is. Ahhoz, hogy adott esetben nehogy rosszul döntsünk, szinte automatizmusokat kell kialakítanunk. Az adódó határhelyzet úgyis elég zavaró körülményt tartogathat, ne kelljen ezek mellett még latolgatnunk is. A magától értetődő jó melletti döntés készségét kell magunkban kialakítanunk, akkor nem hibázhatunk semmilyen kemény helyzetben, az isteni elvárásnak megfelelően fogunk cselekedni.
Egyre jobban látszik, hogy az „evilágban” mennyire ingoványos az „igazság” fogalma és tartalma, mennyire el tudják relativizálni a bűnt. Alakítsuk ma is tovább az életünket az őseinktől ránk maradt és kortársainktól értelmezett írásoknak megfelelően. Ha jónak véljük az irányt, akkor erősítsük azt. Ha rádöbbenünk valami rosszra, azon változtatni pedig legyen bátorságunk és kitartásunk.
[Cserta Gábor, Székesfehérvár]
2012. március 3. szombat
MTörv. 26,16-19; Mt 5,43-48
Egész életünket a szabályok, előírások, törvények határozzák meg. A szabadságra vágyódó énünknek nehéz ezt elfogadni, de ez akkor is tény. Az emberiség gondolkozásával, társadalommá alakulásával együtt járt és ma is együtt jár a szabályok alkotása és azok alakítása. Ha teszem azt, ma reggel kimegyünk (vagy már ki is mentünk) az utcára, csak a közlekedéshez mennyi szabály tartozik.
A mai elmélkedésünkhöz használatos könyvek is előírásokkal, utasításokkal vannak teleírva. Minden egymásra épül. Olvassuk az esetleg több ezer éves parancsokat, amik az akkori gondolkozásnak és adott kulturkörnek megfelelően írták elő a társadalom működését biztosító szabályokat. Látható a világ mai állásából, hogy nem mindig helyesen. Ellene vethetjük azonban, hogy ennek ellenére létezik még az emberiség, valami csak jó azokban a törvényekben …
Volt a zsidóknak egy Jézusuk (így aztán nekünk is van), aki meglehetősen drasztikusan átértelmezett és újrafogalmazott bizonyos törvényeket. Meg is lett az eredménye a személyes életére vonatkozóan is, de ugyanakkor az emberiség életére vonatkozóan is. Hiszen mi minden köszönhető az Ő látásmódjának az állandóan alakuló, változó világban…! Nem kerülhetjük meg az elénk adódó eseteket, lehetőségeket, szükségeket. Ezekkel ma is tennünk kell valamit, mégpedig az élethelyzetünknek megfelelően. A tanult, elfogadott és magunkévá tett (csúnyán hangzó) törvényeknek megfelelően. De sose feledjük a legfőbb törvényt!
