A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Február 7., Évközi 5. vasárnap
Lk 5,1-11 - "Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel!"
Minden kornak és főleg minden hatalomnak az az igénye, hogy az embe-reket egy közös cél érdekében mozgósítsa. A magyar történelemben számos olyan esemény van, amikor embertömegeket kellett össze-gyűjteni. Például Kapisztrán Szent János a török elleni harcra lelkesítette és toborozta az embereket, Dózsa György pedig a népen élősködő urak ellen fordította az összeseregletteket. Az ország királyának és urainak ugyancsak sereget kellett összegyűjteniük a mohácsi mezőkre. A szocializmus diktatúrájában egyszerű sorozással vagy kisdobos és úttörő szövetségbe terelve mozgósították az ifjúságot. Érződött rajta a kényszer és a kötelező jelleg. Napjainkban a politikai toborzás időszaka zajlik. Mozgósítani mindenkit a jelentős politikai győzelem érdekében a jobboldalon, és az elviselhető legkisebb vereség érdekében a baloldalon.
De a piacgazdasági társadalomnak is megvannak a maga „emberhalászi” módszerei. Ez a profitszerzésre épül, leginkább a fogyasztás növelésén keresztül. Lépj be a hálózatunkba! Vegyél Te is Amway-termékeket! Lehetőleg sokat, mert így olcsóbb. Terjeszd tovább! Halássz ki embereket, hogy azok is vegyenek! Lehetőleg minél többet! Azután majd ők is rendezzenek termékbemutatókat. De lehet a Zepter termékeit is kínálni. „Tanítványaid” hasznából neked is jut. Ha ügyesen csinálod, hamarosan milliomos leszel! – hangzik a hangzatos buzdítás. Közben pedig tönkremennek az emberi kapcsolatok, mert a barátom és ismerősöm nem állt be a fogyasztók és terjesztők hálózatába, vagy mert nem hajlandó a családi életből 2-3 órát kiszakítani, hogy az ismerősök által a nyakára küldött ügynököket hallgassa.
Egészen más emberhalászásra hív Jézus. Nem a hatalmi gépezet mozgatja ténykedését, még csak nem is valami nacionalista propaganda vagy a pénz hatalma. Ő az Istent keresők és embert szeretők számára akar közösséget, tanítványi kört gyűjteni. Fülembe cseng Barcza Barnának a Teológia folyóiratban megjelent, Az emberhalász imádsága című írásának kezdő mondata: „Nagyon nehéz dolog, Uram, az emberhalász mestersége!” Embereket az önzetlen szeretet fontosságára tanítani, és közben ugyanerről hitelesen tanúságot tenni. Ma ki hajlandó időt, pénzt és szeretetet ingyen adni? Az emberhalásznak az erre fogékony társakat kell megtalálnia. A „hogyan”-ra frappáns útmutatást ad Tamás evangéliumának 8. mondása: „Az ember az okos halászhoz hasonlít, aki hálóját a tengerbe veti, s telve apró hallal a partra vonja azt. Az okos halász talált egy nagyon jó halat. Az összes apró halakat visszadobálja a tengerbe. Nehézség nélkül a legnagyobb halat választja. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.”
Fontos-e számodra Jézus örömhírének továbbadása? Ajándékozol-e idődből erre a célra? Meglátod-e a nagy halakat?
[Lipien Mihály és Krémer Ibolya, Budapest]
Február 14., Évközi 6. vasárnap
Lk 6,17.20-26 – „Boldogok vagytok”
Vannak olyan szentírási részletek, amelyek értelmezése és magyarázása mindig nehézséget okoz. Ilyen számomra a Jelenések könyve, amely széles körű és speciális ismereteket igényel, és ilyen a „hegyi beszéd” prelúdiuma, a nyolc boldogság. Írhatnék arról, hogy mit is jelent az ember számára általában a boldogság, vagy arról, hogy mit jelent számomra és a családom számára a boldogság, de ilyen olcsón nem szeretném megkerülni ennek a részletnek a valódi értelmezését, életemre, életünkre alkalmazását.
Elöljáróban annyit leírok, hogy miközben ezeket a gondolatokat megfo-galmazom, küszöbön áll a 2009. évi advent. Amikor pedig ezek a sorok nyomtatásban megjelennek, már javában tombolni fog a választási kampány. Hogy jön ez most ide? Úgy, hogy a „nyolc boldogság” nem más, mint a Jézust követő tanítványok programja. Sűrítménye annak a célnak és feladatnak, amelynek következtében az egyénekben és a társada-lomban is gyökeres változások történnek. Olyan választási program, amelyet nem egy párt (legyen az politikai, zöld vagy egyéb szervezet) valósít meg, hanem maga a választó. Annyira lesz hiteles, amennyire komolyan veszik, attól valósul meg, hogy a program mellett döntők megcselekszik. Így, és csakis így képes egy személy, közösség és a társadalom átalakulni. Attól, hogy a húsos fazék átkerül a másik asztalra, még nagy változás nem lesz. A hegyi beszéd politika hagyományosan megszokott pártoskodás-történetét szeretné aláásni a nyolc boldogság. Nem valósítható meg könnyen, de nincs más értelmes út a testvéri közösségek társadalmának felépítése felé.
Jose Saramagónak, a Nobel-díjas portugál írónak a Vakság című regénye mellett van egy másik nagy gondolatot hordozó könyve, a Megvilá-gosodás. Ennek a regénynek az a története, hogy egy város megelégelte a politikusok hatalmát, és teljes egységet alkotva senki nem járult a szavazóurnákhoz. A következmény iszonyatos terror lett, amelyben az addig egymással a hatalomért harcoló politikai vezetők egy emberként fogtak össze, és léptek fel az erőszakszervezetek igénybevételével az őket megválasztani nem akaró polgárokkal szemben. Egy közösség összefogott, mert mást akartak és tartottak helyesnek, mint amit rájuk erőszakoltak.
Senkit ne tévesszen meg az, hogy a választásokon való részvétel csökke-nőben van. Ennek nem az az oka, hogy az emberek alapvetően mást akarnak. Ennek most még csak az az oka, hogy nem látják a reményt, hogy bármely oldalon ők is odaülhetnek a húsos fazekak mellé, és részesedhetnek azokból a javakból, amelyek csak kiváltságosoknak jut osztályrészül. Az igazi áttörés és szemléletváltás akkor történik meg, amikor nem külső hatalmi átrendeződéstől, hanem a magunk döntésétől várjuk a változást. Abban az egyre szélesebb körű összefogásban, amely azt a célt szolgálja, hogy boldogsággal töltse el az embereket, mert már nem a létbizonytalanság határán élnek, boldogok, mert rendelkezésükre áll mindaz, amely életük alapvető szükségletei közé tartozik. Boldogok, mert nem kell félniük az elmagányosodástól és az egyedülléttől. Boldogok, mert olyan közösség veszi őket körül, amely segíti, védi, óvja őket.
Olyan pártból sok van, amelyik a választások előtt hasonlókat ígérget, de olyan párt egy sincs, amely a hatalom megszerzése után ezeket ténylegesen meg is valósítja. Vannak, akik a „boldogok” kifejezést úgy fordítják, hogy „szerencsések”. Valóban azok vagyunk. Az új korszakot, amely megváltoztatja az emberek szemléletét és a közösségek életét, el lehet indítani. Ekkor nem csak mi, de mindenki szerencsés lesz.
Milyen szerencsére számítasz? Mersz-e a szerencsés boldogok közösségére szavazni?
[Lipien Mihály és Krémer Ibolya, Budapest]
