A vasárnapi elmélkedéseket az
folyóirat aktuális számából vettük át.
2018. október 7. - Évközi
27. vasárnap
Mk 10,2,16 - Házasság?! Gyerek?! - Az Élet így kerek?!
"Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad
s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd!" (Petőfi).
Ne legyünk kisbajos emberek. Ellenpont: Nagyon tetszik, amikor a lelkigyakorlatokat
szervezők így hívják meg az előadót: "Várunk itt és itt, délután
15-18 h-ig. Nem tűzünk ki semmi címet vagy kérést, légy szíves, beszélj
arról, mi van benned sok-sok év után, miért szép az életed, hogy így átsugárzik
rajtad az Isten." Talán ennyi bevezető érzékelteti a házasság-gyermek
témának mélységét és magasságát.
Tudjátok-e, hogy miért van a mozdonyon két ember? Mert akkora a zaj, hogy ezt
egyedül képtelenség elviselni. A házasság az ellenpélda: az isteni egységet,
a csodát csak a házasságban lehet megélni. Ezért szakrális. A jó Isten teremtő társának
rendelte az embert, átélheti a legszentebb egységet (gyönyört), és emellett gyümölcsöt
is hozhat. Kis és nagy csoportjainkban talán könnyen beszélünk, sok jó házasságot
ismerve - természetesen tisztelettel érintve az elváltak, özvegyek, függetlenek
helyzetét. A kivétel GYENGITI a szabályt!
A mai szentírási rész arról beszél - Jézus szájával -, hogy a házasság szent,
komoly, megbecsülendő, élhető, gyermekeink által tovább adható. Szerencsés,
akinek a munkája a hobbija, és a házastársa a szeretője. Ezt magamról is
elmondhatom, több közösségi társammal együtt - talán ezért is vagyunk a Bokorban.
Remélem, többeknek új közhelyet mondok: Tartsd meg a hitedet - és a hited megtart
téged! Tartsd meg a házasságodat, a kisközösségedet, a lelkivezetődet -
és mindezek megtartanak téged.
Az utóbbi időben vettem a bátorságot, s az utcán, boltban, megszólítottam
idősebb (bőven nyugdíjas) párokat: "Elnézést, hány éve vannak
együtt?" Hallottam 40, 45, 50 évet. "És mi a titka mindennek, hogy
ilyen hosszan még mindig együtt vannak?" Itt aztán már hallottam nagyon
sok szép és jót (jól kell választani, nem rögtön feladni, inkább hallgatni, alkalmazkodni).
Csodálatos, bibliaszagú, olykor profán, emberi-isteni hangok.
Közbenső hangként, annak, aki nem ismer, talán nem túl személyes: Elvált
szülők gyermeke vagyok, egyke, gátlásos gyermekkor után kerültem bele az
akkori REGNUM-ba, majd a BOKOR-ba. Az október végi elmélkedés tárgya, Bartimeus
története. Ott majd jobban látszik a személyes döntés fontossága.
Remélem az ügyhöz méltó zárógondolat: Nagy nemzeti drámánk végén Ádám kétségeskedik,
hogy mégis mibe kapaszkodhat, kiben bízhat, s ekkor az Úr így szól: "...egy
szózat zeng feléd / Szünetlenül, mely visszaint s emel [Küzdj, és bízva bízzál!],
/ Csak azt kövesd. S ha tettdús életed / Zajában elnémúl ez égi szó, / E gyönge
nő tisztább lelkűlete, / Az érdekek mocskától távolabb, / Meghallja
azt, és szíverén keresztűl / Költészetté fog és dallá szürődni. / E
két eszközzel álland oldalodnál, / Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, /
Vigasztaló, mosolygó géniusz."
Kedves fiúk és férfiak! Így nézzetek a lányokra, asszonyokra, illetve asszonyok,
lányok, úgy éljetek, hogy minderre méltók legyetek! Házassági téma vázlatának
talán elég, hiszen továbbgondolható.
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
"Ezért hagyja majd el egy ember az apját és az anyját
(és tapad asszonyához/)" (Mk 10,7)
- Mit tartok a magam neméről, és mit a másik nemről?
- Mire vagyok kész a páromért?
- Mit próbálok kihozni magamból az egységünkért?
2018. október 14. - Évközi
28. vasárnap
Mk 10,17-30 - Szigorúan négyszemközt
Ki ne ismerné a gazdag ifjú történetét?
Úgy gondolom, hogy Isten, amikor megálmodta az Embert, azzal az erős akarattal
és bizonyossággal teremtette meg, amelynek a következménye az lett, hogy mi,
emberek akkor vagyunk a helyünkön, akkor vagyunk elégedettek, akkor van Rend
az életünkben, ha kapcsolatban maradunk Istennel. Józan paraszti ész szerint,
ha ezt a köteléket nem tesszük az első helyre az életünkben, akkor a fontossági
sorrendünkben akaratlanul is hátrébb kerül. Olyan észrevétlenül kerülhet Isten
a 2., 3., 4., s ki tudja, hányadik helyre! Ekkor viszont elkezdődik a bizonytalanság
érzése, ami a gazdag ifjú lelkét is nyomta: Valami nyugtalanít, valami nincs
rendben. Ha nem ezt érezte volna, nem kérdezte volna meg Jézustól, amit megkérdezett.
Akkor maradunk kapcsolatban Vele, ha ő marad az első helyen az életünkben.
Egy csapatépítő együttléten kaptuk azt a feladatot, hogy rangsoroljuk, életünkben
mely dolgok, személyek a legfontosabbak, és írjuk le az első ötöt. Te mit
írnál? Sok dolog van az életünkben, ami elhomályosíthatja Isten tiszta arcát.
Ha Jézus ma megszólítana - bármelyikőnket - a Bokorból, elmondhatnánk: Uram,
járok kisközösségbe, előfizetem az "Érted vagyok" újságot, sőt
többet veszek, hogy másnak is adhassak, általában ott vagyok a nyári BNT-ken,
előadást is tartottam már. A házastársam is hisz. Vannak gyerekeink. Szeretnek
a munkahelyemen. Törvénytisztelő és kötelességtudó vagyok. Jól csinálom.
Vagy akarsz még tőlem valamit?
Biztos vagyok benne, hogy mindnyájunknak mást mondana. Abban is biztos vagyok,
hogy mindnyájunknak mondana valami biztatót, és rávilágítana valami apró dologra,
ami kicsinek tűnik, de ha nem teszünk valamit, úgy járhatunk, mint a gazdag
ifjú, aki szomorú ábrázattal elvonult. Isten, aki a vesénkbe lát, és jobban ismer
minket, mint mi saját magunkat, tudja jól, hogy mi az, ami hátrább tolja őt
az első helyről. És nem azért akar ő lenni az első helyen,
mert ez olyan fontos számára, hanem mert tudja, hogy akkor vagyunk a helyünkön,
akkor van harmónia és egyensúly az életünkben, ha semmi és senki nem túrja ki őt
életünk középpontjából.
Képzeletem filmkockáin ilyen mondatokat mondana Jézus (szigorúan négyszemközt),
akár egy bokros kereszténynek is:
- Nagyon tetszik benned, hogy a közösségedben cselekvően szorgalmas vagy.
Sokan felnéznek rád! Csak így tovább!... De mondd, mikor mondtad legutóbb egy
csokor virág kíséretében a feleségednek, hogy "nagyon szeretlek"?
- Kedvesem, csodálatos anya vagy, gyermekeid tovább fogják vinni a család szeretetét...
De olyan jó lenne, ha kevesebbet panaszkodnál! A siránkozás helyett vedd észre
azt a sok jót, amit kapsz!
- Gyermekem, nagyon jól vág az agyad, minden elismerésem a kitűnő bizonyítványokért,
szépen haladsz a szakmád ranglétráján... Vajon tudod-e, hogy jobban díjazom az
irgalmat, mint az ítélkezést? Az egyik körülötted lévő embernek sok szomorúságot
okozol a szavaiddal...
- Fiam, tudom, hogy nehéz gyermekkorod volt. Szüleid nem jól szerettek. Nem voltak
mintáid, hogy megtanuld az igazi szeretetet... De ha egyszer már rájöttél, mit
rontottak el ők, te ne kövesd el ugyanazt a hibát a tieiddel. Nem késő,
nem szégyen tanulni a szeretet nyelvét, kimutatni, kimondani a szeretetet. Meglásd,
kivirágzik a környezeted, ha kinyitod a lelkedet, szívedet, szádat, a karodat
- kifejezni, hogy szereted a környezetedet!
Kedves testvérem, vajon neked mit mondana Jézus, úgy négyszemközt?
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
"Ő azonban elkomorodva a szón szomorúan távozott, nagy
vagyona volt ugyanis." (Mk 10,22)
- Mi az, amitől könnyen megválok?
- Mi az, amit kincsként őrzök?
- Mi késztet arra, hogy megszeressek valakit?
[Angel]
2018. október 21. - Évközi
29. vasárnap
Mk 10,35-45 - Miközöttünk hogyan is van?
Ez az bibliai rész Zebedeus fiainak kéréséről
szól, akik osztozkodni akarnak Jézus általuk elképzelt dicsőségében.
Nem tudják, mit kérnek... Ez a tudatlanság teszi őket mégis szerethetővé.
Mint ahogy egy bölcs édesapa sem haragszik a gyermekére, ha bugyutaságot
mond, Jézus is türelmes szülőként magyaráz tanítványainak.
A hatalom, az erőszak, a másokon uralkodás, ez mind olyan dolog, amire magától
is hajlandó és képes az ember. Ezt csinálja a világ. Ezért vannak háborúk, ettől
van a rengeteg szenvedés, elkeseredés, nyomorúság az emberek között! De hát közöttetek
ne így legyen! Ti egy másik világrendhez tartoztok, bennetek más indulat van,
ti más törvényszerűségek szerint reagáltok, tibennetek már jelen van e földön
az a másik világ, az Isten országa, Isten országában pedig semmire sem lehet
menni erőszakkal, hatalmaskodással, uralkodással, paranccsal, fegyverrel,
nem lehet semmi jót létrehozni, nem lehet az embereket boldoggá, megelégedetté,
békéssé tenni..., egymással megbékíteni. Ezzel az indulattal, törvényszerűséggel
már rengetegszer jutott csődbe ez a világ! Hát ne így legyen közöttetek,
mint a világban, Isten országának jobb törvénye van! "Nem így lesz közöttetek;
hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok! És a ki közületek
első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen" (43-44. vers)!
Az eredeti bibliai szövegekben kétféle szó volt a másik ember szolgálatra. Az
egyik a diakonia, ami önkéntes munkát jelent, a másik a dúlia, ami lenézett,
alantas rabszolgasorsot jelentett. Jézus a tanítványok elé élt hétköznapjaival
mutatta meg, milyen a szolgáló élet. Az ilyen szolgálat mélysége méri az ember
igazi nagyságát! Mert az igazi szolgálat mindig egy darab életnek a föláldozása
más valaki javára, hasznára. A szeretetből fakadó szolgálat, legyen az akármilyen
kicsinység, sohasem taszítja a másikat, hanem mindig vonzza. Az a másik is szolgálatkésszé
válik általa. Ha megpróbálok igazán krisztusi módon szolgálni, szolgálatára lenni
másoknak, az történik, hogy az a láthatatlan vasfüggöny, amit minden ember leeresztve
hord a szíve előtt, felgördül, és eltűnik! Ez bizonyosan nem történik
meg, ha ököllel vagy akár ágyúval támadnék is rá a másikra. A hatalmi erőszak
eltávolít, ellenséggé tesz. Valóságos közösségbe csak a szolgálat hozza az embereket
egymással!
Ha ilyen Jakabokkal és Jánosokkal találkozunk, akik dicsőségre, hatalomra
vágynak, legyen meg bennünk a bölcs tisztánlátás irgalma. Ők még itt tartanak
a fejlődésükben, idáig jutottak. Életünkkel tudunk csak példát mutatni: "Így
is lehet. Látod?" Nem keserűen, panaszkodva csinálom, ami kötelező,
hanem jó kedvűen, hálát adva azért a sok jóért, ami körülvesz, amiben élek.
És ha még olyat is teszünk, ami nem kötelező, azzal még önmagunkon is túlmutathatunk.
Csak
akkor adhatunk valami újat, valami jobbat, valami jelentőset embertársainknak,
ennek a világnak, hogy ha igazán az az indulat van bennünk, amely az Úr Jézusban
volt! Ha igazán
Krisztus-szerűen viszonyulunk az embertársainkhoz!
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
"A tíz pedig neheztelni kezdett Jakabra, meg Jánosra." (Mk
10,41)
- Mi miatt szoktam neheztelni? Kire? Meddig?
- Mennyire zavarnak a törtetők, helyezkedők?
- Mennyire tudok mögé nézni a látszatnak?
[Angel]
2018. október 28.
- Évközi 30. vasárnap
Mk 10,46-52 - Az élet művészete: a látás művészete
Elmélkedésem címét az ókori Tatiosz ihlette. A
Biblia szerint odaát majd színről színre, itt csak tükör által,
homályosan látunk. Ennek ellenére tudjuk, sejtjük, érezzük, hogy
ezen porhüvelyben, földi sátorban is lehet tisztán látni. Mikor,
hogyan és mennyire, hát ebben segít a Szentírás is. Pistikét megkérdezik: "Mi
leszel, ha nagy leszel?" Jön a meglepő válasz: "Beteg
vagy vendég." A kérdező értetlenkedik, miért? A válasz: "Mert
mindkettőt mindig kiszolgálják."
Komolyra fordítva a szót, különböző életszakaszainkban lehetünk diák-tanár,
beteg-orvos, ápoló-ápolt, vezető-vezetett viszonyban. Nagy és fontos kérdés,
hogy adott esetben tudunk-e változni, gyógyulni, fejlődni. Az elmúlt években
többször gondoltam Bartimeusra. Világtalanként ül a sarkon, kéreget, kap is,
biztos piac, alapszintű megélhetés. Most jön a próféta: "Mit akarsz,
hogy veled cselekedjem? Mi van benned, mi felé akarsz fejlődni?" Válaszolhatott
volna így: "Uram! Nagyobb tálcát, nagyobb forgalmat, hiszen több a kiadásom,
gyarapodott a család." Mindezt megkapta volna. Ismerjük a történetet, a
gyógyulást választotta, új életformát, teljesebb horizontot. A Jézus-követést.
Ennyi bevezető után a gondolatkör hangsúlyos magva: a megoldás bennünk van,
velünk kezdődik, mi döntünk. "Isten velünk és értünk mindent, helyettünk
semmit" (Dombi Feri bácsi). Isten nem varázsló Isten. Senkit sem megbántva
szeretném érzékeltetni, hogy több ezer éves vallási kultúránkban mintha hangsúlyt
nyert volna Isten nagy, hatalmas, végtelen jellege. Ezzel gyakran szembeállítják
az ember kicsi, bűnös, szinte semmi jellegét. Hálát adok nagy és kis közösségemnek,
hogy 35 éve tudom, hogy igenis van helye az ember hangsúlyos, tettrekész, aktív
istenarcúságának. Így nagyszülő korunkban elmondhatjuk, hogy "köszönjük,
élet, áldomásidat, ez jó mulatság, férfimunka volt".
A szentmiséken olykor szomorúan hallom: "Uram, szüntesd meg a háborúkat,
adj az éhezőknek, engedd, hogy a házaspárok jobban szeressék egymást!" Remélem,
ezekből érezhető az ember jelentéktelensége. Ezzel ellentétben Jézus
emberhez méltó, hangsúlyos szavai: "Kelj fel és járj! Ha akarsz, meggyógyulsz.
Ti adjatok nekik enni! Nélkületek semmit sem tehetek."
Még egy erre utaló rész, a Jelenések könyvéből: "Íme az ajtó előtt
állok, és zörgetek. - Ha akarod, belépek, és együtt jobb lesz. Te döntesz. Helyetted
én nem." Hiszem, hogy Isten gyönyörködik bennünk, ha az ő szavai és
tanácsai szerint aktivizáljuk magunkat.
Két személyes, családi zárszó. Gyermekeinket reggelenként a következő szavakkal
indítottam útnak: "Légy áldás, és áldott leszel!", illetve: "Vigyázz
másokra is, ne csak magadra!"
[Kálmán Márta és Kiss József, Budapest]
"Az pedig köpenyét ledobva, fölugorván odajött
a Szabadítóhoz." (Mk 10,50)
- Mennyire vagyok bátor?
- Mennyire tudok mást bátorítani?
- Kire szoktam ráförmedni? Miért?
