Patológia vagy holisztika? Hogyan nyilatkozik a WHO?

A patológia görög szó, kórtant jelent, a betegségek lefolyásával, és a betegségek okozta testi jelenségekkel foglalkozó tudomány. A patológiás medicina elsődleges szempontja a betegség és annak jellemzői: kórokozói, tünetei, kiváltó okai. A gyógyítás során ezeknek a tüneteknek a megszüntetése a cél. A beavatkozások javarésze gyógyszerekkel és műszerekkel történik. Utóbbiaknak szinte minden esetben van mellékhatása, melyekre újabb orvosságot adnak. A tünetek elnyomásával a beteg egy ideig jól érzi magát, de mivel a probléma nem oldódik meg lelki szinten, ezért gyakran máshol jelentkezik a testben, újabb betegség képében.

A holisztikus medicina az embert, mint egységet tekinti, amelynek csak egyik része a fizikai test, melynek működése nem választható el a lelki és szellemi síkoktól. Az emberi test minden egyes sejtje hologramként őrzi az egész, az egység képét, így a legkisebb ráhatás is hat az egészre.
A holisztika nemcsak az ember belső egységét jelenti, hanem azt is, hogy az ember része a természetnek, annak ugyanolyan kis egysége, mint a testnek a sejt. Ezért a holisztikus gyógyítónak segítenie kell, hogy az ember visszataláljon a Nagy Egységbe. Ezért célszerű a gyógyítás során a természetes anyagokat is használni, a természetes eljárásokat is, amelyek nem durva behatást érnek el, hanem lágyan hangolják át a szervezetet, a pszichét is az egészség irányába.
A holiszta (az egész ember gyógyításával foglalkozó személy) a lélek teljes útját végigkíséri az egységből a fizikai léten át vissza az egységbe, mindenkinek hite szerint. Munkája során a természet törvényeit alkalmazza, segít visszaállítani az ember belső és külső egyensúlyát a világban.
A patológiás és holisztikus orvoslás között még egy alapvető különbség van a beteg hozzáállása szempontjából. A patológiás gyógyításnál a beteg a gyógyulásba vetett hitét és felelősségét teljes egészében átadja az orvosának. Lényegében csak elszenvedi a gyógyulást.
A hoisztikus kezeléseknél a felelősség önmaga gyógyulásáért a páciensé, a gyógyító a követendő utat mutatja meg, segít a maga sajátos módszereivel, de azon a hozzáforduló embernek kell végigmennie. Így a gyógyulás felelőssége is a segítséget kérőé.
Mindkét gyógyításra szükség van, de sajnos a holisztikus szemlélet nincs még kellőképpen elterjedve a köztudatban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapokmánya szintén az egészség hármas meghatározottságát támasztja alá:
Az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, s nem pusztán a betegség hiánya.
A pszichoszomatikus gondolkodás fontos része a holisztikának, miszerint a betegségek különböző mértékben, de mindig függnek a beteg lelki állapotától. A szervezet pszichés és szomatikus értelemben teljes egység.

Eszköztelenül is segíthetünk egymáson. Az őszinte, feltétel nélküli szeretettel való viszonyulás a bajban lévő felé, szinte mindennél fontosabb. Minden más is szükséges az egészség megteremtéséhez, de  a legfontosabb az, hogy válogatás, feltételszabás és abszolút viszonzásvárás nélkül forduljunk a másik ember felé, az egyedüli valós mértékegységgel a teljességgel. Elfogadva őt annak, aki, és olyannak, amilyen az itt és most-ban. Az igazi adás, az igazi „gyógyítás” az, ha nem önmagunkból adunk, hanem teljes lényegi önmagunkat adjuk. Legbelső önmagával teljes Egységre lépve tudja ezt az ember tenni.
Bigelbauer Pál szavai nyomán segítő emberi kapcsolataink előtt, egy megelőző csendben juttathatjuk magunkat ebbe a fent megfogalmazott állapotba. Ezeket a gondolatokat mélyítsük el magunkban, mielőtt segítséget nyújtunk:
Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk. Szeretlek. Elfogadlak – akárki vagy, akármilyen vagy. Nem várok Tőled semmit. Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad. Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjen felszíni önmagam és tolakodó lényemen túl, felismerhetem a Benned és bennem lakozó Mindenséget, azt, hogy az örök Egységben mi is egyek vagyunk.