Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2012. május 20. – Urunk mennybemenetele
Mk 16,15-20 – Sikertörténet?
Végigolvasom Márk evangéliumát. Igazi „hollywoodi” történet. Van egy szegény legény, aki erős küldetéstudattal meghódítja országát, környezetének leghíresebb emberévé válik. Rajongókat vonz maga köré. Sok-sok megpróbáltatás, kaland után eljut szinte a teljes megsemmisülésig, de egy váratlan fordulattal a történet teljes „happy and”-del zárul.
És milyen jól hangzik a történet „utóélete” is. A szegény fiú, aki megharcolta harcát, Apja – Családja – Nemzete elismert hőse, példaképe lesz, és az adott minta; a bemutatott élet és tanítás új korszellemet szülve ragadóssá válik.
A történetet 2000 év után is átélhetjük olyan katarzissal, amely jobbá, boldogabbá, „üdvözültté” tehet minket, de a jézusi tanítás szeretet parancsát félrelökve könnyen eljuthatunk a teljes kárhozatba.
[Kis Imre, Tokaj]
„Majd azt mondta nekik: ”Útra kelvén a teljes kozmoszba, hirdessétek a Jóhírt minden teremtménynek.” (Mk 16,15)
- Milyen keménységű a szívem?
- Mennyire fojtom magamba, ha jó hírem van?
- Mennyire van nálam összhangban a külső a belsővel?
[Angel]
2012. május 21. hétfő
ApCsel 19,1-8; Jn 16,29-33
„Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél. Jézus így felelt. Most hiszitek?”
Ha elolvassuk a János által leírtakat Jézus utolsó napjairól, óráiról, akkor bennünk is csodálatos gondolatokat ébresztenek ezek a részek.
A kiragadott részben döbbenten vesszük tudomásul, hogy a tanítványok a Jézussal együtt töltött évek után már nem kételkednek, hanem egyértelműen megvilágosodik bennük, hogy olyan vezetőjük van, aki egészen biztosan az Isten küldötte.
Ennek ellenére még Jézusban is kérdőjelesen fogalmazódik meg a gondolat, hogy „most hiszitek?” Hisz Jézus előre tudja, hogy az óra eljövetelekor a tanítványok szétszélednek, s magára hagyják őt. Azt is elmondja a tanítványoknak, hogy elmenetele után üldözésben lesz részük. De ahhoz, hogy tovább hirdessék Jézus tanítását, ahhoz erőt kapnak, s meg sem állnak a vértanúságig. Ehhez azonban még sokat kell tenniük, sok-sok szenvedés árán.
Vajon mi már régen megbizonyosodtunk Jézus Isteni voltáról?
Mennyire vagyunk már erősek ahhoz, hogy ha kell, az életünket is odaadjuk, feláldozzuk érte?
[Aczél Géza, Halásztelek]
2012. május 22. kedd
ApCsel 20,17-27; Jn 17,1-11a
„Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent, …”
Vajon milyen lehet az örök élet? Nagyon kevés fogalmunk van róla. Ezért különösen értékesek Jézus azon szavai, amikor az örök életről, túlvilágról szól. Valószínű őt is korlátozták az információk átadásában az emberi észlelés, felfogóképesség határai. Itt tömören megfogalmazza az örök élet lényegét: ismerni az egyedül igaz Istent. Ez teljesen hihetően hangzik. Csodálatos lehet ismerni Őt!
Ismerem az egyedül igaz Istent? Nem merném állítani. Vannak fogalmaim Róla. Talán tapasztalásaim is, de az ismeréséig hosszú az út. Azok a kis tapasztalások mindenesetre bíztatóak. Egy-egy lelkigyakorlat istenközeli csendje, vagy a szülő, házastárs, testvérbarát feltétel nélküli szeretetének biztonsága, vagy a tavaszi virágos, madárdalos rét Teremtőt ünneplő illata, vagy több százezer ember egymást átölelő, könnyes éneke a Kossuth téren, mind az isten-tapasztalásnak egy-egy kis villanása a lélekben.
Természetesen minden vallás azt állítja, az ő Istene az egyedül igazi. Napjainkban viszont egyre többen úgy gondolják, a különböző vallások Istene ugyanaz, csak más megközelítésben, más kultúrákba, hagyományokba, mondavilágokba ágyazva. Tudjuk, Istenre hivatkozva nem csak a mi egyházunk, de más vallások, felekezetek képviselői is sok tévedést tanítanak, sok gazemberséget elkövetnek, melyekhez Istennek semmi köze.
Nem spórolhatom meg a magam küszködését, keresését, hogy megtaláljam az én egyedül igaz Istenemet. A feladatom pedig, az általam megtalált, s Jézus által is bemutatott „egyedül igaz Istent” a legjobb lelkiismeretem szerint követni, életemmel szolgálni.
[Balogh Laci, Debrecen]
2012. május 23. szerda
ApCsel 20,28-38; Jn 17,11b-19
„Ők is szentek legyenek…!”
Jézus apostolaiért imádkozik, de érezzük, hogy ez minden követőjére, tanítványára vonatkozik. Kéri az Atya oltalmazó gondoskodását, hogy hűségesek maradjanak hozzá, és egymáshoz. A világban ugyanis küzdelmes az élet, a keresztények is az emberek hétköznapi gondjaiban osztoznak. Ebben a küzdelmes életben azonban lehet az Atyához hűségesnek maradni: belső békességgel és reménységgel, odaadó szeretetben élni. Lehet a fáradságos munkához erőt, a küzdelemhez kitartást nyerni. A világhoz nem szükségszerű hasonulni, a világot az Atya számára kell megnyerni! E világban élve, de mégis az Atyától függve, hozzá tartozva. Azaz a jó tanítvány nem a világból való (s itt a világ szinte azonos a gonosszal), aki Krisztushoz tartozik, gazdát cserélt, kikerült az ellenség uralmi köréből. És ez csak azoknak sikerülhet, akik igazi közösségben maradnak egymással.
A „Szenteld meg őket!” fohász eredeti értelmében az Isten szolgálatára való elkülönítésre utal. Ezt alkalmazza Jézus magára, és tanítványaira is. Persze ez az elkülönítés, az ezzel összhangban lévő tiszta, igaz, jó, egyszóval a Jézus igényeinek megfelelő gondolkodásmódot, érzületet és életformát is jelenti. Aki Istennek szolgál, annak az ő jóságát, bölcsességét, szeretetét kell elnyernie. A megszentelés kéréséhez természetszerűen adódik a küldetés is, mely Jézus küldetéséhez kapcsolódik. Jézus az Isten Szentje, aki értük, s mindnyájunkért szentelte magát. A szentté levés, a megszentelés fogalmához hozzá tartozik az áldozathozatal, illetve az erre való készség. Az őskeresztények szóhasználatában a „szent” kifejezés a testvér szó szinonimája volt, nem féltek használni a közösség tagjaira.
Ellen tudok állni a világ csábításainak, tudok keveretlen maradni?
Teljesen a világban élve tudok Istené maradni, a szeretet világát építeni?
Nem adom alább annál, hogy „szent” legyek?
[Csiky Lajcsi, Budapest]
2012. május 24. Áldozócsütörtök
ApCsel 22,30.23,6-11; Jn 17,20-26
Egységünk
Szívem szerint lecserélném a „Lélekváró” imádkozásunkat „Lélekjelenítő” imádkozásra. Várni az eljövendőt, az ismét megjövőt kell. A Lélek vagy itt van, vagy nincs. Ha nincs, az nem Rajta fordul. Ha itt van, de nem bennem, velem, akkor össze kell szedjem magam, hogy jelen lehessen az én életemben is, a Bokor életében is. Lélekjelenlétnek mondjuk, mikor higgadtságot, tárgyilagosságot, cselekvő képességet akarunk kifejezni kritikus helyzetben. „Nehéz időkben javulnak a Jóisten esélyei.” – írja Remarque. Adni akarok esélyt Neki és magamnak…
Nehéz idő, az van. Kritikus helyzet, az van. Egység tekintetében is kritikus a helyzet. Egyediségnek kedvez ez a „modern” világ. Ezt mi önzésnek, önközpontúságnak szoktuk mondani. Vagyis bűnnek. Az egység elvi és gyakorlati közösséget jelent lényeges dolgokban. A számomra és a velem egységben lévők számára is lényeges dolgokban.
Egység az elveinkben? A jézusi tájékozódás számomra azt jelenti, hogy az evangéliumok Jézusa a tájékozódási pont. Akik szintén így gondolják, azokkal e tekintetben egységben vagyok. Akiknek Jézus csak egy a többi nagy személyiségek között, azokkal nem, vagy csak részben vagyok közösségben. Igazodási pont és tájékozódási pont az, amiről a mai evangélium is beszél: amint az Atya és Jézus, úgy mi is, velük és egymással… Nem csupán olyan formán, afféleképpen, hanem ÚGY. A legenda szó olvasni valót jelent. Az elvi egység nem nélkülözheti a közös olvasni-tanulni valót és a közös vélemény ütköztetést. Akikkel közös szellemi életet élek a jézusi tájékozódás jegyében, azokkal egységben vagyok. Akik intelligens szellemi életigényük kielégítése céljából művelődnek és ütköztetnek véleményt, azokkal nem, vagy alig vagyok a lényeg szerint egységben. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elringassam magam a vallások, filozófiák, irányzatok ma kiemelten bőséges hullámain. A nemzetért aggódó Tompa Mihály írta: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk.” A Bokorért aggódó hang is megfogalmazhatja ezt pozitív hangsúllyal: Kévénket jézusi kötelékeink tarthatják meg!
Egység a tettekben? Minden normális ember egyet érthet abban, hogy jónak kell lenni. Nekem is, neked is. A Jézusi tájékozódású ember nem normális. Több, mint normális. Meghatározza azt is, hogy mi a mennyei Atya szerinti jó. Az emberek szerint annyiféle jó van, ahány ember: a fakírnak jó a szöges deszka, az emberevőnek jó, hogy ellensége ereje belé költözik, ha elfogyasztja… a katolikusnak jó, ha a többiek legalább a pápa primátusát elismerik, az ezoterikusnak jó, hogy újra megszületve esélyt kapnak a jobbá levésre…
Az agenda szó tennivalókat jelent. A jézusi agenda az ennek megfelelő szeretet rendjének tennivalóit jelenti. A normális ember igyekszik mindenkivel jó kapcsolatot fenntartani. Minél kevesebb összeütközést, konfliktust. A Jézusban hívő nem normális, több annál. Ő ugyanis nem az ütközésektől fél, hanem hűtlenné válástól. Az izgága hívő üldöztetése alapján értékeli tevékenységét. A fegyelmezett hívő cselekvése (agendája) alapján értékeli magát. A következmények lehetnek üldözetések, de esetleg méltatások is. A lényeg az Atyától eredeztetett és Jézus által elmondott és bemutatott tettek megvalósítása.
Egység a Bokorban? Reményem szerint ez „elpídia”, vagyis megvalósítható realitás, és nem „utópia”, vagyis megvalósíthatatlan álom. Erősítse reményünket, hogy közösen igyekszünk jézusi irányba tájékozódni és közös szeretet tetteket valósítani. Legyen Lélekjelenlét a legendánkban és az agendánkban. Amen.
[Király Náci, Érd]
2012. május 25. péntek
ApCsel 25,13-21; Jn 21,15-19
A (világi) hatalom és az igazság
A hatalom embere nem az igazság embere.
Porciusz Fesztusz 60-62-ig volt Júdea helytartója. Már uralkodásának első napjaiban foglalkoznia kellett a fogoly Pál apostollal.
Törvényesnek akart mutatkozni, ezért nem szolgáltatta ki Pált ellenségeinek. Kihallgatása során meggyőződött arról, hogy a Pál ellen hozott vádak alaptalanok. De a felmentő ítéletet nem mondta ki, mert a vádló zsidók kegyeit is meg akarta nyerni.
Fesztusz álláspontja a hatalomgyakorlók minden ellentmondását magán hordozza:
- mindenkinek a kedvébe akart járni
- tudta, népszerű csak úgy lehet, ha nem igazságos, hanem megosztott igazságot hirdet (ide is – oda is)
- milyen hatalom az, amit félteni kell a népharagtól?
- a hatalomgyakorló igazi érdeke a saját érdeke (nem a közjóé), amit nem áldoz fel semmiért
- ha a hatalomgyakorló gerinces és igazságos, el kell búcsúznia hivatalától
- a hatalomgyakorlóknak mindig megszabják az irányt, vagy a feletteseik, vagy az alattvalóik.
Pál apostol egyedül veszi fel a harcot az áskálódó hatalmasokkal, és a felette ítéletet tartó nagyúrral. Ő csak a lelkiismeretére és az igazságára (meggyőződésére) támaszkodhat.
Ebben a harcban Pál a nyugodt és erős fél, mert neki az igazsága és a lelkiismerete Istentől megjellegzett
Fesztusz helytartó jól foglalta össze Agrippa királynak Pál álláspontját: azt állította Jézusról, hogy él. Bűnös dolog ez? Jézus gyilkosai nem tűrhették az ilyen beszédet. Sokszor még korunkban sem tűrik ezt az állítást: Jézus él.
Pál ügyében azért nem lehetett igazságos döntést hozni, mert vádlóit nem az igazság, hanem a gyűlölet vezette.
Agrippa király szerepe is szánalmas. Jogilag Dávid király utódja, de ő maga „meghívott szakértővé,” egyszerű nézővé alacsonyította le magát.
Pál apostol ügyében a király dönthetett volna, de nem akart és nem is tudott. Nem állt a szellem és a lélek magaslatán.
Fesztusz helytartó nem mert, Agrippa király pedig nem tudott dönteni a vitás kérdésről. Szánalmas e „hatalomgyakorlók” embersége is, felkészültsége is.
Pál apostol igazsága talán egy kicsit befészkelt a gondolataikba: Jézus Krisztus él!
[Vincze József, Pér]
Jézus kérdé: „Simon, János fia jobban szeretsz engem, mint ezek?” A görög fordításban a szeretetre itt két minőségileg különböző szóval talákozhatunk. Az egyik az agape, mely a legmagasabb rendű, személyek közötti szeretetet jelöli, a másik a filia, ami inkább azt fejezi ki, ha valamit vagy valakit kedvelünk. Jézus első két alkalommal az agape szóval teszi fel a kérdést, majd harmadszorra, mikor látta, hogy Péter filia minőségben szereti, filiával kérdez. Péter elszomorodásának valószínűleg az az oka, hogy nem szereti Jézust különb, nagyobb szeretettel társainál.
Vajon ha Jézus nekünk tenné fel a kérdést, mi mit válaszolnánk? Milyen szeretettel szeretnénk? Legmagasabb rendű vagy feltételes szeretettel?
A mai világban sokan nem ismerik Jézust, és akit nem ismerünk, azt nehezebb szeretnünk. Vannak jópáran, akik azt mondják, ismerik Jézust, mégsem tudják szeretni. Jézust először meg kell ismernünk, hogy igazán szeretni tudjuk. Közelednünk kell felé, meg kell tenni az első lépést, és Ő százat lép felénk. Vágyódnunk kell, érdeklődőnek kell lennünk, hogy megismerjük tanítását, értékrendjét, gondolkodását, melyet nyitott, hű szívvel és értelemmel fogadva kell átültetnünk életünkbe. Sokszor Jézust csak értelemmel fogadják, és akkor így járhatnak: Uram, te azt mondád, ha megdobnak kővel… én visszadobtam kenyérrel, mely jó 3 kilós volt…és most nézd, kaptam cserébe egy kisebb sziklát, mely lábam törte… „Jól csak a szívével lát az ember.” Ezt sose feledjük. Sajnos a mai rohanó világban nem olyan egyszerű kapcsolatot tartani emberekkel, Jézussal, Jóistennel. Figyeljünk arra, hogy ne záruljunk be, ne legyünk ridegek, közömbösek, ne csak egy megszokássá váljon ez a kapcsolat. És ha a SZER, az isteni rend, erő eltölt, ha a SZER-etet, éltet minket, akkor tudjuk Jézust valóban szeretni és követni.
Jézus még két fontos dolgot mondott: „Legeltesd juhaimat!”, „Kövess engem!”
Jézus kéri, kövessük; és feladatot is ad nekünk, de ehhez a feladathoz megkaptunk, megkapunk minden tálentumot, erőt, segítséget, amire csak szükségünk van. Tudjunk hát élni a lehetőségekkel, tálentumokkal, kinek-kinek képességei szerint. „A Fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.”
Ne csak éljünk, éljük is az életet! Teréz anya mondá:
Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!
És ha már tudunk élni, akkor ne feledjünk ne csak hálát adni, megköszönni, hanem felajánlani. Felajánlani életünket, munkánkat, örömünket, felajánlani a Jóistennek. És rájövünk, megtapasztalhatjuk, hogy a gondviselés mennyire „testet” ölt életünkben. Mindehhez kívánok néktek sok erőt, és kitartó munkát.
A Jóisten áldása kísérjen benneteket!
[Budai Sanyi, Mezőörs]
2012. május 26. szombat
ApCsel 28,16-20.30-31; Jn 21,20-25
Pál apostol személyében egy mélységesen elkötelezett, Isten akaratát kereső embert ismerhetünk meg, aki nehéz körülmények között, saját véreinek Jézus evangéliumát, Isten Országa örömhírét hirdeti. Pál, mint fogoly érkezik Rómába. A kísérő százados átadja a táborparancsnoknak, írja le Lukács evangélista. Az akkori birodalmi rendőrség feje, a nemes Burrus. A császár után a leghatalmasabb személyiség. E férfi előtt kell felelnie Pálnak. Az elégium (Festus helytartó kísérő irata), és a százados szóbeli jelentése oly kedvezően hat Burrusra, hogy kiadta a parancsot: Pállal, mint előkelő császári fogollyal a legemberségesebben bánjanak. Az első tíz nap a parancsnoki őrszobán marad. Ezután a fogság legenyhébb válfaját rótták ki rá: custodia libera, vagyis házi őrizet. Egy lakást bérel a táboron kívül, és egy katona őrzi éjjel-nappal. Bár a legemberségesebb bánásmódot kapja, mégis csak fogoly maradt, nem szabad ember.
Megvan-e a lelkesedés bennem Isten dolgai iránt? A nehézségek nem tántorítanak-e el Isten ügyétől? Nehézségek között mondom-e, élem-e Isten Országa örömhírét? Vagy már a jólétben sem?
A zsidóknak, már Kr. előtt a II. században erőteljes kolóniájuk volt Rómában. Számuk mintegy 20-30 ezerre rúgott. Nagy befolyásuk volt Rómában, karjuk elért egészen a császár szobájáig. Fogsága harmadik napján máris maga elé kérette Pál a zsidók elöljáróit. Mint kiváló szónok hatásosan rámutathatott láncaira, és mondhatta, hogy népe legnemesebb kincséért, a messiási remény miatt „rakták rá ezeket a láncokat”. A vita reggeltől estig tartott. Ha egy kicsit tovább olvassuk a szöveget, akkor az derül ki, egyesek hittek neki, mások pedig nem.
Sokszor nehéz a hozzánk közel állóknak mondani Isten Országa örömhírét. Még nehezebb élni azt, hiszen közvetlen közelről látják életünket. Mondom-e, élem-e az örömhírt azok előtt, akik hozzám a legközelebb állnak? A sikertelenség nem kedvetlenít-e el?
[Gyűrű Ferenc, Egyed]
„Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: "Uram, ki árul el?" - az követi. Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: "Hát vele mi lesz, Uram?" Jézus így válaszolt: "Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!" … Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket.”
Valami zűr van itt az érzelmekkel. Péter, János, Jézus – különös érzelmi helyzet. Mondhatnék szerelmi háromszöget is, ha nem félnék ennek a kifejezésnek pejoratív voltától. Pedig a lényeg valószínű ez. Amikor egy személy körül több ember is ődöng, azok akarva, akaratlanul méregetik egymást. Figyelik, kihez-, mikor- és mit szól vagy mond, a centrum ember. Így volt ez Jézus tanítványi körében is.
Jézus azonban rendre utasító. Nem hagyja Pétert a féltékenység sötét kútjában dagonyázni. „…mit törődsz vele?” Elég nyers, de mindenképpen hasznos mondat. Aki ilyet hall, elszégyellheti magát, mert szemtől szemben megvilágosodik saját kisszerűsége láttán. Aztán a kijózanodás után sem hagy időt Jézus Péternek, mert azonnal hozzáteszi, „Te kövess engem!” – Na bumm! Erre nem nagyon van mit reagálni.
De a féltékenység mellett még a tanítványok pletyós természetéről is tudósítást kapunk, magától Jánostól. Mert, hogy róla és körülötte terjeng a pletyka. Ki lehetne hát illetékesebb annak eloszlatásában, mint ő maga. Meg is teszi ezt. Mi csak remélhetjük, hogy hitelesen, pontosan és részrehajlás nélkül idézi Jézus mondatát „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök…”
De hogy hol és miben és meddig maradjon, arra azóta is keressük a választ, és csak remélni tudjuk, hogy a Mennyek Országában, Jézus szeretetében és örökké maradóan létezik az a személy, aki igaznak hitte tanúságát.
[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]
