2013. február 27. szerda
Jer 18,18-20; Mt 20,17-28

Amikor 17 éves koromban Amerikában töltöttem két hónapot egy evangélikus családban, és a körülöttük levő közösségben, kamasz fejjel a legjobban az fogott meg, hogy Heather, a nálam 1-2 évvel időseb cserepartnerem és a barátja, Danie mennyire türelmesek. Hajlandóak újra és újra elmagyarázni a leckét a nehezen tanuló, szegényebb családban élő kislánynak, Samnek, akihez minden héten felmentek, és akit minden héten egyformán lelkesen hívtak a közösségi ifjúsági alkalmaikra, függetlenül attól, hogy épp' milyen kedve volt. Engem is tanítottak autót vezetni, és a bénázásom feltűnően nem zavarta őket, nem értettem, ez hogy lehet. Honnan veszik ehhez az erőt? Hogy tolerálják ilyen könnyen a tökéletlenséget, értetlenséget, ügyetlenséget?
Eltelt több mint tíz év, azóta türelmesebb lettem én is. De mégis ez jutott most eszembe, ahogy a mai evangéliumot olvasom. Jézus is annyira türelmes a tanítványaival. Újra és újra elmondja nekik, hogy mi a fontos, hogyan éljenek, mitől lesznek boldogok. Újra és újra átfogalmazza, mindig az adott helyzethez legjobban illeszkedve. Pedig már elmondta. És most a Zebedeus fiaknak és a tanítványoknak újra elmondja, más szavakkal. (Egyébként nem tudom, hogy miért haragudtak a tanítványok. Azért, hogy miért nem nekik jutott eszükbe, hogy protekciót kérjenek, vagy azért mert morális fölényüket szerették volna hangsúlyozni?) Jézus nem azt mondja, hogy nem megmondtam már, hogy ne aggodalmaskodjatok, gondoskodik a nektek illő helyről mennyei Atyánk? Nem megmondtam már, hogy legyetek olyanok, mint a gyermek, mikor foglalkoznak ők a jobbon meg balon üléssel? Nem megmondtam már, hogy a gazdagok nem férnek át a tű fokán és legyen elég az egy dénár, miért akartok többet, mint ami alapból jár? Nem megmondtam már? Mond egy új hasonlatot ehelyett. "Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok."

Hálás vagyok a sokféle megfogalmazásért, a példabeszédekért, mert változó, hogy épp melyik érint meg. Nekem vajon milyen gyakran sikerül a "Nem megmondtam már..." kezdetű mondataimat lenyelnem tanítás közben, vagy családban, barátok közt?

[Rauscher Anna, Budapest]

---

2013. február 28. csütörtök
Jer 17,5-10; Lk 16,19-31

A dúsgazdag és a szegény Lázár
A mai evangéliumból nagyon könnyen kiolvasható a szigorú, meg nem bocsájtó, félelmetes Isten képe, aki fenyeget, miszerint ha nem felelünk meg bizonyos elvárásoknak, akkor a pokolra kerülünk, ezért hát jobban tesszük, ha vigyázunk. A mennyországba való bejutási szabályokat pedig megtalálja ki-ki a maga egyházánál. Azt, hogy a halál után mi van, nem tudhatjuk biztosan, de ami ennél fontosabb, nem is biztos, hogy ez a kérdés az itteni életünk szempontjából releváns. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy ez a rész sokkal többről szól, mint a halál utáni lehetőségekről.
Számomra arra világít rá, hogy ha nem figyelünk oda, akkor az itteni életünket élhetjük pokoli körülmények között és tehetjük saját magunk számára a boldogság irányába átjárhatatlanná a mindennapi túlzott hajtással, felesleges idegeskedéssel, mókuskerekezéssel, be nem vallott függőségeinkkel, megszokásainkkal. Azt gondolom, függetlenül attól, hogy élethelyzetünkben szegény Lázárhoz, vagy a dúsgazdaghoz érezzük magunkat közelebb, rutinból Isten Országát építeni nem fogunk tudni. Meg kellene próbálni tudatunkra ébredni. Észre kell venni a körülöttünk lévő világot, hol kell változtatnunk, hol tudunk segíteni, Országot építeni itt és most. Ez az ami rajtunk múlik, minden továbbit pedig majd meglátunk annak idején.

[Frank Tamás, Budakeszi]

---

2013. március 1. péntek
Ter 37,3-4.12-13a.17b-28; Mt 21,33-46

Példabeszéd a gonosz szőlőmunkásokról
A szőlő ura előbb néhány szolgát küld: a munkások megölik őket. Még több szolgát küld: őket is megölik. A saját fiát küldi: hiába, őt is elpusztítják. Mit tesz a szőlő ura ezután a munkásokkal?
Azért szeretem ezt a példabeszédet, mert Jézus nem hagyja rá a hallgatóira a válaszukat: az úr eljön és elbánik a gonoszokkal. Meggyőződésem, hogy azért, mert azt gondolta, Isten nem ilyen. Aki gyönge, annak van szüksége mások legyőzésére, hogy erősnek érezhesse magát. De Istent nem ebből a fából faragták. Elpusztíthatjuk a követeit, megölhetjük a fiát. Ha kellően elszántak vagyunk, akkor (Nietzsche után) azt is gondolhatjuk, hogy Istent is megölhetjük. De valójában nincs hatalmunk felette. Magunkból persze kiirthatjuk, és a környezetünkben is végezhetünk pusztítást. És akkor mi lesz? Isten visszajön a hátsó ajtón, vagy azon, amit épp nyitva hagyunk neki.
Isten hatalma nem ebből a világból való. Ha e világból való volna a hatalma, akkor az angyalok megmentették volna Jézust, legyőzve a zsidó főpapokat és a római légiókat. Megakadályozták volna a népirtást az indiánok, négerek, zsidók és egyéb népek körében, legyőzve a népirtókat. Megmentenék a súlyos beteg kisgyerekeket és nagymamákat, legyőzve a betegségeket; féken tartanák a földrengéseket, a szélviharokat és a természet minden erőit. De nem, Isten nem ilyen. Nekünk adott hatalmat a világ és benne mi magunk pusztításra és gyógyításra. Egyszerre vagyunk szőlőmunkások, szolgák és az ő fiai. A saját döntésünkön múlik, hogy ezt a hatalmunkat mire használjuk.

[Bajnok Kristóf, Budapest]

---