A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Június 6. – Úrnapja
Lk 9,10-17 – „Veletek vagyok”
Álmodozások kora
A tanítványok az utolsó vacsorán három év után sem értették, miről is van szó! Jézus többször elmondta, hogy mi vár rá. Elmondta, és a tanítványok tapasztalhatták is, hogy a szeretet tanítása nem kell sem a vallási, sem az állami vezetőknek. Sőt elbánnak azzal, aki az ő látásmódjukkal ellen-kezőt képvisel. A tizenkettő képtelen volt ezt megérteni. Miért? Éppen a ma olvasott evangéliumi részlet miatt. A kenyércsoda és az egyéb megmagyarázhatatlan történések miatt. Biztonságban érezték magukat és jövőjüket is Jézus mellett. Valójában eszükbe sem jutott egy másfajta életstílus, egy kontraszt-társadalom építése. Sem egy ilyennek a következménye… Amolyan „nyárspolgári” követők akartak lenn, előnyöket élvezni. A Zebedeus fiúk meg is fogalmazták ezt a vágyat. Megdöbbentő lehetett Jézus számára ez a tapasztalat!
Hányszor találkozunk vallásos emberek között az ilyen értetlenséggel: a hit „álmaim teljesítését segíti”. Feladatokat adok Isten számára, és várom a teljesülést. Nem is gondolok arra, hogy környezetformáló, társadalom-alakító feladatom is van.
Kapaszkodót kapnak
Az utolsó vacsorán már érezhettek valamit. Jézus mindenáron való meg-védésére készültek. Azután a nagy „leégés”: elszaladás, megtagadás… Hiába hallották a búcsúbeszédben, hogy el kell mennie, és más Vigasz-talót fognak kapni, aki ráadásul megérteti velük a lényeget. Ők csak a velük maradó Mesterben tudtak gondolkodni.
Ilyen az ember: kell számára valami kézzel fogható, ami biztonságot ad. De bátorkodom feltételezni, hogy ezt sem értették a tanítványok. Feltételezem, hogy furcsán néztek egymásra. Idő kellett ahhoz, hogy megértsék: a körükből fizikailag távozó Jézus más módon akar továbbra is velük maradni, mégpedig az Eucharisztiában és a Szentlélek által.
Aki meg akarja tartani az ő tanítását, szeretetben akar élni, és másokat is erre akar tanítani, azt a továbbiakban is segíteni fogja a Lélek és az Eucharisztia vétele. Mert így benső összeforrottság jöhet létre közte és övéi között.
Hiszek-e a velünk maradó Jézusban? Hittel egyesülök vele a lakomán? Valódi agapé számomra az eucharisztia vétele?
Ki az utcára!
Kell egy nap külön is, amikor Jézus velünk maradásának különös módját ünnepeljük. Sőt kivonulunk a hitetlen világba, és tanúskodunk a meg-valósult szeretetkapcsolatról Isten és ember, ember és ember között. Gyermekkorom nagy élménye volt a részvétel az úrnapi körmeneten. A múlt esztendőben egy faluban éltem meg a körmenet mai ízét: nagy meleg, pár férfi bandukol, idős nénik énekelnek, az ablakokban már nem égnek gyertyák. Nem éreztem, szerintem más sem, hogy bármiféle öröm vitte volna őket az utcára. Pedig milyen egyszerű módja lenne a tanúságtételnek!.. Talán az elkötelezettséggel van probléma? Bezzeg, ha egy igazi pártdemonstráció elkötelezetten képvisel valamit…
Itt az ideje újrafogalmazni dolgainkat: Ha megértettem a Mestert, felada-tom van a világban, élnem kell a „táplálékkal”, és összekapaszkodva kell valami „látványosat” tennünk. Ugye, nagy csoda lenne önző világunkban egy tömeg, amelynek a tagjairól külön-külön és együtt is elmondható lenne: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”
[Horváth József , Tata]
Lk.9,11b-17.
„Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül a maradék 12 kosárnyi lett." Lk.9,17)
- Milyen gyakran szoktam túl enni magam?
- Kit /Kiket/ sikerült jóllakatnom? Mivel?
- Mennyire törekszem a teljességre?
[Angel]
Június 13. – Évközi 11. vasárnap
Lk 36-50 – „Sírni csak a győztesnek szabad!”
Nem közömbös!
Az evangéliumok a találkozások története – szokták mondani. Bárcsak ma is sokan szeretnének Jézussal találkozni!
Ma már nem osztható két táborra az emberiség: teista és ateista, hívő és hitetlen. Jobb csoportosítást jelent két másik szó: keresők és érdektele-nek. A kereső keresése nem is kell, hogy kifejezetten Istenre irányuljon. Elég, ha a jobbat, szebbet, értékesebbet keresi, és szeretné elérni. Aki élete értelmét keresi, előbb-utóbb meg fogja találni Istent.
Én megtaláltam? Nem is kell tovább keresnem? Segítek másoknak, hogy keresők, majd megtalálók legyenek?
Amit nagyon akarunk, annak érdelében találékonyak vagyunk
Amikor e világi érdekeink érvényesítéséről van szó, tele vagyunk ötlettel. Amit szeretnénk elérni, azért hajlandók vagyunk különféle áldozatokat is vállalni. Milyen tehetetlenek, ötlettelenek vagyunk viszont, amikor hitünket, istenkapcsolatunkat kellene jobban megalapozni, Jézussal való találkozásunkat személyesebbé tenni. Az evangéliumi bűnös asszony nem átallott a farizeus házába menni, illatos olajjal megkenni, és könnyekkel öntözni Jézus lábát. Vállalta a megvetést a „tökéletesek”, a farizeusok részéről!
Milyen „szégyenkezést” kell vállalnom, vagy vagyok hajlandó Jézusért vállalni?
Jézus észreveszi az őt keresőt
Azért jött, hogy keresse, egybegyűjtse… Vágya, hogy rátaláljon. Aki elindul feléje, az már meg is találta! Biztos a találkozás. Bizalmával tünteti ki a feléje közeledőt. Ez a megbocsátó szeretet képes átformálni az embert.
Tapasztalom-e, élem-e, hogy „a bizalmatlanság megöl, a bizalom fel-emel”?
Jézus és a farizeus
Sokak szerint csak az obszervancia a fontos, a másik ember nem. A botránkozás? Az igen! Mi az, hogy Jézus nem veti meg, akit én elítélek? Azt gondolja, a szent ember valami érintetlen magasságban lebeg. Eszébe sem jut, hogy minél igazabb valaki, annál elszántabban szembe-sül saját „apró” vétkeivel. A farizeus kívülről néz, és a múltat látja. Jézus belülről lát, és a megtérés csodáját szemléli, és szavaival a tisztult jövő felé indít.
Kívülről, vagy belülről nézem az embereket? Van érzékem ahhoz, hogy tovább lendítsek másokat a Jézusnak tetsző úton?
[Horváth József , Tata]
Lk. 7,36-38
„Megállt hátul a lábánál, zokogva, könnyekkel kezdte áztatni a lábát és hajával letörölte és beolajozta illatos olajjal.” (Lk.7,38)
- Mit viszek, ha vendégségbe megyek? Milyen értékben?
- Mikor sírtam utoljára nyilvánosan? Miért?
- Milyen bátran mutatom ki az érzelmeimet? Miért?
[Angel]
Június 20. – Évközi 12. vasárnap
Lk 9,18-24 – „Kicsoda nekem Jézus?”
Az 1970-es évesben ilyen címmel jelent meg egy könyv: „Kicsoda nekem Jézus?” Az akkori külföldi és belföldi hírességek, hívők és hitetlenek, teológusok és természettudósok vallottak Jézus személyéről. Sikeres próbálkozás. Egyrészt a kíváncsiság kielégítésére ösztönöz, másrészt szembesít azzal, hogy saját magam is megválaszoljam a kérdést.
Gondolom, Jézus is azért fogalmazta meg tanítványainak e kérdést, mert elege lett a háta mögött folyó találgatásból. „Remek ember …, jól beszél…, jót tesz, gyógyít…, már halottat is támaszt…Ő a mi emberünk! Jóllakat… igazi királynak való! Végre megint nagy lehet a nemzet, saját magunk urai lehetünk. Elzavarhatjuk a felettünk élősködőket!”
Lukács úgy szerkesztette meg evangéliumát, hogy a jelenetet a tanít-ványok szétküldése (erejük megtapasztalása), Heródes nyugtalansága és a kenyérszaporítás után helyezte el. Péter szájából a válasz: „Az Isten Fölkentje (Messiás)”, mindent mond, és semmit sem. A helyretevés szándékával hangzik el aztán Jézus részéről szenvedés megjövendölése.
Ki nekem Jézus? Kényes kérdés! Milyen szívesen kezdene az ember teológiai eszmefuttásba, vallana esetleg érzelmi hangon… És persze olyan remekül haladna el a lényeg mellett, hogy Sátán hasát fogná nagy nevetés közepette. Miért? Mert sikerült megint elterelni a figyelmet a lényegről!
Olyan szívesen foglalkozunk a „ki” kérdésével! Sokkal fontosabb lenne a „mi”: Mit akart Jézus?
Mit kell tennünk, hogy megfeleljünk Jézus tanításának? A keresztény egyházak 2000 éve igen nagy hangsúlyt helyeznek a dogmatikai kérdésekre, és csak igen kicsit az erkölcsiekre. Az első keresztény évszázadok hitvitái, a későbbi egyházszakadás, a szekták alakulása mindig dogmatikai kérdést feszegetett. Ugyanakkor Jézus tanításának lényege, a hegyi beszéd morálisa, a magatartásbeli felzárkózás kevésbé volt lényeges. A sok dogmatikai vita ürügy, hogy addig se a szeretet cselekedeteit teremjük.
Jézus hallgatósága és a tanítványok is a rendkívülit, a csodálatosat vették észre Jézusban. Nem nagyon jutott eszükbe, hogy utánozzák. Milyen érdekes: a szenteket „csodálni, és nem követni” szoktuk…
Vigyázzunk, hogy a „Mit kell tennem?” kérdés helyett bele ne vesszünk a „Kicsoda nekem?” kérdésbe! Vajon Isten és Jézus kilétének tisztázása az Úton való haladásomat segíti elő?
[Horváth József , Tata]
Lk. 9,18-24
„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét naponta és kövessen.” (Lk.9,23)
- Milyen önmegtagadásra vagyok készen?
- Milyen önmegtagadásra vagyok készen: Milyen fokban?
- Milyen önmegtagadásra vagyok készen: Milyen cél érdekében?
[Angel]
Június 27 – Évközi 13. vasárnap
Lk 9,51-65 – „Feltétel nélkül”
Mai elmélkedésünket két gondolat köré is fűzhetjük.
Az egyik: A barátságtalan szamaritánusok kapcsán elmélkedhetnénk az ellenségszeretetről. Igaz, hogy ez lerágott csont, mert a Bokor-tagok abban talán egyetértenek, hogy nem katonáskodhatunk. De arról már biztosan polemizálnánk, hogy vajon mit tennék, ha a sötét utcán, vagy a lakásomban megtámadnának?! „Nem tudjátok, milyen lelkület van bennetek.”
Ki is az én ellenségem? Aki a mindennapok apró szituációiban szóval bánt, aki keresztbe tesz, átver, aki antipatikus, akinek másra jár az agya, és még ki is mondja, aki nem azt teszi, amit gondolok, azt teszi, amit nem is gondoltam volna stb.? Hogyan oldom fel ezeket a helyzeteket? Nem veszem fel a kesztyűt? Megalkuvásmentesen, visszafogottan, de határo-zottan mondok-e minősítést: tettről, szóról, de sosem emberről? Vállalva minden következményt? Vagy belefáradtam, elfásultam?
A másik gondolatkör: Jézus tanítványa csak feltételek nélkül lehet az ember. Nincs halogatás, félmegoldás, csak osztatlan, teljes odaadottság. A három történt által bemutatott esetek:
1. Nem elég a rajongás, mert tán csak ideig-óráig tart! Egy vándor-tanítóhoz kell csatlakozni, a teológia biztos várából kiszállva, és vállalni kell a folyamatos Istenre, jól informált egyéni lelkiismeretre hallgatás „bizonytalanságát”.
2. Meg kell szabadulni az apai, családi kötöttségtől, el kell szakadni a hamis vallásosságtól, amely csak addig követi Jézus útját, amíg az nem jár konfliktussal.
3. Egyszerre megfelelni a rokonok tiltásának (abban az időben óriási szerepe volt a család összetartásának) és Isten Országa követelmé-nyeinek olyan képtelenség, mint hátranézve egyenes sorokat szántani, vagy két Úrnak szolgálni!
Jézus hiteles küldötte csak az az ember lehet, aki feltétel nélkül elkötelezett, mert ő lesz képes meghatározott helyzetekben életre váltani a bonyolultnak tűnő, különben nagyon egyszerű szeretetparancsot.
[Horváth József , Tata]
Lk.9,51-62
„Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátra felé néz , nem alkalmas Isten országára.” (Lk.9,62)
- Mikor tettem az eke szarvára a kezem? Ki segített ebben?
- Milyen gyakran nézek hátra? Miért?
- Milyen gyakran kerülök ellentmondásos helyzetbe? Mitől?
[Angel]
