[Dévai Zoltán, Pécel]

---

2013. május 22. szerda
Sir 4,12-22; Mk 9,38-40

A bölcsesség... Milyen megfoghatatlan, mennyire, csak az eredményét tudja leírni a szentíró! Csodálatos, ahogy leírja, milyen jó annak, aki él a bölcsességgel! Számomra az életben többnyire utólag derül ki, hogy bölcsen cselekedtem-e vagy sem. Mostanában azt a taktikát próbálom élni, hogy megkérdezem, vajon ebben a helyzetben Jézus mit tenne? S amikor van türelmem magamban meghallani a választ, akkor utólag is megállapíthatom, hogy helyesen cselekedtem-e?
Az életemben most talán a fenyítés, a sanyarú sors kipróbálása van soron, s remélem, hogy elnyerem a nehézségek közepette is a bizalmát! Kaptam egy e-mailt, melyben kér valaki Istentől egy virágot és egy pillangót, kap egy kaktuszt és egy pókmacskát! Elszomorodik, hogy ő nem erre gondolt. De néhány hónap múltán eszébe jut, s megnézi Isten ajándékát, amely gyönyörű virágot hozott és a pókmacska is pillangóvá vált! Szeretném, ha mindenki számára a nehézségek megoldandó feladatokként jelentkeznének, ha úgy tudnánk ezt fogadni, mint Istentől kapott lehetőséget a kifejlődésre, a növekedésre, a tökéletesedésre.
Ehhez kell bennünk a bölcsességnek lakhelyet találnia. Ha sikerül elfogadnom, hogy Isten mindent a javamra tud változtatni, akkor boldog lesz az életem.
Számomra ebben a rövid néhány sorban Jézus hihetetlen tisztasága, egyszerűsége, a rivalizálástól való távolsága mutatkozik meg. Csak az eredmény a fontos! Mindegy, hogy ki végzi a munkát, csak az számít, hogy Isten elképzeléséhez mennyire van közel a cselekedet!
Én tudok-e ilyen hiúság-mentesen élni, viselkedni? Mennyire számít mások véleménye? Mennyire igazodom az elvárásokhoz, vagy csak a mennyeiekhez mérem magam? Számít-e a közösség véleménye? A megtartó erő? Az Isten kötelével megkötözöttség?

[Halásztelki közösség]

---

2013. május 23. csütörtök
Sir 5,1-10; Mk 9,41-50

Sirák könyvét olvasva sok bölcsességet vehetünk észre benne, akár mindennapjainkra is érvényesek lehetnének. Az akkori emberek sem voltak jobbak a maiaknál. Ne hagyatkozzunk a vagyonunkra! De sokan bízunk a bankkártyánkon levő pénzben, inkább, mint az Isten gondviselő szeretetében! Ami nem azt jelenti, hogy várnunk kellene, hogy a sült galamb berepüljön az ablakunkon.
Sok elbizakodott, öntelt ember volt Sirák idejében, talán ma is találunk ilyeneket. Az öntelt ember ostoba, felfuvalkodott. Magában bízik. Ami ma érték, talán holnapra elenyészik. Egy örök és változatlan van, az ISTEN. Aki rá építkezik, nem csalódik. Jöhetnek pusztító viharok, áradások, az az ember áll szilárd talajon, akinek a házalapja Isten. Gyurka bácsitól tanultam legyünk "egy-ügyűek". Egy úton járjunk, az Isten kedves útján.
Márk evangélista idéz Jézus beszédéből: ha Jézus tanítványainak, e kicsinyeknek csak egy pohár vizet is ad valaki, bizony az Isten megjutalmazza. Viszont nem volt rest Jézus, hogy figyelmeztessen bennünket, mint kései tanítványait, jobb fél szemmel bemenni az üdvösségre, mint két szemmel a kárhozatra kerülni. Jézus radikális, ha üdvösségről van szó. A megbotránkoztató szemet akár ki is vájhatom, nem számított nála öncsonkításnak. Miért ilyen radikális Jézus? Ez elgondolkodtatott. Biztos nagyon lényeges dologról van szó. Bizony az örök életet nem érdemes elcserélni egy tál lencséért, mint ahogy elcserélte az elsőszülöttségét Ézsau. Mondhatnám, nem babra megy a játék. Az életem a tét.
Rajtunk fordul, hogy sírunk vagy örülünk halálunk óráján. Csak Jézus szerinti értelmesen felhasznált élet ment meg a kárhozattól. Az idő szalad, a vonat halad. Életünk percei, mint homokszemek peregnek az órában, csak a jelen áll rendelkezésünkre. Használjuk fel okosan a perceket, órákat, napokat, hogy együtt örülhessünk azokkal, akik már tökéletesen célba érkeztek és együtt vannak a végtelen Szeretettel.

[Gyertyaláng közösség, Budapest]

---

2013. május 24. péntek
Sir 6,5-17; Mk 10,1-12

Isten arra vágyik, hogy élethosszig tartó házasságban éljünk, hűségben és boldogan.
Erre akkor van esély, ha
- kellő önismeret birtokában elviselhető egyénné kalapáltuk magunkat még házasság előtt
- alapos megfontolás, célok, értékek, lehetőségek, vágyak egyeztetése után, szerelemből választunk társat
- hazulról hoztunk, vagy megtanultunk konfliktuskezelő technikákat
- hajlandóak vagyunk egy életen át erőfeszítéseket tenni a kapcsolatunkért
- nem bilincs a házasság, nem fojtjuk meg egymást, merjük szabadnak hagyni a másikat
- tiszteljük egymást, becsüljük egymás kincseit
- minden nap hagyunk időt egymásra
- nem csak funkcionális kérdésekről beszélgetünk
- a nézeteltéréseket nem söpörjük szőnyeg alá, hanem a megfelelő időpontot kiválasztva megbeszéljük
- vannak közös élményeink, de van saját terünk is, aminek a szépségeit megosztjuk egymással
- sok apró, napi kedvesség segítségével nem hagyjuk kihűlni szerelmünket
- nem csinálunk olyat, amit szégyellenénk, ha a párunk látná
- akarunk egyénileg és együtt is folyamatosan fejlődni
- kapcsolatunkban sok a játékosság és a humor
- tudunk együtt csendben is lenni
- a terheket arányosan osztjuk meg
- tapintatosak vagyunk, sosem adjuk ki a párunkat
- értékeljük a másik munkáját, érdeklődési körét
- gyakran dicsérjük a másikat szóval, simogatással stb.
- tudunk bocsánatot kérni és megbocsátani
- elfogadjuk egymás családját is
- tudunk alkalmazkodni, szükség esetén lemondani
- ha a kisegérből nem csinálunk elefántot

és persze még sok más is fontos egy tartós és boldog házassághoz.

[Gyurgyóka közösség, Pécs]

2013. május 25. szombat
Sir 17,1-13; Mk 10,13-16

Úgy kell fogadnunk Isten országát, mint egy gyermek!
A püspökszentlászlói arborétumban van egy gyönyörű fakereszt, amelynek két vízszintes szára előre hajlik. Ez az "Ölelő Krisztus" című alkotás mindig nagy hatással volt rám. Az a játék jut róla mindig eszembe, amikor a szülő leguggolva - a gyerek szintjére lemenve - kitárja karját, és azt mondja: "Ki jön az én házamba?", s a kisgyerekek bukdácsolva, erejüket összeszedve és kacagva rohannak szülőjük biztonságot jelentő karjába. Ez az ősbizalom! Ezt várná tőlünk Istenünk, aki a mi szellemi szintünkre leszállva elmesélte, hogy mitől is leszünk boldogok, s mitől lesz nem csak élhető, hanem örömben szárnyaló az életünk.
Az eszemmel tudom, hogy ott van igazán jó helyem, Istenem karjaiban, vele járva mindennapjaimat! A szívem is átérzi, amikor már Hozzá érkezem, tapasztalja, hogy most van a helyén a mindenség.
Mégis gyakran keresek külön utakat, próbálva megmagyarázni az én Ölelő Uramnak, hogy nem jól gondolja a dolgokat. Az, amit rosszul csináltam, az nem is olyan nagy baj, érthető, más se tette volna jobban stb. Az, amire engem indít, az most nem aktuális, nem fontos, nem nekem kell lépnem stb. Hát ilyenek után nem érzem helyén magamat a világban, mindaddig, amíg a tőlem telhető módon jóvá nem teszem, be nem pótolom a hiányokat.
Istenem, mennyei Atyám! Szeretném mindig hallani hívó szavad, s nem figyelve az akadályokat, futni védelmet adó karjaidba, amely szükség esetén elrejt, máskor meg küld arra a csodaszép munkára, amit ránk bíztál!

[Kőszeginé Melinda, Pécs]

2013. május 26. Szentháromság vasárnapja
Jn 16,12-15 - Isten és ember igazi létmódja a közösség

1. Isten belső élete nem titkos
Teológiai tanulmányaim alatt, amikor tanultuk a Szentháromság igazságait, nagyon megijedtem. E témában több mint tíz elképzelést vázoltak fel teológiai tanáraink, egyik bonyolultabb volt, mint a másik. Arra gondoltam, soha nem fogom megérteni a Szentháromság titkát. De kisközösségi lelkigyakorlatokon, beszélgetéseink után megértettem. Az Isten szeretetközösség, minden közösség ősmintája.
A mennyei Atya a szeretet létrehozója, minden tőle ered, tőle indul. Jézus a szeretet hirdetője, bemutatója, tanítója; tőle tudjuk, hogyan kell igazán szeretni. A Szentlélek a szeretet megvalósítója.
Aki Isten szeretetközösségéhez csatlakozik, csak úgy teheti, ha embertársaival is közösségben van.

2. A Krisztus-követő nemcsak tanítvánnyá lesz, hanem tanítvánnyá is tesz
Minden keresztény feladata a tanítványgyűjtés. Aki bármely okból kibújik a missziós parancs alól, a kereszténység lényegét szabotálja. Aki viszont gyakorolja a tanítványgyűjtés parancsát, az maga is gazdagodik, nem is akárhogyan.
A tanítványgyűjtés fokozatai:
- Becsületes, elkötelezett tanítványság. Aki tanítványnak nem jó, abból nem lesz tanító.
- Jó közösségben jó közösségi taggá válni. Aki ad, az kap igazán.
- Tanúságtevő élet. Ha nem vagyunk különbek a világ fiainál, nem tettünk semmit.
- A tanítványok közösségbe gyűjtése. A jó közösség túlél minden nehézséget (üldözés, válság, jóléti társadalom negatív hatása).

3. "Merítsétek be őket az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe!"
Ez a missziós parancs nem egyenlő a vízkeresztséggel, hanem annál jóval több.
Aki bemerítkezik az Atyába:
- szomjazza és éhezi az igazságot;
- vágyakozik arra, hogy élete értelmes, tartalmas legyen;
- minden nap fejlődni akar;
- törekszik az életszentségre.

Aki bemerítkezik Jézus Krisztusba:
- tudni akarja a lélek titkait;
- ismerni akarja a szellem mélységeit;
- mélységes vágy hajtja Jézus tanításának megismerésére;
- tisztán akar látni a világ dolgaiban;
- ismerni akarja a szeretet-parancs értelmét és mélységeit.

Aki bemerítkezik a Szentlélekbe:
- életreszólóan dönt Jézus Krisztus tanítása, követése mellett;
- nagy lelki élményként éli meg Isten Országának munkájához való csatlakozást;
- erőt kap felülről;
- elmúlnak a félelmei, kisebbrendűségi komplexusai;
- határozottan és erővel járja élete útját.

Istennel közösségben lenni, Országát kisközösségben építeni - ennél nagyobb cél és élmény nincs.

[Vincze József, Pér]

Archívum