A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Január 3., Vízkereszt – Mt 2,1-12
Az istenkeresés életünk alaptörvénye
1. Mindenki bölcs, aki keresi az Urat
Életünk szépsége és egyben nehézsége, hogy semmit sem kapunk készen. Főleg a hitünket nem. A szellemi-lelki nagykorúság azzal kezdő-dik, hogy olthatatlan belső szomjúságtól hajtva keressük a választ, honnan jöttünk, hová megyünk, ki küldött a Földre, mi a feladatunk.
Sok buktatóval járó, gyönyörű út ez. De aki végigjárja, lerakja a bölcses-ség alapjait: lesznek önálló felismerései, tapasztalatai, Isten-élményei.
Esztelen az, aki csak sodródik, aki nem akar biztos talajt a lába alatt, aki nem talál kőszikla-alapra (Mt 7,24-25), mert élete reménytelen, hangulatai szerint ingadozó, zsákutcába torkolló lesz.
2. Aki Istent keresi, annak lesznek útmutató jelei, útbaigazító emberei
Sokan megmosolyogták már a három bölcset vezető csillag bibliai taní-tását. Pedig igaz, hogy felülről kapunk útmutatást. Aki tapasztalta, annak nem kell magyarázni a tényt.
Az elmúlt nyáron gyalog mentünk a bakonyi sátortáborba az egyik tábo-rozó csoporttal. Már nagyon közel voltunk, és arra vállalkoztam, hogy a párás, vizes, vaksötét éjszakában az erdőn keresztül vezetem a gyalog-lókat, nem pedig a megszokott úton. Mivel egy méternél tovább nem láttunk, eltévedtünk. Több mint egy órája gyalogoltunk a reménytelen sötétségben, amikor „felülről” kértem segítséget. Nem azonnal, de meg-kaptuk: kijutottunk egy ismert útra.
Aki keres, az nem marad iránymutatás nélkül. Aki Istent keresi, csodálatos emberekkel fog találkozni, akik már az ÚT-on járnak, akik biztos útmu-tatást adnak.
3. A bölcs még az ellenség szavából is tanul, abból is kikövetkezteti a helyes irányt
A napkeleti bölcsek Jézus legnagyobb ellenségének udvarában kaptak igazi eligazítást további útjukra vonatkozóan.
Magam is tapasztaltam a kommunista időkben: amit tiltanak az egyházzal kapcsolatban, az a helyes út, azt kell tenni. Tiltották az ifjúsággal való foglalkozást, féltek a közösségektől, nagyon tartottak az elkötelezett emberektől – mindezekből tudni lehetett, ezt kell tennie mindenkinek, aki már itt a Földön Isten Országát akarja építeni.
1975-ben vettem részt életem első Bokor-lelkigyakorlatán, a lelkigyakorlat helyszínét és tartójának nevét a székesfehérvári püspöki palotában tudtuk meg, ők irányítottak oda (pedig akkor már keményen üldözték a kisközösségeket).
4. A keresés mindig eredménnyel jár, sikeres lesz
A napkeleti bölcsek célba értek. Pedig nem volt egyszerű az útjuk. Legyőztek minden akadályt.
Az Isten-keresés nem eredménytelen műfaj. Az a tapasztalat, hogy aki intenzíven és becsületesen keresi Istent, az megtalálja. Aki rátalál, az a helyét, szerepét és közösségét is megtalálja a világban. Aki így él, annak küzdelmes, de harmonikus élete lesz.
Minden esemény, minden találkozás, minden élethelyzet üzenetet hordoz, persze csak azoknak, akiknek van fülük a hallásra, szemük a látásra, értelmük az értésre.
5. Aki megtalálja az Urat, az hazatér övéihez
A napkeleti bölcsek hazatértek. Szívükben a megtalálás örömével, az eredményes keresés jó érzésével.
Nagyszerű dolog, hogy a hozzánk tartozókhoz elvihetjük a megtalált örömhírt, tanúságot tehetünk a bennünk élő Isten valóságáról, átad-hatjuk a megélt közösség örömét.
A mieink találkoznak először megélt valóságainkkal. Így van ez rendjén.
[Vincze József, Pér]
Január 10., Urunk megkeresztelkedése
Lk 3,15-16.21-22 – A szent emberek ismerik korlátaikat
1. Az igazi szolga nem tör ura babérjaira
Keresztelő János Jézussal szembeni viselkedése egészen lenyűgöző. Nem próbál vele vetélkedni, rivalizálni, versengeni.
Furcsa mentalitás ez korunk emberének, aki azt látja, hogy a kisemberek is tülekednek a pozíciókért, s az alkalmatlanok minden eszközt felhasz-nálnak, hogy magasabbra jussanak. Egymás elismerése helyett egymás lejáratása, egymás felemelése helyett egymás földbe döngölése tapasz-talható.
A Keresztelő marad a hátérben, készíti az utat az utána jövőnek, aki nagyobb nála, aki nagyobb hatalommal érkezik.
2. A szent emberek ismerik korlátaikat
Ritka a helyes önismerettel rendelkező ember. Keresztelő János ilyen volt.
Az igazán szent emberek jellemzői:
- pontosan tudják, ismerik helyüket a világban,
- nem vakítja el őket a dicséret,
- nem akarnak pozícióba kerülni,
- a közhangulat unszolására sem akarnak messianisztikus pózban
tetszelegni,
- szolgálják azokat, akik igazi értéket képviselnek és hoznak a világba.
Találkoztam már ilyen szent életű emberekkel. Meghatározó, nem felejt-hető volt a velük való találkozás.
3. Keresztelő János tisztában volt vele: a vízkeresztségnél létezik nagyobb és erősebb keresztség, a Lélekbe való bemerülés
Ha Keresztelő mindezzel tisztában volt, miért nem keresztelt az „erősebb” keresztséggel? Valószínűleg azért, mert nem tudott. Ő nem leminősítette a saját szolgálatát, hanem tudta, van a vízkeresztségnél nagyobb erő.
Jézus annyival több nála, amennyivel több a Szentlélekben való alá-merülés a vízkeresztségnél.
Aki pásztorkodásra vállalkozik, nem kisebb dologra kap meghívást, mint-hogy segítse a rábízottakat bemeríteni az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe (Mt 28,19-20).
4. Jézus sem tartotta szükségtelennek a vízkeresztséget
Ha korunkban addig eljutnánk, mint kétezer évvel ezelőtt Keresztelő János, hogy a nyilvánosan tartott bűnbevallás után megkeresztelte kortársait, akkor már nagy előrehaladásról beszélhetnénk. A bűnbevallás (ami talán még csak a vízkeresztség szintje) kiveszőben van. Pedig az elköteleződés ennél jóval magasabb lépcsőfok.
A vízkeresztség az első lépcsőfok. Csecsemőkeresztségnél a szülők hite a fontos, hogy gyermeküket Isten Országába tudják irányítani. Majd a gyermek felnőtté válásakor kezdődik a nehezebb feladat: tudatosan kell döntenie Isten Országa mellett, újjá kell születnie Szentlélekben. Ekkor történik meg az önálló személy tudatos döntése.
5. Aki imádkozik, annak megnyílik az ég
Aki bensőségesen tud imádkozni, nagy dolgot cselekszik. Megtapasztalja, hogy az Isten nem halott és néma, hanem élő és beszédes. A „felülről” kapott eligazítás, szó (Logosz), nyitottá tesz bennünket, ahogy az ég is mindig nyitott.
„Miközben imádkozott, megnyílott az ég…” – olvashatjuk Jézusról. Ez nemcsak neki adatott meg, hanem mindenkinek, aki Lélekből és Lélek által imádkozik.
[Vincze József, Pér]
Január 17., Évközi 2. vasárnap
Jn 2,1-12 – Tegyétek, amit mond!
1. Jézus nem engedi, hogy anyja irányítsa őt
Jézus tudatosan hárítja el, hogy családi nyomásra, késztetésre csele-kedjen. Mi lenne Isten Országa dolgaiból, ha azt mindig úgy igazítanánk, ahogy családtagjaink elvárják tőlünk.
Mária nem látott annyit Isten Országából, mint Jézus, mégis szeretett volna irányítani, cselekvésre motiválta őt. Jézus elzárkózott, mert csak ő tudhatta, mikor jön el az ő órája.
Igazán elkötelezett keresztény csak abból lesz, aki önálló, autonóm személyiség, aki nem függ családtagjaitól, embertársaitól, a körülmé-nyektől, amikor életre szóló döntéseket kell hozni. Aki másoktól függ, az kiskorú és vezetésre szorul. Jézus nem engedte magát kiskorúvá tenni anyja által.
2. Aki megteszi amit Jézus mond, az jó úton jár
Meghallgatni könnyebb Jézus tanítását, mind megtenni. Csak hallgatni őt meddő dolog (Mt 6,26-27). Magam is tettem kísérletet, másoknál is sokszor tapasztaltam: inkább megpróbálom, megpróbáljuk magyarázni Jézus szavait, mert túl nehéznek, vagy túl radikálisnak tartjuk.
Az ellenségszeretet parancsának olvasásakor (Mt 5,43-48) elfogadtam azokat a magyarázatokat, hogy elég megtenni, amit Jézus mondott, imádkozni értük, rosszat nem tenni nekik, de azt már kimagyaráztam, hogy őket érzelemmel is kell szeretni. Lehet érzelem nélkül szeretni? Mutassa meg valaki!
3. Jézus nem akart feltűnést kelteni csodáival (a csodának nem ez a célja)
Minden lelki embertől távol áll, hogy magát helyezze előtérbe, hogy cselekedetei önmaga reklámjai legyenek. Az igaz, ha valaki olyat tesz, amit mások nem tudnak, akkor sokan figyelnek rá. Jézus ezeket a pillanatokat az örömüzenet elmondására használta fel. Népszerűsége is csak annyiban volt fontos, amennyiben az emberek figyelmüket rá irányították, hogy elmondhassa a mennyei Atyától hallott tanítást.
Jézus is sokat küzdött azzal a ténnyel, hogy csodái után hallgatói nem a tanításra figyeltek, hanem a szenzáció foglalkoztatta őket.
Akire odafigyelnek, aki tanítói pozícióban van, az bátran tanúskodjon az evangéliumról, Isten Országáról!
4. A tanítványok Isten dicsőségét láthatták Jézus tetteiben
Fejlett lélek az, aki látva jótetteinket, Istent magasztalja (Mt 5,16). Minden emberi jótettben Isten dicsősége mutatkozik meg, vagy másként fogalmazva, Isten valósága. Mindannyiunk feladata ez: tegyük láthatóvá a Mindenhatót szavainkban, cselekedeteinkben.
Aki túllát az emberi jócselekedeteken, és nemcsak a jótevő személyét látja, nemcsak őt dicséri, hanem észreveszi benne Isten lényegét, valóságát, szeretetét is, az már látó ember.
Aki jót tesz, annak az a nagy élmény jut osztályrészül, hogy egységben lehet a Teremtővel és az ő akaratával. Kisstílű az, aki dicséretért teszi a jót, vagy hírneve öregbítéséért.
5. Aki fogékony a jelekre, az hitre jut
Kevesen jutottak el Jézus kortársai közül arra a fokra, hogy a jeleket és csodákat látva higgyenek. Aki csak a különlegességet, a szenzációt látta benne, az megmaradt a csodálkozás vagy a megütközés (vagy az irigykedés) szintjén.
A jelek azoknak használnak igazán, akik nyitott, kereső szívvel, lélekkel élik a mindennapjaikat, akik túllátnak az eseményeken, akik nem a szenzációkra éhesek, hanem szeretnének minél magasabbra jutni szellemben és lélekben.
[Vincze József, Pér]
Január 24., Évközi 3. vasárnap
Lk 1,1-4; 4,14-21 – A Lélek erejében
1. Isten Lelkének erejében lehet és kell Országának örömhírét hirdetni
Találkoztam valakivel, aki azt állította magáról, hogy Isten Szentlelke nagy erővel működik benne. Idézgette a Szentírást, és vastag közhelyeket mondott. Az általa mondott Lélek nem látszott (és talán nem is működött) benne.
Akiben működik a Lélek, arra odafigyelnek, az sokkal többet tud mondani a közhelyeknél, annak a megjelenése, mondanivalója magával ragadó. A Lélekkel telített ember tud lelkesíteni, vonzani, ébreszteni, mozdítani.
Jézus így ment el saját falujába és zsinagógába. A Lélekkel telítettséget mindig mások állapítják meg rólunk. Isten Lelkének ereje és működése nem rejthető el.
2. Jézus mindenhol megjelent, ahol tanítani lehetett.
Az igazán céltudatos és elkötelezett ember jellemzője ez. Lélektanilag lehetetlen magunkban tartani mindazt, ami majd szétfeszíti a lelkünket, szívünket. Minden evangelizáció alapja ez a jelenség.
Amikor az örömhír továbbadásának szándéka űz, hajt, nem hagy nyugod-ni, ellaposodni, akkor igazán merész a Jézus-követő.
Jézus is merész volt, amikor saját falujában akarta hirdetni az Igét. A messziről jött ember azt mond, amit akar, de Jézus egy volt közülük. Ismerték őt is, családját is. Talán bízott övéi nyitottságában, befogadó-készségében.
3. Aki Isten Lelkének erejében tanít, arra minden szem rászegeződik
Rossz hallgatni a lélek nélkül tanítókat. Aki így tanít, fárasztja és untatja hallgatóit. Akiben elevenen működik a Lélek, az magára vonja a hallgatósága figyelmét. De így hallgatjuk azt is, akitől sokat várunk. Jézustól is sokat vártak a názáreti zsinagógában.
Néhányszor – mint igehirdető – magam is megéltem azt a csodát, amikor felfokozott várakozással várták a szavaimat. De általában a kommunista időkben volt ez így, amikor nyilvánosan kimondtam azokat a dolgokat, amiről mások csak suttogva mertek beszélni.
A fogyasztói társadalom emberének érdeklődését nehéz felkelteni és ébren tartani. De Isten Lelke szólhat általunk kortársainkhoz, bármilyen korban élünk, bármilyenek az emberek.
4. Jézus az Ószövetség írásaiból is a mennyei Atya gondolatait hirdeti
A tiszta lelkek emberi nagysága abban is meglátszik, hogy minden írásból, eseményből kiindulva alapján tudják hirdetni meggyőződésüket, tanítá-sukat. Jézusnak sem okozott gondot, hogy az Ószövetség igazságait használja fel örömhírének elmondására. Aki annyira tisztában van a mennyei Atya szándékával, mint Jézus, az tudja használni a szellem bár-mely igazságát, tanítását, és nem ferdül el az eredeti üzenet. Így hasz-nálható fel hallott, olvasott, kigondolt igazságaink az Ország építésére.
5. Jézus világosan beszélt arról, honnan jött és ki küldte
Amíg Jézus názáreti hallgatói arról vitatkoztak, hogy honnan származik, és ismerik a családját, addig ő arról beszélt – az Ószövetség üzenetével – hogy nem Názáretből kapta a küldetését, hanem „felülről”. Nem a szülők határozták meg az életútját, hanem a Lélek, a Lelket pedig az Úrtól, az Atyától kapta, ahogy a küldetését is. Tehát nem az számít, hogy ki honnan származik, hanem a küldetés, amit földi életünkben meg kell való-sítanunk. Mindenki megkapta a Lelket és a küldetést, a többi rajtunk múlik.
[Vincze József, Pér]
Január 31., Évközi 4. vasárnap
Lk 4,21-30 – Csodálatból gyűlöletbe
1. A csodálat gyorsan átcsaphat gyűlöletbe
Megdöbbentő tapasztalat ez. Szavaink nyomán elmúlhat a csodálat, és a legmélyebb gyűlölet léphet a helyébe hallgatóságunk részéről. Politikán és dogmatikán becsületesen és gyorsan össze lehet veszni. Ha e két tárgyban megsértjük valakinek a meggyőződését, felfogását, megtapasz-talhatjuk azt az igazságot, amit Jézus Názáretben átélt. „Mindannyian csodálták szavait, melyek kedvesen ömlöttek szájából” (Lk 4,22 – Csia Lajos fordítása). Csodálatuk hirtelen fordult át gyűlöletbe, mert nem Jézus szavaira figyeltek, hanem a saját (vallásos) felfogásukat védelmezték indulatukkal.
2. A honfitársak nehezen viselik el földijüket, ha kiemelkedik az átlagból
Az elismerés és a büszkeség lenne az igazi megoldás, ha valaki kiemel-kedik övéi köréből tehetségével, tudásával, szorgalmával. De nem ez az általános. Az irigység, a megvetés, a megszólás gyakrabban megjelenik ilyenkor, mint a csodálat (ld. Fodor Sándor Tűzoltózenekar c. könyvében: A hűtlen, 103. o.) Pedig ha helyén lenne az önismeretünk és a szívünk, mekkora öröm lenne osztozni annak örömében, eredményeiben, aki kiemelkedik közülünk. Amíg megvetés, irigység, kitaszítottság lesz szellemi-lelki nagyjaink iránti érzésünk, magatartásunk, addig biztos nem lesz felemelkedés, megújulás, lelki ébredés.
3. Jézus bizonyította hallgatóinak, az üdvösség nem csupán egy népnek szól
A názáretiek szíve akkor telt meg gyűlölettel, amikor Jézus példákat mondott arról, hogy a prófétáknak nemcsak a saját nemzetükhöz volt küldetésük, hanem minden néphez, még az általuk pogányoknak mon-dottakhoz is.
De későbbi tanításaiban is többször dicsérte a pogányokat, vagy a zsidók által megvetett szamaritánusokat:
- „Asszony, nagy a te hited” – mondta Jézus szír-föníciai asszonynak (Mt 15,21-28).
- „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben” – mondta Jézus a kafarnaumi századosról (Lk 7,1-10).
- Az irgalmas szamaritánust példának állította (Lk 10,25-37).
- A szamariai asszonnyal való beszélgetés után nagy hatással prédikált városukban (Jn 4,7-42).
4. A próféta saját hazájában, övéi között eredménytelen
Az lenne logikus, hogy a mieink körében, ahol megbecsülnek, elfogadnak, ismernek, ott érnénk el a legnagyobb és legtöbb eredményt. Mégsem így van. Miért? Túlságosan közelről látják gyarlóságainkat? Nem veszik észre a szellemben-lélekben való növekedésünket? A sorból való kilógásnak tartják eredményeinket, fejlődésünket? Régi énünket szívesebben látják, mint az újat? Túl közelről nem látni, érzékelni a nagyságot, az elköte-leződést? Kellemetlen, ha valaki szavaival, életével változásra (meg-térésre) buzdít?
5. Van, amikor az igehirdetés gyűlöletet ébreszt
Akit az igazság eltalál, az vagy megváltozik, vagy megharagszik. Aki nem változni akar, azt hiszi, kiprédikálták, megalázták, lejáratták. Pedig csak annyi történt, hogy egy nyilvánvaló igazság eltalálta lénye legmélyét. Kézenfekvő lenne megszívlelni, megtartani, de kivagyiságból vagy gőgből elutasítja, és az igazságot kimondó embert teszi meg bűnbaknak, megvetendőnek, gyűlölendőnek. Így lesz sokak számára az igazság kár-hozattá.
Az Igét akkor is hirdetni kell, ha ilyen eredménye lesz. Mert ilyenkor nem az igehirdető a hibás.
[Vincze József, Pér]
