Az elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
Augusztus 5., Évközi 18. vasárnap
Lk 12,13-21 – „Istenben gazdagodj!”
„Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete…Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet…Istenben gazdagodj!”
Első olvasásra könnyű erről az evangéliumi szakaszról beszélni. Kétféle ember van: a kapzsi, önző, mindent magának akaró és megtartó, illetve az önzetlen, adakozó, vagyontárgyait, fölöslegét szétosztó ember. Mind-kettőnek van vagyona, az egyik magának tartja, a másik szétosztja. Ez a képlet fekete-fehér.
Többször, mélyen átgondolva azonban nem ilyen egyszerű a dolog. A gazdagságnak és a szegénységnek is többféle fokozata van. Az emberi tulajdonságok is sokfélék, a pénzhez, vagyonhoz való hozzáállás is több-féle. Gondoljuk át, hogy mi milyen fokon vagyunk!
Az emberek többsége ma azt mondja: „Nekem sincs sok, éppen csak, amire nekem és családomnak szüksége van. Miből adjak? Majd ha elérem ezt vagy azt, ha meglesz mindenem, akkor majd adok.” Vagy: „Nincs időm másokkal törődni, a családomért dolgozom éjjel-nappal.” Vagy: „Nekem megvan mindenem, megdolgoztam érte, ez nekem jár, más boldoguljon, ahogy tud!” Van, aki csupán a látszat kedvéért ad, van a szegények közt is olyan, aki azt gondolja, neki jár az adomány, más csak dolgozzon, és segítse ki őt, ha kér…
És még sorolhatnánk ilyen-olyan példákat, eseteket. Hova jutnánk? Osztályoznánk az embereket, tulajdonságokat, kritizálnánk másokat, a többieket és egyre csak bonyolítanánk a gondolatmenetet. Én is így kezd-tem, s nem jutottam semmire.
Mi a megoldás? Menjünk vissza a kiindulási pontra! Mit mond Jézus? „Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete!… Istenben gaz-dagodj!”
Az életünk ne a pénz körül forogjon, bármennyi van is belőle! Ne pénzzel, anyagiakkal mérjük a boldogságunkat, családi és baráti kapcsolatainkat, időnket!
A boldogság a szeretetből – Szeretetből –, adásból, a másokra figyelés-ből, törődésből fakad. Mert nem a minket körülvevő, pénzzel meg-szerezhető dolgok gazdagítanak. Belül kell hogy gazdagok legyünk, a lelkünkben, szívünkben.
Törekedjünk hát az Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk gazda-gítására! Nézzünk körül magunkban, s azt adjuk, amink van! Nyissuk ki a szemünket, a fülünket, s vegyük észre magunk körül a szükséget! Ne hagy-juk, hogy a pénz uraljon minket, állítsuk azt is mások szolgálatába. S akkor megtapasztaljuk, hogy szétosztva, magunkat kisemmizve gazdagabbak va-gyunk bárkinél, s több kincsünk lesz, mint bárkinek a világon!
[Szekeresné Ági, Pécel]
Augusztus 12., Évközi 19. vasárnap
– Lk 12,32-48 – Kiszállás a mókuskerékből
Azt mondja az Úr: „Ne félj!” Bizony ránk fér ez a biztatás, hisz mindennapi életünk tele van apróbb-nagyobb félelmekkel. Mitől félünk általában?
Hogy lemaradunk a környezetünktől. Külsőre nem vagyunk elég szépek. Nem vagyunk elég jólöltözöttek. Nem elég szép az otthonunk. Nem elég márkás az autónk. Nem tudunk elég hangzatos nyaralást produkálni.
És ha mindezekben jó osztályzatot tudunk adni magunknak, akkor jön a következő félelem.
Igen, mert még minden együtt van, de mi lesz később? Mi lesz, ha betör-nek hozzánk? Mi lesz, ha ellopják a vagyontárgyainkat, pénzünket?
Beszállunk a mókuskerékbe, és nem találjuk a kijáratot.
Jézus megszabadít a félelmektől. Azt mondja: „Ne a szerzésre koncentrálj, ember! Attól lesz neked jó, ha az adásra koncentrálsz, a mennyben gyűjtesz kincseket! Add oda, amid van, a rászorulóknak! Nem azért élsz, hogy neked szolgáljanak, hanem, hogy Te szolgálj. Ügyelj arra is, hogy jótetteid ne csak pillanatnyi felbuzdulások legyenek, hanem ez legyen az életformád. Ez töltse be a szívedet és a mindennapjaidat. Persze ehhez kell egy kis önnevelés is. De meglátod, megnyílik a börtönajtód, más dimenziókba kerülsz: Tied lesz az Ország.”
[Bandula Mária, Pécel]
Augusztus 19., Évközi 20. vasárnap
Lk 12,49-53 – Tüzet a földre!
„Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre…és meghasonlást hozzak!”
A tüzet azért gyújtják, hogy melegítsen, égessen és tisztítson. A tűz megállíthatatlanul terjed. Nem lehet nem észrevenni. A tűz nyomán a régi dolgok elpusztulnak, és minden megújul.
Jézus a tűz képével mutatja be megújító tevékenységét. Tanításával feltartóztathatatlan tűzvészt akar kiváltani. Minket is meg akar perzselni, lángra akar lobbantani, és azt várja tőlünk, hogy mi is vigyük tovább ezt a tüzet. Szavai gyújtogató szavak, forradalmi változások játszódnak le azokban, akik befogadják. Régi élete hamvain egy új világ épül fel benne. Nincs középút. Aki nem akarja a változást, és ellenáll e tűznek, az elutasítja Őt. Simeon jövendölésének szavaival: „Jel lesz, amelynek ellene mondanak!”
Jézus önmagáról és küldetéséről beszél: elsősorban a rá váró nehéz végidőről, amelyet „keresztségnek” nevez. A baptidzó ige a katekumenek keresztvízbe való belemerítését jelenti. Jézus azonban arra gondol, hogy saját vérébe fog belemerülni. A „keresztség” tehát az ő kínhalála. http://www.theol.u-szeged.hu/konyvtar/lukacs/26tikett.html - fn27#fn27
Az evangéliumi üzenet radikális felszólítás, és ilyen radikális választ is kíván. Itt nincs hely kompromisszumok, félmegoldások számára. Aki követ-kezetesen hűséges Hozzá és a küldetéséhez, az konfliktusba kerül a szűkebb és a tágabb környezetével. Nem lehetünk langyos víz. Nem lehe-tünk megalkuvók. Tudnunk kell, hogy az e világ dolgaival szemben tanú-sított „rugalmasság” mikor jelent már árulást. Jézus követése naponta határozott döntéseket kíván tőlünk. Nem „jó-jó…”, „igen, de…”, „Uram, Uram…” mondogatását. Nem. Jézus olyan döntéseket vár tőlünk, amit tettek követnek.
[Dévai Zoltán, Pécel]
Augusztus 26., Évközi 21. vasárnap
Lk 13,22-30 – Ki üdvözülhet?
Jézus nemcsak azért jött közénk, hogy elmondja Isten Országának örömhírét, hanem azért is, hogy megvalósítására buzdítson, példát adjon. Sok példabeszédének értelme: „Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram!, jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki mennyei Atyám akaratát teljesíti” (Lk 7,21). Az adás szükséges az Életre bejutáshoz (a szolgálat és az erő-nem-alkalmazás mellett). Ebben a részben elhangzik a kérdés: Uram, ki üdvözülhet? („Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?”)
A KIO-n alakult tudatunkban ez a kérdés így hangzik: Mi az ember meg-mentésének feltétele és útja? Itt válik élesen ketté a balga és az okos ember magatartása. Balga az, aki hallgatja ugyan Isten Országának az örömhírét, de életében nem váltja tettekre. Az az okos ember, aki nemcsak hallgatja Jézus tanítását, hanem meg is teszi. Végső soron okos az, aki ad, teljesíti a szeretet adástörvényét. Isten népének ebben az okosságban felül kellene múlnia e világ fiainak okosságát, akik ezt pénz-szerzésre használják. Jézus azt mondja övéinek: „Szerezzetek maga-toknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befo-gadjanak titeket az örök hajlékba” (Lk 18,11). Akkor kezeljük jól a hamis mammont, ha odaadjuk a szükséget szenvedőknek. Ezzel gyűjtünk kincset a mennyben, „ahol nem rágja moly, és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be, és nem lopják el a tolvajok. Ahol a kincsed ott a szíved is” (Mt 7,20-21). Ezt a kincset viszont már oda sem adhatom másnak, hiszen mindenemet odaadhatom, amim van, csak az adásaimat nem. Az okos szüzek sem adhattak olajukból a balgáknak (Mt 20,1-13). Minden-kinek magának kell adnia, hogy tudjon világítani, hogy ezzel érdemeket szerezzen az örök életre.
[Rohonczi Gábor, Pécel]
2007. június
2007. július
