A vasárnapi elmélkedéseket azfolyóirat aktuális számából vettük át.

2015. október 4. - Évközi 27. vasárnap
Mk 10,2-16 - Miért házasodjunk?

Szabad-e elbocsátani egy asszonyt? - hangzik a kérdés. Az igazi kérdés azonban más: Érdemes-e komolyan venni a házasságot? Jó üzlet-e, hogy feladjam magam egy másik emberért, egy nőért? Jézus pontosan érti a kérdés súlyát, és pontosan tudja, hogy az igazi kérdés nem az, hogy szabad-e elválni, hanem hogy érdemes-e házasságot kötni, megéri-e feladni önmagunkat, és kiszakítani magunkat az első, szülői szeretetből, és annak magunk köré tekert egoizmusától? Ha erre képtelenek vagyunk, akkor hogyan akarunk egy második, önfelejtő apa-anya szeretetmiliőt teremteni. Házasságról csak ott lehet beszélni, ahol két ember mindent, még önmagát is kockára teszi azért, hogy életük legyen, és életükből élet szülessen. Az apokrif Tamás-evangélium szerint: "Ha a kettőt eggyé teszitek, a belsőt olyanná, mint a külső, a külsőt olyanná, mint a belső, ha a férfi eggyé tud lenni a nővel, és nő a férfivel, akkor mentek be mennyek országába" (22), vagyis akkor lesz házasság, valódi közös élet, az isteni szeretet élete.
Jézus szándékosan száll szembe korának vallási szemléletével, amely szembeállítja a férfit és a nőt, a férjet és az asszonyt, megadva minden jogot és kibúvót a férfinek, miközben megtagadja ugyanezt a nőtől. A mózesi törvény a férfinek jogot ad a nő rovására az elbocsátásra, a nőnek nem. A nőnek megalázóan kell bizonyítania, hogy méltó a férfihez, a férfinek semmit sem kell bizonyítania, legfeljebb, hogy joga, igaza csak neki lehet (5Móz 22,13-21; 24,1-4).
Jézus nem hajlandó játékszerré tenni a házasságot, hanem Mózest tudatosan mellőzve a teremtés szentségére hivatkozik, amely egyértelmûvé teszi, hogy csak egyenrangúak kötelezhetik el magukat a házasságban. A férfi és nő egymásnak való emberré teremtésének isteni ereje élteti és táplálja a házasságnak nevezett szeretetközösséget. A törvény elégtelenségével nem szándékozik elővételezni az úgynevezett szentségi házasságot, hiszen a házasság, a férfi és nő kapcsolata, a teremtésből fakadóan önmagában szent, így nincs szükség arra, hogy még egyszer szentté tegyék.
A házasságot nem lehet szabályoknak, igényeknek megfeleltetni, mert rá is érvényes, hogy vagy egészen, vagy sehogy! A házasság kockázat nélkül olyan, mint az élet levegő nélkül. Ha a kapcsolatot szabályok közé kényszerítik, amelyek megszabják a meddiget, akkor másról szól, mint amiről Jézus beszélt, mint amit Jézus házasoknak és magányosoknak előélt, hiszen annak lényege éppen az, hogy soha nem mondja, hogy "azt már nem"!
Érdemes összevetni a Máté-féle megfogalmazással, amely mindenféle házasság felelősségét veti fel, amikor arról beszél, hogy vannak olyanok, akik alkalmatlanok a házasságra, mert mások tették őket alkalmatlanokká (Mt 19,12)! A házasság célja és értelme, hogy olyan szeretetet teremtsen, amely alkalmas a szeretet válogatás nélküli vállalására és továbbteremtésére.

[Sulyok Gábor, Budapest]

2015. október 25. - Évközi 30. vasárnap
Mk 10,46-52 - Tömeg és egyén ütközése

Elsõ olvasásra úgy tűnik, hogy Jézus csodájáról van szó itt, egyről a sok közül. Volt egy vak ember, Jézus rátette a kezét, az visszanyerte látását, hazament, és boldogan élt, amíg meg nem halt. Valójában sokkal többről szól a történet.
A Jeruzsálem felé tartó ájtatos tömeg szent énekeket énekel, várva, hogy végre kibújjon a szög a zsákból, és Jézus végre megnyilatkozzon. Jézus azonban makacsul hallgat. Ebbe az ünnepélyes zarándokmenetbe nem illeszkedik egy koldus, egy vak. Nem véletlen, hogy a tömeg el akarja hallgattatni, és ezért lehurrogják. Az apokrif Nikodémus-evangélium meg is fogalmazza a tömeg véleményét: Mit keres egy nyomorék, egy bélpoklos az ünnepi menetben (6. rész)? Ne kiabálj, ne zavarj szükségeiddel, bagatell nyomoroddal, ápolatlan, hajléktalan kinézeteddel, nem látod, hogy ájtatos, szent dologgal vagyunk elfoglalva?...
A jelenet tökéletesen mutatja a tömeg és az egyén ütközését. Nagy kérdés, hogy mikor kell és lehet egyénnek lenni, megőrizni saját véleményemet, szándékomat anélkül, hogy mások romjain keljek életre, és mikor, meddig kell vagy lehet beleolvadni a tömegbe, a közvéleménybe, a hivatalos elvárásokba anélkül, hogy elveszíteném önmagamat.
A jézusi válasz itt is egyértelmű: "Vezessétek hozzám!" Csak az egyéniségen, a saját személyiségemen keresztül juthatok el hozzá. A Jézushoz tartozás sohasem jelentheti emberi valónk kiüresítését, megvetését. Jézus egész élete arról szólt, hogy fontosabb neki az egyedi ember, minden nyomorúságával és csököttségével, mint a tömegek moraja. Az egyház is akkor talál vissza a jézusi útra, ha megbecsüli az embert, a tévedhető embert, ha engedi szabadon gondolkozni, akarni és cselekedni. Az egyház gondolkozásmódja, de a mi gondolkozásmódunk sem lehet kollektív kényszerzubbony, amit ájtatosságokkal és szent jelszavakkal kenünk össze. A jézusi út mindig az egyénhez, a látszólag jelentéktelen szükséghez vezet. Te magad vagy a legfontosabb, úgy ahogy vagy, és úgy, ami vagy. Légy önmagad, vállald ami vagy, akkor leszel valóban jézusi!

[Sulyok Gábor, Budapest]

"A Szabadító pedig válaszképpen azt mondta neki: mit akarsz mit tegyek neked? A vak pedig megmondta neki: azt, Mesterem, hogy fölnézzek.” (Mk 10,51)

   - Mennyire vagyok szolgálatkész? Ki /kik/ számára?
   - Mennyire szabatosan tudom megfogalmazni, hogy mire van szükségem?
   - Kire, mire szeretek fölnézni?

Achívum