VI. TÖMEGKOMMUNIKÁCIÓ

Az emberi kommunikáció korszakos változásainak során, a technológiai fejlődés következtében, az információ egyre több emberhez jutott el, napjainkban pedig egy-egy hír már (sokszor milliós nagyságú) tömegek érdeklődésére tarthat számot. Az audiovizuális médiumok (különösen a TV) legkézenfekvőbb jellemzője valószínűleg az, hogy tömegekre képes hatással lenni, ezért is nevezzük tömegkommunikációs eszköznek.
A tömegkommunikáció összetett szó, ha tagjaira bontjuk, s egyenként értelmezzük, akkor gyorsan megfejthetjük a kifejezés tartalmát:

A tömegkommunikáció további jellemzője, hogy a közlemények

• modern hírközlő eszközök útján,
• egyirányúan, visszacsatolás ("visszasugárzás") nélkül áramolnak a
• térben/időben távoli,
• heterogén összetételű közönség felé.

A felhasznált kommunikációs csatornák szerint az alábbi fajtáit különböztethetjük meg:

• írott - a vizuális tömegsajtó (újság, könyv, plakát, magazin) a XIX. sz. jellemző médiuma
• auditív - a rádió a XX. sz. közepéig volt uralkodó
• audiovizuális - a TV a XX. sz. második felében hozta közel a világ bármely pontját és tett az események részesévé (így lényegében mítosztalanította a világot)
• számítógépes hálózat (internet) - a XX. sz. végétől kezdődő új korszak (talán a legdemokratikusabb, ugyanakkor rafináltabban manipuláló)

A tömegkommunikációs jelenség vizsgálatakor gond nélkül meg tudjuk állapítani, hogy kommunikáció történik, tömegekhez áramlik az információ, viszont arra a kérdésre, ki küldi az üzenetet, homályosan tudunk csak válaszolni. Küldheti az üzenetet a médium tulajdonosa, az újságíró, az operatőr, a műsorszerkesztő stb., de nem köthető egy személyhez ("kapuőrhöz"). A médiaiparban az üzenetek kibocsátását bonyolult szabályozók határozzák meg: az intézményi rend, a gazdasági, pénzügyi helyzet, jogi, etikai elvek, politikai hatások befolyásolják.
A szabályozók korlátozásának ellenére is érvényesülnek a tömegkommunikáció legfőbb funkciói, melyek a:

• tájékoztatás
• műveltségfejlesztés (oktatás, általános műveltség, szaktudás)
• ízlésformálás (kultúra-őrzés, -közvetítés)
• szórakoztatás
• politika befolyásolás

A tömegkommunikáció fejlődését két (egymással ellentétes) tendencia hatja át: törekvése szerint egyre növelni akarja a címzettek számát, s mindinkább szeretne behatolni a személyes szférába.
A tömegkommunikáció a hatalom gyakorlásának közvetlen eszköze: azé a hatalom, aki rendszeresen képes a közvéleményt befolyásolni.

Világméretű elterjedésének igen számos oka van, gyűjtsük össze ezeket!

A tömegkommunikáció:

informál
szórakoztat
dokumentál
szükségletet elégít ki
a csoportba tartozás érzetét kelti
motivál (aktivizáló - igényeket kelt, differenciáló - a társadalmi rétegek válogathatnak), használható mintákat ad, átlátható viszonyok bemutatásával eligazítást nyújt
demokratikus (nivellál, átlagékat célozza)
műfaji sokszínűségével érvényesül
a személyes jelenlét élmény képzetét kelti
áldozat/kockázat nélküli részvétel az eseményekben
a kínálat bőségével túlfogyasztásra, habzsolásra késztet
függőséget alakít ki
szuggerálni tud - beleavatkozik a tudatalakulás mélyrétegeibe

Elmondhatjuk tehát, hogy a tömegkommunikáció korszakában élünk, korunkat a tömeges információáramlás határozza meg, s ha jól figyelünk, azt is hamar megállapítjuk, hogy meggyőzési törekvések is jellemzik. A befolyásolás sokszor alig észrevehető vagy nem is szándékos. A kommunikátorok nem feltétlenül akarnak eladni nekünk valamit, ám akkor is sikerrel befolyásolhatnak minket abban, hogy miképpen lássuk a világot, és hogyan reagáljunk életünk vagy mások életének fontos eseményeire.

TÁJÉKOZTATÁS:

A tömeges információigény kielégítésének társadalmi megvalósulása az emberi történelem során folyamatosan fellelhető. Természetesen koronként változóak a társadalmi nyilvánosság színterei, de minden társadalom megteremtette a maga nyilvános zónáit. Az információs- és hírműsorok elődjének is tekinthető pl. a görögöknél az agóra, a rómaiaknál a fórum vagy a polgári társadalmakban a parlament.

A modern tömegtársadalmakat alkotó egyének számára az információhoz jutás, a híradás alapvető szolgáltatássá vált.

Hogy milyen információ kap nyilvánosságot, az függ
- az esemény rendkívüliségétől, újszerűségétől, váratlanságától és
- az érintettségtől.
A távoli események csekélyebb információszükségletet elégítenek ki (a távolság és a szükséglet egyenes arányban van egymással), a tömeges méretű érintettség vagy rendkívüliség nagyobbat.
Befolyásolhatóságunk döntő mértékben függ előző tapasztalatainktól, ismereteinktől - szívesebben hiszünk a becsatlakoztatható információnak, mint az ellentétesnek. Azonban nagyon sok olyan témát dolgoz fel a média, amiről kevés személyes tapasztalatunk van, tehát gyakorlatilag (legalábbis nagyobbrészt) az információ közlőjére hagyatkozunkMilyen területek figyelhető ez meg szerinted?

Három közvélemény-formáló stratégia (magatartásirányítás) különböztethető meg:
agitáció: közvetlen és nyílt befolyásolás
propaganda: közvetett befolyásolással ösztönöz
manipuláció: megfoszt az autonóm döntéstől, az információhiány és dezinformálás (félreinformálás) következtében hamis alternatívákat tár elénk

A közvélemény formálásában óriási szerepük van a hírműsoroknak, híradóknak. A demokratikus államokban pontos törvényi szabályozás rögzíti a médiumok működését, melyben megfogalmazódnak az alapvető követelmények. A hírműsorokra nemzetközileg is elfogadott normák, szabályok vonatkoznak, ezzel igyekeznek a törvényalkotók megvalósítani, megőrizni a tömegtájékoztatás tárgyilagosságát, tisztaságát.

A tömegmédia alapvető funkciója a hírközlés, tehát az információk nyilvánosság elé tárása, azonban nem egyszerű abban dönteni, hogy adott időben mely információból legyen hír.

HÍR:
A tömegmédiában megjelenő, sok embert érintő, érdeklő tudósítás olyan tényekről, eseményekről, melyeknek újdonságértéke van.

A hírértékű információk óriási túlkínálata (időnként hiánya) következtében nehézséget jelent az érdeklődésre számot tartó és a jelentéktelen közötti szelekció.

A tájékoztatástól az objektív, pontos, tömör, érhető, jóízlésnek megfelelő információközlést várjuk el, melyben világosan elkülönül a hír a véleménytől, vélekedéstől. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy az információfogyasztó a valóság leképezését várja a híradásoktól.
A tájékoztatás minőségét befolyásolja az olvasó, néző tudása, hiedelme a világról, arról a témáról, amiről a hír szól, és azok a szokások, sémák, ahogyan reagálni szoktunk a hírre, témára.

Az információdömping szelektálásra kényszerít, de vajon sikerül-e tárgyilagosan elkülöníteni a lényeges információt és a lényegtelent? Sok-sok hír pusztán látszólag fontos számunkra, s éppen azért, mert megjelenik a médiában, valódi jelentősége nincs. A tömeges információigényt kiszolgálják a hírműsorok, ugyanakkor gerjesztik is ezt az információéhséget.

Temérdek híradás áll rendelkezésünkre (minden médiumban) a világban való eligazodásra, a tájékozódásra.
Vajon valósághűen tudjuk-e ezekből az információkból kialakítani a világról alkotott képünket?