Hamvazószerdától Szentháromság vasárnapjáig
Az elmélkedések sok-sok testvér gondolatait fűzik csokorba az ország különböző tájairól.
A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Február 28., Nagyböjt 2. vasárnapja
Olvasmányok: Ter 15,5-12.17-18; Zs 26; Fil 3,17 - 4,1; Lk 9,28b-36
Ez az én választott fiam, őt hallgassátok! (Lk 9,35)
A szentírásban különböző irodalmi műfajok találhatók. Van benne például mese (Bírák 9,7-15), vers, tanító elbeszélés stb. A sokféle irodalmi műfaj színesebbé, érdekesebbé teszi a Bibliát. Ez a műfaji megközelítés néhány évtizede vált elfogadottá. Nehéz volt az évszázados berögződést formálni, miszerint a szentírás nem riport, hanem sokféle irodalmi műfajból összeállított írások gyűjteménye. Ezt hangsúlyozta XII. Piusz pápa a Divino afflante spiritu kezdetű körlevelében, és ezt a szemléletmódot erősíti meg 1965-ben a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciója, amikor azt írja: „Szükséges továbbá, hogy a magyarázó azt az értelmet kutassa, amelyet a szent szerző ki akart fejezni, és ki is fejezett a maga korának és kultúrájának nyelvén, az akkori irodalmi műfajok segítségével.” Ezen bevezető gondolatok után nézzük a mai vasárnap evangéliumának szövegét, amelynek nem más a műfaja mint reklám.
Manapság az egész életünket átjárja a reklámok hasznos és haszontalan özöne. Szombaton és vasárnap visszatérő program a családban, hogy kihasználva a közös együttlétet, elmegyünk sétálni. Hazafelé már különböző újságokkal telik meg a kezünk, zsebünk. Viccesen úgy hívjuk, hogy „kultúra”. Kislányunk így is szokta mondani, amikor kivesz egy reklámújságot: „Hozok kultúrát!” A reklámok nemcsak átjárják életünket, hanem meghatározzák döntéseinket és formálják szokásainkat is.
Jézus színeváltozásának történeti elbeszélése nem más mint egy kis „reklámfilm”, amely döntően a hellén zsidókeresztényeknek készült.
Tudjuk, hogy Lukács evangélista elsősorban a diaszporában élő zsidó-keresztényeknek szerkeszti meg evangéliumát, de természetesen vala-mennyi zsidó ember is a címzettje. Milyen furcsa, hogy születik egy ember Jézus személyében, aki új istenképet mutat be, elmondja a szeretetről szóló tanítását, azt megalkuvás nélkül a végsőkig hitelessé is teszi személyes példájával, és mégis győzködni kell az embereket, hogy higgyenek neki, saját életükben is kövessék tanítását.
A színeváltozás története figyelemfelhívás, hogy Jézust Mózes és Illés is elismeri. Mózes, aki a zsidó nemzet és vallás megalapítója, és Illés, a zsidó nép jeles prófétája: ők közösséget vállalnak vele, kiállnak mellette, jelenlétükkel megerősítik személyének hitelességét. Neki erre nincs szüksége ugyan, de az emberek ezt igénylik. A zsidók ettől vállalhatónak tartják a hozzá csatlakozást. Ennyit jelent egy jó reklám. Ha egy közismert színész fényképe szerepel valamely termék bemutatásánál, az emberek jobban hisznek abban. Ha híres szórakoztató műsorvezető bíztat egy pénzintézet választására, akkor az emberek nagyobb bizalommal választják azt. Pedig a közismert magyar mondás szerint „a jó bornak nem kell cégér”. Vagy mégis?
Téged mi motivál Jézus követésében? Kell-e Téged noszogatni „egyházi” reklámokkal, vagy anélkül is tudod, merre menj?
[Lipien Mihály és Krémer Ibolya, Budapest]
Március 1., hétfő
Olvasmányok: Dán 9,4b-10; Zs 78; Lk 6,36-38
Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek. (Lk 6,36-38)
A Hegyi-beszéd intelem-gyűjteményének egyik igen fontos szakaszához érkeztünk. Jézus alapvető, meghatározó felismerése, hogy őseinek Istene, nem véres Isten; nem bosszúálló, nem büntető, hanem jóságos és irgalmas Atya. Ezt a jóságot és irgalmat várja el az általa teremtett legértelmesebb élőlénytől, az embertől is.
Vajon, mit szólhatott a „szemet szemérthez” szokott hallgatóság ezekhez az elképesztő gondolatokhoz? Mit szólhatott a népi ítéletet, a meg-kövezést gyakorta alkalmazó tömeg?
Sajnos Jézus gondolatainak aktualitása 2000 év alatt mit sem változott. Még a magukat kereszténynek mondó emberek sem figyelnek fel a Hegyi-beszéd – életmódunkat súlyosan érintő – intelmeire. Szeretném hinni, hogy a KIO-n felnőtt Bokortagok számára Jézus Atya-képe evidencia.
Mégis időről-időre meg kell vizsgálnom magamat: Irgalmas vagyok-e a világban csetlő-botló embertársaimhoz? Ha mélyen felháborít valaki, őt ítélem el, vagy csak azt, amit tett? Kész vagyok-e megbocsátani az engem, vagy szeretteimet bántóknak? Adok-e időt, pénzt, szeretetet? Eleget adok-e?
[Bajnokné Benyhe Judit, Budapest]
Március 2., kedd
Olvasmányok: Iz 1,10.16-20; Zs 49; Mt 23,1-12
…mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. (Mt 23,3)
A Szó és a Tett külön élete mindig jelen volt a történelem során. A XX. század beköszöntéséig többnyire élt valamiféle kép az emberek több-ségében arról, mi a jó, mi a helyes. Modern korunk, a XX. század azonban túllépett azon, hogy – ha gyengék vagyunk is megtenni – de legalább tudjuk-mondjuk a jót. Mára csak a kérdések maradtak: Milyen jót? Ki dönti el, kinek mi a jó? Milyen alapon?
Mind a világi (választott?) vezetők, mind a (nem-választott) egyházi vezetők teljesen hiteltelenekké váltak az emberek többsége számára.
Mit tudunk mi mondani ennek az – egyrészt kritikus, gyanakvó, másrészt pozitív életmintákat, A JÓT kereső, harmadrészt mindenből kiábrándult – emberiségnek? Azt gondolom mindenkinek ugyanazt. Amit magunk is jónak tanultunk-ismertünk meg. Ami tényleg belülről jön. Esetleg más-más nyelven, de szövegünket az életünkkel hitelesítve. Akkor is, ha magunk sem vagyunk tökéletesek. Soha nagyobb szükség nem volt erre, mint most!
[Bajnok László, Budapest]
Március 3., szerda
Olvasmányok: Jer 18,18-20; Zs 30; Mt 20,17-28
Vajon rosszal szokás-e fizetni a jóért? Miért ásnak hát vermet nekem? (Jer.18,20)
Azon tűnődtem, fizettek-e nekem már rosszal jóért, és ha igen, hogyan viseltem.
Kevés esetre tudok visszaemlékezni, szerencsére hamar elfelejtem, ha megbántanak. Ám az a kevés eset bizony bántott. Sőt haragot éreztem az illető iránt. Ha nem is kívántam, mint Jeremiás a fenti szövegrész folytatásában, hogy ezek az emberek „jussanak éhínségre, asszonyaik váljanak gyermektelenné és özveggyé, férjük haljon meg dögvészben, az ifjakat meg járja át kard a harcban”.
Azt azért nem bántam volna, ha ők is megtapasztalják, milyen az, ha jóval rosszért fizetnek, és ha töredelmesen bocsánatot kérnek tőlem. Minden-esetre ettől kezdve igyekeztem kerülni az illetőt. De ha nem tehettem meg?
Van valami, ami nekem segít, hogy megbocsássak, és újra szeretettel nézzek az engem megbántóra. Ha tudatosítom magamban, hogy mi emberek – még én is – bizony esendőek vagyunk, és van, amiről tehetünk, de van, amiről nem. Ráadásul mindannyian egy hajóban evezünk. S ez a hajó akkor tud haladni, ha egy irányba igyekszünk. Nem vehetem ki mások kezéből a lapátot, de megmutathatom, hogy kell húzni, és ha megkérdezik, el is magyarázhatom. Sőt én is elleshetek fogásokat a többiektől.
[Kissné Kosztolányi Klára, Pilisborosjenő]
Március 4., csütörtök
Olvasmányok: Jer 17,5-10; Zs 1; Lk 16,19-31
Volt egy gazdag ember, aki bíborba és gyolcsba öltözködött és naponta pompában vígadott. Volt ennek a kapujához vetve egy Lázár nevű szegény, kit fekélyek borítottak, s ki vágyott jóllakni azzal, ami a gazdag asztaláról lehullt. (Lk 16,19-21)
Történt kicsit később…
Volt egyszer egy Föld nevű, csodálatos természeti kincsekben bővelkedő bolygó és kb. hatmilliárd, ésszel- és lelkiismerettel megáldott, istenarcú ember. Az emberek ezzel a kitüntetett ajándékkal együtt is - a Jóisten szándékát figyelmen kívül hagyva - az alábbiakat valósították meg.
A bolygójuk által kínált, Teremtőjüktől ajándékba kapott javak 80%-át, a Földlakók 20%-ának kényeztetésére használták el. Egyszerre valósult meg sokak mérhetetlen nélkülözése és kevesebbek szemérmetlen pazarlása. Így azután a 100%-uk számára ismeretlen maradt az a megnyugtató érzés, amit az éppen ELÉG tapasztalása nyújthat. A vérlázítóan pazarló gazdagok és a csodálni való türelemmel tűrő szegény Lázárok közötti szakadék folyamatosan és szüntelenül mélyült.
Olyan butaságok történtek meg, hogy a megtermelt gabona 50%-át állati takarmányozásra, vagy bioüzemanyag előállításra használtak el, miközben másfél milliárd embertársuk az éhhalál határán tengődött. Az állati takarmány, pedig a gazdagabbik kevesek számára előállítandó hús megtermelésre kellett.
Az emberek iskolázott része tanult ugyan történelmet, de a múltból nem tanult semmit és figyelmen kívül hagyta a jövő tervezése során. Az emberiség ismerte ugyan a Húsvét szigetek néhai lakóinak önmeg-semmisítő sztoriját, de nem volt etikus, igazságos és a jövőt biztosító születésszabályozásuk, életmodelljük. Az Evangéliumot meg csak irtózva csodálták. Talán éppen ezért, egyre inkább a születések helyett a halálozás lett a szabályozott. Az egyiket logikusan, muszáj volt szabályozni a mohóságuk és a létszámuk miatt.
Hogyan szabályozták? Egészségkárosító élelmiszerekkel, táplálék kiegé-szítőkkel, túl gyógyszerezéssel, túl vegyszerezéssel, szennyezett vizekkel- és levegővel, gyanús eredetű vírusokkal és azok oltóanyagaival, fegyverek felhalmozásával, holtig tartó dolgoztatással. Egészségügy helyett betegség biznisszel. A halál szabályozását fokozták a stressz, a kiszolgáltatottság növelésével, az emberi kapcsolatoktól elvont idővel, az általános bizalmatlanság, a trehányság, az önközpontúság, a feles-legesség tudat szétárasztásával, a pénzszerzési kényszer középpontba állításával, erőszakkultusszal. Az egész emberi lét egy életellenes, burkoltan passzív eutanáziává korcsosult. Tudott volt, hogy Afrika újszülöttjeinek jelentős része már HIV-fertőzötten jött világra. Naponta 5000 ember halt meg iható víz hiányában. Csont-bőrre soványodott, analfabéta gyerekkatonák mosolyogtak a kamerákba, Kalasnyikovval és bőséges lőszerrel ellátva. Mint tudjuk, a kutya ugatott, karaván meg haladt és a kutya is belefáradt a hiába való ugatásba, csak ki kellett azt várni. Mégis mindig voltak elszórtan deviáns ellenállók ebben a komplex rendszerben.
Hiába figyelmeztettek tudós szakemberek, akik közölték méréseiket és következtetéseiket.
Mértékletesség, osztozás, ésszerűség, együttműködés, helyi sajátossá-gok figyelembe vétele, helyben termelés- és hasznosítás. Környezet-tudatos látásmód, döntés, cselekvés. Profitéhség és tőkeuralom el-vetése.
Írták az Evangéliumok, hogy ne tégy másnak olyat, amit magadnak sem kívánsz. Mindenkinek egy dénár, mindennapi kenyér, ellenségszeretet, kiegyenlítettség, harmónia, békességkeresés, egymásra figyelés, nagy-lelkűség, testvériesség.
Rázhatták vészcsengőiket bölcselők, szépírók, közgazdászok, szocio-lógusok, pszichológusok, orvosok, tanárok, papok, szülök, hogy itt baj lesz, ha ez így megy tovább. Senki nem akart igazi változást, ezért nem is változott meg semmi. Az ember így döntött! A hitetlenség átka, Illés zenekar, Bródy János)
Csak egy ország, az USA (amit nyilvánosságra hoztak 2009-ben) 1000 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra. Ennek az összegnek a tizedéből, az éhezés megszüntethető lett volna ezen a bolygón. A trópusi erdők 20%-át már elpusztították, szegénységbe nyomorított emberek és eladósított országok. A kitermelt fák helyén szója ültetvények létesülnek. A szóját leginkább állati takarmányozásra használták fel a húsevő gazdagok számára, amit sok ezer kilométerre kellett elszállítani.
A sivatagok öntözésével, a meg nem újuló ivóvíz készletet párologtatták el rövidlátóan, egyszer használatosan, kiszáradtak kútjaik. A mohó rablógazdálkodás következtében a kőolaj mellett eltűntek a fák az erdőkből, halak a tengerekből, a méhek a mezőkről, a mezőkről a virágok, kertekből a gyümölcsök. A folyók nagy része már nem érte el a tengert, pár évtized alatt elolvadt a sarki jég. Grönland lefagyasztott édesvíz készlete beleolvadt az óceánba, melynek vize néhány évtized alatt hat méterrel emelkedett meg. A megemelkedett tengervíz szint behatolt a part közeli ivóvíz bázisba, elszennyezve azt. Százmilliók lettek klímamenekültek, akiket a pazarló gazdagok mohósága, telhetetlensége, önzése tett földönfutóvá. A megszaporodott, menekülő szegény Lázárokat távol kellett tartani a gazdag országok kényelemhez szokott, civilizált polgáraitól, akiknek szintén egyre kevesebb jutott a bőségből. Szigorú migrációs politikát, hivatalokat és nagyobb létszámú fegyveres karhatalmat hoztak létre.
A gazdagok tovább gazdagodtak, a szegény Lázárok már azt sem tudták enni, amit tegnap ettek. Egymásra voltak utalva, igaz nem egyforma felelősséggel.
Aztán egyszer Isten áldott Napja arra kelt föl, hogy a teremtett bolygón nincs egy teremtett lélek sem. A Földről lekopott az ember. Nem maradt sem pazarló gazdag, sem nyomorgó Lázár. Lehetett volna másképp is, sokkal szebb is ez a történet, de talán én sem akartam eléggé.
Pedig lenyűgözően szép volt ám régen ez az ÉLET, leginkább a Lázárok és a gazdagok előtt. Aztán jött az ember és a kezébe vette a dolgokat. Kezébe vette a Bibliát is, mégis ezzé alakította a világot. A teremtett ÉLET és a Jóisten pedig köszöni szépen, jól vannak, ember nélkül is. József Attila: Kertész leszek
Keresztény ember számára, azt gondoljuk, az optimizmus kutya köteles-ség. Világítsunk, legyen életünk tanúságtétel, hordozzuk és mutassuk fel a szépet, adjunk reményt. A tények tudomásul nem vétele, a valóságot látni nem akarás, nem más, mint életellenes megfutamodás. A tétlenség bűn, társtettesség a pusztítókkal.
Legyek őszinte? Én sem tettem semmit, vagy nem eleget.
Mi a reményem? Az, hogy az élet él, és élni akar.
Az marad életben, aki szeret, és nem pusztít.
Az érdemes az életre, aki megértette az üzenetet és alkalmazza is az Örömhírt, a rendelkezésére álló időn belül.
[Csontos Barnabás, Budapest]
Március 5., péntek
Olvasmányok: Ter 37,3-4.12-13a.17b-28; Zs 104,16-21; Mt 21,33-43.45-46
Elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit. (Mt 21,43)
A gazda, Isten szeretettel készíti el szőlőjét az embereknek. Ő türelmes és bőkezű Úr. Szőlőjét használhatjuk, élhetünk benne, csak annyit vár el, hogy gyümölcsöt hozzunk.Az üdvösségre meghívás ajándékát mind-annyian megkapjuk, kérdés, élünk-e vele. Időnk még van: amíg itt élünk, választhatunk. Ő a gonosz szőlőműveseknek is adott időt, lehetőséget, hogy jó útra térjenek.
Mi vagyunk Isten Új Népe: vámosok, bűnösök, pogányok. A kiválasz-tottság nem kitüntetés, ami mások fölé emel. Felelősséget jelent.
Mi hogyan használjuk fel a nekűnk adott időt? Isten ránk bízta szőlőjének gondozását. Nekünk is ad segítséget, hogy megfeleljúnk a feladatnak, hogy építsük az országot, hogy szeressünk, jó gyümölcsöt teremjünk. Álljuk a gazdával kötött egyezséget, vagy saját céljainkra, önkényesen cselekszünk?
Isten nem áll bosszút, sőt minden segítséget megad nekünk: mi szaba-don dönthetünk. De az időnk véges.
[Makai Ágnes, Pilisborosjenő]
Március 6., szombat
Olvasmányok: Mik 7,14-15.18-20; Zs 102; Lk 15,1-3.11-32
Melyik Isten olyan, mint te… aki nem haragszol mindörökre, hanem kedved leled az irgalomban… (Mik. 7,18) Atyja már messziről meglátta (tékozló) fiát és megesett rajta a szíve…(Lk. 15,20)
Régi történet, hogy a misszionárius megjelenik a vadaknál, és órákig bizonyítja nekik, hogy van Isten. A vadak türelmesen hallgatják, aztán az öreg törzsfőnök megszólal: „Te fehér ember, ne bizonygasd nekünk, hogy van Isten, mert azt mi is jól tudjuk. Azt mondd meg nekünk, hogy milyen az Isten?”
Olvasom a nagyböjti szentírási részeket. A válasz egyszerű. Majd én megmondom a törzsfőnöknek az örömteli választ: Az Isten jóságos Atya, maga az irgalom, maga a Szeretet.
Hogy adventben mást olvastunk? Hogy az Isten számon kérő, ítélkező és megtorló Úr, aki a világ végén ítélni fog eleveneket és holtakat? Ez csak a szerkesztők bűne!
Nem így gondolja az egyház. Az ószövetség és újszövetség istenét egymás mellé ragasztotta és dogmává tette, hogy az Isten a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti, vagyis Isten igazságos és irgalmas egyszerre. Nincs igaza?!
Ha ezt mondanám a törzsfőnöknek, biztosan nagyon elszomorodna ő, és vele egész törzse. Mert ezzel semmi újat nem mondtam neki, ami megvigasztalná. Magába roskadna, és arra gondolna, hogy valóban csak így lehet, nem is lehet másként.
Hiszen ők közelről látják, hogy mi a törvény az állatok között. Próbáljon csak egy buta oroszlán a másik felségterületére lépni, jaj annak! Folyik a létért való harc. Ebben a harcban mindig az erősebb győz, a gyenge kipusztul. És jól van ez így, vesszen a férgese!
A szülő is büntet és jutalmaz. Ez a pedagógia egyszeregye. Ezt még a törzsfőnök is tudja. Olyan szülő nincs, aki csak jutalmaz, és nem büntet soha. Vagy ha van, meg is nézheti magát.
És a férfi és a nő közti különbség? A vadak is jól tudják, noha nem tanultak pszichológiát, hogy a férfi az „erő”, a nő a „gyengébb” nem. A férfi képviseli a „törvényt”, a nő a „kegyelmet”. Az apa ütlegei elől az anyához fut a rossz kölök kegyelemért, irgalomért.
Nekem még a szegény XXIII. János esete is az eszembe jut, aki azt találta mondani egyszer, hogy az Isten nem csak Atya, hanem Anya is. Lett is belőle bonyodalom. A francia dogma professzorok állítólag a haláláért imádkoztak.
Még a Bokor apokríf iratai is arról szólnak, hogy az Isten nemcsak apa, hanem anya is. Merészebb megfogalmazásban: „A ti atyátok anyai!” (Karl Herbst). Ez sem azt jelenti, hogy szimplán anyai.
Milyen az Isten? Törzsfőnök, feladom! Ne várj tőlem újat, ne várj örömhírt. Minden amellett szól, hogy az Isten nem csak „jó”!
Lelki szemeim előtt látom, hogy a vadak csak néznek rám mogorván. Mit tegyek? Akkor tehetetlenségemben elkezdem mondani nekik a tékozló fiú történetét egy apáról: „Egy embernek két fia volt…” A végén rájuk nézek, várom a hatást…
És én tudom, hogy a történet végén a vadak mind felugrálnának, de nem azért, hogy azon nyomban felfaljanak, hanem hogy össze-vissza csókoljanak. Tudom, hogy a könnyük is folyna. Az enyém is…
És a Tiéd?!
[Kovács László, Budapest]
Március 7., Nagyböjt 3. vasárnapja
Olvasmányok: Kiv 3,1-8a.13-15; Zs 102; 1Kor 10,1-6.10-12; Lk 13,1-9
Egyikünk sem kivétel
Jézus megint jobban belelát hallgatóságának gondolataiba és szívébe, mint amennyire ők tudatában vannak saját belső történéseiknek, most például dédelgetett különbség-tudatuknak. Nekünk sem árt ezzel tisztában lennünk. Létezik két titkolt érzés a lelkünk mélyén, s ezek annyira mélyről szólnak, hogy sok próbatételen keresztül is átmentődnek. Az egyik arról tudósít bennünket, hogy halhatatlanok vagyunk, a másik, hogy kiválasztottak vagyunk. A Lélek szava igaz, de az individumot építő és őrző egó (amely jobban szeretné a saját, mint a lélek halhatat-lanságát) torzítja ezeket az üzeneteket.
A lélek szintjén igaz halhatatlanság üzenetéből lesz torzított formájában az a furcsa érzés – miközben sorra történnek körülöttünk a balesetek, katasztrófák –, hogy igen-igen, de ez velem nem történhet meg. Talán jobb is, hogy énünk véd bennünket egészen addig, amíg nem vagyunk elég erősek és alázatosak az igazság elviseléséhez. Ez az erő és alázat talán akkor érik meg, ha fogadjuk életünk örömteli és nehéz helyzeteit is, őszintén szembenézünk azokban önmagunkkal, és mindenkori képessé-günknek megfelelően megéljük, illetve megdolgozzuk azokat. Akkor igazságnak fog látszani az, hogy én is csak egy vagyok embertársaim közül, akik napról napra több-kevesebb sikerrel megküzdenek létükért – akkor, ha elutasítom azokat az anyagi, szellemi és lélektani segéd-eszközöket, amelyek a valódi élettől, annak megismerésétől tartanak távol. Az „én jobb vagyok, én kivétel vagyok, velem ez nem történhet meg, rám ez nem vonatkozik”-érzésben az eltorzult kiválasztottság-érzés is megnyilvánul. Meglehet, hogy Jézus egyik pusztai megkísértése is ennek a ferdítésnek a tesztelése: hogy vesse le magát nyugodtan a toronyból, hiszen úgyis halhatatlan. Válasza bizonyította felkészültségét a feladatra: E világba szakadt lélektestvéreit immár képes hazavezetni az Isten Országába, hiszen teljesen tisztában van mindkét világ miben-létével és egymáshoz való viszonyával.
Így hát Jézus átlátva mindezeket, figyelmeztet: Tudatosítsuk, és ne tápláljuk tovább különbség-illúzióinkat! Térjünk, forduljunk vissza arról az útról, amelyen a teremtett élettől, önmagunktól és egymástól védekezve, vagy éppen világunkat bekebelezve próbálunk túlélni. Ezen az úton haladva egyre távolabb kerülünk Teremtőnktől. Egyre kevésbé számítunk Rá vagy bárki másra, és egyre több mindent akarunk mi magunk megoldani. Az ősi hagyományok szerint az Istenétől eltávolodott „történeti” ember az anyag törvényszerűségének alávetett, ítélet alatt áll.
[Orbán Ágnes, Miskolc]
„És rátette kezeit, s azonnal fölegyenesedett és dicsőítette Istent” (Lk.13,13)
- Mennyire fontos számomra a biológiai egészség?
- Miben nyilvánul meg életemben az Istent dicsőítés?
- Dicsőítették már mások miattam az Istent?
[Angel]
