Bokor közösség
to

Vasárnapi elmélkedések

A vasárnapi elmélkedéseket az"Érted vagyok"folyóirat aktuális számából vettük át.

 

2018. november 4. - Évközi 31. vasárnap
Mk 12,28-34 - A főparancs

A történelem folyamán az emberek a hittartalmak elhívésében, a szertartásokon való részvételekkel és a parancsok, törvények betartásában élték meg az Istenhez tartozást. Az Istenhez tartozás ezért bonyolult, szabályozott folyamat volt, amelyben az emberek rigorózusan figyelték önmagukat, és persze másokat is, hogy megfelelő módon teljesítik-e az előírásokat. Az előírások teljesítése nemcsak bonyolult,haenm sokszor ellentmondásos folyamat is volt.
A zsidó vallás főparancsa egyértelmű volt: Istent szeretni és a felebarátot szeretni. Itt Istenen az ószövetségi könyvekben és írásmagyarázatokban az írástudók által meghatározott Istent értették, és a felebaráton a nemzethez tartozókat.
Isten fogalma az ember számára az időben bomlik ki, hiszen egyre több írás, kinyilatkozás, értelmezés és személyes tapasztalat formálja. Vannak korok, amelyek a valódi Istent teljesen félreértették vagy félremagyarázták, vagy egyéb érdekeknek megfelelően formálták. Hiszen az Istenre hivatkozás olyan igazolást adott a döntésekhez, amely felülbírálhatatlan volt. Tudatosan vagy rossz tudás nyomán torzult el az istenkép, és ennek megfelelően az emberi társadalmak. A mai kor legfontosabb feladata is ez: kihámozni a valódi Istent a vallások bonyolult elbeszéléseiből. Isten - ahogyan Jézus tanítása is bizonyítja - nem lehet más, csak a szeretet. Minden más kép, elvárás, hit - hamis, még akkor is, ha hagyományok, tekintélyek, intézmények nem ezt és nem így mondják.
Jézus eljövetelének szándéka és küldetése pont az volt, hogy Istenről, Isten valóságáról tiszta vizet öntsön a pohárba, azaz hogy a sok-sok jószándékú ember ebben a talán legfontosabb kérdésben ne legyen bizonytalan vagy elbizonytalanítható.
Az írástudó kérdése beillett Jézus elgondolásába. Noha nem Istenről kérdezte, hanem hogy melyik a főparancs, de ez a kérdés - és szinte minden kérdés - alkalmas arra, hogy jó tanítás, előrevivő lépés legyen az ember Istenhez vezető útján. Istent az értelmünkkel, az érzelmeinkkel és az akaratunkkal egyarán kell szeretnünk, nem elégedve meg részmegoldásokkal. A valódi Istennel csak a valódi ember tud találkozni.
És itt van Jézus eljövetelének másik motivációja. Az emberről is tiszta vizet kell önteni a pohárba. Önmagunk Istenhez emelésének ("teomorfizálásának") számos útja van. Ilyen a felebarát, a másik ember és az ellenség szeretete. Önmagunk teomorfizálása helyett az Istent "antropomorfizáltuk", lesüllyesztettük önmagunk zsigeri szintjére. És ez még nem is lenne olyan baj. De mindezt annyira bebetonoztuk dogmákkal, hagyománnyal, egyháziassággal, hogy ma alig találunk kitörési pontokat.
A mai kor egyházvezetési elbizonytalanodásának éppen ez a veleje: Hogyan lehet a sok-sok oldalról már tarthatatlan istenképen és emberképen úgy továbblépni, hogy a mundér becsülete, az intézmény és a tekintély is megmaradjon.
Bár az emberiség időközben információs "szupersztrádán" halad, egy valami nem változik: az, hogy a szeretet minden életnek, kapcsolatnak és felelősségnek a sarokköve marad. És a valódi ember voltát megélő ember számára Isten mindennapos, kézzel fogható tapasztalattá vált.
Az írástudó túllépett önmagán. Így Jézus meg tudta dicsérni: "Barátom, már kezded kapizsgálni a dolgot."

[Garay András, Dunakeszi]

"Szeretni fogod felebarátodat, mint magadat. Ezeknél nagyobb meghagyások nincsenek." (Mk 12,31)
   - Mennyire szeretem önmagamat?
   - Kit tudok annyira szeretni, mint önmagamat?
   - Mi az, amiben még javulnom kell a szeretetkapcsolataimban?

[Angel]

Az oldal tetejére


2018. novmber 11. - Évközi 32. vasárnap
Mk 12,38-44 - Ki az első?

Jézus egész tanításának középpontjában két nagy kérdéskör volt. Ki az Isten valójában, és milyennek kellene lenni az embernek? Minden társadalom kitermeli a vallások világát, amelyet a különböző egyházak jelenítenek meg. Tehát ha az ember erre a két kérdésre kíváncsi, elsősorban náluk kutakodik. Hiszen az embernek annak megfelelő az önmagáról alkotott képe, viselkedése, mindennapi szokásai - amit Istenről gondol. Az egyházak vezetőinek mindennapjai pontosan leképezik azt, hogy mit gondolnak Istenről. Hiszen mégiscsak ők az hiteles személyek, a dolgok tudói.
Jézus pontosan tudta: nem az a baj önmagában, hogy "elől ülnek a zsinagógákban" és "színből hosszan imádkoznak", hanem hogy ezáltal olyan istenképet közvetítenek, amely nem a valódi Istenről szól. Mert ez a magatartás azt sugallja, hogy Isten az urak Istene: aki úr, főpap, írástudó, az közelebb van Istenhez, és Isten nem szolidáris válogatás nélkül minden emberrel, azaz Isten személyválogató. Hiszen ezek a személyek nem szolgálnak, hanem azt várják el, hogy őket szolgálják (Jézus szerint: az az első köztetek, aki a legjobban szolgál).
Ennek felismerése is inspirálta 1965-ben az ún. Katakomba Paktum létrejöttét, amely a közelmúlt egyházi életének korszakos dokumentuma, s amelyben az elsősorban dél-amerikai püspökök hitet tesznek a mellett, hogy az ősegyház szellemében fognak élni. És ezt a felismerést tükrözi az, hogy Ferenc pápa a Szent Márta-ház "üzemi konyháján" étkezik. Mert pontosan tudják, hogy Jézus Istenét nem lehet hirdetni sokfogásos vacsorák után, Armani-öltönyökben és aranyozott fürdőszoba csaptelepekkel berendezett püspöki palotákban (Limburg). Nyilván itt mindenkinek a saját háza táján kell söprögetnie. És egyre több jó példa is van.
Milyen emberi magatartás beszél hát Istenről? Ahogy mondani szokták, "a téma az utcán hever". Jézus csak figyelni kezdi a perselybe pémzt dobó népeket. Kinek az adása hasonlít legjobban Istenhez? A mindent odaadó Istent a mindent odaadó ember mintázza. Az, "aki a maga szűkösségéből mindenét bedobta, amije volt, még a betevő falatját is". Az Istenhez hasonlóvá vált (teomorf) ember.
Mindent odaadni, amikor az embernek családja van, társadalmi státusza van, vannak elvárások feléje? Nem élhetetlen így az élet? Jézus tanításában erre is van válasz. Ha adtok, akkor kaptok. Százannyit. A testvériség által. Tehát Jézus tanítása komplett csomag. Az élet minden területére ad megoldást. Igen, de ehhez megélt testvériségre, kontraszttársadalomra van szükség: ahol minden van, de minden máshogyan van, átitatva önzetlenséggel, szeretettel, szolgálattal. És ez az ő népe, ez az egyház. Minden más csak karikatúrája a világtörténelem legigazibb (legnaivabb) elképzelésének - az, hogy létezhet az Isten országa.

[Garay András, Dunakeszi]

"Azután odajőve egy szegény özvegy bedobott két leptont, vagyis egy kvadránst." (Mk 12,42)
   - Mennyire hivalkodó az adakozásom?
   - Mennyire érdekel, hogy mások mennyit adnak?
   - Mennyire vagyok nagylelkű, ha szűkében vagyok?

[Angel]

Az oldal tetejére


2018. november 18. - Évközi 33. vasárnap
Mk 13,24-32 - Egy kis riogatás

Lélektanilag érthető, hogy ha van egy tanítás és egy ráépülő magatartásforma, amelyről meg vagyunk győződve, hogy üdvös és jó, akkor vágyunk rá, hogy az minél hamarabb következzen be. Mert minek évszázadokat várni, minek végigpróbálni zsákutcákat, minek húzzuk még az időt? Minek vállalni kockázatokat, minek túlfeszíteni a húrokat?
"Élhettünk volna gyönyörűen", sóhajt fel a mára már elfeledett Ladányi Mihály. Élhetett volna, de nem tudott, mert fontosabb volt önpusztító élete. "Élhettünk volna gyönyörűen", sikít fel ma a problémákat látó felelős ember a túlnépesedés, a földkifosztás, az ember kizsákmányolása láttán, mert újra előrébb állítottuk a Föld pusztulásának óráját. És mondhatjuk azt: Térjetek már észre! Politikusok, tudósok, vallások, egyszerű emberek, lássátok már a jeleket! Mert jel van ma már bőven. Talán nem úgy, ahogy akkor Jézus szájába adták, de a jelek ma már láthatóak. Az emberiség elbarmolta ezt a csodálatos földet, a szeretetből fakadó békés életmódot, a kultúra gazdagságát, a spiritualitás nagyszerűségét. Lecserélte a gazdagok számára: plázákra, bankszámlákra, fegyverekre. A szegények számára: favellákra, éhezésre, elpusztuló környezetre, lehalászott tengerekre, kimerülő szántóföldekre, kivágott esőerdőkre, menekültek millióira. Az eljövendő "szép új világra".
Holott csak egy mondatot kellett volna komolyan venni, hirdetni, és nem visszaélni vele. Amit Jézus itt mond: "Az én beszédeim nem fognak elmúlni." És ezeket a tiszta beszédeket lecseréltük vallásokra, ideológiákra, jogokra, hatalomra.
A közelmúlt egyik élvezetes szellemi utazása volt számomra "Egy fejlett civilizáció üzenete a Föld számára" c. írás. Ebben a szerző feltüntetése nélküli kis írásban leírták, hogy egy olyan bolygón, amelynek a fejlettsége vagy 500 évvel megelőzi a mai Földünkét, hogyan is élnek az emberek. És leírták a Jézus által is megénekelt, és ott megvalósuló Isten Országát. Tehát ha a Föld fenn akar maradni, nincs más útja-módja, mint építeni az Isten Országát. Minden más zsákutca. Azon bolygón is is sok mindent kipróbáltak: az önzés, a társadalmi egyenlőségek "inspiráló" világát. Voltak háborúik az erőforrások megszerzéséért, népesedési versenyben voltak, majdnem kipusztították önmagukat. De volt bennük annyi bölcsesség, hogy megváltoztatták a gondolkodásukat. Ez a metanoia? Hát nem valami vallásos, hitbeli, ideologikus tartalom átvétele? Igen ez a metanoia, és ez vallásos, hitbeli és ideologikus. Vallásos, mert Isten eredeti, valódi szempontjai érvényesülnek. Hitbeli, mert a változáshoz, a reményhez hit is kell. És ideologikus is, mert irányelveket állapít meg a társadalom működtetésére nézve.
Legyünk hát éberek! Lássuk meg a jeleket, és tanuljunk belőlük! És építsük az Isten Országát! Mert nekünk nincs más esélyünk.

[Garay András, Dunakeszi]

"A fügétől pedig tanuljátok meg a példázatot, amikor már puha lesz az ága és leveleket hajt, tudjátok meg közel van a nyár." (Mt 13,28)
   - Kitől? Miből vagyok hajlandó tanulni?
   - Milyen fokú keménység jellemez? Miben?
   - Mi tud megpuhítani? Mivel?

[Angel]

Az oldal tetejére


2018. november 25. - Krisztus király ünnepe
Mk 10,46-52 - Az élet művészete: a látás művészete

Jézus nagyon óvakodott minden címtől, rangtól. Az ő értékrendje más volt. Viszont akár követői, akár ellenfelei, csak a kor fogalomrendszerében tudtak gondolkodni. Aki azzal a programmal lép fel, hogy kövessék őt, főleg ha kontraszttársadalomról is beszél, az csak király lehet. Egy új király. Akit követni kell. Ugyanakkor Jézus is tudta, honnan jött és mit akar. Tudta azt is, hogy ez egy "királyi" program, mert a társadalom minden területét meg akarja változtatni. Ez bizony újfajta társadalomról van szó, amelynek az élén - a kor fogalmi gondolkodása szerint - csak egy király állhat.
Ez az ellentmondás adja a Pilátussal való párbeszéd dinamikáját. Kerülgetik a témát, ahogy a forró kását. Jézus problémája az volt, hogyan fejezze ki azt, hogy "ne úgy gondolj rám, hogy király vagyok, hanem úgy gondolj rám, hogy amit képviselek, azt kell követni".
Pilátus nem volt buta ember. Pontosan tudta, hogy miről szól "Jézus pere". Hogy Jézus beletenyerelt a hagyományos egyházi monopóliumba, azaz, hogy kinek van joga Istenről beszélni, ki a hiteles Isten dolgában. Ismerjük ezt az egyháztörténelemből is: "aki az egyházat támadja, az Istent támadja". Jézus nem lett volna tényező, ha nem lettek volna követői. A virágvasárnapi bevonulás, a "tavi beszéd" elég impozáns és beszédes tömegjeleneteket is jelentett. Jézus azért volt "hatékony", mert tanításában épített az ember teremtettségének teljes megélésére, és tanítása felszabadító volt. És azért lett kevéssé "hatékony", mert az emberek megijedtek attól, hogy Jézus követése által minden megváltozik körülöttük, és a "felszabadulás" kockázatait nem tudták elviselni.
Ez lélektanilag kicsit párhuzamos a mai világunkkal. Tudjuk, hogy változni kellene (istenképnek, emberképnek, életmódnak), de a változásból nem az előnyöket látjuk, hanem a veszteségeket. És ezért inkább nem változunk. Jézus tanítása egyértelmű: Válaszd a változást, mert hosszú távon ez jelenti az életet. Az emberek akkor is, most is elsősorban rövid távon gondolkodnak, "Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok" mentalitással. Így Jézus - mai szóval - nem volt kompatibilis az akkori (és mai) gondolkodással. A fügefa kivágás-ról szóló példabeszéd pontosan jelzi, hogy Jézus nem gyors sikerben gondolkodott. Mindannyiunkban - ahogy a tudomány ezt igazolja - programok futnak. A nevelés, a család, a vallás, a nemzet elülteti a maga programjait, mintáit az emberben. Ahogy mondjuk "sínre teszi" az utódait. Aztán a sínek arra vezetnek, amit mások már meghatároztak.
Jézus nem volt király. Sem a zsidóké, sem a pártusoké, sem az emberiségé. Jézus nem gondolkodott "archiákban", azaz uralmi rendszerekben. Jézus csak annyit mondott: Ha az én tanításom a Te szívedben "király" lesz, akkor jó életed lesz. Akkor megéled a teremtettségedet és az emberlét nagyszerűségét. Akkor százannyi lesz körülötted. Nem kell birtokolnod, és mégis minden a tiéd lesz.
A "királycsinálás" mindig valamilyen érdekből születik. A paradoxon tehát ma is folytatódik mindannyiunk életében: Követni szeretnék valakit, aki nem akar uralkodni rajtam. Mert Isten már csak ilyen. Nem uralkodik sem a világon, sem az emberiségen - mégis, ha valaki ezt megérti, nem lehet nem követni őt.

[Garay András, Dunakeszi]

"A Szabadító azt felelte: Az én királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna a királyságom, fegyverhordozóm küzdenének, hogy át ne adassam a judeaiaknak. Valóságban azonban a királyságom nem innen van." (Jn 18,36)
   - Mennyire idegen tőlem a hatalom és az erő világa?
   - Mennyire vállalom a sebezhetőségemet?
   - Mennyire ragaszkodom elveimhez, amikor az kényelmetlenséggel járhat?

[Angel]

Az oldal tetejére


 

Archív elmélkedések Achívum