Bokor közösség
Elmélkedések

Pénteki gondolatok

Elöljáróban

Tapasztalataink szerint legtöbbünknek nem sikerült a pénteki hústilalom helyett testhezállóbb, előrébb vivő rendszeres szokást kialakítanunk.
A Bokor 10-es régiójának tagjai néhány gondolattal szeretnék segíteni azokat, akik a napi igeszakaszok nyomán kicsit többet szeretnének Isten ügyével foglalkozni ezeken a napokon.

Október 1. – péntek
Lk 10, 13-16

Apostoli munkában megerősítés
Jézus működését Capernaumban kezdi meg. Egy ortodox háromszögben Bethsada, Korazin, és Capernaumban. Ezen a területen vallásos zsidók éltek. Mégis súlyos jajokat kiált a fenti városokra. Sűrűn megfordult ezekben, kevés sikerrel. Ezért mondja rájuk korholó szavait.
Majd tanítványai felé fordult és elmagyarázza nekik; Aki titeket hallgat, Engem hallgat. Szívet – lelket melengető szavak ezek, nekünk akik kései Jézus tanítványai vagyunk. Nem akárkit képviselünk, amikor Jézust visszük az emberekhez. Ez megerősít bennünket „lelki” munkákban.
Ha valaki elutasít bennünket, bizony nem bennünket utasít el, mondja Jézus (LK. 10,16) hanem azt is, aki nevében fellépünk és nem csak Őt, hanem, azt is Aki Jézust küldte.
Súlyos szavak ezek.
Engem boldoggá tesz az, hogy nem akárki küldöttei-apostolai vagyunk.
Ámen.

Az oldal tetejére


Október 8. – péntek
Lk 1; 26-28

Jézus születésének hírül adása

Isten elküldte Gábor angyalát a Galilea Názáret városába, egy szűzhöz. A lány Dávid családjából való, és Józsefnek jegyese.  Máriának hívták. Nevének jelentése „Úrnő”.
Az angyal bement hozzá és köszöntötte; „Üdvözlégy kegyelemmel teljes!” Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál.
Sokat gondolkodtam, mit jelenthet kegyelemmel teljes? Ha egy rab kegyelmet kap, az bizony örülhet. De itt, azt gondolom másról, van szó. Isten kiválasztotta József jegyesét, Máriát, hogy hordozhassa az Istent. Akkor láthatjuk meg mit is jelenet, ha elolvassunk Avilai Szent Teréz Belső várkastély című könyvét. Mennyi mindent kell elhagynunk, és gondolkodást váltanunk, hogy az Isten lakást vegyen bennünk! (Jn. 14:23) ilyenről lehet szó itt is. Az Úr veled van.
Ma sokan - a Bokor közösségben is - elmondhatták, az Isten velük van. Azt gondolom, nemcsak felzárkózásról van itt szó, hanem egy mérhetetlen Istent rajongásig szeretésről is.
Első helyre tevésről is. Segíts meg bennünket Istenem, hogy mi is megtaláljuk ezt az utat!
Ámen

Az oldal tetejére


Október 15. – péntek
Lk 12; 1-7

Jézus felhívja a figyelmünket: óvakodjunk a farizeusok kovászától

Jézus tanítja tanítványait. Észreveszi, hogy a farizeusok álnokul közelítenek feléje. Csapdába akarják Őt csalni. Érdeklődésük csak színlelt. Álnokság van mögötte. Fel is hívja a tanítványai figyelmét, óvakodjanak a farizeusok tanításától. Ők nem jó pásztorok, aki az életüket adják a juhokért. Amit sötétben mondotok, azt egyszer fényes nappal hirdetik a háztetőkről.
Még tanácsot is add, ne féljünk azoktól, akik a testünket megölik. Itt főleg a hatalmasságokra gondolt Jézus. Csak attól féljünk, aki a testünket, lelkünket a pokolra tudja küldeni.
Ez nem lehet más, mint mi magunk, ha eltávolodunk Istentől és a mammont szolgáljuk. Mert nem lehet, kér úrnak szolgálni. Ha megmaradunk Istenben, akkor minden hajszálunkat is számon tartja az Atya. Nemcsak azt, hanem féltő szeretettel figyel bennünket, és nem mond le rólunk.
Számomra nagyon bátorító, hogy az Isten teljes figyelemmel van irántunk. Ha Ő ilyen, akkor én is teljes szeretettemmel fordulok feléje. Jó érzés tudni: égi védelmezőnk van.
Szeretni jó, még jobb vissza szeretni az Istent.

Ámen

Az oldal tetejére


Október 22 . – péntek
Lk 12, 54-59

Jézus éberségre hívja fel a figyelmünket
Jézus megfeddi hallgatóságát: az időjárás jeleiből, tudnak következtetni, eső vagy meleg idő lesz. De az idők jeleiből nem tudnak következtetni. Képmutatóknak nevezi őket.
Most sokkal de sokkal nagyobb dolog van ennél.
Miért nem ismerik fel mindazt, amit Ő tesz?
Cselekedetei, tanítása rámutatnak, ki Ő?
Példát mond; ha ellenfeleddel mégy a bíróságra, igyekezzél megegyezni útközben vele, mielőtt az átad a poroszlóknak és börtönbe vettet téged.
Nyomatékozza Jézus: ki nem jössz onnan, míg ki nem fizetsz minden fillért.
Hagyjunk fel bűnös cselekedetünkkel. Megtérésre szólit fel Jézus. Itt az Isten.  
Közénk jött, és azért jött haza vigye azt, aki az ÖVÉ.
Mondjunk igent a hívó szavára.

Ámen

Az oldal tetejére


Október 29 . – péntek
Lk 14, 7-11.

Emberi hiuság
Farizeusok vezetője meghívja szombaton Jézust a házába lakomára, és közben szemmel tartja, hogy mit csinál.
Jézus figyeli a meghívott vendégeket, hogy hogyan foglalják el az első helyeket.
Kit azért, mert rokon, kit azért, mert közeli barátja, vagy közvetlen beosztottja a meghívónak. 
Jézus látja mindezt, és példabeszédet mond: ne foglaljuk el az első helyeket, mert lehet, hogy érdemtelenek leszünk rá. Mert lesz, aki nálunk érdemesebb lesz és így az utolsó hely jut számunkra. Mi most is szeretjük az első helyeket elfoglalni egy lakomán, összejövetelen.
Ezért inti hallgatóságát Jézus: fogaljuk el az utolsó helyet.
Ha érdemesek leszünk, a „Gazda” úgyis elhív a kiérdemelt helyünkre, mert aki felmagasztalja magát megaláztatik, és aki megalázza magát felmagasztaltatik.
Ezért ezt bízzunk az Istenre. Mindenkit megítél tettei szerint.
Ezért legyen az Ő szent neve áldott!

Ámen

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum

Archív elmélkedések Vasárnapi elmélkedések