Bokor közösség
to

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2018. augusztus 5. - Évközi 18. vasárnap
Jn 6,24-35 - Üres ájtatoskodás?

Igeszakaszunk elbeszéli, hogy a - Jézus hathatós közreműködésével - jóllakott tömeg egy része valósággal üldözőbe veszi Jézust. Amikor megtalálják, Jézus szemükre is hányja, hogy azért keresték, mert ettek a kenyerekből, és jól laktak. A hangadók nem vállalják, hogy valóban ez áll a háttérben. Kérdésük azonban ("Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk?") üres ájtatoskodásnak hangzik. Jézus mondhatta volna erre, hogy "ha odafigyeltetek volna a tanításra, amit látszólag olyan odaadással hallgattatok, akkor már nem tennétek fel ezt a kérdést. Hiszen sokszor és sokféleképpen beszéltem már nektek arról, hogy mit vár tőletek szerető Mennyei Atyátok. De nem hiszitek el, hogy én valóban Isten beszédeit szólom".
Válaszában Jézus végül csak az utóbbira tér ki: "Higgyétek el, hogy én valóban Isten küldötte vagyok!" A sokaság nem tud szakítani azzal az alig titkolt kívánsággal, hogy Jézus mindennap lakassa jól őket. Erre utal az ősök Mannájának emlegetése, és az a - kérdésbe burkolt - felszólítás: Mutass nekünk hasonló jelet!
Jézus erre kísérletet tesz annak megértetésére, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint a kenyér. Most nem idézi az Írást, mint a kísértőnek a pusztában ("Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik"), hanem - önmagára célozva - beszél Isten Mennyei kenyeréről. Ezt általában az Eucharisztiára való utalásként szokás értelmezni, de Jézustól nem tűnik idegennek az sem, ha Isten igéivel azonosítjuk a Mennyei kenyeret.
Bocsásd meg, Istenem, ha imádságom olykor szinte csak üres ájtatoskodás, vagy kérések puszta felsorolása! Hiszem, hogy életem minden fontos kérdését meg lehet és kell vitatnom Veled, mert az érvényes válaszok Nálad vannak. Ámen.

[Horváthné Bajai Éva, Paks]

"Mert az Isten kenyere az égbõl alászálló, és a világnak életet adó." (Jn 6,33)
   - Honnan várom az élet megújulását?
   - Milyen fajta táplálékra vágyom?
   - Meddig bírom étlen-szomjan?

[Angel]

Az oldal tetejére


2018. augusztus 12. - Évközi 19. vasárnap
Jn 6,41-51 - Vonzódni a szerető Atyához!
A mai igeversek közül a 44.-et emelném ki: "Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az Atya, aki elküldött engem." Ennek a mondatnak egy - elvileg - lehetséges értelmezése erősen problematikus számomra. A Jézus által meghirdetett istenképpel ugyanis nem tartom összeegyeztethetőnek azt, hogy az Atya egyesekre vonzást gyakorol, míg másokra nem. (Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben az ember személyes felelőssége is vitatható…) Sokkal inkább hajlok arra jelentésre, hogy egyesek vonzódnak az Atyához, mások viszont nem.
De ha ezt az értelmezést a Jézus által meghirdetett istenkép miatt részesítem előnyben, akkor felmerül a kérdés: Hogyan lehetséges, hogy bizonyos emberek számára nem vonzó az őket (és mindenkit!) szerető Atya? Erre aligha van más magyarázat, mint az, hogy a másokat megvető ember számára inkább taszító, mint vonzó az olyan Isten, aki szereti azokat, akiket ő megvet. Ezzel összhangban van a farizeus és a vámos imájáról szóló jézusi tanítás. Ez a farizeus derék, vallásos ember. Fel is sorolja, hogy mennyi mindent megtesz Isten kedvéért. A fő baj valószínűleg az vele, hogy megveti a bűnösöket, mint a templomba szintén betérő, ott hátul megálló, mellét verve imádkozó vámost. A farizeusoknak ez a "prototípusa" zsigerből utasította el Jézust, aki együtt evett a vámosokkal és bűnösökkel, és nem átallott olyan Istent hirdetni, aki őket is hazavárja…
Istenem, mindenkor hálát adok Neked, hogy megadtad nekem a bizonyosságot: Szeretsz engem! Könyörgök Hozzád, hogy taníts meg engem a Te szeretetedre! Ne engedd, hogy bármikor is az ellenszenveim irányítsanak, inkább segíts engem, hogy tudatosan küzdjek azok ellen, tudva, hogy Te képes vagy bennem rokonszenvvé változtatni őket! Segíts engem abban is, kérlek, hogy ne álljak meg a puszta rokonszenvnél, ne hivatkozzak szűkülő lehetőségeimre, hanem nyújtsak segítő kezet mindazoknak, akiknek pont az én kinyújtott kezemre van szükségük! Ámen.

[Horváthné Bajai Éva, Paks]

Amen, Amen, megmondom nektek: A bennem bízónak van örökélete.” (Jn 6,47)
   - Mennyire számítok örök életre?
   - Mennyire bízom a feltámadásban?
   - Mennyire fontos nekem az élet kenyere?

[Angel]

Az oldal tetejére


2018. augusztus 19. - Évközi 20. vasárnap - Szent István király ünnepe
Mt 7,24-29 - A jótettek sziklaalapja

A fenti igeszakasz egy példázatot tartalmaz, amelyet olyan izgalmasnak találtam, hogy ezt választottam a tegnapi vasárnap evangéliuma helyett.
Maga a kép viszonylag egyszerű; a homokra épült házat elsodorja az ár, a sziklára épült pedig ellenáll a viharoknak. Jézus az előbbi ház építőjét azokhoz hasonlítja, akik csak hallgatják beszédét, utóbbi ház építőjét pedig azokhoz, akik tettekre is váltják. A szűkebb tanítványi kör ezúttal nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy kikérdeznék Jézust a részletek felől, pedig van itt értelmezni való bőven. Most, amikor megkísérlem, hogy valamilyen lehetséges megfejtést találjak, nem gondolom azt, hogy a végére járok, hiszen többrétegű, jelentésgazdag képpel állunk szemben, másrészt nem biztos, hogy másnak is azt mondja, amit nekem. (Ezt hangsúlyozandó, önmagamra vonatkoztatom az értelmezési kísérletet.)
Próbáltam mindenre rákérdezni; mi a ház, mi a homok, mi a szikla és mi a vihar vagy az áradás. A ház talán az életem, és a homok, illetve a szikla azt jelképezi, hogy milyen mértékben épül Istenre az életem. Ha homokra épül, akkor vasárnapi keresztény vagyok, azaz egy héten egyszer meghallgatom a templomban, hogy mit tanított Jézus, majd hazatérve folytatom tovább az - alapjában véve - én-központú életemet. Ha sziklára épül a házam, akkor igyekszem "aprópénzre váltani" azt, amit Jézustól hallottam; keresem az adás, a szolgálat és a békességteremtés lehetőségeit. Közben Isten-kapcsolatom mélyül, és fontos tapasztalatokra teszek szert az Isten Országa dolgaiban.
Jézus ezt várja tőlem, hiszen az életét adta azért, hogy épüljön az Isten Országa. Ezt várja, mégsem fenyegetőzik azzal, hogy majd megkapom a magamét, ha csak hallgató vagyok. Egyértelműen értésemre adja ugyanakkor, hogy veszélyben vagyok, ha nem teszem meg, amit kell. A megpróbáltatások - amelyek között bizony súlyos is akad - ugyanis az élet elkerülhetetlen velejárói, és ha csak felszínes a kapcsolatom Istennel, akkor ez a kapcsolat könnyen felőrlődik a megpróbáltatások viharában. Lehet, hogy csak arra leszek képes, hogy panaszosan felkiáltsak: "Miért engedi ezt az Isten?", majd elfordulok Tőle. Ha azonban sziklára épült a házam, akkor jó esélyem van arra, hogy a megpróbáltatások arra késztetnek; még szorosabban kapaszkodjak Istenbe, Tőle várva azt a békét, amelyet majd - még ebben a helyzetben is - tovább sugározhatok.
Istenem, bocsáss meg, hogy sokszor még hallgatónak sem vagyok elég jó, nemhogy cselekvőnek! Ne engedd, hogy kibúvókat keressek a magam számára, amikor mozdulnom kéne! Segíts, hogy a megpróbáltatások ne szakítsanak el Tőled! Ámen.

[Horváthné Bajai Éva, Paks]

„Amint ide küldött engem az élő Apa, és én élek az Apa által, úgy az is, aki engem rág meg, élni fog általam.” (Jn 6,57)
   - Mennyire él Jézus bennem?
   - Mennyire élek Jézusban?
   - Min szoktam rágódni?

[Angel]

Az oldal tetejére


2018. augusztus 26. - Évközi 21. vasárnap
Jn 6,60-69 - Élet Jézus mellett
Igeszakaszunkból a 67-68. verset emelném ki: "Jézus ekkor megkérdezte a tizenkettőtől: 'Vajon ti is el akartok menni?' Simon Péter így felelt: 'Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.'" Az utóbbi mondatban az "örök élet" kifejezést szívesen kicserélném az "Élet" szóval, és nem gondolom azt, hogy ezzel meghamisítom az eredeti (görög) szöveget.
Jézusban - többek között - az a lenyűgöző, hogy az életet a maga teljességében ragadja meg (erre utalok a nagy kezdőbetűvel) Tanításában központi helyet foglal el az Isten Országa, és ha ezen munkálkodunk, akkor ízelítőt kapunk az örök életből. Mintha az lenne az álma az emberről, hogy a földi élet szerves folytatása lesz az örök élet. Olyasforma viszonyban lehet ez a kettő, ahogyan a főparancsban szerves egész az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet. Péter figyelmét nem kerülhette el, hogy amikor Jézus az Isten Országáról beszélt, soha nem (pláne nem kizárólag) a mennyországról tanított, hanem arról, hogy ezt a kincset már itt megtalálhatjuk, és ha vigyázunk rá (azaz tanítása szerint élünk), akkor nem veszítjük el.
Istenem, bárcsak én se akarnék sose elmenni mellőled! Ne engedd, hogy kényelemszeretetem, kisebb-nagyobb nyavalyáim elsodorjanak Tőled! Köszönöm, hogy Te a Te Országodat meg akarod osztani velünk! Segíts, hogy vigyázzak erre a - legnagyobb - kincsre! Adj erőt, hogy naponta hozzátehessem a magam - mégoly parányi - részét! Ámen.

[Horváthné Bajai Éva, Paks]

Mi pedig bizalommal teltünk el, és meggyozodésünk lett, hogy Te vagy az Isten Szentje.” (Jn 6,69)
   - Mennyire szédítenek meg az enyémek bókjai?
   - Mi nyugöz le azokban, akikhez ragaszkodom?
   - Mennyire fontos nekem az egység? Kikkel? Miben?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum