EMLÉKEZÉS Ferenczi Piroskára, aki 2017. augusztus 18-án távozott el a földi létből.

Emlékezés Piroskára
37 éve ismertem Ferencziné Piroskát. Dombi Feri bácsi közösségében kezdtük mind a ketten a közösségi életet. Piroska volt a közösségünk motorja. Fontos szerepet töltött be, szellemi előrevivő volt.
Jézus mintaértékű volt számára. Fontosnak tartotta az egyéni szabadságot, ezért fértünk meg katolikussal, Bokros-gondolkodásúval és Szentlélekre-irányult emberrel egyaránt. Ezt a gondolatsort közösen - elemezve - megbeszéltük.
A közösséget a házassághoz hasonlította, fontos volt számára, nagyon tudott igyekezni a találkozóra. Erős személyiség volt, véleményalkotása határozott volt, és megfelelő is. Azt mondta, ha Jézus élete másként volt is, mint amit olvasunk róla, amit tanított és csinált, az jó, és ennyi elég.
Szívesen emlékezett mindenkire, akit ismert, és alkalomadtán emlegette is. Szerette a Bokor közösséget.
Élete során mindvégig fontos volt számára a szegények támogatása. A téli hajléktalan-étkeztetésben rendszeresen segített.
A "közi-találkozó" hajtóereje volt még betegen is. Összejöttünk körülötte, s ha megakadt a beszélgetés, akkor megszólalt: Haladjunk! De jó volt ezt hallani, és megtapasztalni a figyelmét.
Tavaly nyár elején lélegeztetőgépen volt hetekig. Felébredve csodálatosnak mondta az életet.
Otthonában látogattam meg egyszer, amikor azt mondta: Sok a gonoszság a világban, nekünk kell a szeretetet belevinni, felelősek vagyunk ezért.
Látogatóira mindig mosolygott, örült nekünk. Gondozója elmondása szerint: "A közösség látogatása után mindig erőre kap."
Nehéz lesz nélküled, Piroska, nagyon hiányzol!
Balaton Inci

Piroska - a közösség "motorja"
Több mint harminc év a közös múltunk. Kisközösségünkben a legkülönbözőbb személyiségek csiszolódtak össze: bőven tanultunk egymástól.
Ő valóban mindent tudni akart, lehetőleg ésszel is felfogni, mielőtt el- és befogadásra "ítélt" valamit. Mindent szenvedélyesen megkérdőjelezett, számára a legegyszerűbbnek tűnő jézusi mondatnak is jelentősége, súlya volt, aminek a helyét meg kellett találni az életünkben.
Én különösen sokat köszönhetek neki, mivel a kérdések logikus körüljárásában verhetetlen volt. Sőt hagyományosan elfogadott téziseket is megkérdőjelezett, ami nekem soha eszembe sem jutott: ez először ijesztett, aztán tetszett, végül nagy hasznomra vált. Megtanultam alapvetően érzelmi megközelítés helyett/mellett (többé-kevésbé) kívülről, "hideg szemmel" (is) látni.
Apró-cseprőre sosem pazarolta a közösség idejét. Ellenben a fontosnak, előrevivőnek ítélt beszélgetésektől nem sajnálta az időt, a másik megértésére való törekvéstől az energiát. Jellemző módon azt a helyzetet is fel tudta ismerni, amikor lehetetlen volt közös nevezőre jutni: ilyenkor egymás kölcsönös tiszteletére hivatkozva pillanatnyilag nem erőltette a továbblépést...
Erős egyéniség volt. Közösségünkben mindig vezető szerepet töltött be, nevesítve vagy sem. Véleménye súllyal esett latba: érett, átgondolt, ugyanakkor - érvek hatására - változtatni is tudó módon vitatkozott.
Katalizátora volt a közösségben az "új"-nak: új hangoknak, színeknek, gondolatoknak. A hagyományostól eltérőnek. Nyitott szemmel járt, erősen foglalkoztatták a hit és tudomány határterületén egyensúlyozó kérdések.
Nyitott volt a megújulásra, és megszerzett szabadságát arra használta, hogy elsöpörje maga elől a Teremtőhöz vezető formális akadályokat.
Ő hozta be többek közt az érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozó irodalmat a közösségünkbe. Megértette a szellemi és érzelmi egyensúly fontosságát; törekedett a harmóniára. Kritikus elméje az idő múlásával egyre elfogadóbb lett az emberek és helyzetek iránt.
Betegsége előtt már felkészült volt. Sem elégedetlenség, sem élesség nem volt benne, sokkal inkább teljes elfogadás az ő egyáltalán nem tökéletes közössége iránt. Megértő lett, érett.
Beszélgetéseinkben többször felmerült a gondolat, miféle továbbfejlődési lehetőség lesz/lehet a halál után: ő már ismeri ezeket a nekünk megközelíthetetlen titkokat. S ahogy egyik testvérünk mondta: "A fél közi már odaát van, és biztosak vagyunk benne, hogy várták."
Erőssége volt a logika és az önállóság. Az utolsó időben már csak ezt kellett átadnia Teremtőjének, hogy - gyermekként, ahogy Jézus mondta - átléphessen az örök hazába.
Bognár Éva

Piroska, a kritikus kereső
Gyermek- és ifjúkorunkban Halásztelek maroknyi falu volt a Csepel-szigeten. Az Iskola utca derekánál hosszú, magas épület, a Bukovinszki család otthona. Piroska innen bontott szárnyakat. Sokfelé vitték szárnyai. A templomnál, főként a plébánián találkoztunk: Andris, Öcsi, Karcsi... és még sorolhatnám. A hatvanas évek Dombi Feri bácsis zsongó közege mindannyiunkat vonzott, akik közösségre, barátokra vágytunk olyan körből, amely fontosnak tartotta a jobbá lenni akarást. Ahogyan alakult Feri bácsi személyisége, úgy változtak a körülötte lévők is. Volt, aki eltávolodott, volt, aki közelebb húzódott. Miként a papunk, mi is kerestünk, mi is találtunk, és változtunk. Piroska is keresett, és Dombi atya közvetítetésével rátalált Bulányi atya szemléletére, majd a karizmatikus irányulásra, Lélek-keresztségre, ezotériára... majd ismét a Bokor Közösségünkre.
Barátkoztunk. A kedves mosolyú leányban megismerhettem az erős akaratú, kemény vitapartnert is. Egy utcában laktunk, sokszor találkozhattunk, ha akartunk. Kerti kapujukban beszélgetve, bolondozva, vitázva csiszolódtunk. Amikor a teológiára mentem, elköszöntünk egymástól. "Akkor én meg megyek a Patronába" - mondta piszkálódva, és utalva a budapesti leánynevelőre. Hamarosan nagy örömmel hallottam, hogy egyik legjobb barátommal, a nemrégiben elhunyt Ferenczi Andrissal eljegyezték egymást. Szép háromgyermekes családdá kerekedtek. Ezután ritkán hozott össze bennünket az élet.
A meglévő lehetőségeket erős kritikával illető és folyton kereső személyiséget ismertem meg benne... Mintha túl komolyan vette volna a Bokorban akkoriban sokat hallott "mindent megkérdőjelezünk" elvet. Észrevettem azonban, hogy kérdései, támadásai mögött inkább a próbára tevés húzódott meg. Kiprovokálta, hogy mások véleményének megalapozottsága kiderüljön. Szabad akart lenni, ugyanakkor szabad elhatározásból elkötelezett. Egy kisközösségi lelkigyakorlaton, amelyre ő kért fel, előkerült például a nacionalizmus és hazafiság kérdése. Azonnal ugrott. Arcán az ismert kemény, és elutasításnak is olvasható vonások, fejcsóválás és rövid visszakérdezés: "Te ezt komolyan mondod?" Fegyelmezett is volt, meghallgatta és megfontolta véleményemet. Feloldódva mondta: "Az más!"
Az évek múlásával újra felerősödött kapcsolata velünk, a Bokor közösségvezetőivel. Legutóbb a közösségvezetők találkozóján félrehívott, és könnyes szemmel vallomást tett. Kezébe került egy kevésbé publikus írásom a Bokor megtisztulásáról. Elcsukló hangon mondta: "Kérlek, hogy ne bolygasd ezt a kollaborálási dolgot! Bennem a bokrosok a szentek társasága. Maradjon ez így!" Életszentséget álmodott rólunk, talán ezért is kapcsolódott ismét és mélyebben hozzánk. Persze megbeszéltük, hogy mi "bokrosok" sajnos még "csak" szentségre törekvő testvérbarátok vagyunk. Ez a nagy, megelőlegezett bizalom irányt mutat nekünk...
Király Ignácz

Piroska - akit mindig vártam...
1971-ben Halásztelekről Alsószentivánra - a szülőfalumba - helyezték Dombi Feri bácsit, akit a halásztelki testvérek mellett még sokan követtek és látogattak Alsószentivánon.
Alsószentiván búcsújáróhely, és májustól októberig zarándoknapok voltak minden hónap 13-án. Ezek az alkalmak arra szolgáltak, hogy Feri bácsi segítségével elemeztük az evangéliumokat, és mindenki elmondhatta a véleményét. Ezeken a napokon gyakori látogató volt Piroska és férje, Andris is.
Mindig izgultam, hogy ki fog jönni a "pestiek" közül, és nagyon örültem, amikor ők is tudtak jönni, együtt vagy külön-külön.
Ahol Piroska volt, ott mindig egy kisebb csoport is összejött, mert egy mondaton vagy félmondaton órákig tudott-tudtunk vitatkozni egymással. Ezeket az egymásnak feszüléseket azért mindig öleléssel fejeztük be, azzal, hogy szent a béke. Ez nagyon fontos szabály volt.
Piroska tekintélyelv alapján nem fogadott el semmit, mindent meg akart érteni. Ezek a viták soha nem mentek a barátság rovására, inkább összekötöttek bennünket.
Ő is élvezte, hogy a hagyományos gondolkodás helyett új ismereteket szerezhet. Amit megtanult, azt igyekezett beépíteni az életébe. Következetes és őszinte ember volt. Nem emlékszem rá, hogy valaha is elvtelenül megalkudott volna.
Amikor 1976-ban Feri bácsit elhelyezték Alsószentivánról Ercsibe, akkor Piroskáék otthona lett a fő találkahely. Akkor már én is Halásztelken laktam, és így gyakori vendég voltam náluk. Befogadó család voltak. Fantasztikus dolgot vállaltak Andrissal, hiszen heti két alkalommal volt az otthonukban közösségi találkozó. Gyermekeik pedig még kicsik voltak, akiknek este 7-kor ágyba kellett menniük, hogy a közösségi találkozó elkezdődhessen.
Nem érdekelte, hogy vadidegen emberek jelentek meg otthonukban. Ezzel a nyitottsággal sok ember számára teremtettek új kapcsolatot, vagy azt, hogy közösségbe kerüljenek, kapcsolatot építsenek ki a Bokorral.
Akkoriban ismertük meg Feri bácsi által a karizmatikus mozgalmat, ami kíváncsivá tett bennünket, így őt is. A nyelveken való ima és a prófétálás új színt hozott az életébe és a mi életünkbe is. Talán ennek köszönhető, hogy belső világa nagyon kinyílt. Ráérzett arra, amit más kínkeservesen tudott csak megtapasztalni. Tudott befelé és felfelé figyelni. Túl tudott lépni a földi dolgokon.
Soha nem magának akarta a babérokat, mindig szolgálni akart. Amije volt, azt megosztotta.
Betegségét méltósággal viselte. Hála és köszönet mindazoknak, akik az utolsó időben mellette voltak és biztatták.
Kedves Piroska!
Most az égi hazában biztosan nagy aha-élményeid vannak. A szeretet világában vagy. Azt képzelem, hogy ülsz a mennyei kávéház teraszán, cigarettázol egy kávé mellett, és látod mindazokat, akik földi életed meghatározói voltak, így többek között Andrist, Gyurka bácsit, Feri bácsit, Sárikát...
Azt gondolom, ott más erőviszonyok és szabályok vannak, már más a mérce, ezért jókat nevettek rajtunk.
Lepsényi Mari