Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2012. április 22. – Húsvét 3. vasárnap
Lk 24,35-48 – „Megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni.”
Jézus feltámadása óta minden szentmise húsvét, ahol a keresztények összejönnek, és Krisztus megjelenik köztük. Annakidején az apostolok mélyen átélték halálát, láthatták átlyuggatott kezét és oldalát, mi is ezt hirdetjük minden alkalommal. És Jézus ma is felénk nyújtja testét, hogy az Eukarisztiában megtapinthassuk.
Érdekes, hogy a tanítványoknak még a tapintás élménye sem volt elegendő, Jézus az együtt étkezés élményével teszi teljessé a bizonyságát. Jellemző, hogy akár az emmauszi úton, akár a tóparti megjelenéskor, de itt is ez a gesztus az, ez az élmény az, ami eléri a szívüket. A testvéri közösségben, Jézussal elköltött vacsora forró légköre és családias bensősége minden kételyt eloszlat. Nyilván hozzájárul ehhez az utolsó vacsora bensőséges élményének emléke is.
Jézus megjelenése, békét sugárzása túláradó örömmel tölti el az apostolok szívét. Megtapasztalják jelenlétét, miközben Jézus azt mondja: „amikor még veletek voltam…” (mintha már valamiképpen nem lenne köztük, de mégis…). Nem véletlenül köszönti a pap a jelenlévőket a szentmisében úgy: „Az Úr legyen veletek!” Örömmel élhetjük át jelenlétét, miközben nem is látjuk Őt.
Jézus magyarázza az Írásokat, ezek beteljesedésével érvel barátainak. Szava ma is jelen van a felolvasott evangéliumban, amely után egy jó igehirdetés, vagy közös elmélkedés új és időszerű értelmet adhat a régi szentírási szövegeknek.
Végül Jézus tanúknak nevezi apostolait, akiknek küldetésük van. Tanúságot kell tenniük a vele való találkozásról, arról, hogy meghalt és feltámadt. Jelzi, hogy elmegy, a helyébe kell lépni. Olyan ez, mint amikor a váltófutásnál egymásnak adják a versenyzők a stafétabotot. Nem világraszóló látomásként, hanem világraszóló feladatként fogalmazódik meg, hogy az egész világon, és minden időben. Folytatni kell a művet, s mindig érezhetik, hogy titkon ott van velük, mintha bólintana, vagy a fejét csóválná egy-egy szavuk, tettük kapcsán. Az útravaló, a hirdetnivaló nem bonyolult: megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni.
Megtérés: mint az ember feladata, hogy átállítsa életét a szeretet útjára. (Ennek szimbóluma a halál és a feltámadás, a sírba szállás, és a felemelkedés: meghalni a bűnnek, a szeretetlenségnek, s feltámadni egy új életre, a szeretet életére. Ez a mi, minden évben átélendő húsvétunk!). Megbocsátás: mint az Isten válasza: a megbánt bűnt megbocsátani. A megtérő bűnöst a szívére ölelni. És a kettő együtt nem más, mint Isten és ember egymásra találása, ami Jézus által valósul meg. Követőinek az a feladata, hogy ezt az Isten és ember egymásra találását mindenki számára valóságossá tegye.
Amikor elindulunk haza a szentmiséről, ott visszhangzik a fülünkben Jézus szava: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”. Ez a mondat nem csupán az utolsó vacsora megismétlésére vonatkozik, hanem sokkal többet jelent, s mindnyájunkra vonatkozik. Tanúságot kell tennünk az Atya, Jézus életáldozatában megmutatkozó, halálig menő, megbocsátó szeretetéről. Úgy kell élnünk, hogy amint ételként, italként kínálja magát nekünk, úgy adjuk mi is életünket, időnket, erőnket, szeretetünket a rászorulók számára. Ahogyan Jézus tapinthatóvá tette magát apostolai számára, életünk minden mozzanata tegye megfoghatóvá, érezhetővé Jézus jelenlétét.
Hogyan tudnánk minden szentmisét ilyen lélekkel átélni, és annak erejéből fakadóan ilyen életre váltani?
[Csíky Lajos, Budapest]
„Ők is kifejtették az úton történteket, s hogyan ismerték föl a kenyér megtörésében.” (Lk 24,35)
- Hogyan cserélek információt?
- Mennyire vagyok tárgyilagos?
- Miben ismerem föl Jézust?
[Angel]
2012. április 23. hétfő
ApCsel 6,8-15; Jn 6,22-29
- Égben találkozó párhuzam(os)ok – Mintha újra játszanánk Jézus utolsó napjait. Gonosz vádaskodás és végül halál… János „az egész hatodik fejezetben, de különösen a kenyérről szóló részben, felfelé íveli a gondolatmenetet, amelynek kiindulási és végpontja a már most kezdődő ’örök élet’ gondolata (6,27.58). - Akinek ez nem fontos, annak számára a kenyérről szóló beszéd tanítása sem válhat jelentőssé.” (B. Schwank) Ez a kenyér (és bor) több mint egyszerű testi táplálék. Ettől és ezért lehet feláldozódni…
- Nézéseink – A farizeusok gyanakodva nézték Istvánt.
Kínai tanmese: Egyszer egy ember kiment a fészerbe fát vágni. Nem találta a fejszét. Meglátta szomszédját: ’Éppen úgy járkál, mint egy fejszetolvaj’ – vélte. De aztán megpillantotta szerszámát a sarokban. Ismét a szomszédra pillantva megállapította: ’Ez egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy fejszetolvaj’…
Van rosszindulatú tekintet is. A gyilkolni is kész zsidók jövőjüket féltették, ezt érezhette Jézus is, István is vádlói szemében. Pedig ők azok jövőjéért is áldozták életüket…
És van bizakodó tekintet: túl lát a jelenen és ezért át tud lépni akadályokon is, ha kell.
Nagyon figyelj, mert
a világot teszed is azzá,
aminek látod.
(Fodor Ákos: Metaoptika) - Éhségeink – Válogatós, finnyás vagy még az se: csak a szeme kívánja. Csak a veszendő eledelért (kenyérért, borért) tülekedünk és nem haljuk meg, mit üzen nekünk ez a Táplálék?
Szervezetünk biológiai csoda: amit élettelenül magunkhoz vettünk, élővé asszimiláljuk! De most másról van szó: azt szeretnénk, ha ez a Kenyér (és bor) krisztusivá alakítana bennünket…
Uram, olyan vagyok mint a kavics,
Add, hogy olyan legyek mint a kalács!
(Tolsztoj: Háború és béke)
[Szegheő József, Totya, a pesti]
2012. április 24. kedd
ApCsel 7,51-8,1; Jn 6,30-35
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.”
Mivel emberek vagyunk, szükségünk van az életünk fenntartásához bizonyos mennyiségű nyersanyagra: ételre és italra. A nyersanyagok mennyisége és minősége egyénileg nagyon változó lehet, de mindenképpen meg kellene fontolni, hogy az étkezés eszköz, és nem cél. Különösen mai világunkban kell átgondolnunk étkezési szokásainkat és egy kicsit szerényebben használni földi javainkból. Nagyon fontos a javak megosztása másokkal, kevésbé tehetősekkel és igényeink időbeli eltolása, vagyis egy kicsit mindig késleltethetjük éhségünk vagy szomjúságunk kielégítését.
A kenyérnek azonban van Jézusnál egy szimbolikus értelme is, és ez a tanítása, az Igéje, az életmódja. Amilyen mértékben táplálkozunk vele, belőle, általa, olyan mértékben leszünk hozzá hasonlóvá, válunk vele eggyé, azonosulunk vele, és így a mi életünk is lassan hozzáidomul, az ő életéhez kezd hasonlítani. Mennyire jó lenne nem éhezni többé! Megtörténhet ez velünk? Jézus ígérete szerint igen, de ehhez nagyon kellene Benne bízni!
Kérlek, Jézusom, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és csak annyit, amennyire szükségünk van! Próbáljunk meg abban osztozni is! Hallgassuk tanításodat és próbáljuk valóra váltani! Amen.
[Kramm Hampel Mária, Törökbálint]
2012. április 25. szerda
1Pét 5,5b-14; Mk 16,15-20
„Menjetek az egész világra, és hirdessétek az Evangéliumot minden teremtménynek.”
Mind a négy evangélista beszél arról, hogy a Jézus feltámadás utáni megjelenésekor küldetést adott apostolainak (Mt 28,16-20; Mk 16,14-20; Lk 24,44-49; Jn 20,19-23).
Isten akarata: „Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1Tim 2-4)
Isten parancsa: „Menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Mk 16,15)
Isten példája: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10)
Kötelességünk tanúságot tenni, és ez a kötelesség közvetlenül a hitünkből fakad. Nem tehetjük meg azt, hogy megünnepeljük Jézus Krisztus felmagasztalását, és közben életünkben nem kötelezzük el magunkat mellette, nem veszünk tudomást utolsó, legfontosabb parancsáról. A mennybemenetel emlékeztet minket: annak, hogy Jézus már nem volt többé tanítványai körében és figyelmük központjában, megvolt az a célja, hogy teljesen átadta nekik a terepet. Ha vállaljuk mi is a tanítványságot, akkor a küldetés parancsát is teljesítenünk kell!
Nem véletlenül történt, hogy az Apostolok Cselekedetei szerint röviddel ezután beköszönt a Pünkösd a Szentlélek ajándékával, aki elindította az Egyház hittérítésének történetét.
Urunk! A mai napon adtad nekünk a parancsot: hirdessük az egész világnak az örömhíredet. Hirdessük mindenkinek életedet, tanításodat, hűséges szeretetedet, kereszthalálodat és dicsőséges feltámadásodat, amellyel legyőzted a bűnt, a halált és megnyitottad előttünk a mennyország kapuját. Istenünk, ha néha sikerül igazán átéreznünk mindazt, amit tettél értünk, olyan boldogság árad szét bennünk, amelyet nem tarthatunk magunkban! Szeretnénk megosztani másokkal is.
Segíts, hogy tanításod továbbadásával, tanúságtétellel és pusztán az élethez való hozzáállásunk személyes példájával szolgálnunk.
Tölts el Urunk bölcsességeddel és segítsd munkánkat Szentlelked erejével.
[Vágujhelyi Pál, Budakeszi]
2012. árilis 26. csütörtök
ApCsel 8,26-40; Jn 6,44-51
„Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust.”
Hirdetni kell. Jézust kell hirdetni. Az Írásból kiindulva kell Jézust hirdetni. Az Írásnak abból a helyéből kiindulva kell Jézust hirdetni, ami a másik embert foglalkoztatja. Ami felől kérdez.
Ugye milyen egyszerű? Csak éppen; van-e még ember, aki az Írás felől kérdez? Talán van – leginkább a templomok „holdudvarában”; biblia-körökben, vagy hasonlókban. Néha sikerül is ott mondanom ezt-azt, de sokszor csak hallgatok. („Túl indulatos vagyok!” „Csak megbotránkoztatnám őket!” – hajtogatom magamban.)
Add Uram, hogy Lélekkel eltelve tudjak Rólad szólni, mint Fülöp! Segíts, hogy mindnyájan Istentől tanítottá váljunk az általad megerősített Ígéret szerint! (Jn 6,45) Amen.
[Horváthné Bajai Éva, Paks]
2012. április 27. péntek
ApCsel 9,1-20; Jn 6,52-29
Saul zsidó értelemben igaz ember volt. Elkötelezetten élte hitét. Farizeus volt, aki törekedett a törvény írott betűjének minél pontosabb betartására. Féltette az igazságot. Aztán a Damaszkuszi úton szinte villámcsapásszerűen átélte a feltámadt Jézussal való találkozást. Nagy fényesség borította be és elvesztette a szeme világát. Ő, aki azelőtt a világosság ismerőjének vallotta magát, egyszeriben sötétségbe került. Át kellett értékelnie mindent, amit addig igaznak gondolt.
Úgy gondolom, hogy az ilyen fényességes találkozások belül történnek és nagy küzdelmek előzik meg. Nem hiszem, hogy egy lelkileg kiegyensúlyozott, Istennel harmóniában élő ember élete ilyen 180 fokos fordulatot vehet. Ezt meg kell, hogy előzze rengeteg – akár be sem vallott – gyötrődés, rágódás, lázadás, elutasítás, keresés… Amikor mindezeken végigkínlódjuk magunkat, akkor történik egyik pillanatról a másikra az, hogy úgy érezzük „felrobbant körülöttünk a világ”, az addigi összeomlott és más fajta fényesség vesz körül. A kétségbeesett keresés helyett a rátalálás öröme, a dühös ámokfutás helyett a megbékélés melegsége, a régi célok helyett új feladatok…
Szerintem így zajlik ez a nagy, katartikus megtérések esetében is és „kis” mindennapi küzdelmeinkben, kereséseinkben is. Akkor van baj, ha már nem akarunk keresni, ha már nem feszítenek belső erők, ha bezárulunk…
„Ne hagyj Uram, megülepednem,
sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.”
(Sík Sándor)
Jó Atyánk segítsen minket abban, hogy legyen elég erőnk, nyitottságunk és kitartásunk ahhoz, hogy nap mint nap meg tudjunk térni!
„Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él."
Ha őszintén magamba nézek, nem szeretem ezeket a mondatokat. Az elmúlt 2000 év alatt ez a szellemiség teljesen elfedte Jézus igazi tanítását. Az Eucharistia mindenek fölé emelése – szerintem – nagyon sokat ártott az Isten országának. Pedig lehet ezeket a mondatokat jól is érteni…
Jézusból kell táplálkoznunk és akkor Ő bennünk lesz és mi Őbenne, sőt az Atyában élünk. Ha elvonatkoztatunk a fizikai síktól, akkor nagyon egyszerű, ugyanakkor nagyon felemelő igazság ez.
Ha a lelkünket tápláljuk, mégpedig Isten igéjével, Jézus tanításával, ha gyakran vesszük magunkhoz ezt a táplálékot, akkor egyre inkább átjár minket, átjárja a lelkünket, ezáltal a gondolatainkat, tetteinket, szavainkat. Ahogy az idézett rész fogalmaz: „élni fog általam”. Élővé lesz, ami azt jelenti, hogy növekedik, fejlődik, jobbá lesz. És egyre inkább eggyé lesz azzal aki táplálja…
A régiek azt mondták, hogy „az vagy, amit megeszel.” Talán lelki értelemben még inkább igaz ez a mondás. Azzá válunk, olyanná leszünk, amilyen a lelkünk tápláléka. Ha Jézus tanításával táplálkozunk, ha a csendes percekben Istennel találkozunk, akkor átélhetjük azt a fantasztikus érzést, hogy én benne vagyok, ő bennem van, egyek vagyunk, barátok vagyunk…
A mai anyagias világban rá kell döbbennünk arra, hogy a lelkünknek is táplálékra van szüksége. Istenünk adjon erőt, hogy ne feledkezzünk el erről! (és ezen a téren nem kell félni az elhízástól, a léleknek kifejezetten jót tesz, minél nagyobb :-)
[Schaul Árpád, Sopron]
2012. áprils 28. szombat
ApCsel 19,31-42; Jn 6,60-69
„(Péter) Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. Péter így szólt hozzá: ,,Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat!' Erre ő azonnal fölkelt. Lidda és Száron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.”
„Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: ,,Tabíta, kelj föl!' Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.”
Csodák. Kell ennél több? Gyógyulás, feltámadás.
Amikor 2011. április 18-án hírét vettük Orsi lányunk kórházba kerülésének és szülése megindulásának, még nem tudtam, hogy vannak csodák. De amikor nagyszombaton haza indultam Ágfalvára Budapestről, már tudtam. A közben eltelt néhány napban megmutatta magát, és azt, hogyan is tapasztalható meg.
Három napon át ültem, hol az intenzív szülészeti kórteremben, egy szívdobogást hallgatva, és Orsinak segítve gyermeke világrahozatalában, hol a folyosón, rokoni körben ülve, koraszülöttekről szóló jó történeteket hallgatva, és egymást bíztatva. Közben 2 alkalommal hagyta el a szülész orvos száját, az „Imádkozzanak a csodáért!” felszólítása. Egyik, a csak szívhangjáról ismert unoka életéért, a másik elsőszülött gyermekem életéért szólt. Kétségbeejtő ezt a mondatot hallani! Mert érződik benne, hogy az ember tudása, és képességei, a legjobb felkészültség és felszereltség mellett is, végesek. Így valóban nem marad más, mint hívni az Ég és a Föld összes jóindulatú erőit segítségül…
…és azok jönnek! Ott és akkor, megmutatták magukat, és azt hogy mire képesek! Életet adni, életet megmenteni!
Így tehát a Csizovszki és Kovács-Gombos család életében megadatott az a csoda, hogy megtapasztalhattuk a CSODÁT! Aminek számunkra a neve, Kovács-Gombos Domonkos.
[Csizovszki Zsóka, Ágfalva]
„Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: "Kemény beszéd. Ki hallgatja?" Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: "Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így folytatta: "Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki."
Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: "Ti is el akartok menni?" Simon Péter felelt neki: "Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jézus eucharisztikus beszédének fogadtatásáról számol be Szent János ebben az evangéliumi részben. Bár Jézus a beszédben kifejezetten jelezte, hogy tanítványai legyenek vele egy közösségben, a hallottak után sokan elhagyják Őt. Itt nem kifejezetten csak a Jézusi és az azt követő időkre kell gondolnunk, hanem általánosságban is érvényes, hogy aki manapság is megismerkedik a tanításával érti és felfogja, hogy mit vár el tőle Jézus követése, az inkább egy másik utat választ. Valójában nem tudjuk meg, hogy miért tartják „kemény beszédnek” az Úr szavait az elpártolók, az viszont egyértelmű, hogy nem akarnak közösséget vállalni vele. Jézus arról is beszélt, hogy csak azok fognak hinni benne, akik képesek az egyenes de „meredek” utak bejárására, ami ugye jóval nehezebb, viszont sokkal szebb is! Ennek igazságát szemlélteti, hogy egyesek továbbra is vele maradnak, mások viszont elhagyják Őt. Számomra is ez a két lehetőség áll fenn. Döntésemet az jelzi, hogy magamhoz veszem-e az élet kenyerét. Tudok e választani az egyetlen normális választási lehetőségből vagy homokba dugom a fejem? Egyfajta megkötözöttséget érzek, hogy nincs más választásom, mint veled Uram, de közel sem egy kényszerpálya, csak a szívem és az eszem kényszerít…
[Németh László, Sopron]
