Az indiai kultúra i.e. 6000-4000. világnézetének ősi forrásából a védákból (szent könyveik gyűjteménye) nőtt ki az ayurvédikus orvoslás (az élet tudománya).

Kínában az i. e. VI-V. század táján Lao-ce nevéhez fűződik a Tao Te King filozófiája (Az út és erény könyve). A taoizmus gondolkodásmódja a testi-lelki egyensúlyra törekszik, amelynek alapja a harmonikus élet, szeretet, mérték, tartózkodás, és a szellem szabadsága. Nézetük szerint a jín és a jang egyensúlya biztosítja az emberi szervezet egyensúlyát (világos-sötét, hideg-meleg…). A két erő, létrehozza, korlátozza egymást, örökösen átalakul, megadva ezzel a természet dinamikáját. A taoizmus követői az egészséget úgy teremtik meg, hogy a mikrokozmoszt ráhangolják a makrokozmosz egyensúlyára.
Hippokrátesz i.e. a IV. században szintén elismeri azt, hogy az emberi szervezet szoros kapcsoatban áll a természettel. Alapelve: „Használni, de legalább nem ártani.”
Galenusz az I. században a dietetika fogalmába belefoglalta az ember szellemi és érzelmi állapotát.
A XV. században Paracelsus egészségképe szerint az ember egészségét a „belső orvos”, azaz a benne megnyilatkozó természet és a „belülről gyógyító orvosság”, vagyis a belső szubsztancia határozza meg.
Az európai holisztika szemléletén indult el a homeopátiás orvoslás a XVII. században, amelynek fő képviselője Hahnemann. Az ő alapelve szerint: a hasonló a hasonlót gyógyítja.
A XX. században Rudolf Steiner antropozófia tana (ember bölcsessége) az egészséget nem pusztán orvoslási problémaként kezeli. Szerinte a gyógyítás nem technika, hanem a beteg gyógyulási folyamatának, szellemi, lelki és fizikai támogatása, az embernek a világ rendjébe való visszaillesztése.
A humanisztikus pszichológia képviselői: pl.: Abraham Maslow, Carl Rogers szintén az ember teljességét hangsúlyozza, az emberi természetnek az alacsonyabb és magasabb rendű szükségletén túli, a transzcendens felé irányuló kibontakozását.
Összegezve: a holisztikus egészségfelfogás az embert szellemi, lelki, testi és szociális egységében szemléli. Az egység, az egész állapot megőrzése a prevenció, megteremtése a habilitáció, fejlesztése a szűrővizsgálat és gondozás, valamint visszaállítása a kezelés és a rehabilitáció.