Bokor közösség
Elmélkedések

Pénteki gondolatok

Elöljáróban

Tapasztalataink szerint legtöbbünknek nem sikerült a pénteki hústilalom helyett testhezállóbb, előrébb vivő rendszeres szokást kialakítanunk.
A Bokor 10-es régiójának tagjai néhány gondolattal szeretnék segíteni azokat, akik a napi igeszakaszok nyomán kicsit többet szeretnének Isten ügyével foglalkozni ezeken a napokon.

Január 7. – péntek
1Jn.5,5-13;  Zs 147; Lk 5,12-16

Jézus nem fél a fertőzéstől, s nem menekül a közeledését kötelezően csengőszóval jelző leprás elől. A beteg eléje borul. Hite nem kétséges: „ha akarod, megtisztíthatsz engem.” Tudja, hogy Jézus megteheti azt, amire olyan nagyon vágyik. Jézus a leprás szavaival válaszol: „akarom, tisztulj meg”. A tiszta hit kérését Jézus nem utasítja el. Számtalanszor bíztat is az evangéliumokban, hogy kérjünk, hiszen adni akar nekünk, mint ahogyan jó szülő a gyermekének.
Fontos, hogy tudjuk, hogy mit szeretnénk. Egyértelműen mondjuk ki kéréseinket, ne mis – másoljunk. Bizalommal fordulhatunk feléje, hisz tanúságot tett arról, hogy Isten Fia.
Jézus érintése gyógyító. Tudjuk – e, hogy ennek mi is hatalmában vagyunk, ha nem is olyan mértékben, mint Jézus? Szokták mondani, hogy aki nem szeret valakit, pl. az anyósát, kezdje el masszírozni, s a két test érintkezése oldani fogja a haragot. Simogatásunk, bátorító kézszorításunk gyakran jelenthet segítséget az éppen reménytelen helyzetben levőknek.
Jézus betartatja a leprással az akkori egyházi törvényt. Ma is csak akkor kell kitérnünk a vallásos törvények elől, ha azok ellenkeznek a lelkiismeretünkkel.

Az oldal tetejére


Január 14. – péntek
Zsid.4,1-5; Zs.77,3-8;  Mk 2,1-12 - Jézus meggyógyít egy bénát.

  1. A bénának voltak barátai, méghozzá nem is akármilyenek: Fáradtságot nem kímélve elcipelték a házig, ott kitalálták, hogy juttathatnák Jézus közelébe. Vállalták a tetőbontással járó fáradtságot, feltűnést, esetleg botrányt. Nagyon szerették a barátjukat, és nagyon hittek a gyógyulásában.
    Milyen jó, hogy nekünk is vannak barátaink, akikre mindig számíthatunk!
  2. Jézus fontosabbnak tartja a lélek gyógyítását, mint a testét. Ha valakinek a lelke békében, harmóniában van Istennel, a betegsége ellenére is élhet teljes életet.
  3. Jézus a bűnbocsátással provokál is: tudja, hogy ezzel megbotránkoztatja az írástudókat, és így alkalma nyílik arra, hogy bebizonyítsa hatalmát nem csak a test, hanem a lélek gyógyítására is.
  4. Jézus Isten dicsőségére tudott testet-lelket gyógyítani, csodát tenni. A szemtanúk nem őt, hanem Istent dicsőítették, mert valószínű, hogy Jézus lényéből, magatartásából is ez sugárzott.
    Nekünk is mindent Isten dicsőségére kell tennünk.

Az oldal tetejére


Január 21. – péntek
Mt 1, 1-17


Zsid.8,6-13; Zs. 84; Mk 3,13-19

Jézus kiválasztja maga mellé az apostolokat. Mint minden fontos állomás, a kiválasztás is a hegyen történik. A „hegy”, az elcsendesedés, a világ zaján való felülemelkedés a mi életünkben is fontos szerepet kell játsszon. Megállás, megpihenés, értékelés nélkül nehéz a további utat megtervezni.
Jézus az apostoloknak hatalmad ad, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket és meggyógyítsanak minden betegséget, gyengeséget. Feltétel nélkül adta át apostolainak a hatalmat, hogy így Őt képviselve hathatósan téríthessék meg a világot. A mai világban mi vagyunk Jézus küldöttei. Jól és hatékonyan képviseljük Őt?
Jézus az apostolok kiválasztásával megalapította az első kisközösséget. Mindenek előtt őket tanította, őket alakította. Ebben a közösségben mindenki „otthon” volt. Itt erősödtek, itt szembesültek gyöngeségeikkel. Jézus felment az Atyához, de közöttünk él a Lélek által az Eucharisztiában és a kisközösségekben. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)
Istenem! Köszönöm, hogy kisközösségbe vezettél! Köszönök mindent, amit általuk Tőled kaptam. Áldd meg együttléteinket és maradj velünk mindig!

Az oldal tetejére


Január 28. – péntek
Zsid.10,32-39; Zs.36; Mk 4,26-34
Jézus példabeszédeket mond övéinek a vetés magától való növekedéséről, valamint a kicsiny mustármag nagyra terebélyesedésének lehetőségéről.
Vajon mi megtaláljuk itt és most azt a nyelvezetet, amely érthetővé teszi Isten terveit a velünk beszélő számára? Olyan sokfélék vagyunk, s mindannyiunknak más-más érinti meg a lelkét. Adj nekünk Uram halló fület, hogy a legmegfelelőbb szavakat szólhassuk!
A mi dolgunk a vetés. Bemutatni szóval és tettel a mindenkit egyformán szerető Istent. Meg persze a közös úton járás, ha arra van szükség. De mint ahogy nem tud gyógyítani az orvos, ha nem keresi fel személyesen a beteg, nem elég beszélni Jézusról, össze is kell találkoztatni vele az embereket.
A vetést nem lehet huzigálni. Mindenfajta magnak – embernek megvan a maga fejlődési üteme. „A gyerek megérik, mint alma a fán.”(Vekerdy). S a legjelentéktelenebb magból is lehet óriási csoda Isten dicsőségére és embertársai javára.
Add Uram, hogy kezedet fogva mustárfa lehessek, ahol megpihenhetnek és új erőre kaphatnak a megfáradtak!

Az oldal tetejére


A 2011. januári péntekek elmélkedéseit a pécsi Gyurgyóka közösség készítette.

Archív elmélkedések Archívum

Archív elmélkedések Vasárnapi elmélkedések